Délmagyarország, 1935. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-13 / 11. szám

DM MAGYAPORSZAG 1955 jonuár 13. iSf rádió HS22E ill MitiZhffl IT; n?mel oynrlmánvu varrőq^pek P 19* - és 145—, részletre is. Nagy Javítóműhely. LZ »<ramm Part mellett Mikor leesik az első hó a homokon és beborítja leplével a« egész látóhatári, akkor Kíssor téli lúkötő láíkópét varázsolja az utas szeme elé. A kis házak mint a halászbárkák sorakoznak az or­szágút mellett. A nyáron lenge magvarban dol­nozó feketére sült munkás emberek hegyes kucs­,mában és subában hordozzák körül a véres kar­ilot, akarom mondani a disznóölőkést. Ugy a sze­mükre húzzák a báránysüveget, hogy igen gyak­ran eltéveszti az asszonyféle a hitős urát A kis bárkák barátságosan füstölnek Még a béres is iieóvakodik a konyhaszobába, ahol kukoricát mor­zsol a ház apraja-nagyja. Berta Sándor a feleségét várja. Az asszonyka már a reggeli vonattal bement a városba A ho­mokon még sohasem hallottam, hogy va'aki azt mondta volna: Elutazok. Sohasem hallottam még nzt sem: Elutazok Várostanyára. Mintha az utas gyorsabban menne, mint a kisvonat, mert csak v ilven formán beszélnek: Bemönök a városba. Vagy elmőgyök Mérgesbe Hát bi^onv a kisvonat nz olyan kénvös iogász. hogv mindön kis állomá­son nwjd egy fertály óráig billőgteti magát mint­ha csak azt mondaná: „Látjátok feleim, szümtük­kel" íé'ön is dolgozok. ?»ajdnem este lett. mikor egy nagvkendő közele­dett a Berta tanváia felé. M'kor kikeverődzőif az isszony a nagykendőből. két kezével neki tenye­relt a kemenee forró testéneik. Sándor nem igen kérdezősködött. Majd beszél az asszony maga ut­ján. Az asszony is tudta a sort. mert csakhamar az ura fe'é fordult: Hát befordultam a doktor nr­hoz is. Százhatvan pöngőé.rt avatkozik be!«» <\ számba Három aranykoronát rak bele. A többi fogamat niög kitömi. Sándort már régen haih*sr»a a felesége: Hal­lod-é ilven foggal nem nvtthatom ki a számat \ddig-nddig emlegette a kutat. meg a vasúti síne­ket. hogy igy. meg ugv elomésrti ma ff A t M'cr végre Sándor mp"'h'>tatTna''*st pdr>t* nr a fogorvos felkeresésére Nagvor tó hecTídfi volt Sándor, már rétrön országos kénviselő lönnr. ha irni tudna Sándor éd«s apia r»t< ét* a fia bázá­han. Az eJm'.iP esztendőiben Íratta a tenvát a «ve­rők re, mivel igen rnarkndó ember volt a fia. Még jó erőben volt az öreg. nedlg mé*- hatvan éve annak. hogv először me*ie1pnt az adóhivatal­ban. Igazi városi ember volt Az ai^'vata'ban esipte el a gólva az élesanviSt Az ad<">hiva4aTban született A pénztáros ur vállalta a VSrficrlknmfl­ságot. A rossz nyelvek azt megélték akkoriban, hogv az édesania küldte be anvót. mert tudta hogy közeledik a gólvaiárás Vem hiSba az adó­hivatalban született, de volt is tanulmínva: U^v-é hé. szólalt meg a pinavégriil. nem 'öhetne e»t a dolgot az orvos úrral part mellet' elintézni. Sán­dornak is volt pináia. cs^hogv le nem rsn«rot+ a torkán: Part mellet'? P,dn<saT>ám az én f»1c«é­jöm tisztösségös fehírnén Né ad'A- kend ilven taniáalsot, mert möí*feleit>W'>zr\k kendrül. Aligha­nem azt akarta mondani hogv magáról feleiTl-e­zik meg a Sándorunk, dehSt a homoki embör szörnyen iól eligazodik a homoki nvelviárason. Az öreg nem ugrott fel az Savról, inén tói be­fészkelte maffflt a lótakarók köré: Vári sorodra Sándor fiam. Egyfilmtsz tó még bo—»Am ni. A mőnye'orma téT-f^-fordnl4 a kis rzobAban. hol az öreg gerendáig nÍT>isikod°tt hot a tcie«?VK­csögöket igar^-itta a kemence tetetén, egv vilá­gért sem lkérdeite volna meg. hogv mit i-^-ml a nart mellett igazítani el az ->rvos wrat. NeH is igen megdobban a szive, mikor a part mellé akarta küldeni s-z öreg. A nagyapó tempósan kiverte az így srílAn a pipából a csatakos dohénvmTnrlé.l<ot. Az á<rv alatt lakó mili meg a bátisó k^t l^bflval dobálta vissza az ágv alól. Régi szolga már a3 öreg hefeiezte a pipaszurkrtlást fölv>te'te a tudo^énv**: Legjobb lösz, ba bemén az ftrzstVe a városba szolgálni. Itt maid beirik a s^ffélvzőbe és nálják ingyenesen a fogát firzsi íven figves kis menvecske volt, mert maid igv 'ölelt az inAcnak: fidösapám több esze van kendnek, mint a Temes­várinének, pedig az tudós asszony. Dehát, hogy mönjek és be szolgálni? — Csak ugv a part mellett, csillant fel az öreg •»zeme. Antal sógor kocsmáros a városba, majd be­irat az tégöd. azután 'csak akkor mégy be, mikor a fogad kívánja. A Sándor most már tisztelettel fordult az okos kís öreghez: — Hát az'án nem möbftník én ftrzsfvel. A bölcs öreg igen röviden vála-szolt a fiának­iVem igen. Mert ketten nem tudtok a nart mellet' •nr>mi. Kóró Twtre. ÖMC, Mer.Párka himző és <rvőn?vfnnaiak lenotc*6hbik Tisza Áruházban. l^T §5&infj>űsc és Mfíívésszef HETI MOSOR: Ma, vasárnap délután: Szép a világ. Mérsékelt helyárak. Délutáni bérlet Ma, vasárnap este: Sztambul rózsája. Bérlet­szünet. Hétfő este: Döntő éjszaka. Vigjátékujdonság. Premíerbérlet. Kedden délután: Szilveszteri kabaré. Filléres helyárak. Gál Sándor búcsúja. Kedden este: Dönt« éjszaka. A. bériét Szerdán este: Mosoly országa. Csütörtök délután: Vadvirá«. Filléres hely­árak. Katonaelftadás. Csütörtök este: Kék Duna. Péntek este: Nápolyi kaland. Operettujdonság Huszár Putl felléptével. Premíerbérlet. Szombat es*e: Nápolyi kaland. A. bérlet Vasárnap délután: Nápolyi kaland. Esti helv­árakkal. Vasárnap este: Nápolyi kaland. Bérletszfinet. Könvves Tóth Frzsi sikere a Nemzeti ^rin­házban. Jelentettük, hogv Kő nvves Tóth r-zsj a Szegedről a közelmúltban eltávozott kiváló színésznő esütörtőkön lénett fel elős/ör a Nemzeti Színházban, amikoris ,.A velencei kalmár" Portia «zerenét iátszotta. Első felléné­sét őszinte meleg siker kisérte. a színházban nagv várakozással néznek további művészi munkáia elé és nagv szeretettel veszik körül. Elcő nemzeti S7?nházi fellénése alkalmából el­halmozták virággal és üdvözletekkel. Az első előadáson ott volt a l-"ltuszrr.in!sztérium kép­viseletében Petri Pál államtitkár, báró Wlnssits Gvnla államtitkár, dr. Ha ász Aladár miniszteri tanácsos és még számosan a hivatalos és művészi viláffb<M, akik mérgen gratuláltak a Nemre!? Színház taffiának. A sok nesti. szegedi, debreceni, miskolci és ko­lozsvári lldvö'/M között a volt iskolatársak fyj­hérVnrTnrut küldtek, a d°hrereni Borskav fut­ha'l Klub Tyíig a következő táviratfal gratu­lált: „Az örökös válogatottsághoz gratulál: a Rocskav". Könwes Tóth Frzsí első nemzeti színházi fel'ér»ó«e után meghívást kaoott a rá­dióhoz, ahol 19-én ar ..Aranyigazság" cim" da­rabban szereoel. T "«rkö^olohh; ff>lláné=e a Nem­reti Srinházhon TCó^nr Tamás „Hat hónap" ci­mfi uj darabiában lesz „Adv és Téda u<;a n halhf>ta,''m«ág falé". Jö­vő vasárnap, i.annnr 20-án a Magántisztviselők Szöve'sópe szegedi csonortiának meghívására Szegedre érkezik Révész Béla. a kivételes egyéniségű iró. Adv Endre életének költői rai zolóia. aki énen a közelmnlthan aratott nagv siker' Lédáról irt ui Adv-könwével valamint az „Esztergomi lélek"-hen összegvüitött egvéní hangú, mélv lirá'u vallomásaival. Révés^ Bé'a az "nartestülethen megtartandó esten „Adv és Léda útja a halhatatlanság felé" címen tart előadást. A kiváló iró, — ak'nek mélv barát­sága hozzáfüződött Adv életéhez — csak na­gvon ritkán ielenik meg az előadói asztal előtt, hogv közvetlenül mnndia el élményeit és im­presszióit. — épen ezért szegedi előadását nagv érdeklődéssel várják. Az Adv—Révész estén Bojár L'li Ady-verseket és Révész-miniatű­röket mond. Pécsi I.ili Adv-dalokat épekel, Derékv János verseket szaval. Révész Bélá­ról bevezető beszédet Vér Gvörgv mond. Az érdekes irodalmi és kulturális eseménv mér­sékelt áru iegvei a Délmagyarország kiadóhi­vatalában kaphatók. Jegy valamennyi'pesti színházba a Délmagyar­ország előfizetőinek 25 s/ázalékos kedvezménnyel. Vígszínház: Az ismeretlen leánv. Születésnap, A szerelem nem olyan egyszerű. Magvar Színház; A kőszívű ember fiai. Vadvirág, Kamaraszínház: Százhrszas tempó, Fővárosi Operettszínház: Én és a ki«öcsém, P°lvárosi Színház; Egv nő. aki­nek multia van, A vallomás. Városi Szinház- Ma­rica grófnő. Sztambul rózsája. Szevillai borbély Andrássy.nti színház: Leányálom. Teiézköruli Színpad: Maga nevetni fog A kedvezménye« jegy­váltásra szolgáló utalványok a kiadóhivatalban kaphatók. MA FILHARMONIKUS HANGVERSENY dél­előtt 11 órakor a Belvárosi Moziban, vezényel Ferencsik János a m. kir. Operaház karnagya. Közreműködnek Kerpely és Kol'ár Jegy 1—2 pengőért a Belvárosi MozináL A színházi iroda hirei „Szép a világ4' az egész országot bámulatbaejtfl előadásban ma délután mérsékelt helyárakkal ke­rül színre. A főszerepeket: Sz. Patkós Irma, Vágó Máry, Csermák, Kőrössy és Fülöp játszák. „Sztambnl rózsája.". Ma este Fali gyönyörű ope­rettje utoljára van műsoron. A pénteki reprizen óriási sikert aratott ez a remek operett, amelyen Sz. Patkós Irma csodaszép hangja teljes pompá­jában érvényesül. Nagy sikere van Csermák La­josnak, Major Katónak és Kőrössy Zoltánnak. „Döntő éjszaka" az igazi vigjáték. „Döntő éjszaka'' ar igazi szórakozás. „Döntő éjszaka'*: hétfőn és kedden. Gaál Sándor bncsuja kedden délután lesz a nagyszerű Szilveszteri Kabaré keretében. Huszár Pufi. a vil/iehirii filmkómikus Szege­den. A „Nánolvi kaland" szenzációs onereItujdon­ságban a világhírű magyar filmkómikus. Huszár Pufi vendégszerepel A „Nápolvi kaland'' a szezon nagy eseménye, kitűnő szerenosztás, pompás uj díszletek. Premier pénteken este. Modern asztali órák P 32.-t«! 10 havi részletfizetésre 10 évi iétAHAssai. Sze^e^on !egnagyobb\A,ae-'*<1'^»n lOSENBIRG 4k8zerósrndl. Karoly' ucca J. Ziiriehi devizazárlat. Páris 20.37 ötnyoleaS, London 15.14, Newvork 308.50. Brüsszel 72.275. Mi­lánó 26.10, Mndrid 42225. Amszterdam 208 725, Ber­lin 123.00. Bécs 73.30. Schilling 57.45. Prága 12 90, Varsó 58.30, Belgrád 7.00, Athén 2.90. Bukarest 3.05. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai; Angol 'ont 16 90-17.20. dán kor 75 40-76.20. belga frank 7910—79 «0 cseh korona 14 02—14.20. svéd korona 87.10-88.00, dollár 343.40—347 40, kanadai dollár 399 00- 34900 dinár 7.80- 8 30. francia frank 22 30— 22.50, hollandi forint 233 40-Z35 40, lengyel zlotv 64.95-65.55, leu 342-3.46, leva 4 00-415, líra 29 90—30 25. német márka 136 00—137.60. nor­vég korona 84 85— 857"). osztrák schilling 80.00— 8070, svájci frank 11070—111 65. Biidanpofi terménytőzsde hivatalos árfolvamje­lentése. Búza tiszai 77 kg-os 16.85—17.15. 78 kg-os 17 00—17.30. 79 kg-os 17.45, 80 kg-os 17.25—17.65, felsőtiszai 77 kg-os 16.70—16.65, 78 kg-os 16.70-16 90 79 kg-os 16.85—17.10 80 kg-os 16 95— 17.25. felsőtiszai, fejérmegyei dunántuli 77 kg-o€ 16.45- 16 55. 78 kg-os 16.60-16 70. 79 kg-os 16.75, —16.85 80 kg-os 16.85—16.95. Pestvidéki rozs 12.80 12.60, egyéb 13.10-13 20, sörárpa I. 18 50—20.00. takarmányárpa I 14.50-14.80, zab I. 14.65-14.75, tengeri tiszánluli 12 25-12.35. Csikáeói terménytőzsde zárlat. Buza alig tar­tót'. Máj. 99 25—háromnyolcad (99 25—háromnyol­cad, jul. 91 háromnyolcad—egynegyed (91 ötnyol­cad— h.', omnyolcad), szept. 89.75 (90 egynyolcad). Tengeri tartott. Máj 89 egynyolcad (88 hétnyol­cadV, jnl. 84 '83 hétnyolcad), szept. 81 (81 egynyol­cad). Zab alig tartott Máj. 53 75 (54). jnl. 46 há­romnyolcad (46 75V szept. 42 ötnyolcad (49.25). Rozs "alig tartott MAj 73 23 (88 hétnyolcad), jul. 73 egynegyed (83 hétnyolcad), szept. 72 ötnyolcad (81 egynyolcad!.

Next

/
Thumbnails
Contents