Délmagyarország, 1934. november (10. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-10 / 253. szám
tat Dil MAGYARORSZÁG T934 november Tl. fogja kérni a miniszterelnököt, hogy a Házat nyilvánosan tájékoztassa a külpolitikai eseményekről. Értesülésünk szerint a minisztereinők már hétfőn fel fog szólalni a parlament, ben. Ezalkalommal előreláthatóan ebben a kérdésben vitának helye nem lesz, de ugy értesülünk, az ellenzék módot fog keresni, hogv már a következő napon és az utána következő üléseken a külpolitikai helyzetet nyilvános tárgyalás alá vegye. I A Flandin-kormány hivatalában Páris. november 9. Az uj francia kormány pénteken hajnalban bemutatkozott Lebrun elnöknek- Finndin, az u! miniszterelnök, akt az első kormányban a közmomkaügyi tárcát viselte. nem vállalt más tárcát- Herriot Ismét tárcanélüll inirl.-lcr kit- h'aurin tábornok vette át Pétdin marsall örökét, a hadügy-nhilsztériuimot- Pétaáin semmi körülmények között nem volt I;aj:andó tárcát vállalni ax uj kormánybanPieira Étiemre Flandin, aká a baloldali republikánusok mérsékelt Irányú pártjához tartozik. 45 éves. ezúttal elsőizben alakított kormányt. Flandin program]árnak első célja, hogy a költségvetést a lehető leggyorsabban megszavaztassa a póthitelek igénybevétele nélkül- A program célja a gazdaság talpraállltási tervezet. A Házfelosalatás gondolatától — feltéve. hogy a képvlselőíiáz munkálatai zavartalanul fognak folyni — egyelőre eltekintenekfl német Bcövet Láváinál Páris november 9- A német kormány párisi követe délelőtt látogatást tett LavcH külügyminiszternél. Hasonló látogatást tett a brüsszeli londoni és római nagykövet az illető kormányoknálMind a négy nagykövet látogatása a berlini kormány utasítására történt, amelyek értelmében a négy nagykövet ismertette a kormányokkal a nómet kormány felfogását a Népszövetségnek a Saar-kérdésben hozott határozatairólLaval külügyminiszter ugyancsak fogadta a berlini francia nagykövetet és megbeszélte vele a két ország között függőben lévő kérdéseketA szerb régenstanács újból engedélyezi a politikai páriok működését (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Belf rádból jelentik: A belgrádi politikai köröket lénken foglalkoztatja a belpolitikai kibonta. koiás lehetősége A régenstanács azonban egyelőre nem fejt ki semmiféle politikai akciót, mert meg akarja várni november 21rét, a hathetes hivatalos gyász leteltét. A gyász letelte után a régenstanács fontos tárgyam sokat kezd nemcsak a jelenlegi rezsim vezetőivel, hanem az 1929 előtti rezsim jjolitikusaival is. Általában valószínűnek tartják, hogy a régenstanács újból megengedi a régi politikai pártok működését, de biztosítja az uj rezsim megfelelő befolyását. Lényegében tehát megmarad az 1929 utáni rendszer, de lehetővé teszik a régi pártok működését Zárt tárgyalással vépxődött a Matuska-per ötödik napja Ujabb adaíok Leóról fíndapest, november 9. Matuska Sellveszter bűnügyének pénteki tárgyalásán satreneltek először a bttnielek. amelyeket a birői emelvényen helyeztek el. A tárgyalás előtt a védelem több ni tanút jelentett be- Ezután került sor Matuska kihallgatásának folytatásáraRögtön kihallgatása elején figyelmeztette az elnök Matuskát, hogy ujabb fegyelmi büntetéssel sújtja hc. ..mákázik•" Leó került ismét szoba- Matuska emelkedett na.ngon kijelentette, ha eddig kételyei voltak Leó titokzatosságáról most azonban meg van győződve róla. hogy létetik; amióta tudja, hogy Trockij is Leó. Leó a merénylet tervrajzét elkészttette neki — hangoztattaA továbbiakban azt mondotta, hogy a rendőrségen értesült Led haláláról. Többször Járt Leónál, aki nagyon vallásos ember volt• Matuska azt a régi vallomását, hogy Leó még a csavarfuratokat is megrajzolta ntki, ugy módosította, hogy három évvel ezelőtt valóságban hitte ezt az álmot. Arra számított, hogy Magyarországon 15, Németországban 10 évi börtönbüntetést fog kapni- Leó Budapesten többször hazakísérte lakására, de fel nem járt hozzáZárt tdrgydást kért annak bebizonyítására, nogy a merénylet előtt ¡merni volt Biatorbáffyon. Matuska ezután ismét hangoztatta, hogy a tnbbamás után segíteni akart- mert azt hitte, bogy rabiák támadják meg a megsebesült utasokatSzünet után az elnök kifogásolta, hogy a védő még a tárgyalás során is érintkezik védencével. A védő emiatt semmiségi panaszt jelentett be. A továbbiak során Matuska régi vallomásainak több részét xisszavonta. majd kijelentette, hogy megbánta mókázó viselkedését, mire az elnök elengedte a háromnapi sötétzárka büntetését. A délutáni tárgyalás A délutáni tárgyaláson az elnök engedélyével a védő félórán át tanácskozott Matuská" val. majd különböző vallomásokat ismertetett az elnökAz egyik jegyzőkönyv szerint ugy vallott Matuska annakidején, hogy Leó kérte fel őt arra is, hogy robbantson. Közben az elnök különböző kérdéseket tett fel a vádlotthoz, aki szemmel láthatólag nem figyelt, mire az elnök erélyesen rendreutasítottaA jegyzőkönyv tovább cdatal szerint, amikor Matuska a harmadik merényletre készült, magjelent előtte LeóMatuska a továbblak során arról vallott, hogy annakidején levelet irt a rendőrségnek, amelyben közölte. hogy külföldiek vasúti bombamerényleteket akarnak elkövetni Magyarországon- Vallomása további részében a Jegyzőkönyv szerint arról vallott Matuska, hogy miként menekült a katasztrófa után. majd azt mondotta, elhatározta, hogy Leót. amint legközelebb találkozik- vele, revolverrel lelöviEzután egy terjedelmes beadványt ismertetett az elnök- amelyben Matuska részletesen leirta élete történetét és főként a Leó-komAZ 011 IGAZI LATSZERESZE: OKULARIUM KELLNER MARTON, Kárász u. 8. )ic«6 arakkal • leglobb n»nAs«géta leqqondoaabb munm. plexumra tért ká részletesenSzünet után az elnök felolvasta Matuskának két bécsi nőhöz irt levelét, amelyben • pénzt kért tőlük. Különböző iratok ismertetése során kiderült, hogy Matuska a vizsgálati fogság alatt két fflmszcenáriumot irt és a bécsi főtárgyalásra beszédet készített. amelyet négy nyelven szeretett volna elmondani. Orvosi szakvélemények ismertetése után az elnök kijelentette, hogy a tárgyalás olyan részéhez érkezett, amely nem kivén nyilvános ságot, mire az ügyész zárt tárgyalás elrendelését kérteA törvényszék elrendelte a zárt tárgyalást. A folytatólagos nyilvános főtárgyalás szombaton lesz. n földművelési miniszter tárgyalásai Bécsben Bécs, november 9- Kállay Miklós földművelésügyi miniszter péntek délelőtti tárgyalásai után kijelentette, hogy a liszt- és borkivitelre vonatkozó megbeszélések jó mederben haladnak és az osztrák szervek teljes megértésére számát. Kállay földmüvelésügyi miniszter és Stockin'ger kereskedelmi miniszter dél-i után folytatták a tárgyalásokat. A megbeszélé-i sekbe bevonták a magyar és osztrák szakelőadókat is. A tervbevett tanácskozások legna-i gvobb részét befejezték. A megbeszéléseket a legközelebbi napokban Budapesten folytatják és ezekre Stockinger osztrák kereskedelmi miniszter Budapestre utazik. Kállay Miklós szombaton délben tér vissza Budapestre. Megbízható fi|*>i<|ii}é bármibor előre ia megszép nagy llllddURfJ rendelhető. Arak megegya/és szerint. Telefon 12—44. RITLEft. FUrdőkáda ít fürdőkályhák, mosdók, angoiklozet, bidék és piperecikkek elsőrendű kivitelben FEKETE NÁNDORNÁL, Kossuth L.-s.-ut 18. T : 22-72. Ora, éhszer^rnr fordulton bizalommal TATH óráshoz. Kölcsey u. 7. — óra-, Ilii Pa ékszerja vitások olcsón, gyorsan, pontosan! Tört arany, ezUsf, régi pénz, zéloq)egybev6U&s. Elad6« kényelmes részletfizetésre előleg nélkül, tisztviselők, nyugdíjasok részére. Ezekből válasszon ÉLELMISZEBEK: 5 kis tábla csokoládé «-.24 10 deka datolya * < —.22 1 kg stanialos trappista sajt —.98 1 doboz fél kg-os Dolores szardínia —.08 SZŐNYEGEK, LABTÖBLÜK: 1 méter csíkos futószőnyeg (—.94 Lábtörlő rács fából ¡-.24 Lábtörlő vasból —.98 Kókusz lábtörlő —78 HÁZTARTÁSI CIKKEK: Kávépörkölő gép —.98 4 drb fakanál —.24 4 drb fenyó fürdőtabletta —.24 Szénlapát és tüzpiszkáló egvütt —.48 I BŐSZEBEK: 1 üveg antracén tinta —.12 21 drb irótoll —.24 3 drb „Párisi" irón —-24 10 drb szegedi látképes levelezőlap —.24 PÁRISI HAGY ÉftUPZ RT. SSEOSO, CSEKONICS és KISS UCCA SAROK