Délmagyarország, 1935. április (11. évfolyam, 75-95. szám)

1935-04-21 / 87. szám

nfî M\r,y»ppps7*îi 1035 április 21, szilárd snrmzeiekbe tómörifáéh híveiket és cceltb«* a sz«rvezctvkbe* állandóm irányítsák KiMik politikai meggyótidééiU % van «* * nyugati Alkmokhén ift, ahol a pólí­lUtai fejlődés irányítása tényleg demokratátus alapokon történik. Az ilyen pártszervezetekot fiém lehel. imprövUálfti & ezért létesitcáükhöí aBOknul hözzá kell fogni, A im06t fézajlolt vilasztáéok «rfcdmértyémek elő­idézéséhez sok egyéb körülményen kivül az is hozzájárult, hogy á jelenWi kormányelnők a maga híveit már több mint egy évtized óta igye­kezett megszervézní, míg az elhniSe A legtöbb kerületben teljésen s: erve zvtlenül mant bele rt választásokba. A sokat gúnyolt élharcosok és párt­titkárok mégis megtették kötelességüket, mert leg­alább is egy kormánypárti szervezet létszalát te­remtették meg és olyankor, mikor az ellenzék egy ilyen szervezetnek még látszatával rfenn rendel­kezett, ez is elég volt. A srociálctemokfaták, akik régóta tudnak a nagy tömegekkel bánni, színién rég felismerték a szilárd és fegyelmezett párt­szervezet nélkülözhetetlenségét. Tisztába kell jön­nünk aiMÚ. hogy «2 általános titkos választójog mellett csak olyan piirtok strimfthutH'yk si­kerre, <1 mélyek SiiláMUl meg vaMák szervetve és amelyeknek híVeí hozzá Vannak szokva ahhOz, hogy mer/t) yőző~ 'léseikért helyi álljanik. Ha lesznek is otyfthok, akik nétrt mehiek ellen­zéki pártszervezetékhez caatlaközrti és Így kihív­ni maguk ellen a hatalmasok üldözését és ha ezért talárt a kormányparti szervezetek sok helyett látszólag éWfeébliek tésztíék fa, mint ét. éltert­sékiek, a szervezetekre mégis szükség van, mert csak a szervezett tömegek vonzzák az egyeseket. Megvan n lehetőség« annak, hofjr MagynfWslá-« gon a jövőben egészséges pntlnmenH vistótlfok alakuljanak kí. Talán kevés Ország vrtrt, ahöl tn* nek előfeltételei oly nagy mértékben volnának meg, mint nálunk. Hogy íz az égészséges fejlő­dés bekövetkezzék, ahhoz kettő szükséges. Min­denekelőtt siukfég van becsületes választójogén, fltnélvnék megteremtése a kormány feladata. \t ellenzéknek ez egészséges fejlődésnek, nteg­inditásához az Ml kell hozzájárulnia, hogy a kép­viselőházban zárt sorokba tömörül és hogy inditjá híveinek országos megszervezését. Minél előbb indul meg a komoly munka elvben az irány­ban, annál több remény van a sikerre. Feltétlen pontos és megbírható férfi és nöi karórát erőmből és arftnyból rendklvlll lutányos áron. Ébresztő és asztali órák bafínfíiszHkuMbb föftníkbufl, e^őtendíi szerkezetek kél vefsértfkópés árftkóft. ReSch Mór és Nart. cégnél. Kelemen u e e a 11. s x. „UNIÓ" könyvecskére is kiszoleálunk^ ím STANDARD f CSODA Tavaszi cipőm donsáqaink formában, minőségben, árban vexeiueh.] Ovidisi váíasxiék minden színben és flll)Í<«ílMMl.| ff TI ff TW cipőáruház, *Sxeaed,Kelemenu. 12.1 A Hitler-kormány tiltakozó jegyzéke a genfi határozat ellen Berlin, április 20. A néntet kormány a n^ szövetségi tanácsi határozatban résztvevő ál larnok kormányainak szombaton tiltakozó jegyzéket nyújtott át a genfi határozat ellen. A jegyzékbén közli a határozatban résztvevő államok kormányaival, hogy nincs joguk ma­gukat Németország feletti blrákként kijátszani. A német kormány véleménye szerint a népszö­vetségi Németország uiní tározata nem égyêb, mint megalázásának kísérlete. Ezért Németország a leghatározottabban visi« szautasitja a határozatot. A német kóthiánV egyidejűleg közölte, hogy fenntartja magának a jogot, hogy a közeljövőben tudómásukra ad* ja a népszövetségi Tanács határozatában érin­tett részletkérdésekben való állásfoglalását« A hercegprímás római útja Élénkség a politikai életben nem (Misztul cl aorta! Kerékpárjaim,, u„, .obhaki |0mlc(M>t>b*l» Uuralalkatrésiek, nagy PARRAGI VINCE S'k^. 7 (BaáápeMi tudósítónk téte^mjeientésé.) Poli­tikai körökben általánóg érdeklődést keltett az á hir, hogy Serédi Juszlinián bíboros hercegprímás ma délután váratlanul Róm'ba utazott. A Délmagyarország budapesti munkatársa ér­deklődött illetéke? egyházi körökberi a here prímás váratlan elutazásának céljai felől, de ha­tározott választ nem kapott, mindössze azt az ftíformaöót adták, hdfy a hercegprímás elutazá­sé nem egyházi kérdésekkel van kapcsolatban és eí alkálómrtwl Serédl esiipán a Szókljos hódoló látogatást fogja végezni a Vatikánban. Termé­szetesen, fantasztikus hirek is keltek szárnyra az liUal kapcsolatban. A politikai élet szokatlanul megélénkült, ami öüsíefflggésbefl Van a 2Ö-én össZéűlfl pápláti^nt­te.l. Egyre jobban Kidomborodik a páriák étfr Itiszánpainak heltjiete Különösén á refótmner*­zédik részéről tapasztalható élénk tevékenyc.P < Bár élísmérik, hogy é tekintetbén bízórtvos ne­hézségek v&hfrak azért, hogy á refórnVTiertttedék tagjai egyrészt az egységes nárthatl, tt1lfcré«;zt a kisgazdapártban nyertek elhelyézkedést. Ebbeft a pillanatban még bizonytalan, hógy milyéö lés« a két párt viszOnya a Házban. Ézék a fiatal kép* viselők most arrá törekszenek, hogy az égyjégép­pért ég a kisgazdapárt között minél ; oröswfis égyüti működési kápésolatót létéfcitsénék. A kérdés sarkpontja mindértésétfé áz hogy a kormány Milyen jávósiátdkkál lép * HÜ éíé, Azok a" néformjaváSla tók, am^lyéltföl a Wltíl**' té^irtők már tfi«j ízbéft émlítési tett. még ws»­dig ttéitt válták teljés égéííilkbén nyilvánossá. Artftylt sikerült megálUpltáni. hogy az éM években kizárólag gazdasági problémákkal kí­vánja a kormány fóglálkoztatni a Házat és csálé á rrtásódik év után kériilnénék Sótrá ar élköt' mányjögi. illetve politikái kérdések. A bátóldall polgári pAFtök égyéíóre lábhőí tett féftfmft* 1 figyélik az éseniényékét. Tizenegy nyugdíjazás a városnál Áprilisi közgyűlés májusban (A Öélrftágyárörszőg munkatársától.) A tör­vényhatóság áprilisi közgyűlése elé több «yugdi­jazásd-ögy kerül. Vitéz dr. Szabó Géza pénzügyi tanácsnok elkészítette azok névsorát, akiket az áfíNliírf közgyűlés fészbert saját kérelmükre, fésűben hivatalból nyugdíjaz. Saját kérelmére nyugdíjazzák Király-Kóníft Pétert, a vái-ogi Zene­iskola érdemes igatgatóját. akinek a izolgálali ideje 31 év, 2 hónap és 15 nap. Ugyancsak saját kérelmére nyugdíjazza a közgyűlés dr. Gáspár tgrtáe kerületi tiszti orvóst, akinek a szolgálati idéjé 1 hónappal meghaladta á 40 észteftdŐt Pr. Gáspár bótiápok óta betegfczabadságón vaift. Még a következő nvligdijaZásftkat bájtja végr« ai áfxrtllM köígvdiiés.: Vitéz Pápp IstVáil I. OszfSlytl ádótisit fi esz­fendéi SzólgáláH idd titáí megv nytigdijfea. Ha­lász Féíénó léltárbiztost tn évi szolgáját Után nyugdíjazza a közgyűlés, ezenkiVÖl még He­gedűs Lajos adóvégrehajtót és hat városi al­liszlél nyugdíjaznak részben tartó* betegségük miatt, részbért azért, niivél elérték a körhatárt. Ttfíridé*^ Sóf kérül á kéliystéffiyiigdiiazá­• ••krá is. Áz eljárás áíá vént személyek lista hl részben már összeállitótták a hivatalfőnökök je­lentésé alapjárt. A Hétá ázóiibárt flíég fefivfll é$ st éitt-é a éétra iláklfóff rtégVfág« bizrtWág lóg­ja félülviifcgáifti. A bizottság tágjai Vitéz dr. Shvóy Kálittárt és dr. Széli Gyula, póttagjai dr. Pop Róbert és dr. Széchenyi István. A kényszérnyugdijazások ügye végűi a közgyűlés élé kerül, valószínűleg azonban csák á& ősszel. A tizenegy nyugdijazáson kivül áz áprilisi köz­gyűlés elé több fontos tárgy kerül. Letárgyalják s kéményséprőszihálvrítidelef módosításét és adóbivátali gyak- ki állások Ügyét. A közgyű­lést rendszerint a héiinp utolsó rtnpjaiban ták megtnitotii, az áprilisi közgyűlést azOrtban minden bizonnyal májusra halasztják a minisz­terelnök 28-i szegedi utjá miatt. Yászonííruk nagy válaszlélcliafi! Költözködünk Május 1 ért a volt ft-öféta K4rá«í «óöw gébe. Raktáramat magfelal* árban árusí­tom. A. B. C. utálváúyra résílétfé 1« előlaq l»*l­hUl. Arányát, éüistöt, rSsfl béiiíf, T4ló<*!á<#ét «a­rraS árban vésnék Orá-, MfltllPJrtvHáa •'«»*". .1 T6TH Arás E','?"""" A icutobb wtotetfi le^csotoban! Cs6n*klökkok, lakkok, zo­méncoíí, Iá lénölnjkén««. El­sÓréndü r»oríesiéltéWf bécs' fehér, enyv ^-érs^fivárón. . Korongok, iflárökecsétök. Özin­tártó clmlestékelí, bronzok. ÜIMSIÍIIIS Géza S?;íT"

Next

/
Thumbnails
Contents