Délmagyarország, 1935. február (11. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-19 / 41. szám
1935 február 19. oíiMAnyuRORszsn 3 Az igözelóvdfaszMnQ szerdán dönt a petíciók és a mm mandátumok egyében Színházi válság? A színház helyzetével kapcsolatosan az utóbbi napokban több olyan értelmű cikk jelent meg a lapokban, mintha a szinház válságba került volna. A válsághírekről Sziklai Jenő igazgató a következő nvilatkozatot tette: — A szinház nincs válságban. Addig, amig eledet tudok tenni minden kötelezettségemnek, amíg a színészek és a műszaki személyzet pontosan megkapja a gázsiját és egyéb fizetéseimet is tel jesítem, — mint ahogy e bó 16-án is kifizettem mindenkit —, legfeljebb a szinház rossz menetéről lehet szó, nem pedig a szinház válságáról. — Hogv miért megy rosszul a szinház? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. A társulat 80— 85 százalékában a tavalyi. Néhánv uj tag kivételével ugvanazok vannak itt, akiket a közönség a mult szezonban nagyon szerelett. Azt megengedem, hogy egv-két gyöngébb erő is van a társulatnál, de egy ilven nagy művészegyüttesnél, amely kétszer akkora, mint a debreceni, pécsi, vagv miskolci, ezek a gyenge tagok nem okozhatnak nagyobb zavarokat. A darabok kiállítása és kosztümirozása még szebb mint a mult évben volt, az idén már két eredeti nagy bemutatót tartottam, operaelőadásaim elsőranguak. a prózaelőadásokra a legkiválóbb pesti művészeket hozom le vendégszerepelni, a szinházvezetésben tehát nem lehet nagy. döntőjelentőségü hibát találni. — Hangsúlyozom, hogv a szinház nincs válságban. Megbukni nem fogok, legfel iebb azl tesaem. ha látom a közönség részvétlenségét, hogv kérni fogom a hatóságtól a szerződésben megbatározott szezon megrövidítését. Tehát csak arról lehet szó. hogy hamarább Ffiezem be az évet. mert szemben az előző szegedi igazgatókbal. akik egész évr^ ide voltak kötve, abban a szerencsés helvzetben vagyok bosv társulatommal van hova mennem. Ovőrbe. Vásárhelyre. vagv Budapestre mehetek, abnl zökkenő nélkül biztositani tudom a társulat egzisztenciáját a «zezon hátralevő hónapiaira js. — Most mindenesetre dolgozunk tovább bitié! és m^Pffvőződéssel a iohb iövő remén vében. A nagv Kálmán-rr-emier. ..ín és a kis öcsém" és legelsősorlvn ..Ének a búzamezőkről" nagv irónk művének bemutatása hiszem, hogv meghozzák a közönség érdeklődését. Mert mitunk senki más nem seaitbet. csak a kÖ7őnség. Tehát küzdünk tovább becsületes munkával a közönség kegyeiért. Harminc százalékkal kisebii volt a vasárnapi vásár forgalma (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap országos vásár volt Szegeden, a vásár forgalmán értsen megérződött a hirtelen időjárásváltozás. Az utak felengedtek, tengelyig érő sár nőtt raj. twk, a környékbeli községekből alig hajthattak fel jószágokat. Az elöljárósági hivatal megállapítása saerint a vásár forgalma mintegy harminc szá. zalékkal volt kisebb a mult év februárjában tar. tott vásár forgalmánál, bár az eladás a felhajtáshoz viszonyítva elég nagyarányú volt. A szombati elóvásárra a felhajtott 45 borjúból eladtak 40.et. 1132 sertésből 636-ot, 17 juh és bárányból 8-at A szombati vásárra 1 lovat hajtottak fel, az is elkelt. A vasárnapi állatvásárra felhajtott 15 bikából gazdát cserélt 10, 353 tehénből 171, 65 üszőből 15, 6 ökörből 5, 10 tinóból 2, 226 borjúból 173, 674 lóból 229, 58 csikóból 5. 330 sertésből és malacból 307, 12 kecskéből 2, 82 juhból és bárányból 32. Két öszvért is felhajtottak a vasárnapi vásárra, egyik sem kelt eL Az árak elég alacsonyak voltak. A ló darabjáért 70—250, a vágni valóért 30—50, a tehénért 190— 315. az ökör párjáért 550—560, a tinó darabjáért 110—120. az üszőért 270—280, a vágómarháért kilónkint 31-36 fillért, a borjúért 52—64 fillért, az éves sertésért 50—54, a félévesért 34—40 pengőt, a választási malac párjáért 9—16 pengőt, a kövér sertés kilójáért 44—58 fillért a juh kilójáért «>-45 fillért, a bárány kilójáért 48-50 fiL léa*. a kecske darabiáért 10—15 pengőt r.--!íefc (A Délmagyarország munkatársától.) Bárányi Tibor főispán szerdán délelőttre összehívta az igazoló választmányt, amely a törvényhatósági választásokkal kapcsolatos elintéznivalókat igazítja el. Többek kőzött dönt a kettősmandátumok sorsáról is. Mint ismeretes, a főjegyzői hivatal felszólította a kettős mandátumok tulajdonosait, nyilatkozzanak, melyik mandátumukat kívánják megtartani. Négy ilyen tagja van a közgyűlésnek, dr. Tóth Imre, Deák János, Schmidt József és Körmendy Mátyás. Tóth Imrét a VII. és a XV. kerületben választották meg. Deák János, aki 1929ben ugyancsak a XV. kerületben nyert mandátu. mot és azt a sorsolás alkalmával veszítette el, mandátumot kapott most a virilisták egyik kúriájában is- Körmendy Mátyást a X. és a XII. kerületben választották meg. Schmidt József a VIII. kerület egyik mandátumán kivül virilis jogon is szerzett mandátumot. A négy kétmandátumos városatya közül a főjegyzői hivatal felhívására eddig csak ketten jelentették be, hogy melyik mandátumukat kívánják megtartani Dr. Tóth Imre a VTT. kerületben (A Délmagyar ország munkatársaiéi.) Hétfőn délben járt le a Solymár Erzsébet nywgalomba_ vonulásával megüresedett zeneiskolai zongoratanári állásra kiirt országos pályázat határideje. A pályázat a jelek szerint nem keltett tnl nagy érdeklődést, mert a határidőig mindössze öten nyújtották b pályázatukat, három szegedi és két budapesti,. Időrendi sorrendben a követkazó pályázatok érkeztek be: Simkó Mária okleveles zenetanárnő (Szeged), Zucker Hilda okleveles zenetanárnő (Szeged), Szávits Etelka okleveles aenetemámő Budapest, február IS. Rendkívül érdekes fordulat történt hétfőn délben a két és félév előtti „kofferos valutarablás" ügyében. Megérkezett a főkapitányságra a büntetőtörvéuyszék elfogató parancsa Zala Andor külföldön tartózkodó film. ügynök ellen, aki ,,alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1332 szeptember 24-én éjszaka a bécsi gyorsvonat hálókocsijának egyik fülkéjében ismeretlen társával együtt elrabolta Bauer Máriától 40.000 dollárt tartalmazó bőröndjét''. A fordulat azért is érdekes, mert a kofferos valutarablás miatt a bíróság — mint ismeretes — kétesztendei fogházra Ítélte Szekulesz József volt szegedi bankigazgatót. Az ártatlanságát hangoz. Belfárosi PIOZl Kedden utoljára Lengyelvér Széchenyi Mozi K^« U a remek BŰIaMM 6, 7, 9 kapott mandátumáról mondott le és ezst a manói, tumot igy a kerület első póttagja, dr. Cxekey Ist*. ván egyetemi tanár nyeri el. Deák János a v»» rilisjogi mandátumát tartja meg, a XV. kerület mandátumát Kövecs József kapja. Körmendy Mátyás egyik mandátumának sorsai még bizonytalan, amennyiben a X. kerületi váj lasztás ellen petíciót nyújtottak be mivel ebbe« a kerületben két városatya előzetes lear -iásaj miatt a sorsolást mellőzték. A törvény jogot a« ilyen esetekben arra, hogy az érdekeltek a petr^i ció jogerős elbírálása után döntsenek, melyitó mandátumukat kivánják megtartani. Hasonló a* eset Schmidt József ügyében is. A VIIL kerüle« választási eredménye ellen szintén panaszt nynp tottak be azon a rimen, hogy jogosulatlanok it szavaztak, már pedig a leadott szavazatok között mindössze egy szavazatkülönbség volt és igy s szabálytalanság megmásíthatta a választás eredj ményét. Schmidt is csak akkor mond le egyil* mandátumáról, ¡ha a VIU. kerületi válasfetris sorsa elintéződik. (Szeged). Kovács István zongora művész (Buda^ pest) és Ambrózy Béla okleveles zenetanár (Ba*. dapest). A pályázat eredményét Renkey Lipót kuthir-í tanácsnok hétfőn jelentette be dr. Pálfy Józsdt polgármesternek, aki pénteken déli tizenkét órám hívta össze a zenebizottságot A zenebi zottsáff átvizsgálja a pályázatokat és a pályázók közuí hármat jelöl ki. A jelöltek közül a legközelebb kisgyűlés választja meg a városi zeneiskola ajj zongora tanárát. tató Szekulesz több mint egy esztendőt kitöltött a büntetésből, csak azután engedték szabadon és csak most került sor az uj nyomozás megindítására, illetve a valódi tettesként gynnvvitott Zala Andor dlem elfogatóparancs kiadására. A szövevényes bűnügybe annakidején '^lekapcsolódott Révész György hirlapiró, aki magán. nyomozást folytatott és tgy jutott arra a meggyőződésre, hogy Szekuleszék ártatlanok, az egyik tettes Zala Andor. Révész nyomozásán >k adatait megírta, mire Zala Andor, aki — mint később kiderült — a valutarablás másnapján elutazott Budapestről és azóta a külföldi nagyvárosokat járta sorra, sajtóper indított. A hálókocsikalauz és a hálókocsifőeűenőr azt vallották a tár ágon, hogy Révész György hírlapíróval együtt Rómába utaztak és ott az Imperial.szállóban határozottan felismerték Zala Andorban az egyik áJdetektioet. A Schadl-tanács a tanúvallomások alapján fef. mentette Révész Györgyöt a rágalmazás vádja -'ól azzal, hogy sikerült a valódiságot bizonyita. nia, a valtitarablás egyik lettese kétségtelenéi Zala Andor. V ' József mégsem szabadult 13. KSvfi!.! del ezután a kiiria tárgyalást tartott harmarffo-j kon az ügyben és — felemelte Szekulesz büntetését Saekulesz Józsel újrafelvételi -frütnlmtj Ölen pályáznak a zeneiskola zongoratanár! állására Ujabb fordulat fsskulesz József valuta-ügyében A törvényszék elfogató parancsot adott ki Zala Andor ellen, aki alaposan gyanúsítható a kofferos valufarablás ügyével