Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)

1935-03-27 / 72. szám

KíW rrárcius 27.' SFCMSGyftR ORSZÁG 7 »»iiwan Ismeretlen Holttestet fogtak kS a Tiszából amely főbb hónap óla lehelell a vizben (A Délnsagyarország munkatársától.) Ked­den reggel, három halász a kőgátak felett » Tiszából egy holttest maradványait fogta ki. A leletről azonnal jelentést tettek a rendőrség­nek, ahonnan bizottság szállott ki a helyszín­re. Az orvos megállapította, hogy olyan holt­testre bukkantak a halászok, mely már több hónap óta lehetett a vizben. Valószínű, hogy a nvári fürdés egyik áldozata került most elő., Érre vall az is, hogy a holttest lágyrésuei jó­formán teljesen eltűntek, az egész alig áll egyébből, mint csontvázból. Azt sem lehetett pontosan megállapítani, hogy az illető férfi volt-e, vagy nő. Abból, hogy klotttvadrágot ta­láltak rajta, arra következtetnek, hogy férfi volt az illető. Nem lehetett az illető korát sem megállapítani. A rendőrség a mult esztendőről több eltűn­tet tart nyilván, férfit is nőt is. Ezek hozzátar­tozóit most sorba beidézik, hátha valamilyen jelből felismerik hozzátartozójukat. Abban az irányban is folyik a nyomozás, hogy az illető milyen uton-módon került a Tiszába: szeren­csétlenség áldozata lett, öngyilkosságot köve­tett el, vagy bűnténynek lett-e az áldozata? CCétiflV lM9, . Szeder Ferenc és Szafcasifs HrpáíS beszédei a Munkásotthonban, a szociáldemokrata párt váiasz&ási gyűlésén (A Délmagvarország munkatársától.) Az el­múlt két ünnepnapon: vasárnap és hétfőn tizen­két helyen tartott választói gyűlést a szegedi szociáldemokrata párt. A tanyán és városban voltak a gyűlések, amelyeken a választópolgárok nagy tömege jelent meg. Vasárnap Átokházán, Királvhalma-Tüsöksoron, Röszkén és Újszege­den voltak látogatott válasAői gyűlések, hét­főn pedig Gajgonyán is tartottak gyűléseket, amelyeken Kéthly Anna, Szakasits Ár­pád, Szeder Ferenc, L á j e r Dezső, dr. V a­1 e n t i n y Ágoston, D á n i János és Vörös József beszéltek. Hétfőn este a Munkásotthonban volt választói gyűlés a munkástömegek hatalmas részvétele mellett. D á n i János megnyitója után Kéthly Airna heszéít a belsó revízió szükségességéről, ame­Ivet legtöbbször a szociáldemokrata párt hir­detett. Élesen kikelt az ellen a knrtézia ellen, amelv megfélemlítésben, a szociáldemokrata plakátok leszaküá^ában és tanyaházak össze­romholásáhan nyilatkozik meg, mint az leg­utóbb is előfordult Szatymazon. Az adóterhekről beszélt még ezután Kéthly Anna, kifejtette, hogy s munkásnép nem von­hatja ki magát az adózás alól, mert a legszük­ségesebb élelmiszerek után mindenkor meg kell fiaetm az adót. de ezenfelül a dolgozó em­ber csekély keresete után is mindenkor levon­ják az adót. Végül Kéthív Anna foglalkozott a miniszter­elnöknek azzal a kijelentésével, hogy „likvidál, ja a szociáldemokrata pártot". — Amint mi sem parancsra születtünk — mondotta, nem is halunk meg parancsra. Kifejtette ezután Kéthly Anna, hogy a re­formmozgalom programját a szociáldemokrata párttól vette át- A miniszterelnök is azt mond­ta, hogy átveszi a szociáldemokratáktól mind­azt, ami benne jó van. A szociáldemokrácia programja maga az emberi élet, az igazságos élet... Percekig tartó taps fogadta Kéthly Anna be­szédét, amely után » Szakasits Árpád nagv figyelem közben a tanyai nép bajaival foglnrkozott és felhivia a város dolgozó népét, hogv a magyar paraszt emberi életéért har­coljon. Szakasits ezután polemizált vitéz Shvov Kál­mán ny. altábornagy egyik kijelentésével és a következőket mondotta: — Azt mondta az altábornagy ur, hogy a szociáldemokrácia és a kommunizmus között nincs különbség és a szociáldemokrácia egye­nes uton vezet a kommunizmushoz. Azt üzen­jük erre, hogy a szociáldemokrácia és a kom­iraust'üí'i v "i irtás Fontos! Sürgős! A Rassay-párt választóihoz. Aki nem kapta meg szavazéi^üKOl­vknyM, forduljon azonnal párüro­CiánkVtCtZy ahol megtudhatja, hogv hol kell szavaznia és mi a névjegyzékszáma, Páif rafia: Széchenyi-tér 8- sz. "n 12 13. ~ Válasszon föárusi W, Szeged, Széchenyi tir munizmus között nagy és mélyreható különb. ségek vannak. Mi nemcsak az uralkodó osztá­lyok erőszakát Ítéljük el. hanem minden dik­tatúrát. De azt is üzen jük, hogy a kard poli­tikája már megbukott és bukott cégeket nem szokás diadalszékre ültetni. A történelmi fej­lődés legyőzhetetlen ereje mellettünk van és a szocialista gondolat előbb-utóbb győzni fog. Szakasits Árpád beszédét Ady idézével fe­jezte be, majd Szeder Ferenc beszélt. Elmondotta, hogy meglehetősen ismeri a fajtáját: a földműves népet, de a szegedi ta­nyai népnél elhagyatott«hb népet még nem lá­tott. Most azonban egymásután keresik fel a földbevájt putrikat a kormánvpárt részéről is. Hétfőn is Gajgonyán a tanitó járt-kelt a tanya} nép közölt és ingyen ebédjegyeket osztogatott, Ennek ellenére is százával jelentek meg a szo­ciáldemokrata párt tanyai gyűlésén. A tanító, az utkaparó, a leventeoktató és az egész köz­igazgatási apparátus kortesszolgálatban áll a szociáldemokrácia ellen. Szeder Ferenc ezután arról beszélt, hogy a törvényellenes jelenségekkel szemben a szo­ciáldemokráciának fanatikus hittel és lelkese­déssel kell megvívnia és diadalra vinni a vá­lasztási küzdelmet. A gyűlés hallgatósága sokáig tüntetett a szociáldemokrata párt jelöltjei: Kéthív Anna. S.íakasits Árpád és Szeder Ferenc mellptt. EsGcmirtiií $Mrí lera^afa olcsí árak Poltáfí Tcsiv^rchnfl Uccai támadás a péksziráfk után (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden délelőtt megjelent a rendőrségen Wolf Endre pék­mester és feljelentést tett ismeretlen tettesek el. len, akik egyik segédjét meglesték és véresre ver­ték az elmúlt éjszaka. A segéd: Németh Lajos orvosi látleletet vétetett fel sérüléseiről. Az inzultus valószínűleg összefüggésben van a multheti pék sztrájkkal. A Wolf-üzem mun­kásai az el mull héten szintén sztrájkba léptek. A sztrájk — mint ismeretes — 24 óra múlva meg­szűnt, azonban az üzem 11 munkása aznap éjjel nem jelentkezett munkára. Wolfék a régiek helye// más munkásokat: szegedieket és pestieket :'Oltot­tak munkába és azóta ezekkel dolgozott az üzem. Wolf Endre feljelentésében előadta, hogy volt munkásai megfenyegették a pesti s'tHíjtörSkri, valószínűleg ezek, vagy ezek megbízottai verték meg Németh Lajost. A rendőrség megindította a nyomozást.

Next

/
Thumbnails
Contents