Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-05 / 274. szám

© f> t r a n y a r o r s 7 x n T0^4 3ecem1>pf A felsővárosi egyházközség pere egy fellebbezés miatt A törvényszék másodfokon 14 napi togház helyett 200 pengőre iíélte SzOcs Imrét (A Délmagyarorszdg munkatársától.) Szűcs Imre — mint ismeretes — régóta harcban áll a felsővárosi egyházközséggel, amely nemrégiben feljelentést tett ellene rágalmazás is becsületsértés miatt. Ennek a feljelentésnek az előzménye az volt, hogy Szűcsre 1934. évre Ismét egyházi adót vetett ki a felsővárosi egyházközség, jóllehet B katolikus egyházból már előzőleg kilépett és belépett a szerb egyházba. Szűcs fellebbezést jelentett be és fellebbezésében többek között a következőket mondotta: „Leszámoltam az anyagiakra éhes római katolikus egyházzal és kénytelen voltam éppen ezért átlépni a görögkeleti egyház kötelékébe, ahol ingyen is lehet ödv'zülni... A római egyháznak nem a lelkek, de a pengők fontosak, sőt fontosabbak... — irta tovább. Mondjanak le a további erőszakos fellépésükről, nem adózok az államban egy mellékállamnakI Róma nélkül mi is biztosan és könnyebben fogunk megélni. ." Szűcs a járásbíróság! tárgyaláson elismerte, hogy 6 irta az inkriminált kitételeket, bár nem volt szándékában sérteni. Azt hitte, hogy nem terheli már adóztatás, mivel kilépett az egyház kötelékéből. Fokozta — úgymond — felháborodását az is, hogy nagy az állami adóhátraléka. A bíróság Szűcsöt 14 napi fogházra Ítélte. Az ítélet indokolása szerint „minden kulturembernek legelemibb kötelessége a más vallásfelekezetnek illetve ezek szerveinek és intézményeinek tiszteletben 'artása. Különösen áll ez azokra — mondja az io.dokolás —, akik kiléptek egy felekezetből általános érvényű erkölcsi törvénybe ütközik a vádlott eljárása. Anyagi Okból vádolta meg a római katolikus egyház szerveit."' Szűcs felebbezése folytán kedden tárgyalta az ügyet a törvényszék Habermann-tanácsa. A fellebbviteli bíróság Szűcs Imre büntetését 200 pengőre szállította le. 3 és félmillió liter bor termett az idén a szegedi határban (A Délmngyarország munkatársától.) Az oszt szüret befejezése után a javadalmi hivatal közegei a bortermelőknél a helyszínen ellenőrzik, hogy mennyi bor termett. A több hétig tartó ellenőrzés munkája most fejeződött be és 5600 bortermelőnél 3,697.180 liter ujbort és 812.730 liter ó-bort találtak. Tavaly 4,796.000 liter bor termett, az idei bortermés tehát 1,100.000 literrel kevesebb, tninl 1933-ban volt. Az idén a legtöbb bort Királvhalma területén szüretelték: 760.000 litert. Érdekes, hogy Atokházán. melv nem sokkal kisebb területen íVkszik, mint Királyhalma, csupán 367.943 liter bor termett. Szatvmas vidékén is feltűnően i sökkent 1034-ben a bortermés, a más években szokásos hatszázezer literes termésátlaggal szemben az idén csupán 351.426 liter bort szüreteltek Szatymazon és a környékén. Ennek oka a nyári ismételt jégverésre vezethető vissza. Az ellenőrzésből kifolyólag több bortermelő azda ellen kihágási eljárás indul, mert a borészletükről hamis vallomást tettek. Több tanyában a sznlmakazalban elrejtve találták meg az ellenőrző közegek a teli boroshordókat. Egyik helyen a bubos-kemencébe volt a több akós hordó, hogy azt az ellenőrzés alól kivonhassák. Egy furfangos gazda a földbe vermelte el bortermésének egvrészét, a másik pedig idegen helyen, másik tanyában próbálta azt elrejteni. Az ellenőrző közegek az eldugott készletek nagyrészét megtalálták. A borrejtelkgdó —-70 1 kg mák —60 1 kg dióbél 2 80 lkgaMcmfiZ t1 kg virágméz —'80 NAGY ALBERT JSi getők ellen szigorú kihágási eljárás indul. A jövő évben már sokkal könnyebb lesz az ellenőrzés, mert január elsejólől életbelép a borfogyasztási adónál is az átalányozási rendszer. A bortermelők körében ezt az újítási nem valami nagy Örvendezéssel fogadják, erre vall legalább is az a körülmény, hogy eddif még egyetlen szőlősgazda sem jelentette b( a javadalmi hivatalnál, hogy általányban ki. vánja fizetni a borfogyasztási adót. A rendel kezések szerint október elsejétől december vé géig lehet az általanyozásra vonatkozó szándékot bejelenteni, 560Ó bortermelő közül az el mull két hónap folyamán senki sem ielenl kezett. Néoyfcénapi fogház az „ártatlan tréfáért" (A Délmagyarorszdg munkatársától.) A szeged Ítélőtábla Hubay-tanácsa kedden érdekes ügyel tárgyalt. Chilkó Antal egyetemi műszerész és Var ga Dezső házitanító került a vádlottak padjára Chilkó ellen kőzokirathamisitás és csalás mial Indult eljárás. Chilkónak jó barátja volt Tóth Já nos klinikai altiszt, akinek «gyidőben utlevélrt volt szüksége. Chilkó ajánlkozott, hogy megszerzi az útlevelet. Átvett Tóthtól 10 pengőt, majd Vargát küldte el, mint az ügyvéd megbízottját Kioktatta a házitanitót, hogy kérjen Tóthtól 15 pengőt, azután adjon át neki egy hamis csekket, mintha a 15 pengőt az ügyvéd már előre befizett« volna. A törvényszék előtt Chilkó azzal Védekezett, hogy csupán tréfát akart csinálni, mert Tóth János azzal dicsekedett állandóan, hogy őt nem lehet becsapni, beugratni. Meg akarta neki mutatni, hogy lehet Varga azzal védekezett, hogy nem tudott semmiről semmit, csak annyit tudott, hogt tréfa volt az egész. A törvényszék a „tréfát" súlyosan honorálta. Chilkó Antal Í0 hónapi börtönt, Varga Dezső 0 hónapi bőrtönt kapott. A tábla Chllkót a kőzokirathamisitás alól felmentette és csalás miatt 4 hónapi fogházra Ítélte, Varga Dezsőt pedig felmentette. \ DfcLMAGYARORSZÁO MOVFTLAPALYÁZATA A csillagok Jelige: Talán egyszer. Mily gyönyörűek a késő nyári esték millió csillagjukkal, ezüstszárnyú holdjukkal és a sejtelmes csendes«éggel! El-elnézem órákhosszat a ragyogó másik világot, a csillagok titokzatos hazáját és unalom nélkül hallgatom a* édes némaság csodás suttogását. Nézem az eget, hallgatom a csendet és szivemen édes kezek lehellete játszik kedves dallamot. !\zt mondják, hogy a csillagokat, a ragyogó holdat és a magányos csendet a szerelmesek szeretik. \mikor még azt ce tudtam, mi a szerelem, már wzerettem a csillagokkal himzett eget, csodáltam a hold lassú sélálását, keresztet vetettem, ha hullócsillag szaladt le fénylő utján és összeborzadtam egy babonás pillanatra: „Valaki meghalt valahol .. Egy késő estén sétára Indultam a házak előtt. Hallgatott minden, csak denevérek suhoglak néha a mohos háztetők felett s Itt-ott ballagott egy álmos kutya az urrán keresztül Rőlyl Márton kint ült az eperfa alatt és nézte a /nipzUkus csillagtengert Ráköszöntem halk „jóestét!"-lel s mivel oly elmerengő és mélyből szakadt volt a visszaköszönő hangja, megálltam. A csillagokat nézi, Márton bácsi? — Azokat, — felelte tompán. — Míignm Is elgyönyörködöm bennük sokszor. — Jó, tudom... hm... a fiatalok. — No és Márton bácsi?!... Tán csak nem szerelemből néz', őket. — PMlg olyanféleképpen. Érdekes, gondoltam és melléje ültem a kis padra. — Szerelemből? Csak nem? — kérdeztem ismét. — Nogy annak a története. — Minek. Márton híesi? — Annak, hogy én szerelemből nézem a csillagokat. Nem szólt többet; neki támasztotta fejét az eperfa törzsének, keresztbe rakta lábát és álhatatos nyugalommal nézte a mennyboltozatot. Vártam szavait, de hiába: a magyar ember, ha mással nem, a beszéddel fukar. Keveset beszél, sokat hallgat, de vagy, hogy a hallgatása is értelmes beszéd, melynek súlya, ereje van. Feltűnt, hogy Márton bácsi mindig ugyanegy helyre néz. Nem láttam btt semmi, semmi különöset, legfeljebb a göncöl-szekér két hátsó kerekét. Azokon ugyan nem sok néznivaló volt, mert épp ugy pislogtak, mint más éjtszakákon. — Mi néznivaló van azon a két csillagont — törtem meg a csendet. — Nézvaló éppen nincs rajta, mégis elnézem már vagy husz esztendeje minden este, oszt mégse unom meg. — Hát csak megszokás? — Nem megszokás, dehogy megszokás!... Nem értik azt még maguk fiatalok. ' — Meséljen, beszéljen valamit arról n Vít csillagról, hátha okulhatok. — Igaza lehet. — Hallgatom. — Hát — kezdte beszédjét Eólyi Márton —, nem voltam én mindig özvegyember. Tizennégyig, a világháború kezdetéig, legény voltam. Egy Borist szerettem. Gondoltam: ki tudja, mit hoz a háború,., megházasodom. F.l Is vettem Borist. Telt az idő. A világháború már a dereka felé járt és engem is behívtak. Akkor már volt erv gyermekünk, Mártonka. Amikor a behivó irés jftlt, már tipegett, a csörgőt is rázta és ha jókedve volt, azt is eldadogta: „a-pa." Sajnáltam a kis édességet, de parancs, parancs,... mennem kellett. Boris éjjel-nappal sirt, mert — aszonta, — érezte, hogy meghalok a fronton. Mondtam neki, hogy attól ne tartson, mert egy-két hét alatt kiverjük a muszkát az árkaihul, oszt visszajövök. Biztattam, hogy vigyázzon a gyerekre, jó embert, eszeset, bci-siiletesot nev-'.'.cit belőle. ígérte százszor, napjában ezerszer is, da hát.. Isten tudja, mi lett a gyerekből. Amikor indulási időm elérkezett, este kint álltam Borissal az udvaron. Aszongya: „írjon ám kend a háborúból minden nap!" Mondtam neki, hogy majd csak írok, ha tehetem; a halálesetemet meg úgyis megtáboripostázzák a hadtesttől. Aztán mondtam neki azt is, hogy minket, katonákat, nem talál ám meg mindig a posta, már pedig posta nélkül hogyan tudnánk hírt hazulról? Sirva borult Borisom a vállamra s felmutatott a Csillagos égre. Ez a göncöl-szekér akkor Is ott kapaszkodott. Erre mutatott. „Az az egyik csillag lesz az én csillagom — mondta —, az a másik a gyerökünké; ha valamelyikük leszalad az égről, akkor én meghaltam és kend jöjjön haza és nevelje fel Mártonkát. Másnap a búcsúzásnál is fülembe súgta a két csillagra vonatkozót s én ígértem, hogy éjjelenként sokszor, nagyon sokszor nézem majd azt a két lemaradt göncöl-szekeret. ... Az orosz frontra kerültem. Verekedtem a többiekkel bátran, magyarul. Volt kiért. Otthon Boris, meg a gyerek. Multak a lassú hónapok s a béke csak nem jött A kosztunk mindig rosszabb lett, a ruha rongyokban lógott rajtunk. Szenvedtünk és káron»kodtunk. Egyezer egy csete-patéban elfogtak az oroszok. Azt gondoltam, hogy jobb lesz a dolgom, de beleütött a kórság! Még levelet s« irbattunk haza, annak a két csillagnak meg beszélhettem, izenhettetn velük: meg se mozdultak. Azzal vigasztaltam magam, hogy a háború nem sokára vége ér, vonatra raknak bennünket s roboghatunk bftza Magvarországba. E»y ködös reggel tényleg vonatra raktak, hajlottak bennünket. Boldogan gondoMam. hogy hazafelé visznek. (Hova U vittek volnn annyi magyar foglyot?.») Később az a íi'r járta, hogy kényszermunkára viíznek bennünket Szibériába. (Folytatjuk.)