Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-14 / 232. szám

1934 október T4: D fi C M A' G Y AR 0 R S Z S G 15 KOZMETIKA Védekezzünk a fagyás ellen Nagyon sok egyébként jól ápolt nónek az őszi szeles, hűvös, nedves idő beálltával keze, orrcsúcsa fülkagylója, lába, általában a test­nek a szívtől legtávolabb eső részei kivörösöd­nek, kékes-pirosak, szederjesek, esetleg duz­zadtak lesznek. Ezen jelenségek igen gyakori­ak a serdülő és a későbbi korban vérszegény­ségnél, vérkeringési és beidegzési zavaroknál, stb., de előfordulnak akkor is, ha a vér ke­ringése mesterségesen akadályozott szűk, fe­szes ruhadarabok, így szük keztyü vagy cipő, kerek harisnyakötő vaf*y erősen leszorított fá­tyol viselése következteben. A normális bőr is átmenetileg a hideg beha­tására kivörösödik, amennyiben a felszínes hajszálerek a hideg következtében kitágulnak, de míg a normál bőrnél a hajszálerek tónusa megmarad, addig a fagyásra hajlamos vagy a már egyszer megfagyott vagy mesterségesen befolyásolt bőr hajszálerei elvesztik összehu­zódási képességüket és ezeken a részeken a bőrnek pirosas, kékes-lilás, szederjes elszíne­ződése állandósul, majd később viszkető, kíno­san égető, fájdalmas érzés társulhat hozzá. Ezen kellemetlen, de kozmetikai szempontból sem kívánatos tünetek ellen már a kora őszi időben védekezni ajánlatos. A fagyás elleni védekésnél arra kell töreked­ni, hogy részint az általános szervezeti okokat, — ha azok jelen vannak és ami hajlamosít a fagyásra, — igyekezzünk megszüntetni, részint helyileg a bőrt igyekezzünk megvédeni és el­lenállóvá tenni a fagyás ellen. Tehát elsősorban az esetleges alkati bajokat (keringési, beidegzési zavarok, vérszegénység, stb.) kell gyógvkezeltetni. A helyi védekezés szempontjából ajánlatos a meleg, többrétegű, bő ruhadarabok viselése mellett'a fagyásra hajlamos vagv kivörösödött testrészeknek' az edzése különböző fagyás elle­ni kenőcsökkel, különböző hőingerék és masz­százs által a hajszálerek tónusának fokozása, továbbá igen megszokott és bevált eszköze a védekezésnek a kvarcfénykezelés, mely a be­sugárzott bőrrészlet vérkeringését annyira ja­vítja, hogy azt a fagyással szemben hosszú­idéig ellenállóvá teszi. A kéz és kar vörösségének megakadályozá­sára különösen ajánlatos, hogy mosakodás után azonnal, de meg esténként, lefekvéskor a kéz,kar és könvök bőrét mindig kenjük be va­lamely megbízható bőrtápláló krémmel vagy Dr. Reiter Oszkárné. KOZMETIKAI ÜZENETEK; B. M. 24.: Szemölcsöket nem lehet házilag el­tüneteni, csak szakorvossal. H. Ilona: Gömbásfertőzés. Többféle lehet. Erre tátatlanban nem lehet véleményt mondani. Régi előfizető: Lebarnult bőrét megfelelő fehé­rítő (de ne mhiganyos) kenőccsel kenje naponta. Tanácstalan: Előbb háziorvossal vizsgáltassa meg magát, hogy további tanácsokkal elláthassuk. Fekete asszony: Anyajegyei nyomtalanul eltün­tethetők. SALGÓTARJÁNI PERPETUUM'S.GNOM"-JR EX" és „K4L0R" elismert leqiobb kályhák hazai barnaszénhez! „LIGNOR" fatüíelésü folytonégő kályha az Iflénii szenzációja. Kaphatók nagy választékban: VARGA DEZSŐ vaskereskedésében, Hid u. Részleire ls legelőnyösebben vehet kerékpár!, gramofont, rádiói Déry gépáruházban JgJíStJSSSKk. Sport Szeged vizipóló^sporlja Irta vitéz dr. Szabó Géza tenácsüok, a SzUE elnöke A Délvidéken, illetőleg Szegeden a vizipőló­sport még nem nagy múltra tekint vissza. Mindössze tizenegy, éve vízipólóznak a déli ke­rületben. Mégis ezalatt, az aránylag rövid idő alatt, ez a sportág az azt reprezentáló SzUE­csapatán keresztül a fővárosi régi, a világhír­neves legjobb csapatok sorába küzdötte fel magát. A SzUE csapata a legutolsó bajnoki tabellán rögtön a négy legjobb fővárosi csapat után következik. Eger megelőzése következté­ben ma Szeged vallhatja magáénak a vidék legjobb vizipolócsapatát.' Akik a SzUE első csapatának idei mérkőzéseit látták, azok tud­ják. hogy a SzUE együttesének az 5-iknél elő­kelőbb helyen kellett volna végeznie, mert reális körülmények között csak a bajnok UTE csapata verte meg. A MAC, az MTK, és a III. ker., a legelkeseredettebb küzdelem mellett is csak egy-egy gólkülönbséggel győzte le. Hogy a v'zipölóban mekkora dicsőség az egygólos győzelem, azt csak az tudja, aki már látta, hogy miként születnek meg a mérkőzéseket eldöntő „négyméteresek." Ma még, vidéki bi­rok híján, fővárosi bírók vezetik a rendszerint velük együtt leutazó fővárosi „nagy" csapatok mérkőzéseit. Hogy ez a biró-hiány is, milyen hátrány a vidéki csapatoknak, arra nézve a fővárosi csapatok ezévi szegedi szereplése szol. gáltatja a legjobb példát. A szegedi sportkö­zönség csapatának igazságos ítélkezéseken ala­puló vereségében mindig meg tudott nyugod­ni, de sohasem az olyan vereségben, mint ami­lyeneket a SzUE-nak kellett egymásután el­szenvednie. Ezért aztán Szeged, az ilyen mér­kőzéseket vezető birók szemében nem a leg­óhajtottabb kirándulóhely. Ha egyszer szabad lesz majd vidéki csapatnak is győzni, csak ak­kor tudja a SzUE az őt igazán megillető helyet a tabellán elfoglalni. Az úszásban már a vi­dékiek reprezentálják a nemzetet. Vizipolóban még mindig kizárólag a fővárosi ,,öregek" é^ ami£ egy ilyen lesz valamelyik csapatban, a? addig „nagy csapat," amelynek nimbuszá: iiera engedhetik a vidékiektől megtépdesni. H; a SzUE neveltjeinek legjobbjait nem veszítet­te volna el, nem kellene már senkitől sem fél. nié. Így bizony még meg-megszorithatják Í> jövőben is a — saját fiai. A SzUE-nak egyéb­ként ma is remek utánpótlási anyag áll ren­delkezésére a „C" csapatában, melynek egy­egv tagja már is állandó az I. csapatban. A jövőbe mindenesetre nagy önbizalommal tekintünk. Szegeden a vizipolósport terén ko. moly munka folyik, melynek előbb, vagy utóbb, de szintén meg kell hoznia a maga ko­molv eredményeit. További sikerünk egyik legfőbb feltételét ab­ban látnám, hogy hagyjanak minket dolgozni és ne akadályozzanak munkánkban mindimtá­lán azok a „vészmadarak," akik azt hiszik, hoírv joguk van egyesületi belső ügyek feletti kritika gyakorlására és azoknak legalább i? közvetve való intézésére. A békés munkát és az Összhangot mindig az ilyen illetéktelen külső beavatkozások rontiák meg. Közönséget, spor­tolókat egyaránt feleslegesen izgatnak, a szú­nyogból mindjárt elefántot vetítenek, amivel aztán egyrészt az egyesület hitelét rontják, másrészt a vezetők munkakedvét szegik. A legutóbbi felelőtlen hírekkel szemben lei­jelentein, hogy a SzUE vezetőségében soha nem volt nagyobb az összhang, mint most, aa egyesület anvagi ügyei abszolut rendezettek, most csak egv kis fegyelmezési munka foMlé a feltétlen siker reményében. Kár volna meg-* állítani. Szeged FC-Somogy Közel négyhetes szünet után vasárnap Ismét ligabajnoki mérkőzés les« Szegeden- Vasárnap a Somogy lesz a Szeged FC ellenfele, az a Somogy, amely ugyancsak nagy pontszükségbein szenved- Éppen ezért a két csapat vasárnapi találkozása igazi knpaktedelmet igér. Ha a két együttes játéktudását ' esszük alapul, ezen a mérkőzésen nem győzhet a Somogy és mégis — vigyázni kell, mert a kaposvári csapatnak nagyon kell a pont. Annak a szegedi csapat­nak, amely vasárnap kiáll a küzdelemre, mél­tóképpen kell Szegedért mérkőznie. Neim sza­bad megtörténnie, hogy a Szeged FC vasárnap vesztesként hagyja el a pályát. mert ennek beláthatatlan következményei lehetnek. A játékosak körében bizakodó, a hangulat. Remélik, hog** kihureojlák ai idei elsd bajnoki győzelmet és nyugodtan tekinthetnek a további kücdeknek elé- Most már biztos, hogy dr Wdhl fogja irányítani a Szeged FC csatársorát; a csapat a következőképei! áll ki' a meccsre: Pálinkás — Schmidt, Iíiesz — Gyurcsó, So­mogyi, Bertók — Koránvi, Grósz, dr- Wáhl, Bognár, Tombácz- — A Szege'd FC ellen a So­mr~*r ijjry 31} lej; Bárdos — Velez, Fabók — SJpőcz, Boros, Berecz — Galambos, Kutek, Hajszán, Miklósi I., Sípos. A kaposvári csapat egy tartalékkal, Mik­lósi II-vel autocaron szombaton este megérke­zett Szegedre. A mérkőzést a nyugati kerületi Koch vezeti. A Szeged FC—Somogy meccset két érdekes­nek ígérkező másodosztályú bajnoki mérkőz'fts vezeti be: A délután háromnegyed 3 órakor kezdődő ligabajnoki előtt délután 1 órakor játszák "le a SzAK-pályán a Zrínyi-KAC— Dattonyai TK mérkőzést- Ezt megelőzően dél-: előtt egynegyed 12 órakor a SzAK ll—KPLE másodosztályú bajnoki meccsei, Tfí árakor pedig a SzAK—KEAC barátságos találkozót rendezik meg. * A Szeged FC—Somogy mérk'őz'és Jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel vasárnap délig árusltja a Délmagyarorszdg jegyirodája Vasárnapi amatőrforduló A válogatott mérkőzés miatt a szegedi alosz­tályban vasárnap csak két elsőosztályu bajno­ki meócs lesz- Szegeden, a lóversenytéri pályán játszák le délután 3 órakor az MTE—SzTK mérkőzést, amely nyílt küzdelmet igér- Ezt megelőzően délután 1 órakor a Vasutas—Rá­kóczi másodosztályú bajnoki mérkőzést ren­dezik meg. Makón az MTK-TCTK meccs kerül eldöntésre az MTK-pályán délJ után 3 órakor. Itt az MTK II—Postás má­sodosztályú bajnoki mérkőzés lesz az előjáték, amely délután egynegyed 2 órakor kezdő­dik.. Másodosztályú bajnoki mérkőzés: UTC— SzEATC (ÜTC-pálya, délután fél 3 óra.) Postás II—UTC II. szövetségi dijtnérkőzés és az SzTK—UTC ifiusáa. az SzTK-pályán.

Next

/
Thumbnails
Contents