Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-28 / 244. szám

1934 októb&r 28. A VILÁG LEGJOBB KESERUVIZE egyben gazdaságosabb Is. mert „IsmándP'-ból r»em kell pohárszámra Inni, negyed- vagy fél­pohár elég szokott lenni. Kapható mindenütt kis és nagy üvegben. Az egészség A-B-C-je Legyen rendes emésztése, Legyen piros-tiszta nyelv«. Soha sincsen semmi bajom, Ha néha „Igmándi"-t iszom. Gyomrom-belem kitisztítom, Ráadásul jói Is alszom. Ha betegség környékezi, „Igmándi"-viz megelőzi. Pálfy polgármester z 99 I közéleti és társadalmi érintkezést becsületesebbé és őszintébbé szeretném tenni" Az Alföldi Utazók és Kereskedők Egyesületének szombati Pálly-vacsorája (A Délmngyarország munkatársától.) Az Al­földi Utazók és Kereskedők Egyesülete szom­baton este ünnepi vacsorát rendezett diszelnö­ke, dr. Pálfy József polgármester tiszteleté­re az egyesület Klauzál-téri helyiségeiben. A vacsorán nagy számban megjelent egyesületi tagokon kívül részt vett többek között Grósz Marcel bankigazgató, a kereskedelmi és Ipar­kamara alelnóke, dr. Tonelll Sándor, a ka­" Ora, éhsicr^^r'-for­üullon bizalommal TÓTH Óráshoz, Kölcsey u 7. - ÓT«-, • VIII ékszerlavitások olcsón, gyor­san, pontosan! Töri arany, ezflst, régi pénz, zá­loglegy He váltás. Eladás kényelmes részletfizetésre előleg nélkül, flszMselők, nyugdl|a««k részére. mara főtitkára, dr. Kertész Bcla, a Keres­kedők Szövetségének ügyésze, Varga Mi­hály, a szövetség elnöke, Faragó Lajos, a kepJerfonógyár igazgatója és még számosan Szeycd közgazdasági éleiének reprezentánsai közül. A vacsora közönsége meleg óvációval fogadta a polgármestert, akit a vacsora előtt Kertész Ernő, az egyesület elnöke üdvözölt. Üdvözölte még az egyesület vendégeit és elmondotta, hogy az egyesület ezt a vacsorát annak az örömére ren­dezi, hogy a közbizalom dr. Pálfy Józsefre ru­házta a polgármesteri tisztséget. A vacsora ulán dr. Tonclli Sándor tartotta az első beszédet. Bejelentette, h"ogy Ba­—•HIHIHI«IMI mm I j ranyi Tibor főispán másirányu mialt nem jelenhetett meg a vacsorán, feltét­lenül át kelleti mennie Bajára, ahol vasárnap lesznek a törvényhatósági választások. Tonelli ezután dr. Pálfy Józsefről beszélt. Szeged a ré­gi időben az erdélyi sónak köszönhette jelentő­ségét. Szeged jelentőségét mindig a kereskede­lem adta meg a törökdulás előtt is, utána is. Igaz lehet, hogy a mezőgazdaság adja meg az ország közgazdaságának alapját és hogy fon­tos szerepe van a feldolgozó iparnak is, de a kereskedelem a legfontosabb városképző erőt jelenti minden országban. A kereskedelem tet­te naggyá Szegedet. •s- Egv város polgármesterének legalább olyan nehézségekkel kell a mai viszonyok kö­zött megküzdenie, mint a kereskedelemnek — folytatta Tonelli — és amikor ez az egyesület Pálfy Józsefet diszelnökévé választotta, az egyfiltmüködés szükségességét dokumentálta. Azt hiszem, hogy Szeged kereskedőtársadal­ma mindenkor számithat Pálfy Józsefre, mint Pálfy József is mindig számithat a szegedi ke­reskedőtársadalom támogatására, (flosszantar­tó él jenzés és taps.) Ezután dr. Pálfy József polgármester szólalt fel. őszinte szívvel mondott köszönetei Tonelli szavaiért. Tisztában van azzal, hogy a kereskedelemnek milyen fontos szerepe volt a város életében és fejlődésében. És ezt a szere­pét mind a mai napig megtartotta. Az árviz előtt Szeged nem volt város, utána sokáig még alamizsna-fillérekre szorult és magát elhagy­va várta a segítséget. Ez az állapot szinte Kle. belsberg idejéig tartott. Szinte azt lehetne mondani, hogy hiba volt Klebelsberg dédelgető szeretete, mert most rossz nélkülözni ezt a sze­retetet. — Polgármesteri működésem első idejében élek még — mondotta ezután Pálfy —, a mé­zeshetek idején és bizony sok ünneplésben van részem. Tudom jól, hogy a sok elhangzó szó között kevés a valódi arany. De ebben a klub­ban. meggyőződtem róla, mindig őszinteséggel találkozom. Legyen meggyőződve az egyesület minden tagja, hogy mindig készségesen állok minden igaz ügyben a rendelkezésére ugy az egvesületnek, mint az egyesület minden tag­15 STANDARD - TRT LEGÚJABB TIPU/U PHILIPS - ORIO 5 RADIO közül válöqalhat. Kérjen iPgf fllflf*C még ma vételkénysrernélkül mPRilüf IUO díjtalan b emu tatást m é T fi Q k Tisza Latos körút 44. Tel. 30-20. APAI v>REGANYÁM — Novella a „Családi arcképcsarnokból — Irta KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ö volt az ezüsthajú nagyanya, szikár, törékeny és tiszita, ugy, amint a mesékben él. Ha kedvenc könyvemet olvasgattam, Andersen-t, önkénytelenül rá kellett gondolnom. „A nagyanya nagyon öreg, arca redős, haja egészen ősz, de szetne olyan, mint két csillag." Az ő szeme is csillag volt. Két óriási, fekete csillag. Első emlékem gyermekkoromnak még szinte történelem-előtti korszakából az, hogy egy törők kendövei borított karosszékben ül s én azon cso­dálkozom, hogy milyen öreg. Ez az érzésem gyak­ran megismétlődött. Ha nézegettem sárga, aszott arcát, melyen gyűrűsen futottak egymása a tán­cok, vagy kis csontváz-kezét, vagy puffadó, lilás ereit a csuklóján, a szánalom facsarta szivem. Egyszer sírva fnkadlam c,.6üe. Akkor kirohan­tam az udvarba, levetettem magam egy padra éí sokáig sírdogáltam, hogy a nagyanya meg fog hab nl, talán öt hat perc múlva is, mért oly öregnek tartottam, hogy véleményem szerint öt-hat percnél tovább már nem igen élhetett. De nem halt meg. Évekig, évtizedekig élt még ?s sok nálánál fiatalabbakat, erösebbet temetett el. Pedig egész életében betegeskedett Itta és ette az orvosságokat, a különböző keserű csöppe­ket és labdacsokat. Szoknyája zsebébén pórok, re­pülőzslrok .kenöcsók voltak. A tormaszesz. az éter erős szaea terieneett szobájában. T »fekvés­kor forró téglákat tétetett talpa alá és forró cse­redet Rvomrára. Amikor robamja Jött é< göf­r'.ök foitogntták. maga kóré gvifl'ötj bennünket és ünnepéivé«™ elbúcsúzkodott tőlünk, hogy többé már npm látiuk. Aztán a csukott ajtókon keresí­tűl egész éijel Mlnttuk. amint kezelt csapkodva fohászkodott n Boldog=ágos Szűzhöz s éles, át­ható hangján kiabált, föl. az ég felé: „Krisztus dajkája, segíts meg... Krisztus dajkája oltal­riJMiZ.^Li' Reggel azonban, mintha mi sem történt volna, már fönn volt, kaktuszait és dupla petúniáit ke­zelte a kertben, pörölt a cselédekkel, ide-oda per­dült, mint a pereszlen. Fürge volt, SZÍVÓS, horgas­eszű és sasszemü, nagyon kaján és nagyon ér­zelmes. Kádár Rozáliának hivták leánynevén. Családja a székely havasokból származott az Al­földre. Gyermekkoromban sok gyönyörű szót hal­lottam tőle, melyet később csak a népmesékben és régi könyvekben láttam viszont. Megannyi régi varázsverset tudott a szemölcsök és holttetemek elmulasztására, olyan igézéseket, melyeken még a pogány őskor ize érzett. És ezért kissé féltem is tőle. Vékony ujján egy tulaezüst karikagyűrű volt. Ez egy félszázad alatt annyira elkopott, hogy szin­te áttetszővé vált, mint a hártyapapir. Egy év­szám volt a belsejébe vésve: 1848. Akkor kapta nagyapámtól. De jóval később keltek egybe. Amint ma mondanák: „valami közbejött." Nagyapám Tö­rökországba menekült, onnan Amerikába. Bos­tonba és Philadelphiába vetette a sors s ott élt hosszú évekig. Nagyanya addig várta őt, haza. Sokszor kérdez­gettem, hogy .hogy miképpen várta Erre ő nem tudott felelni. Nagyapa végül hazajött és elvette feleségül Mindezt ő sokkal egyszerűbben, sokkal kevesebb Szóval mesélte nekem, majdnem közö­nyösen, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Engem nagyon szeretett. „Báránykám"-nak ne­vezett kiskoromban s később is igv nevezett, ami­kor az összes hitelesített mérlegek nyolcvan ki­I 1*nak tűntették fel testsúlyomat: az élet vad bar­in már farkasokkal viaskodtam, sőt nem egy szett farkasnak sikeresen átharaptam a torkát is. Születésnpomra mindig egy ezüstforintost adott ajándékul, selyempapirosba burkolva. Ehhez a szokásához is következetesen ragaszkodott. Vál­toztak az idők, változtak az igényeim is, de ezüst­forintosomat mindig pontosan megkaptam tőle. Egyszer még Párizsba is utánam küldette. Bizony el kellett tőle szakadnom. Szaretete ak­kor bálványozásig fokozódott. A kisebb tárgya­kat, melyekhez otthonlétemkor hozzáértem, eltette emlékül. Első nyomtatásban megjelent költemé­nyemet kivágta s imakönyvébe rejtette, noha azok mind tárgykörüknél, mind világnézetüknél fogva egyáltalán nem voltak méltók arra, hogy a szent­képek között foglaljanak helyet. Egy darabig gya­rapitgatta családi ereklyéit. Lassanként annyit firkáltam össze, hogy már nem fért bele sem ima­könyvébe, sem abba a fiókba, amelyikben ima­könyvét őrizte. Erre abbahagyta a gyűjtést, le­mondott róla, mint aki nem tud lépést tartani velem. Már közelebb volt a kilencvenhez, mint a nyolc­vanhoz, amikor egy téli délben az ebédnél körüle tekintett és igy szólt: „Villámlik." Félrebeszélt. Azonnal ágyba fektették. Kezeivel a paplanon ka-< parászott. Valamit keresett. Végre meg is lelte. Vánkosa alól előkotorászta a kis, sovány kapcsos szarvasbőr erszénykéjét, kirakosgatta belőle az ezűstforintosokat, melyeknek értékét a háború erő­sen megcsökkentette s Intézkedett, hogy ezeket a három unokája közt osszák szét, egyenlően. En­gem már nem ismert meg. Nagy, fekete szeme — életében először — közönyösen meredt rám. Ugy rémlett, mintha valami vékony üveglap födte vol­na. A koporsóban fönséges nyugalommal feküdt szigorúan, fekete szemöldökkel s alig halványabt arccal, mint életében. Gyöngyös főkötője volt rajta s csipkés fekete selyemruhája Élettelen kezeit Sú­lyos olvasója bilincselte össze, mindörökké. Egj képet láttunk, egy nemzetes asszonyt, aki eltávo zik közülünk, egy jelképet öcsém az utolsó pilla natbnn érkezett haza Éppen a födelet emelintetiél a koporsóra. A gyászhuszárok kissé várakoztak hogy a távolból érkezett még egyszer megtekint hesse öt. Mi valamennvien melléje léptünk éi hosszan néztük nagyanyát, mert éreztük, hogy nen csak gyermekszépségünk egy darabja tűnik e most szemünk elől. hanem egy kor is, amely töb ké sohase tér vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents