Délmagyarország, 1934. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-26 / 217. szám

MAGYARORSZÁG SKBOED, SserkeMUMg: Somogyi ucce lZ.,luem, Telefon : 23-33 kladóhlvatnl K»LC*«NKBNYVTAR 6* JEGYIRODA : ARADI UCCE 8. TELEION I 13-00. - NYOMDA I T»W LIPAI DCCK 19. TELEFON - 13W>«. T**»RA« LEVTICLM: N«MNOY«ROW»Q STEGED Szerda, 1934 szepl. 26. Ara 12 fillér X. évfolyam, 217. sz. ELŐFIZETÉS: Havonta helyben 3.2O Vidéken é* Budapesten 3.ftU,kUli«ldlSn 6.4(1 penqfl- * Egyes tzám Ara hétköznap ÍZ, yasAr— és Ünnepnap ZO 1111. Hlr><etétek felvétele tarlta szerint. MralelenlK hétM kivételével naponta teane Kinek kell ? Sokkal könnyebb felelni arra a kérdésre, hogy kinek nem kell, mint arra, hogy kinek kell? Elsősorban is: az érdekelteknek nem kell. Nem kell az orvosoknak és nem kell a tisztviselőknek. De a kormánynak kell. Hogy a kormányn;-1 miért kell, azt nem tudjuk. Híveket nem szerez általa, választókhoz nem fut vele, megtakarítást nem ér el, a közegészség szinvonalat nem emeli, közérdeket nem szolgál, mert az talán mégsem közérdek, hogy a régi keresetük romjain, a régi elfoglaltságuk emlékeiből éldegélő magánorvosok ezrei elől eltereljék a legkiadósabb beteganyagot, — miért kell hát a kormánynak? Talán csak az állásokért, amiket betölthet, talán csak azért, hogy a szabadfoglalkozású polgárok egy jelentős és tekintélyes rétegét kösse újra a kormány elhatározásához s függővé tegye azokat, akik eddig független ék voltak. A társadalom államosítása terén nem jelentéktelen lépés az, amire a kormány elhatározta magát s minden érdekelt tiltakozása, kérése és sürgető harca ellenére is kitart társadalmat államositó elhatározása mellett. Mert a kormány ezzel a rendelettel nemcsak azoknak az orvosoknak függetlenségét szünteti meg, akiket kinevez, hanem azokét is, akiknek számolniok kell azzal, hogy a később megüresedő állásra pályázni lesznek, vagy lehetnek még kénytelenek. Az orvos eddig csak a betegével törődött, ezentúl gondolnia kell arra is, hogy minden lépéséből, minden szavából, minden nézetéből egyszer — priusz lehet még s akkor lesz priusz, amikor majd a legnagyobb szükség lesz állásra és kenyérre. Éhnek a függőségnek, ennek a kiszolgáltatottságnak, ennek a rászorultságnak Damokles-kardja ott lóg már minden orvos feje felett s ki tudja azt, ki nyújthat arra biztosítékot ezekben a konvulziv időkben, hogy ez a fenyegetés meddig fog a feje fölött lógni? A kérdést nemcsak azoknak szempontjából kell vizsgálni, akik kenyérhez jutnak, hanem azokéból is, akik — elveszítik kenyerüket. Ma nincs mór magánprakszisából élő orvos, aki leadhat valamit beteganyagóból, munkájából, kenyeréből. Jött az OTI s a magyar orvosi társadalom alól kihúzta a talait. Most jön az OTBA s el akarja vinni azt is, amit az OTI meghagyott. Mi lesz ennek a vége? Az államhatalom egyre kevesebb embert tud eltartani s a kormány egyre több egvént fűz exisztenciáján keresztül magához. A kormány államosítja a társadalmat, de az állam ennak az államosításnak terheit sem vállalni, sem viselni nem képes. Nem jut biztos kenyérhez az, aki álláshoz jut, de biztosan elveszíti kenyerét az, akitől elveszik betegeit. Ennek a kérdésnek orvostársadalmi része tehát nem igér sokat a magyar orvosoknak. De igér-e valamit a tisztviselőknek? A mi tapasztalatunk szerint még a háztartási alkalmazottak is sokkal szivesebben járnak magánorvoshoz, mint a pénztárhoz. Az egész OTIból csak a táppénz volt népszerű, az orvosi ellátás sem a betegeknek, sem az egészségeseknek szimpátiáját nem szerezte meg. A táppénz természetesen más elbirálás alá esett különösen akkor, haamunkanélküliseg é 1 y szerepét is be tudta tölteni. Az OTBA Igér most orvost, de orvosságot már nem ad es nem ad táppénzt. Az egész OTI-ból azt adja, ami a legkevésbé népszerű volt, az orvosellátás pénztári jellegét. Ezt most a kormány meg akarja fizettetni a tisztviselőkkel és a nyugdijasokkal s pengőben akármilyen keveset tesz is ki e g y tisztviselőnél az a többlet, amit erre a célra vesznek el tőle, a lecsökkentett fizetésnek és összezsugorított nyugdíjnak korszakában mégis érzékenyen érinti ez a kényszerű ál« at a tisztviselőket, akik érzéketlenül veszik tudomásul, hogy ennek ellenében ingyen orvosi rendelést kapnak nem attól az orvostól, akiben a beteg bizik, hanem attól az orvostól, akiben megbízott a kormány. Megértjük az orvosokat, amikor a legélesebb és elkeseredettebb harcot vívják ez ellen a rendelet . ellen s még azt megértjük, hogy ha az elkeseredett harcosok közül kerülnek ki az uj orvosi állásra pályázók. Megértjük azt is, (mert nihil humani a nobis a 1 i e n u m), ha a pályázók ellenorvosegyesületet alakítanak pályázatuk esélyeinek javítása érdekében. Megértjük, mert egyre több a/ eszkimó és egyre kevesebb a fóka, az élet harca s a kenyérért folyó küzdelem egyre elkeseredettebb és egyre keservesebb lesz, — csak azt nem értjük meg, hogy ennyi tiltakozás, ellenzés, elkeseredés, ennyi küzdelem, harc és ellenállás után miért ragaszkodik a kormány ahhoz a tervéhez, hogy az orvosok akarata ellenére segítsen az orvosokon s a közalkalmazottak akarata ellenére támogassa a közalkalmazottakat. Az önrendelkezés jogát a kormány el akarja ismertetni más uralmakkal s idegen uralmak gyakorlóival, ennek a törekvésnek sikere ott kezdődik, hogy a kormány'maga ismerje el azoknak önrendelkezési jogát, akiken segíteni akar, akiknek munkafeltételeit meg akarja változtatni, akiknek mindennapi életébe s a mindennapi kenyérért folytatott küzdelmébe avatkozik be az erő jogán. Az orvosok nem azért tényezői a közegészségügynek, hogy a közegészségügy érdekéhen tőlük áldozatot kivánni ne lehessen. De az az áldozat, amire most kényszeritik őket, nem viszi előre a közegészségügyet, ez az áldozat sem az orvosnak, sem a betegnek, sem a közegészségügynek, sem az államhatalomnak ér-, dekét nem szolgálja. Valóban megvan minden ok arra, hogy bölcs engedékenységgel s a belátás fölényével orvosolják az orvostársadalmon ejtett sebeket. ' V fl kompenzácis szerződések következlélien hanyatlást mutat Magvarország kereskedelmi mérlege Jelentés Magyarország pénzügyi helyzetéről a Népszövetség előtt Genf, szeptember 25. A Nemzetek Szövetsége tanácsa délutáni ülést tartott B e n e s elnöklésével. A pénzügyi bizottság előadójának jelentését egyhangúlag elfogadtak. A jelentésnek Magyarországot érintő része a következő: — Ami Magyarországot és Bulgáriát illeti, a két állam költségvetése jelentős javulást mutat. Sulvos akadályok forognak fenn külföldi valuták beszerzésében, amire pedig nyersanyagvásárlás és külföldi kölcsönök kamátszolgáltatásainak céljaira szükség van. Magyarország költ. ségvetése 1934. junius 30-án 38 millió pengő hiánnyal zárult a 88 millió pengőben előirányzott hiánnyal szemben A két állam abbeli törekvése, hogy terményeik számára piacot találjon, nehézsegekbe ütközött és az általuk kötött kompenzációs szerződések azt eredményezték, hogy kedvező kereskedelmi mérlegük hanyatlást mutatott és nehézségek merültek fel a kiviteli áruk ellenében elért idegen valuta szabad felhasználása körüL Az ellenzik a genfi esetkénnek miatt összehivatta a hiilügqi bizottságot A magyar delegác»ó kisebbségvédő harcának visszhangja a nemzetközi politikában (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) A legutóbbi hetek külpolitikai eseményei élénken foglalkoztatják a magyar politikai köröket nem csupán a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban, hanem különös érdeklődéssel tekintenek az olasz—francia viszony kialakulása és a kisantant helyzete felé. Beavatott helyen hangsúlyozták munkatársunk előtt, hogy Magyarország továbbra is szilárdan kitart amellett az álláspontja mellett, hogy a római egyezményben lefektetett elvek lehetnek csak irányadók a ma. gyar külpolitika szempont iából. Feltűnést keltett Eckhardt Tibornak egy Genfben tett nyilatkozata, amely a kisar.tanttal szemben támadó álláspontra helyezkedik mindaddig, amig a kisantant államai a kisebbségi kérdésben nagyobb megértést nem tanúsítanak. Eckhardtnak ezt a nyilatkozatát magyar politikai körökben, — bár helyesléssel fogadták —, különbözőképen kommentálják. Ez tette szükségessé, hogy az ellenzék részéről mozgalmat indítsanak a külügyi bizottság összehívására. Értesülésünk szerint a parlament szünetelése idején sincs semmiféle akadálya annak, hogy a külügyi bizottságot összehívják. Erre pedig nagy szükség van, hogy egyrészt a kormány tájékoztassa a külügyi bizottságot arra vonatkozólag, milyen állást kiván elfoglalni a mai külpolitikai helyzetben, másrészt, hogy a külügyi bizottság esetleg irányt szabjon, ha nem is kötelezően, a kormánynak követendő eljárását illetően. Ugy értesülünk, hogy a kormányzat részéről sem zárkóznak el ez elől a gondolat elől és amennyiben a külügyi bizottság elnökéhez