Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-13 / 231. szám
G C £ L M A G / A k C R S Z Á G Í934 október 13: oláh nyelvet és az oláh irodalmát. Az uj, helyesebben a felújított tanszék egyetlen ¡Pillérrel eem terheli az egyetem szükrészabott költségvetését, mert a meghívott előadó a gyüjteményegyetem státuszában marad, annak a terhére kapja régi fizetését, de a szegedi egyetemen teljesít szolgálatot. Egyetemi körökben az oláh tanszék felállítását igen nagyjelentőséf ünek tartják és mindent elkövetnek, hoj*y ulica Szilárd előadásai iránt a hallgatósag körében minél nagyobb érdeklődést ébresszenek. A másik érdekes egyetemi hir szerint rövidesen betöltik a jogi karon az egyetem statisztikai tanszékét is, amely dr. Laky Dezső professzor távozása óta csak ideiglenes előadóval rendelkezett. A statisztikát eddig dr. S ti r á n y i-U n g e r Tivadar, a közgazdaságtan professzora adta elő, ideiglenesen megbízott előadóként. Értesülésünk szerint rövidesen megtörténik az uj statisztikus-professzor kinevezése és ez a kinevezés igen nagy feltűnést fog kelteni... Dr. Imre Sándor professzor elhelyezésével megüresedett az egyetem pedagógiai tanszéke is. Érre a tanszékre a tanszékredukció miatt uj professzort nem hívhat meg az egyetem, csak a meglévő professzorok közül bizhat meg valakit a pedagógia előadásával. Ezt a megbízást hir szerint dr. V á r k o n v i Híldebrand professzor, a pedagógiai pszichilógia tanára és a kísérleti pszichológiai intézet vezetője kapja meg. Várkonyi professzor természetesen megtartja régi- tanszékét is és intézetében tovább folytatja nagyjelentőségű kísérleti pszichológiai vizsgálatait. Az egyetem orvosi karának egyébként a jövő héten igen nevezetes vendége lesz. A n t o n y, a világhírű francia anatómus jön az egyetem meghívására Szegedre és itt előadást tart legújabb anatómiai kutatásainak eredményeiről. Az egyetem a nevezetes vendége tiszteletére bankettet is rendez. Statisztikai adatok az egyetemi hallgatók útszámáról és tértiéiről (A Délmagyarország munkatársától.) Sok szó esik moslanáhan a szegedi egyetem hallgatóságának létszámáról. Amig azelőtt a hallgatóság létszáma folytonosan emelkedett, most e tekintetben csökkenés tapasztalható. Az 1932—33. tanévben ,az első félév folyamán a hallgatók száma 2083 volt (most 1866), a másodikban 1892. Doktori fokot nyertek tavaly 408-an, a következő megoszlással: kánonjogi 6, jogtudományi 195, államtudományi 117, orvosi 57, bölcsész 27, matematikai 5, gyógyszerésztudományi 1. A nőhallgatók száma az első félévben 421 volt, 20.2 százalék, a másodikban 402, 21.2 százalék. Az idén is 20 százalék körül mozog a nőhallgatók száma. meg. Van szerelem. Az egymást szerető emberek szorítják egymás kezét és megpróbálnak nem gondolni a jövőre. Rohannak a percek, az utolsó percek még gyorsabban rohannak, mert mindeniket szeretnénk visszatartani. — Meg kell értenie György, én már nem térhetek vissza a megkezdett útról. Azt hittem eddig, hogy minden nőnek az a vágya, hogy férjhez menjen ahhoz, akit szeret. Nem gondolt arra György, bogy mi lesz azután. Semmi gond, semmi cél. Maga egész nap el lesz foglalva s én tétlenül várni fogom magát. Nem fognak zakatolni a gépek és nem lesznek terveim. Nem, György, nekem már nem szabad megváltoztatnom az életemet, nem szabad a szerelmet választanom a tétlenséggel. — Tehát azt gondolta ugye, hogy én nősüljek hele a gyárba. — Tudom, hogy ezt nem teszi meg. És ki tudja, talán még szebb lesz igy, mintha együtt élnénk és megszoknánk egymást. — Hát igazán tönkre akarja tenni mindkettőnk életét? — Én ugy képzelem, hogy sokszor el fog jönni hozzám. Mindig nagyon fogom várni. Az lesz az ünnep, amikor maga nálam lesz. — Nem ilyen életre gondoltam. Ha néha el is megyek, de ez mégsem az, mintha mindig együtt lennénk. Hiszen tudom, hogy nem szabad erőltetnem, mert az az élet, amit én felajánlhatok, az egészen más lenne, mint a mostani volt. Ha maga már most azt érzi, hogy ez nem elégítené ki, akkor igaza van, nem szabad egymáséhoz kötnünk az életünket. Gabi szomorúan nézi a távoli Velence keskeny finom rajzát, amint a kék tenger közé szorítva végighúzódik a horizonton. Tandíjmentességben, vagy tandíjkedvezményben részesültek az első félévben 956-an, a másodikban 937-en; az elengedett tandíj összege az első félévben 56.920 pengő, a másodikban 54.703 pengő, az egész évben tehát 110.623 pengő volt, ami azt jelenti; hogy a szegedi egyetem a bevételi dijaknak 45.2 százalékával egyenlő összeget engedte el. A szegedi egyetem tehát mindent elkövetett, hogy érdemes hallgatóinak a rossz gazdasági viszonyok miatt megnehezült helyzetén könnyítsen. Különösen sokat tettek a hallgatók segélyezése érdekében a diákjóléti intézmények. A diákvédS és jóléti iroda az elmúlt tanév során 752 lolyamodót részesített esaknem 50.000 pengőt kitevő segélyben. De nem túlságos nagy ez az összeg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a félszázezer pengős támogatásból egy-egy segélyezett hallgatóra az egész tartévben 66 pengő 66 fillér jutott. Sikerölt gyáramnál lekötni 1 vagon varrógépei olyan rendkívül előnyös en, hogy a világhírt! Pfaff~Csepel varrógépeket módomban van kiadni 3 évi részletfizetésre, vagyis napi 36 fillérért beszerezheti S évi jótállás mellett. Gyári felelősség minden darab. PiánM Qőnrinn gépkereskedő,Kiss ra. Géphimzés tanítás díjtalan. öiűlllU űflllUUl u. (Kiss D. palota) Philips és Standard rftdlAaldonságok nálam kaphattk. Egy uccai inzultus szereplői a járásbíróság előtt (A Délmagyarország munkatársától.) A járásbíróságon pénteken délelőtt dr. Ujváry István járásbiró érdekes becsületsértési pert tárgyalt. Ezév junius 19-ére nyúlnak vissza a per előzményei. H. G. ellen volt gazdasszonya, S z e 1 e s s Jánosné 10.000 pengős pert indított a szegedi törvényszéken és a bíróság junius 19-én hirdetett Ítéletet az érdekes kereset ügyében. A bíróság Szeless Jánosnét keresetével elutasította. Ezt követte a Tisza-kávéház előtt egy kinos jelenet, amelynek soráh Szelessné volt gazdáját tettleg inzultálta. H. az eset után feljelentést tett Szelessné ellen a rendőrségen és védelmet kért. Előadta, hogy Sze lessné arculütötte. Az asszony — panaszolta dr. H. — revolvert hord magával, egyizben Budapesten lelövéssel fenyegette meg őt. A rendőrségen kihallgatták Szelessnét. Beismerte az inzultust és azzal védekezett, hogy H. előzőleg durván megsértette őt. H. ezek után feljelentést tett volt házvezetőnője ellen a járásbíróságon. Egyizben már tartottak ebben az ügyben tárgyalást és akkor a bíróság bizonyítást rendelt el az inzultus körülményeinek tisztázására. Az első tárgyaláson Szelessné azzal védekezett, hogy H. őt durván megsértette, sőt fel is emelte a kezét, mire ő védekezésképen feléje csapott, lehetséges, hogy eközben az areát is érintette, de különben is annyira ideges volt, hogy nem emlékszik pontosan a történlekre. Viszonvádat emelt H. ellen az öt ért sértésekért. A pénteki tárgyaláson a biró békülésre szólította fel a feleket. Dr. Széli Gyula H. nevében kijelentette, hogy a békét nem fogadja el, mert sok más ügy is van a felek között. H. a viszonvádra vonatkozólag kijelentette, hogy csupán a „takarodjon innen" kifejezést használta, egyéb becsületsértést nem követett el a vádlottal szemben. A bíróság elsőnek Bánsági Ede detektivcsoportvezetőt hallgatta ki tanuképen. Elmondotta, hogy Mai árajánlatunk 1 drb óriási borotválkozó timsó 1 doboz púderral —.24 1 drb borotva szappan, 1 doboz púder és 1 drb vérelállitó stift —.24 1 drb borotválkozó timsó, 1 doboz púder és 1 drb váreállitó stift —.24 3 drb púder —.24 1 csomag fe jmosó sampon, 1 doboz púder és í drb mosdó szappan —.24 3 csomag fejmosó sampon —.24 4 drb fenyő fürdőtabletta —.24 2 doboz.dr. Heider-féle óriási fogpor —.24 1 doboz púder pufnival —.24 1 doboz arcruzs —.24 1 üveg körömlack ecsettel —.24 1 dohoz nyeles antilopcipőtisztitó —.18 1 doboz lack bronz festék ecsettel, tálkával —.24 4 levél gyémánt kályhafény —.24 4 csomag Viktória padlósárgitó —24 1 fiveg Neon fémtisztitó 100 gramos —18 1 drb háztartási fenőkő i—.24 1 üveg kékítő ;—20 1 üveg fenyő szobaillatositő —.24 PÁRISI NRGY ÁRUHÁZ Rí. WtfltP, CIIKOHKS é* KI«« UCCA SAROK 6 nyomozott az ügyben és kihallgatta Szelessnét, aki előtte beismerte, hogy kétszer arculütötte H.-t, ezt azért tette, mert volt gazdája sértegette őt. Szelessné arról nem tett említést, hogy H. kezet is emelt volna rá. Kihallgatta továbbá az eseit egyik szemtanuját, Fekete István magántisztviselőt. Fekete látta az izgatottan sétáló nőt, aki —t ugy rémlett előtte —, várakozott valakire. Később előkerült egy idősebb férfi. Rövid, izgatott szóváltás keletkezett kettejük között, majd a n<$ hirtelen arculütötte a férfit Ezutáfl szó nélkül elváltak. A biró ezután megkérdezte Szelessnét: — Hát arculütötte-e H.-t, vagy sem? — Először ő akart engem megütni, mire év visszakézből arculütöttem őt... Kiss István detektív után dr. Széli Gyula tett vallomást. Elmondotta, hogy a 10.000 pengős per tárgyalásán ő képviselte H.-t. Szelessné a tárgyalás alatt rendkívül idegesen viselkedett. Amikor pedig a keresetét elutasították, az volt a gyanuja, liogy az asszony valamit fog csinálni. Ezért arra kérte H.-t, hogy várjon addig, amig a nő eltávozik. Maga kísérte le ügyfelét a törvényszék kapujáig és csak akkor engedte útjára, amikor látta, hogy tiszta a levegő. Félóra múlva értesült arról, hogy mégis inzultus történt. Halmos József borbély szintén szemtanúja volt a jelenetnek. Hallotta, hogy H. megsértett« Szelessnét, azután kezet emelt rá, az asszony pedig: ráütött a férfi kezére, valószínűleg védekezésből. Szelessné védője ezután becsatolt egy Igazolványt, amely szerint az asszony idegbeteg. A védő kérte jegyzőkönyvbevételét annak, hogy S»> lessné méiyen sajnálja a történteket, cselekményt nem volt szándékos. A biró ismételt kérdésére H. ezután sem voH hajlandó békésen elintézni az ügyet. További tanúkihallgatások végett a tárgyalási november 20-ig elnapolták. Lugkftoldatot ivott egy asszony (A Délmagyarország munkatársától.) Pénteken regigel a mentők egy súlyos beteg asszonyi szállították be Átokházáról a szegedi közkórházba- Kisgyörgyei Ferencné 29 éves átokiházal asszony nagymennyiségű lugkőoláatot ivott öngyilkossági szándékból. A maró folyadék élet-' veszélyes sérüléseket ejtett a fiatal asszonyon. A közkórházban történt kihallgatása során elmondotta. hogy nagy nyomoruk miatt . akart megválni az élettől- Férje napszámos, de keresetnélküH. Az asszony állapota életveszélyesErnyőt! Kötöttárut >8-tól már 3*9S a legfinomabb kivitelig legnagyobb választékban lego'csóbban kap a Fehércégtáblás Borosnál.