Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-23 / 290. szám
ÍO DfT MAGYARORS7AG gyástából alig lehet. De még Tiehercbbé testi n feladatot názároti Jézus szwnélje, aki a kereszténység sDftnt k&iyveinek tanítása szerint Isten volt ugyan, <te egyúttal ember is és mint rmHer, a zsidóság köréböl, még pedig Dávid családjából siármiuott. Hogy ezt a nebéeségwt mit ént oldják meg, abban a német l<ere.s»lófiyok borintec» etrysógesek. Mint ilyen esetekben történni «rokolt. fajr«nak a kíilönbfizS nézrtek és vélemértyek. Vannak papok, akik egysaoriten hg dúsba veszik Jézus személyének kettősségei, isteni és emberi mivoltát és csak az istenséget ismerik el. Ha kizárólag Isten, ugy megszűnik a »sictóságjrd való külön kapcsolata. Logikailag m lehet igaz, de viszont ez a tanítás fundamentális ellentétben van mindazzal, amit minden keresztény felekezet tanít C'-ak a helyaet jellemzése szempontjából kell mocemliteni, hogy vannak olyanok is, akiket a keresíténysétrnek ez a raegreformá'á«« sem elégit ki és vagy egészen uj vallási formákat konstruálnak, vagy periig egyszerűen az ág-rmdn pogányságot o'jtriálc r.ylami »rn formában hdyreáJlitnni. Ludendorff felc-acge r.í?'n« is szótan hirdeti, hogy &j uj vallásos morcra lom oélja a megváltás Jézus <Kris;tw*tól, truíwk perli« Wagner operáinak istenségeivel akiiják a mennvországot benépesíteni. Ezek a hóbortok rövidesen nyomtalanul el fognak tűnni, de mindenesetre megmarad ac az ellentét, amely a német evangélikus egyház kebelében rlul s amely többé-kevésbbé a: egész keresztóny.;ógct nyugtul .nitja. Azért kejl mowdani. bogv az egész keresztényfríget, mert ami a német protestáns egyházban történik, a külföldi protonárkokat sem hagyja érintetlenül. A hitvaJlók harcát pro4e.táns részen meleg szimpátia-nyilatkozatok kisérik mindenfelöl. De a katolikus egyházra nézve sem közömbös, ami a német evangélikus egyházban történik. Mert lilába kötötte meg a német birodalmi kormány a konkordátumot Rómával, ezzel a hitbeli kérdések cl in'térve még nincsenek s árok az ellentétek, amelyek Faulhabor müncheni bíboros-érseket nem egy esetben erős felszólamlásra késztették, bármely pillanatban kiújulhatnak. A nemzeti szocializmus nagy nekirobanással elfoglalta az összes politikai és állami pozíciókat. 'Ezt akarta cselekedni az egyházban is. Itt a roham lendülete megálh, sőt a vezér ismételten kijelentette, hogy a nemzeti szocializmus a vallásos meggyőződést nem akarja bántani. Ami azonban történik, arra utal, hogy legfeljebb fegyverszünetről leliet s«ó a totális állam és a telkieket maguknak követelő egyházak között. És naj'von könnyen meglehet, hogy a huszadik században még egy uj vallási szakadásnak és valláshí honinak tesztünk a szen-.t-mu. CARLTON SZÁLLODA • OUNAPART BUDAPEST Étterem — Kávéhá» Polgári étterem Telefon — Folyóvíz minden szobában. Mérsékelt árak! Pállty Lázár «Ixfirangti divat uri szabósága TISZA LAJOS-KÖRUT 46 SZ. Kitünö anyagból, modern kivitelben öltönyöket a legszolidabb árak mellett készit. Nagy Válaaattk ha«»i és aacol divatozöretekben. W Bíoch Mór divaiávuháxa Klauzál iév 8. sz. Karácsonyi árusitását TÁ£ Vené.7 *'illitott megkezdte. MaratfélkoK o?c<tf tirban. Jelentkeznek az ellátatlan hontalanok A város népióléli hivatala élelmiszerrel látja el a nélkülöző meneküileket (A Délmagyarország munkatársátél.) A város népjóléti ügyosztálya — mint jelentettük —, a Délmagyarország beszámolója után, jelentkezésre szólította iel a Szegeden és kornyékén tartózkodó jugoszláviai menekülteket, akik közül szombaton délelőtt több, mint harmincan jelentek meg az ügyosztályban. A népjóléti liivalal tisztviselői alaposan kikérdezték személyi viszonvairól valamennyit, a válaszokat jegyzőkönyvbe foglalták és azután ellátták éket különböző élelmiszerekre szóló utalvánvokkal. Kaptak nagvobb mennviségü babot, lisztet, cukrot és akinek önálló háztartást sikerült berendeznie, tiizifnutalvánvt is kapott. A kiutalt élelmiszerek sulva szeméivenkint 25 —30 kiló veit. A népjóléti ügyosztály megállapította, hogy kik azok, akik Szegeden kívánnak és tudnak maradni és kik azok, akik hajlandók Budapestre utazni. A tornacsarnokban berendezett szállást rövidesen megszüntetik, a menekült családokat magánlakásokban helyezi el a vá-' ros. A többiek Budapestre utaznak, abol a belügyminisztérium veszi gondozásba őket. Azoknak. akik Szegeden maradnak, a népjóléti ügyosztály munkát szerez. A legtöbb közülük mezőgazdasági munkás és igy csak a tavasszal juthat megszokott munkájához. Addig is gondoskodnak róla, hogy a ráutaltak más munkához jussanak. HO-és SÁRCIPÖ qeneS ESTÉ LY I C I I» ő Kwszu. 10 DIVATLEVÉL Estélyi ruha A színházi szezon javéban folyik, de az előadásokon még nem látni nagy estélyi ruhákat, igaz ugyan, hogy a bálokat megelőző időkben alig van alkalmunk nagy estélyi ruhát felvenni. Ezért Patou, Lelong, Worth és többiek gondoskodtak rólunk és kitalálták az uj ruba-tipust: a „cocktail-ruhát", mely a legmegfelelőbb színházban és kisebb összejöveteleken. A legtöbb divatház kitart amellett az általá\] » nos divatszabály mellett, hogy a ruhák lehetőleg egyszerűek legyenek. A ruhák legnagyobb részét testhezállónak szabják, magasan zárt nyakkal, diszkrét hátkivágással és elől a mellrészen, vagy háton, vagy pedig, ha a ruha ujja ho;sszn, akkor az ujjakon különböző ra(Tináit bevágásokkal. A eoktail ruha áldásos felfedezése Pária divatkreátorainak, mert a cokUúl ruhában sohasem érezzük magunkat tulöltözöttnek, de nesn vagyuk benne kevésbé elegánsak sem, mint egy dekoltált nagy estélyi ruhában. A nagy estélyi ruhákat ezen a télen elsősorban a határtalan dekoltázs és ragyogás jellemzi. Ragyog az anyag, ragyog a díszítés és természetesen ragyog a ruhához viselt ékszer. Csak az anyagok, amelyekből a mai estélyi ruha készül, természetesen nem olcsók. Az egés« fémszövetből készült tapadó ruhák igen hatásosak, de nem kell okvetlenül egész ruhánkat ax ilyen drága anyagból csináltatni. Egyes divatházak kisérleteznek tüllruhákkal. ígérik, hogy a tüll is nagyon időálló lesz. Térdig lüllruhákat is simáh szabják, csak onnan lefelé húzott vagy szabással kibővített a ruha. Hogy jó esésük legyen, a tüllruhákat taftra dolgozzák. Jules Eros. TeLiníse meg vételkénvszer nélkül karácsonyi óüomLrisfaly Yaiaromat HAY MIKSA Széchenyi tér 11. líosenllinl és Herendi luxus porcell6nofc nagy vrtlasxt&hltan I J