Délmagyarország, 1935. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-22 / 18. szám

£ nrr magyarr R s ?\g T935 január 22. Pál Tolt igazságűgyminiszter, gróf Ráday Gedeon volt belügyminiszter, I v á d y Béla volt földmüvelésügyi miniszter, Zsitvay Ti­bor volt igazságűgyminiszter és Rakovszky Iván volt belügyminiszter. Ha ezt a névsort — mint nekünk mondották —, végignézzük, azt látjuk, hogy ezek mind gróf Bethlen István környezetéhez tartoznak Ilyenformán a vérmesebbek arra számítanak, hogy az elnöki tanács a választójogi javaslat, nál a kormány felfogásával szemben foglal ál­lást. Mások azonban ebben nem biznak. A harc mindenesetre élesnek Ígérkezik, mert (A Délmagyarorazág munkatársától.) A városi adóhivatal most fejezte be az 1935. évre szóló ház­adó kivetéseket. Valamennyi háztulajdonost január végéig fizetési meghagyásokban értesít az adóhi­vatal, hogy erre az évTe mekkora házadót állapí­tottak meg. Tavaly a házadó Szegeden 1,250.000 pengő volt, az idén minden bizonnyal kevesebb lesz a házadó összege, mert az üres lakások száma növekedett. Azon lakáshelyiségek után, amelyek 1934 novemberében üresen állottak, szintén kive­tette az adóhivatal a házadót, februárban hiva­talból helyszínelést tartanak és amennyiben a la­kásokat akkorra sem sikerült bérbeadni, akkor az egész évre törlik a házadót Ha azonban a ház­i—mv Budapest, január 21- Rákosi Mátyás volt népbiz­tos bünügyét hétfőn kezdte tárgyalni a budapesti törvényszék Sremdk-tanácsa. A tárgyalás alkalmá­ból az újságírók részére fenntartott padsorok meg­tellek külföld) újságírókkal. A terembe csak szigo­rú igazoltatás után lehetett bejutni. Rákosi Mátyást gyilkosság bűntettével és egyéb bűncselekményekkel vádolják; a pert a gyorsított eljárás szabályai szerint tárgyalják le. Rákosi sze­mélyi adatainak felvételekor elmondotta, hogy tíz esztendeje fegyházban ül. Mielőtt az érdemleges tárgyalásra került volna •or, dr. Vámbéry Rusztem védő a felségsértés, a lázadás és egyéb bűncselekmények ügyében a tör­vényre hivatkozva az esküdtbíróság illetékességét hangoztatta és kérte az ügyet az esküdtbíróság elé áttenni. Azt is kérte, hogy a gyorsított eljárásra vonatkozó rendeletek hatályának kérdését vizsgá­lat tárgyává tegye a biróság; kérte a hétfőre kitű­zött eljárás elhalasztását. Az ügyész a védelem indítvány elutasítását kér­te. A biróság a védelem indítványát elutasította. Ezután az ügyész felolvasta a vádinditványt, amely szerint Rákosi Mátyást felségsértés, lázadás, hu­szonhétrendbeli gyilkosság, tizenkétrendbeli gyil­kosságra való felbujtás és pénzhamisítás bűntetté­vel vádolják. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát, Rákosi Mátyás igy felelt: „Nem". Kihallgatása során kitűnt, hogy Rákosi népis­kolai tanulmányait Szegeden végezte. Volt orosz fogságban, de 1918-ban, amikor hazafelé tartott, semmiféle beszédet nem intézett a magyar hadi­foglyokhoz. Kun Bélával 1918 novemberében lépett (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Ezévi rendes közgyűlését hétfőn délelőtt tartotta Makó képviselőtestülete Lőwenbach Benedek Ismételten kérdést intézett a polgármesterhez, hogy a más jövedelemmel is bíró nyugdijasokat miért nem hiv­ta fel arra, hogy nyugdijaikról legalább ideiglene­sen mondjanak le. A képviselőtestület azonban tudomásul vette a polgármesternek azt a bejelen­tését, hogy a vármegyei kisgyűlés megsemmisí­tette a képviselőtestület erre vonatkozó határo­zatát. A mérleghitelesítések problémája Szabó János ii)tetrpelláci,ója folytán került uiból a közgyűlés elé. Bethlen István környezetéből az a hir kelt szárnyra, hogy nem csupán a választójog kér­désében áll szemben a jelenlegi politikával, de egyéb kérdésekben is, főleg külpolitikai vo­natkozásban. Most csak az a kérdés, — mint mondották —, vájjon Bethlen elég erős lesz-e a pártban, hogy ezt a harcot sikerrel fel vegye. P a y r Hugó és társai ma még erősen hangoz­tatják. hogv Bethlen mellett töretlen hűséggel kitartanak és nemcsak a választójog kérdésé­ben. hanem egyéb kérdésekben is, a kormány állásfoglalásának leszavazására készülnek. tulajdonos időközben bérbeadta az üresen álló la­káshelyiségeket, ezt a körülményt be kell jelenteni az adóhivatalnál. Az üres lakásokat az adóhivatal közegei minden hónapban felülvizsgálják. A házadó kivetése a mult év végén beadott házbérvallomások alapján történt. 19.000 ház van Szegeden, ugyanennyi házbérvallomást kellett volna benyújtani. 850 háztulajdonos azonban többszöri felszólítás ellenére sem adott házbér vallomást. Ér­dekes, hogy a Somogyi-telepi háztulajdonosok kö^il í00-an nem adtak házbérvallomást. A nyolcszázöt­ven háztulajdonost 10 százalékos birsággal súj­totta az adóhivatal és hivatalból állapították meg a házadót. érintkezésbe. Rákosi tagadta, hogy az 1919-es mun­kásmozgalmakban résztvett volna. Ezután elmon­dotta letartóztatásának körülményeit. Elismerte, hogy népbiztos volt és 1919 juliusában a vörösőrség parancsnoka lett, de 8—9 nap múlva elmenekült az országból. A továbbiakban a diktatúra első nap­jairól beszélt. Az elnök ezután Rákosit a bolsevizmus esemé­nyeiről és rendelkezéseiről kérdezi. Nem emlék­szik, —- ez a védekezése, több kérdésre nem ad választ. Kijelenti, hogy a halálos ítéletekről nem tudott, de szerinte „Számuelly becsületesen és megbízás szerint dolgozott a Dunántulon". Most éles vita fejlődik ki az elnök és a vádlott között, az elnök erélyesen rendreutasítja és sú­lyos rendbírságot helyez kilátásba, ha nem beszél tisztességes hangon. Rákosi szerint a párt erőszak nélkül vette át a hatalmat, ellenállás sehol sem volt, még a minisz­tériumokban sem volt sehol ellenállás. Ideje leg­nagyobb részét a csehek elleni fronton töltötte. Vissza akarták foglalni a megszállott területeket. Ezután megkezdődtek a tanúkihallgatások. Az első tanú Berinkey Dénes volt Károlyi-párti miniszterelnök. Elmondotta az összeomlás és a forradalom kitörésének történetét, majd ismertet­te a fegyverszünet részleteit. Vallomást tett a kommunisták szervezkedéséről, majd elmondotta, hogy a megszálló csapatok nem tartották be a fegyverszüneti feltételeket, igy következett be Ko­lozsvár megszállása is. Károlyi Mihályt egyhan­gúlag nyilvánították a köztársaság elnökévé. Kedden folytatják a főtárgyalást, amikor Be­rinkey befejezi vallomását. Azt kérdezte a polgármestertől, hogy hajlandó-e erélyes intézkedésekkel véget vetni a kertészek zaklatásának. A képviselőtestület ebben az ügy­ben is tudomásul vette a polgármester bejelentését, hogy a póthitelesitések véget értek. Hosszabb ideig időzött a képviselőtestület két szociális probléma tárgyalásánál. A női inségmun­kások foglalkoztatására vonatkozó? Kotroczó József indítványára kijelentette a polgármester, hogy a női munkásokat csak olyan munkára alkal­mazzák, amelyek általában a női munkák sorába tartoznak. A hótakaritó munkások 1.20 pengős napszámát M pli IGAZI LÁTSZERÉSZE-E 3KULARIUM KELLNER MARTON, <Arász u. I Jlc:í óra ' :ol o l«q obb mmtmia t* a '•aoonf'ssabb nun. c. 1 Szabó János tette szóvá, kérve a polgármestert, hogy legalább a szokásos másfél pengős napszámot adja meg. A polgármester elzárkózott a kérelem teljesítése elől. Nagy vita fejlődött ki a kenyérárak megállapí­tása körül. Lőwenbach Benedek indítványára elr­határozta a képviselőtestület, hogy szabályrendéle­tet készit a sütőiparról és elárusitásról. Figyelemre méltó beszédet mondott Kiss Ernő, aki a munkások szempontjából világította meg a kérdést s rámuta­tott arra, hogy az a néhány fillér, amit a kapzsi­ság csap hozzá a kenyérárakhoz, milyen nehéz helyzetbe hozza a munkásságot. Szabó János kérésére elhatározta a képviselő­testület, hogy az érdekképviseletek meghallgatása révén is tanulmányozni fogja azt a problémát, hogy miként lehetne korlátozni a hagymatermelést ugy, hogy a nagybirtok és a spekulációs termeléstől a lehetőség szerint szabaduljanak a kiskertészek. Lőwenbach Benedek indítványára a közgyűlés el­határozta, hogy a biztosító társaságokat felkéri, járuljanak hozzá a városi tűzoltóság fenntartási költségeihez. Lőwenbach Benedek másik Indítványa felett, amely az országos kirakodó vásárok meg­szűntetését célozta, napirendre tértek. Dr. Diós­szilágyi Józsefnek nyilvános illemhely felállítására vonatkozó indítványát az elutasító javaslattal szemben Lukács Pál felszólalására előkészítés alá veszik. Néhány kisebb jelentőségű ügy letárgyalása után Nikelszky polgármester bejelentette, hogy a főispán a városi számvevői állásra Erdey Lajost, alszám­vevővé Fuzák Sebestyént nevezte ki, a számtiszti állásra uj embert nevezett ki a városhoz vitéz Nagy Gy. Lajos személyében. Ez utóbbi kinevezéshez Fried Ármin szólott hoz­zá, aki a képviselőtestületet a múltban ért azon kritikával szemben, hogy nem mindenkor megfe­lelő embert választ a nagy gyakorlatot kivánó ál­lásokba, most azt észrevételezi, hogy ezúttal a vármegye főispánja gyakorolta jogát ugy, hogy semmiféle gyakorlattal nem bíró egyént választott ki a számtiszti állásra. Nikelszky polgármester megjegyezte, hogy a képviselőtestületnek a főispán által eszközölt kine­vezést tudomásul kell vennie. A három tisztviselő ezután letette az esküt. S* 2SÍ5 A Szegedi Meteorologiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állá­sa — 5.6, a legalacsonyabb —14.3 C. A baro­meter adata nullfokra és tengerszintre redu­kálva reggel 774.4, este 770 8 mm. A levegő páratartalma reggel 82, délben 72 százalék. A szél iránya északi, erőssége 2—3. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Keleti szél, változó felhő­hőzet, délen havazás és az éjjeli lehűlés gyengülése. M*í ajánlatunk HEGEDÜHUROK: Hegedű A. bélbur —.08 Hegedű D. bélhur —.10 Hegedű G. hur —.15 Hegedű Bernhard E. hur —.07 Hő- ÉS SARCIPOJAVITASOK: 1 pár női hó-, v. sárcipő^arok — .58 1 pár női hó-, v. sárcipőtalp P 1.28 1 pár női hó-, v. sárcipő talp-carok P 1.58 1 pár férfi hó., v sárcipő sarok —.88 HAZTARTASI CIKKEK: Amerikai ruha fogas 3 foggal —.24 Zománcozott piros nyeles tejforraló —.38 Drót habverő —.24 Rugós habverő —.18 T^engvel nvujlófa —.24 Galuska szaggatódeszka —.18 Szénlapát —-24 Tflzni szkáló —.24 Szénkanna —.98 Kálvbaelőtét —88 Kalapács nyéllel —.24 ?5R!S! HBGY ÁRUHÁZ RT. tZEGCO. CSEKON'CS és KISS UCCB SOMOK 850 héziulaidonost megbírságolt az adóhivatal Befejeződött a házadó kivetése Rákosi Ndfgás a törvénpzéH elült Érdekes indítványok, élénk viták Makó hétfői közgyűlésén

Next

/
Thumbnails
Contents