Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)

1935-03-09 / 57. szám

-4 ritani abba az atmoszférába, amely ­bál nagynehezen tudott csak ki­emelkedni. Az Ilyen kormányzás az osl jogfolytonosságon alapuló alkotmány megcsúfolására vezet. — Egy választási eredménnyel nem lehet megváltoztatni a politika irányát, — mondotta ezután Rassay —, de a titkos kerületek választási ered­ménye protestálóst jelenthet, nagy, döntő jelentőségűt. Nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai ér­dek is. dokumentálni, hogy ez az ország még nem inficiálódott azokkal az eszmékkel, ame­lyek egyes államokban uralkodnak. A szabadelvűséget kell diadnlrt C tta*ni, mert csak ebben a gondo­lton találkozhatik az egész ma* gyár társadalom. Hiszem azt. Hogy ez a választási küzde­lem nemes tiszta küzdelem leaz és hiszem, hogy ezt a küzdelmet olyan eszközökkel vív­hat íuk meg. hogy az követendő példa lesz a jövőre is. Végül bejelentette Rassay, hogy rövidesen a nagvnvilvánosság előtt fogia kifejteni azo­kat az okokat, amelvek a jelenlegi kormány politikájától elválasztiák. Rassay Károlvt beszéde után percekig tartó tapssal ünnepelték, majd W o 1 f f Miksa szó­lalt fel. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a szegedi liberális párt zászlaját a sze­gedi polgárság diadalmasan viszi győzelemre. Rassay Károly újbóli felszólalásában technikai kérdésekről szólt és arra kérte az értekezletet, hogy a lista összeállítását szűkebb bizottságra bizza. Arra fog törekedni, hogy ez az ellenzéki lista mél­tóan reprezentálja Szeged polgárságát. Fodor Jenő ny. polgármesterhelvettes ja­vaslatára elhatározták, hegv táviratban üdvöz­lik gróf Apoonvi Györgyöt és Gratz Gnsztávot abból az alkalomból, hogy pénteken beléptek a szabadelvű pártba. A bejelentést a vacsorán megjelentek nagy tanssal vették tudomásul. Rassay Károly március !7-én, wirwip dél­előtt 10 órakor tart ja meg beszédét Szeged nyilvánossága előtt R válaszfás n?p!át vasárnap ÍM ki a liüzponfS választmány A belügyminiszternek a választások időpont­ját meghatározó rendelete hivatalos formában még nem érkezett meg Szegedre, de a város hatosága megteszi már most a szükséges in­tézkedéseket, nehogy megrövidüljenek a ren­delkezésre álló terminusok. A polgármester összehívta a központi választmányt, amelv vasárnap délelőtt 11 órakor ül össze, hogy meghozza a választás lebonyolítására vonat­kozó határozatait. A központi választmánv fog­ja kitűzni a választás naplát. Hogy melyik na­pon választ Szeged képviselőket, V egyelőn még bizonytalan. Még n*ncs harmadik leült a kormánypárt listáién A kormánypárti Usta ügyében döntés pénte­ken sem történi. Az intézőbizottság ugvan va­lósággal permanens ülést tart dr. vitéz Shvoy Kálmán altábornagy elnökletével és letárgyal­ja a felmerülő kombinációkat, de a harmadik helyre nézve még nincs megállapodás. Az be­fejezett tény, hogy a kormánypárt szegedi lis­tavezetője Gömbös miniszterelnök lesz, a második jelölt pedig dr. vitéz Shvov Kálmán. A harmadik hely körül meglehetős éles küzde­lem indult. Már eddig is számos név került kombináció­ba különböző foglalkozási ágakból, de ezek a nevek jobbára lekerültek a névsorról. Pénte­ken eieitet'ék dr. Széchényi István, a párt s7e­rM? főtitkárának nevét Is; most a harmadik helyre begavnri Back Bernát felsőházi tag és Wagner Adolf ^zdasági főtanácsos neve sze­repel a tárgyalásokon. A döntés a főispán kezében van. Ugy volt, hogv Baranvi Tibor pénteken az esti gyors­ul visszaérkezik Szegedre, de duiulán telefon­D t r. M A O y A R CAi S Z A'3 értesítést küldött, hogv a bácskai jelölések miatt csak a hajnal] személyvonattal jöhet Közölte azonban, hogy a szegedi lista végleges­nek tekinthető; a harmadik helyre a döntés megtörténik szombaton délelőtt, amikor meg­beszélheti a dolgot a párt Intézőbizottságával. A szocialisták vasárnapi gyűlése A szociáldemokrata párt vasárnap délelőtt 10 órakor a Korzó Moziban választói nyilvános népgyűlést tart. Felszólalnak K.éthly Anna és a vele érkező volt országgyűlési képviselők. A népgyűlés iránt rendkívül nagy az érdeklő­dés, ez lesz az első nyilvános választási gyű­lés és ezzel nagy lendülettel indul meg az el­lenzék választási mozgalma. Kéthly Annával több ismert szocialista képviselő érkezik Sze­(A Délmagyarország makói tudósítójától.) A csa­nádmegyei választási előkészületek plső meglepeté­se a nyilvánosságra jutott kormánypárti hivata­los jelöltlista volt, amely ugyan még nem teljes, de így is sok meglepetést hozott eddigi kormány­párti képviselők elejtésével. Makón dr. Petrovics Gyöngy helyett, aki három cikluson keresztül képviselte a várost — dr. Görgey Istvánt hozza jelöltül a kormánypárt, Nagylakra Héjj Imre helyett, ald a legutolsó pillanatokban is biztos jelöltnek látszott dr. Végváry József, a re­formnemzedék egyik vezére került hivatalos je­löltnek mig a szőregi kerületben Bodó János he­lyett vitéz Bármághy György, a reformnemzedék másik vezére kerül. A Idszombori kerületet meg­hagyták dr. Lakatos Gyulának, aki eddig is kép­viselte. Nem kapott hivatalos jelölést RubinelT Gyula sem, aki az eleid kerületet képvi­selte, az ő kerületének hivatalos jelöltségét hír szerint báró Urbdn Péternek, a battonyai kerület volt képviselőjének szánták, aki azonban még nem döntött. A battonyai kerület hivatalos jelöltségét péntek délben döntötték el és ez az egyetlen csanádmegyed kerület, amelyben helyi jelöltet állit a kormánypárt Vásárhelyi Sán­dor mezőkováesházai főszolgabíró személyében. Vásárhelyi Sándor — értesülésünk szerint <w hosz­szas tanácskozások után vállalta a jelölést, amely­(A Délmagyarorszdg munkatársától) Érdekes feljelentést tett a szegedi járásbíróságon egy fiatal özvegy, akinek férje nemrégiben halt meg. Az öz­vegy férje egyik rokonát, ald mellesleg szomszédja is, jelentette fel rágalmazás és becsületsértés miatt. Elpanaszolja feljelentésében, hogy amióta férje meghalt állandó molesztál ásnak van kitéve rokona részéről. Előzőleg csak burkolt gyanúsítá­sok hangzottak el ellene, később a rokona nyiltan kezdte hirdetni, hogy férje halálát 6 okozta, egy­részt életmódjával, másrészt azáltal, hogy beteg férje ápolását elmulasztotta. Mindezt pedig azért tette volna, hogy minél előbb özvegy maradjon és egyedül, szabadon élhesse világát A rokon egy családi összejövetelen tiltakozott az ellen, hogy őt odahívják, ugyanekkor „tiszazugi boszorkánynak" nevezte. Az özvegy szerint ezek nemcsak becsüle­tében sértették öt, de meggyanúsította azzal is, hogy férje halálát esetleg közvetlenül is ö okozta. Előadta feljelentésében az özvegy, hogy ezak a rá­galmak őt egzisztenciájában bántották mee. Jesv­T935 március «>: gedre, akik vasárnap délután Szentmihályte­leken is beszédet mondanak. a polipárimferhelyetfes meg­cáfolja a lelkiségéről elterjedt híreket Dr. Tóth Béla polgármesterh"elyett»s-fő­iegyző, akinek nevével kapcsolatban érdeke« Kombinációk keltek szárnyra és aki pénteken érkezett vissza Budapestről, a követkeiző nyi­latkozatot tette: — Almomba sem jutott eszembe, hogy jelölt, séget vállaljak és a legnagyobb meglepetéssel olvastam a jelöltségemről szóló kombináció­kat. Még szerencse, hogy nem voltam idehaza, igy senki sem mondhatja, hogy a kombiná­ció tőlem indult ki, az én titkos kívánságomat tükrözné vissza. egyében nek elfogadásával egyidejűleg délben lemondott főszolgabírói állásáról. Ezzel a jelöléssel kapcso­latosan Csanádmegye főszolgabírói problémáját oldották meg tulaj donképen, mert • szanálás kap­csán megszüntetett nagylaki főszolgabiróeág válasz­tott főbírája igy újból főszolgabírói álláshoz jut 9 a megimaradt négy főszolgabiróságra igy négy fő­szolgabíró marad az eddigi ót héíyett. A kormánypárti jelöltekkel szemben minden kerületben lesz ellenzéki induló. A legkomolyabb küzdelmet természetesen Makón várják, ahol a Kossuth-párt jelöltje Könyve». Kolonics József, aki a legutóbbi ellenzéki győzel­mek után komoly kilátásokkal induL Számítana! Makón a szociáldemokrata párt jelöltjének indu­lására is, aki valószínűleg Hubai János lesz. A független kisgazdapárt valószínűleg nem állit hi­vatalos jelöltet Makón. A nagylaki kerületben a Msga'rSaplrt jelöltje dr. Csorba János makói ügyvéd lesz, de r -ámíta­nak egy Dénes-pdrti jelöltre is. A szőregi kerület­ben dr. Bécsy Bertalan jelölésére komoly akció folyik, a független kisgazdák is állítanak jelöltet Battonyán és Eleken a szociáldemokrata pártnak lesz helyi jelöltje. Érdekes választási hír érkezett tegnap Sze. gedre Kiss Károly tanfelügyelő személyével kapcsolatban. A komoly forrásból származó hir szerint Kiss Károly jelölt lesz a kiszombori kerületben. ben járt ugyanis egy kereskedővel, aki éppen ezek­re való hivatkozással felbontotta az eljegyzést — Vőlegényem megijedt tőlem »- Irt* fel J dci k —­tésében — és ezt nem Is lehet rossznéven venni tőle, amikor rokonom nem kevesebbet állított ró­lam, minthogy arzénnel tettem el boldogult férjemet láb alól A rágalmak okát is ismerem. Egyelőre csak annyit akarok ezekre vonatkozólag előadni, hogy a vádlott hónapokkal ezelőtt nagyon is ked. ves volt hozzám, sörön látogatott meg és as én nem kedvező viselkedésem után kezdte meg elle­nem rágalomhadjáratát, amellyel engem közmeg­vetésnek tett ki. Szinte ki sem merek már menni az uccára — folytatta panaszát az özvegy —, azt gondolva, hogy mindenki ujjal mutait reám... Az özvegy feljelentéséhez csatolta férje kezelő­orvosának igazolványát, a halottkém jelentését, amellyel igazolja, hogy férje természetes halállal halt meg. A bíróság az érdekes ügyben rövidesen tárgya­lást tart Az ellenzék készülődése Csanádi Meglepetések a kormánypárti felöíéseknél Az özvegy rágalmazást pere lenének halála után

Next

/
Thumbnails
Contents