Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-22 / 289. szám

neryanyARORszAn AZ Qll IGAZI LATSZEHESZE: OKULAftIUM KBLLNER MARTON, Kárás« n. Ole»í ¿roV<al a Ugiobb mintftóa 4» a l*4^an<latabb munka. lesz a kormánypárt ama szárnyának a magatartása, amely gráf Bethlen Istvánt vallja politikai vezé­rének. Általában találgatások voltak afeklnfetben Is, hogy Bethlen milyen álláspontra helyezkedik a javaslattal szemben. A volt miniszterelnök kör­nyezetéhez tartozó képviselők köréből az a hir terjedt el. hogy Bethlen a javaslattal szemben el­lenzéki álláspontot foglal el. A völt miniszterelnök ezekben a napokban nem tartózkodik Budapesten, hivei azonban ugv tudják, hogy január első napjai» ban visszatér a fővárosba és felveszi a politikai aktivitást. Előreláthatóan ez lesz a megindítója annak a parlamenti kampánynak, amely az eddig titokban kezelt választójogi javaslattal szemben felveszi a harcot. A parlament péntek délutáni illéséről részletes jelentésünk a következő: Az ülés elején K r ü g e f Aladár a mentelmi bizottság előadója beter jesztette a bizottság je­lentését Somssich Antal jjróf és Eszter­gályos János ügyéről. Ezután az elnök napi­rendi indítványt tett, hogy a Ház legközelebbi ülését január 19-én délután 5 órakor Iart9a. A napirendhez elsőnek Kun Bcla szólt hozzá. Helytelenítette, hogy a Ház ilyen hosszú szü­netre megy. Miért nem foglalkoztat ja a kor­mány a képviselőházat a választójogi javaslattal és egyéb reformjavaslatokkal. Miért titkolja a választójogi tervezetet és miért ismertette azt csak két párt vezetőségével. A napirendi indít­ványt nem fogadta el. B r ó d i Ernő a jugoszláviai kiutasítottak ne­héz helyzetét tárta fel és felhivta az egész mü­veit világ figyelmét arra az embertelen eljárás­ra. amely a jugoszláv hatóságok részéről velük szemben megnyilvánult, amikor egzisztenciá­kat tettek tönkre és családokat szakítottak szét. Ezután a menekültek elhelyezésével foglalko­zott és felhivta a kormány figyelmét arra, hogy a tenyészállatvásártelep erre a célra nem meg­felelő. Meskő Zoltán hosszasan foglalkozott a vá­/asztójogi reformtervezettel, kérte a miniszter­elnököt, hogv biztosítsa a választások tisztasá­gát és párt|ának gyűléseit, szervezkedéseit en­gedélyezze. Niamesny Mihály a kormánypárt nevé­ben kérte a kormánvt. hogv ha a menekültek elhelyezkedése körül akadtak visszásságok, azokat szüntesse meg. Gömbös Gvula miniszterelnök szólalt fel ezután és bejelentette, hogy a választójogi re­formtervezet december 12-én elkészült, a mi­nisztertanács több izben foglalkozott vele és azt a pártvezérek is megkapták, ugy hogy az uj Ülésszak megnyitása után! időben a tárgyalásra készen áll. Gróf A p p o n y i György egy közbeszólásra válaszolva, személyes kérdésben kért szót és fel­említette, hogy a „Berliner Tngehlatt egvik MAGYAR rr •• FESIOMUVESZE K állandó kiállítása Tisza Lajos körút 42a sz. Hazánk legkiválóbb mes­tereinek legsikerültebb di­jakat nyert alkotásai. Ivei­ket aryönyörködtetö művé­szet. — Tcbbsz&z kép Ízlésesen bekeretezve csupa mflrenek. HaElatlan olcsó órak! ft MfiniiBlimi)!} lizetósi feltételek! Ous választék keretezésben részletre is Kérem a kirakatok megtekintésé*. TCm december 22. legutóbbi számában Esztergomról azt írták, hogy német város volt és mióta a németeket üldözik, balkáni színvonalra sülvedt. Kérte a miniszterelnököt, hogy hasson oda, hogy a né­met sajtóban ez az írásmód megváltozzon. M e s k 6 Zoltán ugvancsak személyes kérdés keretében azt mondotta, hogy minden Önérzetes magvdr ember visszautasltja az ilyen cikkeket. Végül a házelnök kellemes ünnepeket kívánt a Ház tag jainak és ezzel az ülés Véget ért. M I el 6 1 I CIPŐSZÜK/IGÍÍTÍT fedezné ssját érdekében nézze mag áras kirakataimat és meggyőződik* hogy az elsőrendű minőségit cl** pöKfef meotepő ol~ UX X. tenotcsóbb be« csó áron árusítom RU CS SaiUPlIBl s?erzést f orr Asa: T'cilfir Koslüth le» fos sugárul O. szám. áO^U" Jt^.^LP jail^.1'9 Telefon 17-72. ABC beszerzési hely t Tituiescu lemond, lalarescu a kormány álszervezésére készül Bukarest, december 21. Tatarescu mi­niszterelnök szükségesnek látja a kormány át­szervezését, amelyet már egy hónappal ezelőtt keresztül akart vinni. Még bizonytalan, hogy aa átszervezés szélesebbkörü lesz-e, vagy csak egy pár tárcát fog érinteni. Az este folyamán olyan hirek terjedtek el, hogy Tituiescu lemond a külügyi tárca vezeté­séről Antonescu tábornoknak, a vezérkar élé-il ről való elmozdítása miatt. A hirt cáfolják. El-ii lenzéki pártok körében azonban kormányvál-i ságról beszélnek és Tituiescu állítólagos lemon-t dása hírét is ezzel hozzák kapcsolatba. ptcsi 6.50 Pollák Testvéreknél Kormányrendeletek a 33-as bizottság pénteki Illésén Budapest, december 21. A 33-as bizottság pénteken délután ülést tartott. Először azt a rendeletet tárgyalták, amely az úgynevezett transzfermoratóriumról szóíó intézkedések ha­tályát 1936. december 23-ig meghosszabbítja. T e 1 e s z k y János, Juhász Andor hozzá­szólása után a rendeletet elfogadták. Ezután a 1081Ó. számú rendelet következett, amelv az aranyban teljesítendő fizetésekről szó­ló rendelet hatályát 1935 .december 22-ig meg­hosszabbítja. A napirend harmadik pontjaként az a kor­mányrendelet szerepélt, amelv az 1931-ben fel­vett valutakölcsönök visszafizetésének határ­idejét 1938. január l-ig hosszabbította meg. Temesváry Imre a földbirtokrendezés le. bonyolításával kapcsolatos kérdésekről szóló rendeletet ismertette. Ennek lényege az, hogy a súlyos gazdasági viszonyokra való tekintettel az 1932-ben megadott kedvezményeket tovább­ra is fenntartják. Több felszólalás ütán a bizottság ezt a ren­i deletet is változatlanul elfogadta. Elfogadták ezután a gazdasági versenyt sza­bályozó megállapodások illetékének ujabb mf^íllnpitnsnrál szóló rendeletet. Eszerint a bemutafött kartelmegállapodás után az eddigi 0.25 százalék, de legalább évi 1000 pengő fize. tése helyett jánüár elsejétől 0.5 százalék, dé legalább 1200 pengő illeték fizetendő. Az épületek átalakításával kapcsolatban en-' gedélvezhető kamatkedvezmények egyes téte­leinek és az azokkal kapcsolatos visszaélések jogkövetkezményeinek megállapításáról kiadott rendeletet a bizottság hozzászólás nélkül elfo­gódta. Nem les* sondia karácsonyra !!! Rzedié összo t«rt aranyát, ezilst­iétósndi* el, cseréiig ¡n.vaary' rinlunz'^ssi át Tf.fl» 5rásn3l, Kölcsey uoca 7. E add? kényel­mes r6szl0t0*efésfer A BÖ utal­ványra. Vfesfbizílsból sürsfíison, olcsón eladók: Hril iáns fü^erök, gyiirük, 12 személyes ezüst ev"í­szer, sryertyatartók, táskagramo­fon, mürészlemozek. Temesváry Imre előadó a gazdatartozá-,' sokra vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről szóló rendeletet ismertette, amely szerint a vé~ dettségi feljegyzés törlésének felfüggesztéséé legfeljebb 1935. szeptember 30-ig meg lehet hosszabbítani. Ahol a védettséget a bíróság, megszünteti, az árverés az adós kérelmére aa előirt rendelkezések mellett legfeljebb március 31-ig elhalasztható. A bizottság a rendeletet hozzászólás nélkül elfogadta. H legalkalmas \RACSONYI AJANDÉK a ÉP fiPKERET ERAMIA RISTALY b b FREIMRW. Kárász ii. 10 Fordulat a Dréhr-ügyben A tábla elrendelte a bizonyítás kiegészítését Budapest, december 21. Az Ítélőtábla Dréh r ímre ügvével kapcsolatban pénteken délelőtt foglalkozott a bizonyítás kiegészítési indítvá­nyokkal. A tábla a védő indítványának na­gyobb részt helyet adott és elrendelte tíz tanú­nak kihallgatását. Többek között E r n s z t Sándornak és S e g­n e r Pálnak, a legfőbb állami számvevőszéki alelnökének kihallgatását is elrendelte a tábla a Halász-féle adósság rendezésével kapcsolat-i ban. Kihallgatják Fekete Béla miniszteri ta-i nácsost is arra vonatkozólag, igaz-e. hogy a székesfehérvári szegények számára kiutalt ősz­szeget t)réhr Vass József és családja segélyezé­sére fordította. Elrendelte még a tábla Vass József hagyatéki iratainak ismertetését is. A. táblai főtárgyalást január 19-én tartják meg.

Next

/
Thumbnails
Contents