Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)

1935-03-01 / 50. szám

2 a G7ÄRORSZSG 1935 március I. w* Kérj« még ma a Dr. OETKER legújabban megjelent rÍNYMPCS RCCEPTKÖNYVIT, melyet ingyen és bérmentve küld kívánságra: Dr. Oetker tápszer­gyár, Budapest, VIII, Conti-utoa 25. berlini tárgyalás előtt a londoni nyilatkozat alapjául szolgáló eszméket mégegyszer rövi­den áttekinteni és egyben közös vizsgálat tár­gyává tenni azt az ellenhatást is, amely a kü­lönböző államok részéről a londoni nyilatko­zattal szemben megnyilvánult. Francia és an­Í ;ol részről a legteljesebb hallgatásba burko­óznak a mai tárgyalásokra vonatkozólag. A Paris Soir ugy véli, hogy Simon minde­nekelőtt ismertette a tegnapi angol miniszter­tanácson lefolyt vitát. Az angol kormány több­sége helyesli azt a tervet, hogy á külügymi­niszter Berlinből Moszkvába, Varsóba és Prá­gába is ellátogasson, ezzel szemben azonban az angol kormány egyTésze súlyos érvekre tá­maszkodva hangoztatja, hogy a keleteurópai körút megfosztaná a berlini látogatást jelentő­ségétől és hatályos vqltától. Az angol kormány nem hozott végleges döntést ebben a kérdésben és Sir John Simon a francia kormány vezetői­vel ezt az ügyet, valamint a keleti egyezmény kérdését is megvitatja. Az angol külügyminiszter berlini látogatásá­ra előreláthatólag március 6-a körül kerül sor. II velszi herceti vissza­érkezel! Londonba íxmdon, február 28. X velszí Herceg csü­törtökön este középeurópai utazását befejez­ve, visszaérkezett Londonba. A Victória-pálya­ndvaron alig vették észre érkezését, pusztán az állomásfőnök és a herceg néhány bizalmasa üdvözölte &z érkező trónörököst. A herceg egészséges, napbarnított arcáról és frisseségé­rol látszik, hogy jót tett neki a középeurópai pihenés. A pályaudvarról gépkocsin Dalotá iá­ba hajtatott Meghosszabbították a magyar—cssh keres­kedelme egyezményt Prága, február 28. A február 28-án lejáró magyar-cseh kereskedelmi kompenzációs egyezményt március végéig meghosszabbitot. A tárgyalások megkezdésének időpontját a gazdasági kisantant konferencia befejezése után állapítják meg. A tárgyalásokat Buda­pesten folytatják. Rendes kereskedelmi szer­ződést még nem kötöttek, azonban mindkét fél részéről kifejezésre jut az az óhaj, hogy a régi kereskedelmi szerződés egyes pontjait az uj kompenzációs egyezménybe felvegyék. Az uj egyezmény 1935 végéig lesz érvényben és abba valószínűleg több pontot felvesznek, amely a jelenlegi szerződéshen nem foglaltatik. Az uj egyezménybe beleveszik a legtöbb ked­vezményt biztosító záradékot A képviselőház keddi ülésén várják a politikai helyzet kialakulását » Állandó marad-e Gömbös és Bethlen megegyezése? — Készül a választójogi tervezet — ismeretlen alapelvek szerint (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Az egységespárt vezetőségi ülése a kiadott kom­müniké szerint letárgyalta a választójogi tör­vényjavaslatot és felkérte K eresz tes-Fi­scner belügyminisztert, hogy a javaslatot véglegesen szövegezze meg. Ezzel a ténnyel a sok vihart látott kérdés ugy látszik tető alá kerül, bár még mindig nem bizonyos, hogy a javaslat milyen alapelvek szerint készül el, amennyiben a? utóbbi napokban különböző hírek keltek szárnyra a javaslat lényegét ille­tően. Az egységes párt üléséről a következő köz­leményt adták ki: „A Nemzeti Egység pártvezetősége Gömbös Gyula miniszterelnök elnökletével csütörtökön délután 5 órakor folytatta tanácskozásait, amelyeknek során befejezte a választójogi kér­dések megvitatását. A pártvezetőség felkérte Kereszfces-Fischer Ferenc belügyminisztert, bogv a megbeszélések során felmerült szem­pontok figyelembevételével készítse el végle­ges formájában a választójogi törvényjavasla­tot az országgyűlés elé való terjesztés céljából." Az értekezlet után Bethlen újságírók kérdésére a következőket mondotta: — A maga egészében végeztünk a választó­jogi javaslattal, részleteiben Is, teljesen letár­gyaltuk. Vannak még egyes részletek, amelye­ket még át kell dolgozni, de ezek nem lényeg­bevágóak. Arra a kérdésre, hogy mikor nyújtják be a Házban a tőrvényjavaslatot, Bethlen ezt fe­lelte: — Ez a kormány dolga. Megkérdezték Bethlent, lesz-e még a párt­vezetőségnek ezzel kapcsolatban tárgyalása, mire Bfthlen így válaszolt: — Ezzel kapcsolatban nem lesz, de mfts Kér­désekről még tárgyalni fogunk. Beavatott politikai helyen ugy informálták munkatársunkat, hogy a javaslat március fo­lyamán a Ház elé kerül és még a költségvetés előtt megkezdődik a javaslat tárgyalása. .'' Ettől függetlenül bizonyos politikai körök­ben nagy nyugtalanság észlelhető. Egyes kö-< rökben nem hisznek abban — különösen Eck­hardt csütörtöki cikke után —, hogy Gömbös és Bethlen kibékülése állandó lehetne és attól tartanak, hogy ebben az esetben — hacsak Bethlen erélyesen fel nem veszi a feléje dobott keztyüt —, komoly következményekkel kell számolni. Minden attól függ, — hangoztatják —, hogy kedden milyen álláspontot foglal e! Bethlen a Ház-ülésen, ahol felszólal és vála­szol Eckhardtnak a személye ellen intézett tá-» madásokra. Ilyenformán csak ebből a felsző-» lalásból tudják majd meghatározni azt, hogy Eckhardt és Gömbös régebbi megállapodása likvidálódott-e és nem lesz-e nj politikai őrien, táeió. A keddi ülést általában fontosnak mond-, ják, lázas érdeklődés nyilvánul meg iránta uz | egész politikai életben. Szombaton nagy zenei esemény! Lehár Ferenc csodaszép operettje FRASQUITA a BetoM­Dsn. Pénteken Eltler átveszi az uralmat! a Saar-vidéken Saarbrücken, február 28- K Saar-vidéken már csütörtökön délelőtt mindenütt lázas te­vékenység tapasztalható. Mindenfelé nagy sietséggel igyekeznek befejezni az előkészüle­teket a holnapi hivatalos átadásra. Délben kü­lönvonatokon a birodalom minden részéből ér­keznek vendégek, akik részt akarnak venni az ünnepségeken. Nagyon sokan jöttek gépkocsi­kon is. Saarbrücken főbb utvonalain csaknem megrekedt a közlekedés, az uccákon nagy tö­meg hullámzik. Knox, a saarvidéki kormányzóbizottság el­nöke, csütörtökön délben féltizenkét órakor hi­vatalosan átadta a Saarvidék rendőri végre­hajtó hatalmát Saassen kormányelnöknek, a rémet kormány meghatalmazó1 tjának. Az át­adás után Saassen az íjj hatósági vezetőket beiktatta hivatalukba. A Saarvidék visszacsatolásával egyidejűleg március éheién az uj német rend­törvéovek is életbelépnek a Saar­vidéken. A S?.;irvidéken egészen mostanáig még a há­ború előtti német törvények voltak érvényben, ugv, hogy a visszacsatolással az egész közigaz­gatást és tőrvénvkezést teljesen át kell szer­vezni. Az első törvény, amely már a visszacsa­tolás napján életbelép, az állam és a nép védel­méről szóló rendtörvény, amely lehetővé teszi a német hatóságoknak, hogv könvörtelenül lépjenek fel minden államellenes törekvéssel szemben. A berlini lapok rámutatnak arra, hogv ha a rendtörvényt nem léptetnék azonnal életbe, a Saarvidék könnyen ..a nép. és állam­ellenes elemek gviilekezőhelvévé" válhatna, ahonnan nviltan folyna az agitáció. A tör­vény lehetővé teszi, hogy az államellenes te­vékenység miatt letartóztatott személyek min­den vagyonát elkobozzák. Az Havas Iroda értesülése szerint a Saarvi­dék külön közigazgatási terület marad, amely nek igazgatását Bűre Se! biro­dalmi kormánybiztos fogja ellátnL Politikai tekintetben a Saarvidék a nemzeti szocialista párt szervezetének uj tagjaként fog szerepelni Gazdasági szempontból a Saarvldéket még hat hónapon át elzárva tartják a birodalom töb­bi részétől. Ami az adóztatást illeti, a Saarvi­dék legalább is hat hónapon át mérsékeltebben adózik, mint a birodalom többi része. A népszövetségi hármas bizottság három tagja: Aloisi báró, Cantilo, A~r-> gentina roinai követe és LopezOlivanA berni spanyol követ délután Saarbrückenbe ér­kezett. Haladéktalanul Knoxszal, a kor­mányzóbizottság elnökével folytattak tárgya­lásokat. Tiin'etés Bécsben Bécsből jelentik: Abból az alkalomból. Hogy a Saarvideket holnap csatolják végleg Német­országhoz és hogy ezen a területen Hitler vet­'e át az uralmat, az egyetem fiziológiai fakul­tásán, a 41-ik számú tanteremben Luitk egvetemi tanár előadása előtt az egyetem! hallgatók a Deutschland dalt és a Horst Wes­sel dalt énekelték. Amikor a professzor belépett a terembe, a tanterem hallgatósága felkelt és tüntetően énekelte a két dalt. Hasonló tüntetés volt az anatómiai intézetben is. Az egyetem rektorátusa és az anatómiai intézet igazgató­sága azonnal a rendőrséghez fordult, honnan rohamautókon vonultak ki a rendőrök. Beható toltak az egyetem épületébe s az anatómiai in­tézetbe is és a tűntető diákokat őrizetbe vették. Többszáz diákot szállítottuk a rendőrségre, egyelőre őrizetben maradnak. A RÉGI JÓHIRÜ R$i$av-£tferemben mq íi rrilnde" pinteken harcsás halászlé. Sir*

Next

/
Thumbnails
Contents