Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-08 / 277. szám
2. vagy katonai hatóságoktól és soha ilyet Dem szerezhettek be Magyarországon. A magyar polgári és katonai hatóságok sohasem nyújtót, tak anyagi támogatást a horvát emigránsoknak. Az a vád. amely szerint a magyar állami pénzverde ezüstpénzeket vert volna az Ustasa tagjai számára, a fantázia birodalmába tartozik. — A leghatározottabban tiltakozom — mondotta ezután emelt hangon Eckhardt —, a jugoszláv kormánynak amaz állitása ellen, amely a magyar hivatalos személveknek, vagv a magyar hadsereg tisztjeinek olyan szerepet, vagy akár bármily olvan szándékot tulaidonit. amelyek anyagilag vagy erkölcsileg felelőssé tehetnék őket. akár a merénylet előkészítésében, akár bármilyen terrorista cselekményben, akár a gyalázatos össaeesl üvésben, amelyek legkisebb mértékben is hátrányos erkölcsi megítélésnek tehetnék ki őket. Az a menedékjog. ameTvet Magvarország a jugoszláv emigránsoknak engedélvezett, nem haladta meg ezen iognak a határait, ugy, mint azt általánosságban minden államhnn felfogiák és ami abból áll. hogv megtűrik olvan személvek jelenlétét, akik politikai üldözések elől keresnek menedé. fcct. Benes és egy nemzetkszi szélhámos va'tonrósa — Benes őexcellenciája teljes mértékben csatlakozott a jugoszláv panaszirnthoz. Kétségtelenül ismerte tehát a sokat emiitett Jlfichalusz Vinco vallomását. Ezzel szemben fel kell tételezni, hogy Bencs nem tudja, hogy ugyanaz a Michalusz Vinco, aki Magyarországot a terrorizmus felülmúlhatatlan fészkének mutatja be, néhány évvel ezelőlt hasonló értelemben nyilatkozott Csehszlovákiáról is! Benes őexcellenciájára bizom annak a kérdésnek eldöntését, hogy ez a nemzetközi kém, akit kél ország rendőrsége is üldöz, szavahihető ember-e, igen-e vagy nem? Ha igen, akkor őexcellencidl illeti az elsőbbség, hogy a Csehszlovákiával szemben elhangzott súlyos vádakkal szemben védekezzék. Ha nem szavahihető ember, viszont azt a tiszteletteljes kérést kell intéznem őexcellenciájához: szabad-e egy nemzetközi szélhámos hazug állításai alapján az egész magyar nemzetet és annak kormányait másfél évtizedre visszamenőleg pellengérre állítani. Méltóságunk nem engedi meg, hogy belebocsájlkozTiSStl I ováció csizmák, tiszti sneclális uri í«Ía* készítője SZABADOS, Fchclcsas ucca 17. Karácsonyi aféiuf éícok részletre is legolcsóbban Tólh órásnál Előnyfis ARC boszoraös Kölosey n 7. Nagy óra, ékszer lavftó műhely Tört arany, ezüst beváltás. PÉ [MAGYARORSZÁG zunk ilyen tanúvallomások megvizsgálásába. Ezután nagy figyelem közben a magyar főmegbizott beszédének utolsó része következett: — Beigazolt tény, hogy a bűntett terve nem Magyarországon született meg és a marseillei merényletet nem Magyarországon szervezték meg. A merénylet egy Jugoszlávidb"n lévő titkos terrorista szervezet müve. A három tettes éppen a magyar hatóságok intézkedése következtében hagyta el a többi horvát, emigránsokkal együtt Magyarországot. — A revizió és a terrorizmus két egymással teljesen ellentétes politikai gondolat. A reviziós politika az egyedül lehetséges békepoliüka. A belső nyugalmat ezen forradalmakkal terhes időkben és azt a páratlan stabilitást, amelyet Magyarország a jelenlegi nehéz körülmények között is felmutat, országunk reviziós politikájának köszönheti, mert ez adja meg a reményt, a bátorságot, az erőt és türelemmel kivárja a jobb idők bekövetkezését. — Mindezt összefoglalva a kisantant kormányoknak alaptalan vádjait visszautasítom és fellépésüket Magyarországgal szemben Magyarország erkölcsi integritása ellen intézett támadásnak minősítem, politikai manővernek, amelynek megítélését teljes bizalommal bocsájtom a Nemzetek Szövetsége Tanácsának elbírálása alá. Eckhardt után Telik Rüsdi bég török külügyminiszter beszélt. A jugoszláv emlékirat felolvasása — mondotta — mély hatást gyakorolt rá. Egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy a magyar kormány szigorúan lesújt azokra, akiket ebben a gyilkosságbr.-i felelősség terhel. Szükséges továbbá, hogy a Népszövetség olyan rendszabályokat fogadjon el, amejyek megakadályozzák hasonló terrorista cselekmények megismétlődését Tr<u!e«cu román megbízott szükségesnek tartja teháft, P954 december 8. AZ ÖH I6AZI LÁTSZERÉSZE: OKIHAMUM KELLNER MARTON, KárA« u. 3 Ole«< érokkol m Ugobb mm<>«9 é. a '.oqondo.obb »unka. hogy a vitát még holnap is folytassák, amikor a kisantant megbízottaknak módjában lesz, hogy az előterjesztett érvek alapos megvizsgálása után megadják válaszukat a magyar kormánynak. Benes cseh megbízott kijelentette, hogy e pillanatban nem akar közvetlenül válaszolni a magyar megbízott beszédének egyes részleteire. Maga is előbb be akarja várni a magyar kormány emlékiratát. Bizonyos idő előtt a jugoszláv emlékiratban felhozott kísérletekhez hasonló kísérletek történtek Magyarország északi határán is. Szerinte a Népszövetség tanácsának feltétlenül foglalkoznia kell azzal a kérdéssel, hogy Magyarország a menedékjogon túlmenő kedvezményt nyújtott az emigránsoknak és elősegitette azok terrorista cselekményeit. 1929-ben T u k a képviselő pere alkalmából a Csehszlovák kormány csirájában fojtotta el egy ilyen mozgalmat. Azóta ez a mozgalom is-< mét jelentkezett. Befejezésül kijelentette, hogyha Jugoszlávia és Magyarország mostani vitája a báboru előtt merült volna fel, amikor még Népszövetség nem volt, akkor valószínű, hogy jelenleg a két ország háborúban állna egymással. Ma azonban más a helyzet és Jugoszlávia, valamint Csehszlovákia és Bománia a Népszövetségtől várja, hogy igazságot szolgáltasson. Meg vagyunk győződve, hogv a Tanács tudatában van kötelességének és ehhez képest fog eljárt ni. Az elnök itt a vitát félbeszakította és foly-> tatását szombat délután egynegyed négy órára tűzte ki. L a v a 1 és A 1 o í s i báró olasz meg-< bizott felszólalását várják. Karácsonyra K ABACSONYFADISZEK: 1 doboz, cea 50 drb vegyes csokoládés karácsonyfadísz —.98 1 doboz cca 16 drb vegyes csokoládé kaícsonyfadisz, szépen adjusztálva —.48 1 lioboz btto fél kg staníolos kandirozott szaloncukorka minden színben —.98 10 deka csokoládé karácsonyfadísz bármilyen nagyságban és mintában —.48 10 drb, vagy 7 drb üvegcsillogó karácsonyfadísz —.98 Ezüstszínű lametta boa —.48, —.24, —.18 1 doboz angyalhaj —.14 7 drb, vagv 6 drb karácsonyi levelezőlap —.24 ÉLELMISZEREK: 3 doboz egytizede« norvég szardínia —88 10 deka magyar ementháli sajt —24 1 doboz 6 drb romadur sajt '—.96 1 tubus szardella paszta »-48 3 drb csokoládés perec —24 Vételkénv«*er nélktll tekintse meg JATÉKKIALI/TTASITNKAT emeleti helyiségeinkben. — Kérje moat megjelent árjegyzékünket. PÁRISI NAGY RRUHAZ RT. SZEQED, CSEKONICS és KISS UtCft 5ABOM M i cl 6 i t CIPŐSZÜK/ÉGIETÉT fedezné saját érdékében nézzo meg áras kirakataimat és meggyőződik, hogy az elSŐrendtl minőségit Cl« pőketmeqlepőol- ||A A* •4a#ÍMJlb leqotcíóbb Imscsó áron árusítom ÜO 65 SarClllOR szerzési forrAsa: Kossuth Lajos sugArut O. szám. Telefon 17-72. ABC beszersésí helyt Zsu'kó János A társadalom a hontalanokért (A Déimagyarorszdg munkatársától.) Péntek délután a szegedi társadalmi egyesületek Bara- | nyi Tibor főispán elnőklésével közös értekezletet tartottak a városházán és részletesen megbeszélték a kiutasítottak segélyezésének az ügyét Elhatározták az egyesületek, hogy közösen 1000 pengővel járulnak a segélyakcióhoz és minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszenek elősegíteni ugy a pénzbeli, mint a természetbeni segélyezést. A pénzbeli segélyezésre szánt adományokat a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár kezeli külön folyószámlán, amely „Szeged — a Délvidékért!" feliratot viseíi. A természetbeni adományok a városi népjóléti ügyosztály kezelésébe kerültek, a rászoruló kiutasitottakat a hivatal támogatja, minden bürokratikus intézkedés mellőzésével. Pénteken délben dr. Rétheg Ferencné, a Pro Hungária Világszövetség elnöknője arról értesítette dr. Tóth Béla polgármesterhelyettest, hogy a szövetség a kiutasítottak részére 100 pengőt küldött postán. Ugyancsak pénteken délben az Újpesti Izraelita Szentegylet elnökségétől a kiutasítottak segélyezésére 200 pengőt küldtek táviratilag Szegedre. A mórai községi elemi iskola tantestülete is elhatározta, hogy a kiutasítottak között 50 kg. vajaskalácsot osztat ki. A kalácsok Ingyenes sütését Milotta János sütőmester vállalta. Hétfőtől kezdve egy héten át a mórai népiskola tantestülete a menekült gyermekeket tízóraival látja él. Az iskola növendékei önként mondtak la ozsonndjukról és személyesen vendégelik meg a. kis kiutasított testvéreiket Az egyetemi altisztek körében is mozgalom kez-j dódött, hogy a kiút ásították segélyezésére md-l nél nagyobb összegeit gyűjtsenek. Pénteken a Délmagyarországhoz Szántó Gyula 5, B. B. 20, Ószeres Egyesület 24 pengő 23 fillért küldött be a kiutasítottak részéra Az összeget azonnal rendeltetési helyére juttattuk. A Magyar gyáriparosok Országos Szövetsége is elhatározta, hogy a Jugoszláviából kiüldözött ma. gyarok megsegítésére gyűjtést indit és tagjait felhívja a gyűjtésben való részvételre. A pénteki na. pon a GyOSz 16.000 pengőt gyűjtött a kiüldözöttek részére. A szegedi Rotary Klub 100 pengőt küldött a hontalanoknak. Glattfelder püspök a kiutasítottak részére pénteken 500 liter tejet és 500 kg kenyeret küldött Keresztes-Fischer belügyminiszter felhívással fordult az egész nyilvánossághoz és országos mozgalmat indit a menekültek felsegélyezésére. A főispán felhívása Szened társadalmához Bárányi Tibor főispán pénteken a következő felhívást intézte Szeged társadalmához: „Naponta százával érkeznek Szegedre jugoszláv területről kiutasított véreink, kiknek legtöbbje egy munkásélet szerzeményeit, vagy a megélhetés lehetőségeit hagy. ták ott az erőszaknak engedve, hogy mint a szomorú magyar sors földönfutói rászoruljanak mindannyiunk támogatására! Meggyőződésem, miszerint ennek az izigvérig magyar városnak minden hazafiasan érző polgára, intézménye, egyesülete, ^tb. egyaránt érzi azt a lelki kényszert, hogy kötelessége tehetsége szerinl segítségére sietni szerencséd len testvéreinknek. A segélyezés központi irányításának lehetősé^ ge végett felkérem az adakozókat, hogy ado. «lányaikat fizessék be a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárnál „Szeged — Délvidékért" cim alatt nyitott csekkszámlára Az adományok hirlapilag nyugtázva lesznek és a nyugtázást az elnökletem alatt ál< ló szükebbkörfl bizottság fogja eszközölni Hazafias üdvözlettel: Bárányi Tibor főispán,^