Délmagyarország, 1935. február (11. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-27 / 48. szám
1Q35 febri'nr 27. ^ÍCMAGyKRöRStKG Levelek a hafórai üzletzárásról Igen tisztelt Szerkesztőség! Azt hiszem céltalan es hiábavaló a záróráról polemizálni, mikor a haialom és a puvoár azok kezében van, akik — a tízórai zárórát is szívesen látnák. De talán mégsem záródhat a vita olyan akkorddal, mint Kovács ur legutóbbi levele, aki háromszáz komoly. dolgos kereskedőt — mert ennyien kívánják a 6 órai zárórát — akar szorgalomra kioktatni a „túlhajtott kedvtelések" káros hatásaira figyelmezteti őket. Csak nem gondolja, hogy ezek a kereskedők — közismert, szorgalmas és törekvő urak — pezsgős dáridókait akarnak hattólhétig rendezni és ezért óhajtják munkaidejükéi megrövidíteni. Kovács ur levelében követendő példaképpen Mödlingre. Békéscsabára és Bómára hivatkozik. Engedje meg, hogy mi Pestre, Pécsre, Győrre, Debrecenre ée Miskolera hivailkozunk, mint ahol bevált a 6 órai záróra Ott tisztában vannak vele, amivel Szegeden ugy látszik nincsenek, hogy 6 és 7 között a ráérők legnagyobb része sétálgat és nem történhetik meg vele, már csak „technikai okok folytán" sem, hogy csak ugy séta közben egy kirakatban hirtelen meglátott anyagot megvegyen. A kereskedők nagyon jól tudják, hogy a •evő tíz üzletben is körülnéz és százszor is meggondolja, amig nehezen szerzett pénzét kiadja és há már elhatározta magárt. 6 óráig van elég ideje. hogy szükségletét beszerezze. Semmilyen érv nem szól a 6 órai záróra ellen. A /evők semlegesek, a kereskedők naary többsége akarja, az alkalmazottak boldogan látnák. Illetékesek mindebből mégis azt a következtetést vonták 1«, hogy a terv nem megvalósítható. Tisztelettel Egy kereskedő (aláírás). 2. Igen tisztelt Szerkesztőség! A 6 órai zárás ügyében b. lapjában vasárnap az alkalmizofak és Kovács Károly kartársunk nyilatkozott. Nagyon örülök, hogy megállapíthatom, hogy a névtelenség mögött megbúvó harc helyett most már a 7 órások is nyílt sisakkal óhajtanak a porondra lépni és minthogy mindenkinek a meggyőződését tisztelem, ha azt csak a jogosnak vélt önérdek vezérli, engedtessék meg nekem, hogy kartársam érveire válaszolhassak. Téved kartársam, ha azt his-zi. hogy mi, akik 6 órakor akarunk zárni, az ország összes nagyobb városaiban 6 órakor záró ka Kársainkkal egvetemben kevesebbet akarnánk' dolgozni, mint ő és kevésbé érezzük magunkat munkáséletünek és szorgalmasnak, mint ő és társai. Mi csak kevesebb idő alatt akarjuk ugvanazt. de lehetőleg még többet elvégezni, mint amit most végezhetünk Ki vonhatja kétségbe, hogv ez nem leheséges 9 éra alntt. épou?v, mint 10 óra alatt, hiszen e 10 óra alatt nagyrészt tétlenül állunk üzletünkben. A mun'knidtf rövidítésével nem rövidüllek meg a kereseti lehetőségek, különMpn nem Sz»!reden. ahol az ország összes nagyobb városai közül minden érdeklődés dacára — sajnos a legkisebb idegenforgalmait kell regisztrálnunk. Szegedet tehát Rómával, a világ legnagyobb ide^nfor^lmu városával összehasonlítani annál inkább lehetetlen, mert aki Olaszországban, de különösen Rómában járt, tudja, hogy ott az élet beosztás egészen más. mint nálunk, az üzletek reszel 9 órakor nyitnak, délidő alatt az élet megáll az év nagyrészében beálló hőségtől és így az ottani 8 órai esti záróra egyenértékű azzal, mim'hia nálunk 5 órakor zárnának az üzletek, pedig ott igazán óriási az idegenforgalom. Az esti élet, szórakozás stb. 9 tó órakor kezdődik. Az aránv íehát ugyanaz. De a kis Mödling: Wiemnek kiskornsmázó helye, ahová a mulatni vágvó bécsiek este rándulnak ki. Mödling kereskedelmi élete erre van alanozva. De mi Magyarországon élünk és inkább Budapest, Debrecen. Miskolc. Pécs, Cvőr stb. városok után i^arodnnk. semmint akár Bónta, akár Mödling wtián. Ezekből a tényekből tehát nyilvánvaló, hogv a * őrei záróra bevezetése kockázatos volna, mint k->rtárs-am megállapítja és ha az ország többi nafvnbb városának kereskedői nem tartották kockázatosnak ezt és 300 kereskedő kartársunk itt Szegeded sem tar'ott a azt annak, tán ez megnvng'••tja kartársam«! aki a 9 órai munikaidő alatt épp *nnvit fog dolgozhatni, mint 10 óra alatt, fcs 1" talán (i iis. mint mí valamennyien, többet leértünk a szabad levegőn és az élet hajszálán tul mafftnVkVal ts fogíalkozh ártunk egv keveset, megelégedettobbek és főkép egészségesebbek leszünk és nagyobb bizalommal fogunk egy szebb jövő Mé és egymás felé is nézni. Soraim közléséért köszönetet mondva, vacvol? Szerkesztő Űrnek tisztelettel• Boeker MEXEOR-csfllárgy árban vásárodon Modern állólámpa P 4.Réife uras! megletení fcrjegyz »nkef. Négylángu csillár P 18.Órlásl válaszfék. Részletre 1«. METEOR villamossági és cslllárgydr rf. K d r rf s s . i> ( c fl IITelelon 3" 76 AZ OLCSÓ SZEGEDI VÍZ, amely mégsem olcsóbb, mint a többi városokban Naponta egymillió liter vizet fogyaszt Szeged közönsége (A. Délmagyarország munkatársától.) A közérdekeltségek felügyelő hatósága — mint ismeretes — még a mult évben felülvizsgálti a városi üzemeket. A vizsgálat tulajdoaképeni célja annak a megállapítása volt, hogy az egyes városi üzemek fentartása mennyi en közérJekü, illetve, hogy ezek az üzemek jelen tenök-e jogosulatlan konkurrenciát a magánvállalatok számára. Az üzemek működésének felülvizsgálata során megállapították, hogy Szegeden a vize látás eltűnőén olcsó, talán a legolcsóbb az egész országban. A vizsgá'at eredményéről részletes ;el"ntást kapott a kereskedelmi miniszter, aki most 'eirt a városhoz és részletes kimu'atást kért a városi vizmütelepre vonatkozó adatokró1. A polgármester megHzásából a mérnöki hivatal megkezdte az adatoknak az összeállítását, hosrv a kinurtatásf felterjeszthesse a pogár mester a kereskedelmi miniszterhez. A kimuta'ásba rendkívül érdekes adatok kerülnek. Pontosan megá'lapitotta a mérnöki hívital például, hogy a mult évben S e?ei közönsége összesen 3,173.716 köbméer vizet fogyasztott el, a napi átlag 8695 köbméteres fogyasztásnak fe'el meg. Szeged közönsége naponta tehát átlag közel egymillió liter vizet, használ el a körtöltésen belül és így egy-egy lielte. iileti szegedire körülbelül 10 liter viz jut minden nap. A szegedi vízvezeték cső'iá'ózatának hossza majd százezer méter, ebből a magasnyomású vizvezettókre 50.121 méter, az ala sony nyomásura 42.60a méter jut. A vizmüte'epet 12 áriézi kut táplálja. A mérnöki hivatal az összehasonítás kedvéírt azt az olíot is kutatía, amely a szegedi víz^llá'ást a legotcsóbbá teszi szinte az egé?z országban. Ennek egyik legfőbb oka a/, lioiry a vízmű te'epeti tápláló ártézí kutak mind a vismíitelep közelében vannak, a vi et tehát nem l eli nagyobb távolságból az elosztó központig ve etni n:ncs szükség költséges csőrendszerre, amelynek ka-ban'artá-a is nagy terliet róna a városra. A többi városok vizel'álását aaz drágítja meg, hogy a vizet nagyobb távolságból vezetik az elosztó kö-pontba. így például Miskolcra tizenkét kilométeres táMai aiánSafunk! ÉLELMISZEREK: 1 üveg 1 1. oroszhal (üvegbetét —.20) —.78 Fél kg macesz ~ —.64 Fél kg másodrendű dióbél —.78 1 kg krumplicukor —.98 HAZTARTASI CIKKEK Fonott papírkosár —.98 Amerikai ruhafogas 3 foggal —.24 Raffia kenyérkosár —.24 Libatömő gép —.98 FARSANGI CIKKEK: 10 drb szerpentin —.09 10 csomag confetti —.16 Dominó álarc klotból —38 Dominó álarc papírból 18 DIVATARU Divat férfigallér —.38 Férfi nadrágtartó ' —.68 1 pár sok ni tartó —.24 9 pár cipőfűző —.24 PARIS! NIGY SRUHRZ RT. S*«flW, CSKXONICS *» KISS UCCft SAROK volságból vezetik az ivóvizet, Szolnokon pedEi* a( Tisza vizét használják fel megfelelő szűrés és tisz« titás után, ami szintén ie-entékeny költséget okoz. Szeged tehát a vízellátás szempontjából arány-, lag a legkedvezőbb helyzeti előnyökéi i'Jwr -d az összes magyar városok között. Annál feltük nőbb és érthetetlenebb, hogy Szegeden a víz meri sem o lesóbb, mint az ország bármelyik wiAs vM rosában. Szegeden a lakbéreknek éppen ugy a négy s; ázalékát kell vizdij címén fizetnie, a L:kos< sálnak, mint akár Miskolcon, akár Soohíokonj pedig a vizdijszabáh-rendelet szeniot » vizmütelepnek egyetlen fillérrel sem lehetne n igyobH jövedelme, mint amennyibe az üzem fentirtns4 kerül a városnak. Ó vja arcbőrét tavaszi seéVtöl,'napfénytől Szeplő elleni fényvédő KREMEK, PtfOERIK. Gerselyné Reitzer «lice nAPOU4M KLATKERTARABAN KIGY6-UCCA 7. 20-91. Megreformálták az országos vásárokat A kereskedelmi mtniszíer leirata a városhoz (A Délmagvarország monkatársától.) "A kereskedelmi miniszter a vásártartási törvényt megreformálását tervezi. Most a minisztériumból leirat érkezett a városhoz; közli a minisz->j ter, hogy rövidesen tárgyalás alá veszi a vásár-! tartási törvény reformjára vonatkozó javasla-t tokát. A reformnak az a célja, hogy a mai idők követelményeinek megfelelően alakítsák át a vásárok rendjét, összhangba hozzák a szomszédos városok országos vásárait, az életképtelen vásárokat megszüntessék. A javaslatok között szó van arról is, hogy a vásárokat ünnepnapokról esetleg hétköznapokra helyezzék át. Mielőtt a kereskedelemügyi minisztériumban tárgyalás alá vennék a vásártörvény reformját, a városoknak a maguk szempontjából meg kell tenni észrevételeiket. Szegeden az előljárósági hivatal már foglalkozott a vásári reform kérdésével. A kérdés különösen időszerű volna Szeged szempontjából, mert gyakori eset, hogy az országos szegedi vásár egybeesik valamelyik szomszédos város vásárjával és ez a körülmény egyik városra nézve sem kedvező. Éppen a közelmúltban történt, hogy a szegedi vásár ugyanarra a napra esett, amikor Hódmezővásárhelyen is országos vásárt akartak tartani. A két város között tárgyalások indultak meg arranézve, hogy a vásárokat ne egy napon, hanem egy heti időkülönbséggel tartsák. Vásárhely engedett a szegedi kívánságnak és ott egy héttel később volt a vásár. Amig a vásártartás szempontjából a vasár-, napi munkaszünet kérdését illeti, azt Szeged és környékének kereskedelmi és ipari érdekeltsége ugylátszik eldöntötte szavazatával. A kamara körzetében lévő kereskedők továbbra is a vasárnapi vásártartás mellett foglaltak állást és ugyanilyen értelemben nyilatkoznak: m«" Icgntóbb a kőrnvéki marosok is..