Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)

1935-03-21 / 67. szám

4 ^¡PVJÜiff f; f \ M A r. VAR Ci ü * 7 3 ~ 19^5 .^>írc?iis 5T: rolvt jól ismeri, tiszteli és nagyrabecsüb. í-eszögezi a pártelnökség az ellenzéki polgárságnak azt az álláspontját, hogv a magvar adófillérekből szubvencionált kor­mánypárti lapoknak illenék legalább ép­pen olvan tiszteletben tartani a mag var politikai élet kimagasló vezéregyéniségét, mint amilyen megbecsülésben őt nvilatko­kozataiban a kormány feje és az egysé­gespárt szegedi vezére részesítette annál is inkább, mert Rassav Károly ellenzéki politikus létére is az elveiért való küzdel­met a legkifo^ástalanabb eszközökkel foly­tatja és az ő'szellemében pártja is már számtalan jelét adta annak, hogy pártve­zére lojális felfogását mindenben átérzi és követi. "A Független Nemzeti Balpárt (Rassav-párt) Elnöksége. A város és a tanya tiltakozása Szerdán, amikor ismertté vált a Rassay Károly és pártja el'en intézett támadás, Szegei társadal­mának agyszólván minden rétedéből alakult kül­döttség jelent meg a párt elnökségénél, hogy Riscav iránti ragaszkodásának kifejezést adjon, \ küldöttsé gben úgyszólván minden fouiaikozási képviselve volt és a megjelentek egyhangtiao kije lentették, hogy Szeged ellenzéki polgársága mélyn eliléli azl a harcmodort, amcllyl a várt orszáTOs vezée ellen sikertelenül próiiilnak han­gulatot teremteni. hfllön jutott kifejezésre déb"n a lanyai választóközönség ragaszkodá-a. Megjelent a pirtvezetőségnél a ta­nyai polgárságnak egy nagyobb csoportja és arra kérte az elnökséget, hogy je'en ;ék meg a tanyai körzetekben, mert az el'enzéki tanyai po'g ¡rad-j újból kifejezést akar adni tánlorithatat! msngá­nak. A pártvezetőség elhatározta, hogy 24-én dél­után Csengelén, este S:entmihá'yleleken és Kis­széksóson, 25-én pedig Csórván, Városianyán, Átokházán, Szatymazon és Röszkén tartanak vá­lasztói gyűlést. Kortps-fwbuzuósát! a temptommá átatakitot! Iskolában A' Független Nemzeti Balpárt vezetőségéhez nap-nap után ujabb és ujabb panaszod érkeznek egységespárti kortesek túlbuzgóságáról. A ta­nyaiak többek között azt is panaszolják, hogv az egysécrespárt kortesei tervszerűen les aggatják a Rassav-rvárt választási plakátjait. írásban nyújtotta be panaszát a Zákány-Do­miaszéki Mezei Társulat több tagja. Azt pana­szolják, hogy az egységes párt kortesei me;: ^'en ­tek a társulat számára a domaszéki iskolában tartott, misén, ahol beszédet akartak tartani, ami­kor már a tanitői emelvényen az oltár el volt helyezve és ott voK a társulat felszentelt zászlaja is. A feroncrendi szerzetes láthatólag nem jó szemmel látta ezt a kortes-túlbuzgóságot, azon­ban nem tiltotta el a gyűlés megtartá át a templommá átalakított iskolában, hanem kivitetts a tetemből a magával hozott feszületet, az ol­tárt letakarta, azután maga is elhagyta a termet és átment a szomszéd iskolába gyóntatni. Ez­alatt az egysécespárti kortesek elrpondíák Ismeri kort ess zólamaileat. Lelkes gyűlés Kunhalmon Kitűnően sikerült gyűlést tartott a balpárt Kunhalmon. Német Antal gazdálkodó fejezte ki a tanyai magyarsáar ragaszkodását és hűségét Ras­6ay Károly iránt. Azt mondta többek kőzött, hogy Bassay Károly tettekkel bizonyította be Szeged népéhez és a szegcdi földhöz való ragaszkodá­sát. Bokor Pál tartott ezután mindvégig érdek­lődéssel kísért beszédet, amelyben többek kőzött hivatkozott arra is, hogy a miniszterelnök jelenlé­tében a miniszterelnök listájának második je­löltje őszinte nagyrabecsüléséről biztosította Rassav Károlyt. Ez a nyilatkozat egyben elisme­rése Rassay kiváló személtének. A megjelentek lelkes éljenzóssel tüntettek Rassay Károly mel­lett PártgyiíiéseSf A Rassay-párt csütörtökön, 21-én este 7 óra­kor a Marsch a 1-venrléglőben, Kálvária-sor 4. szám alatt pártgvülést tart. Pénteken, 22-én este 8 órakor a Raffay-ven­déglőben (Kossuth Lajos-sugárut 4.) lesz párt­gyűlés. gyüjés. A gyűléseken felszólalnak: dr. Pap Ró­bert, dr. Fodor Jenő, dr. Palócz Sándor, dr. Tóth László, dr. Kerscii Feienc, dr. Singer István, dr. Griiner István, dr. Kertész Béla, dr. Vajta Jenő, dr. Bodnár Géza, dr. Wilheim Lajos, dr. Bokor Pál. (A Déhnagvarország munkatársától.) Szer­dán több helyen tartott választási gyűlést a szociáldemokrata párt. Délután Kéthly An­na a csorvai választópolgárokat kereste tel és nagyszámú hallgatóság előtt mondott pro­grambeszédet. Elitélő szavakl«an foglalkozott a falusi nép megélhetését megdrágító kartellek működésével, majd a családvédelmet sürgette és becsületes földreform végrehajtását köve­telte. A gyűlés közönsége .1 beszéd után sokáig ünnepelte Kéthlv Annát. A gyűlésen még Kó­r ó Imre és dr. V a 1 e n t i n y Ágoston mon­dott beszédet.. A szociáldemokrata párt felsővárosi szervezete is gyűlést tartott szerdán este a Tabán-uccá­bán levő Albert-vendéglőben. Bernát András megnyitója után D á n i János a választások jelentőségéről beszélt, majd foglalkozott gróf Bethlen István nagykanizsai megnyilatko­zásaival. Nekünk történelmi hivatásunk van, —mon­dotta azután Dán? János. Célunk a nyomorgók és a dolgozók helyzetének megjavítása. Azt akarjuk, nogv ennek az országnak a munkás­sága olyan légkörbe kerülhessen, ahol érdekei és jövője biztosítva lesz. Dr. Valentin v Ágoston szólalt fel ez­után. — Azt mondotta a miniszterelnök ur — kezdte —, hogv átveszi a szociáldmeokrata párttól mindazt, ami jó és hasznos. A minisz­terelnök ur elismeri, hogy a szociáldemokrá­ciában jó és hasznos is van Mi a szociálde­mokrácia eszméi mellett azé"t tartunk ki, mert ez maga az életet jelenti. Altalános politikai kérdésekkel foglalkozott még beszédjében, maid KÉTHLY ANNA beszélt általános figyelem közben. — Kétségtelen és letagadhatatlan — mon­dotta —. hogy az ország tele van elkeseredés­sel és bizonytalansággal. Hogv mennyire el­lenzéki a hangulat, azt bizonyítja az is, ha va­laki a saját életét nézi meg. A szociáldemok­rata párt uj életet és őszinte reformokat akar. A mi gyűlésünk közönség? csupa szegény em­ber. A múltkori nagygyűlésünk után — szo­morúan jellemző —, a gvülés színhelyén egv elvesztett — szegénységi frizonvitvánvt találtak. — A múltkori gyűlésen, a mikor beszéltem, észrevettem, hogy a hallgatóság köréből zoko-. gás tőrt fel. Odanéztem a hang irányába és A kereskedelmi miniszier Szegeden Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter, aki jelenleg választási kőrúton van, a szegedi egy­•égespárt meghívására szombaton délelőtt Sze­gedre érkezik. A kereskedelmi miniszter Makóról jön autón. Az egységespárt szegedi raervezelq szombat este vacsorát rendiez a miniszter tisz­teletére a Hungáriában. A vacsorán dr. Tonelii Sándor, Körmendy Mátyás ós Winkler Elemér felszólalása után Bornemissza miniszter mond be* szedet megláttam, hogy egy férfi zokog. Annál a sza­vaimnál fogta él a zokogás, amikor arról be­széltem, hogy sok helyen az anyák, az asszo. nyok tartják el a férjét, a családot, mert a férj nem tud keresethez jutni. Azt mondják, hogy a férfi meg van edzve, nem egykönnyen fogja el a sírás. El lehet képzelni, hogy a keservek­nek milyen súlya alatt görnyed az a férfi, aki egy beszéd alatt elveszti önuralmát és zokogá? fogja el. Ezer és ezer férfi, tiz és tizezer férfi szalad, rohan ma, hogy munkához jusson és megtörik a nyomorúságban. S milyen a sorsuk azoknak, akik dolgoznak? A suszter lyukas ci­pőben jár, a tcxtilmunkásnak nincs egy ren­des ingje, a malommunkás pedig nem tud jól­lakni még kenyérből sem... — Reformok, — ez nagyon szép sző —, foly­tatta Kéthly Anna —. de azt mondhatom, hogy a reformok csak a titkos választójoggal kez­dődhetnek meg. A miniszterelnök ur azt mon­dotta első beszédeiben, amikor kormányra ju­tott. hogy Iélektiprásnak tartja a mostani vá­lasztójogi törvényt. Most mégis ezzel kell vá­lasztani. — A túlsó oldalon — folytatta Kéthly Anna —, most nagyon sokat igérnek. Az a jelsza­vuk, hogyha gvenge az érved, told meg egy — Ígérettel. A másik oldal jelöltjei azt mondják mostanában, hogy mit fognak majd tenni. Mi nem ezl mondjuk, hanem azt hogv mit lettünk eddig. A legutóbbi négv évi működésem nyi­tott könyvként áll a szegedi választók előtt és 1922. óta, tizenhárom esztendő alatt, amióta mi, szociáldemokrata képviselők benn vagyunk a parlamentben, soha nem mulasztottuk elhagy a szegény, nyomorgó, Ínséges nép érdekébén felszólaljunk. Azzal fejezte be beszédét, hogy a választáso­kon mindenki gyakorolja szavazati jogát és lel­kiismeretére hallgatva, a szegények pártjára: a szociáldemokrata pártra adja le szavazatát Szerdán este Móravároebau. T ' a Remény-uccai Sántha-vendéglőben is jól si­került választói gyűlést tartott a szociáldemok­rata párt. Itt Kéthly Anna, Vörös József és dr. Berkes Pál beszélt a nagyszámban megjelentekhez, akik lelkesen tűntettek a szo­ciáldemokrata párt jelöltje mellett. Csütörtökön Zákányban tart választói ffvtt­lést a szociáldemokrata párt péntek este fél 7 órakor pedig a Korzó Moziban lesz választól nagyevülés. amelyen felszólal: Kéthly An­na, Szakasits Árpád. Szeder Ferenc, to­vábbá L á j e r Dezső és dr. V a 1 e n t i n y Ágoston. A Föífgetfsn Mernie?! Balpárt (Rassay-párt) a Vecsernyés-féle ven^é^lSben, Hattyas-sor 4. siám alatt párlgyölés* tart. m«lyePi Rassay Károly is mefielenik. A gyűlésre a mélyen tisztalt választópolgárt^rsakat tisztelettel meghivja a pártvezetőség. neihiQ Anna Csórván, relsOvároson és flóravárosban „4 reformok csak a titkos választójoggal kezdődhetnek"

Next

/
Thumbnails
Contents