Délmagyarország, 1934. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-16 / 209. szám

1934 szeptember 16. D £ l MAGYARORSZÁG H MODERN BÚTOROK ÉS KÁRPITOSMUNKÁK nagy vá­lasztékba KERTÉSZNÉL «¿ST* m NYARALÓ MAGYAROK a hajdani keresztesek, kurucok, és negyvennyolcasok utján IV. BAPHA Tehát megérkeztünk hajóutunk végére, Rusz­csukba, vagy ahogyan a bulgárok nevezik, Russe­be. A hajóból ki kellett szállnunk és bizony szo­morúan szálltunk ki belőle. Megszerettük a há­romnapos ut alatt, összeszoktunk vele, megismer­tük. Rájöttünk valamennyien, „kabinosok" és „kabin talanok" egyaió|nt, hogy nagyon kedves hajó a §aturnus, hogy nagyon kellemes volt ez a dunai utazás. Különösen akkor éreztük ezt. amikor már a partról néztünk aGiurgiu felé ka­rikázó fehér hajó után és amikor megpillantottuk a reánk váró füstös, kormos gyorsvonatot. A vi­zenjáró népek gőgje szállt meg bennünket és bi­zony lenéztük a szárazföldet füstiével, kormával, lármájával együtt Az utasember mindig siet, mindig ideges, akár van oka rá, akár nincs. Ne­künk sem a sietségre, sem az idegességre nem volt okunk, hiszen a legtöbben pihenési szándéka knl indultunk el erre a hosszú útra, de azért sza­Iv'r'vofi utasok voltunk mi is. A vonat ott állt az •"> bulgár állomáson, ránk várt, az állotnásfő­i* < Ni/ölte velünk, hogy addig nem indul el, amig v' i nennyien föl nem jutunk rá — a menetrend ¡:--nkor nem számit —, de azért veszekedtünk a hordárokkal, a Bulgár Nemzeti Bank pályaud­viri fiókjának ártatlan tisztviselőjével, akinek fülkéje előtt sorba kellett állnunk, hogy bevált­hassuk pengőink egyrészét bulgár valutára Már a háboru alatt nagyon meguntam a sorba­állási örömmel vállaltam a Kiss Károly által felkínált tiszteit: hogy összeszedjem a magyarok­tól a vasufá jegy árát, ha valaki vállalkozik pen­gőim lévára való beváltására. Jelenszky Lász­Ipné vállalkozott szegény, talán azért olyan kész­ségesen, mert nem tudta, hogy hosszú félórákig kell állnia a sorban. A bankfiók gyorsan meg­telt pengőkkel, de léva-készlete hamar kimerült. Valaki nagy táskával ment be ujabb és ujabb léva-tömegekért a városi intézetbe, hogy kielé­gíthesse a lévára szomjas népek igényeit. Hogy mit jelentenek súlyban, tömegben ezek % pénzszállítmányok, csak akkor tudtam meg, mi­kor megkezdtem a vasúti költségek összeszedését. Percek alatt ugy megtelt gyűrött bankókkal és tenyérnyi nagyságú ércpénzzel minden, zsebem, hogy majd leszakadt tőle a ruhám. k léva kisértékfi pénz, egy belőle négy fillért ér, de akkora, mint a mi pengőnk. A kötteéeszedés kézben tudtam meg, hogy úti­társaink közül ki, milyen ember, hogyan bánik a pénzzel. Somogyi József gimnáziumi igazgatót találtam, a legpedánsabbnak. Háromszor is vissza­hívott, hogy pontosan följegyezhesse, mennyit vettem át tőle és mennyi az, ami visszajár. Nem tudom, így folytatta-e ezt a bonyolult könyvelést, de ha így folytatta, akkor nyolc kofferje közül legalább egyet a számadások és a feljegyzések töltöttek meg a nyaralás végén. A gyorsvonatnak már régen el kellett volna in­dulnia, de mi még mindig ott voltunk Buszcsuk pályaudvarán, vártuk a lévákat, számoltuk a be­szedett pénat, tárgyaltunk az állomásfőnökkel és osHdátkoztunk, hogy a gyorsvonat bulgár utasai olyan jó szívvel törik a miattunk való késedel­met. Mosolyogva n&wk ideges buzgalmunkat a vonat ablakaiból, látszik rajtuk, hogy mindenkép­pen segíteni szeretnének. A nyelvvel bizony sok bajunk volt. Fsvikünk sara beszélt bulgárul, esak Kiss Ká­rolybnn volt némi, de elég gyorsan halványuló bizalmunk. Hát nem mondom, tudott valamennyit, igyekezett is hasznosítani Javunkra tudását," de az én Pesten vásárolt bulgár szótáramnak na­gyobb volt a becsületa Gyorsan elterjedt a híre a társasáa3»n, hogy szótáram van és bizony minr denki az én szótáramból akart megismerkedni a bulgár nyelv fontosabb titkaival. így történt, hogy a szegény szótár Ruszcsukban vándorútra kelt és csak akkor jutott vissza elrongyolódva hozzám, amikor három hét múlva indulóban vol­tam hazafelé. Végre volt mindenkinek jegye is, lévája is. Két külön kocsit kaptunk, elhelyezkedtünk benne és megadtuk a kegyes engedélyt az előzékeny állo­másfőnöknek a gyorsvonat elindítására. A vonatozás első félóráiban még iokozotabban, becsültük a Saturnust, elhagyott hajónkat A háromnapos viziut elszoktatott bennünket a sza­goktól, a zakatoló lármától és most, kifinomult orrunkkal és fülünkkel elviselhetetlennek éreztük a vonatot Pedig nézegethettük a vonatablakok 'lőtt elsuhanó bulgár világot. Bizony, elég kopár volt ez a világ. Szikkadt földek, sziklás hegyek, majdnem min­denütt kopárság és szegénysék- Furcsa formájú bulgár faluk mellett vitt el az utunk, színtelen, la­postetejü házikók raktak fészket a sziklás hegyek oldalában. A kiégett legelőkön csenevész tehenek és bivalyok legelésztek. Dósa István főszolgabíró ur nagy örömmel ál­lapította meg: a magyar állatállományinak nincs párja. Kis barátunk, Jelenszky Lacika, lelkesedett az ablakon keresztül elénk tárulkozó bulgár csudá­kért a legjobban. Keményen elhatározta és elhatározását megfelelő formában közölte is úti­társaival, hogy a hegyeket is haza hozza majd Szegedre, meg a hegyek oldalában látható bar­langokat is (Kiss Károly szerint ezekben a bar­langokban lakott néhányezer esztendőkkel ezelőtt az ősember.) Aztán láttunk a vonat mellett apró török falva­kat is, karcsú, fehér minarettekkel és találgattuk, hogy merre vezethetett a várnai síkról menekülő Hunyady János utja. Aztán kóstolgattuk az elképzelhetetlenül olcsó bulgár cigarettákat. A legdrágább darabja sem kerül többe egy ma­gyar fillérnél. Arany a szopóleája, iparművészeti remek a doboza, de ize, zamata, ereje egy szikra sincs. Már kezdtük sajnálni, hogy nem hoztunk magunkkal magyar trafikot, Dósa Pista bár tyánk pedig szomorúan nézegette hatalmas bőr­tárcájában azt a hét portorikót, ami a háromna­pos hajóút után megmaradt a készletéből. Szomo­rúságának az volt az oka, hogy Bulgáriában majd­nem ismeretlen fogalom a szivar. Bulgár szivar nincs, a boltokban csak külföldi specialitásokat árulnak, leginkább gyönyörűen adjusztált német szivarokat, rosszakat és mérhetetlenül drágán. — Azt számolgatom — mondta elkeseredve a dorozsmai főszolgabíró — hogyan lesz elég a hét Kartelen kívüli porcsávázó szerek, minden­féle növényvédelmi szerek bármily mennyiségben beszerezhetők: IZEGEDI IPARI RT. ecetiüar és szeszdenahirááé telepén Petőfi Sándor sugárut 55. Tel.: 19-17 szivar három hétig. Legalább pipát holtam volna magammal, de különben hallom, hogy azzal se mennék sokra, mert ebben az országban nem pi­pálnak az emberek, még pipadohány sincs. Nincs bizony semmi más trafik, mint cigaretta, de abból aztán van vagy ezerféle! Bulgariábaa nem állami monopólium a dohány, mindenki sza­badon termelhet és gyárthat cigarettát, a dohány után talán még adót sem kell fizetnie, ellenben a hülzni után annál többet. Megdöbbenve láttuk, hogy a „Momicse" nevü cigaretta husz darabos dobozán 1 léva és 80 sz tat inka add pedig az egész doboz hat lávába kerül. A dohány­termelő, földmivel, a gyáros, a dobozkészitő, a mun­kás, a kereskedő, a viszontelárusitó osztozik meg azon az 1 léva 20 sztatinkán, amit az állam meg­hagy nekik a hat lévás cigaretta forghni árából. Hát bizony nem sok jut egyre-egyre ebből a pénz­ből, ami a mi pénzünkben 4 egész és 2 tized fü­lérnek felel meg. Husz cigarettáért 4.2 fillért kap­nak azok, akik a dohány magvetőjével kezdődő és a viszontelárusitóval végződő hosszú sorba szo­rultak. Erről az Ízléses, adóbélyeges cigarettás doboz­ról ismertük meg Bulgária politikai, közgazda­sági és társadalmi viszonyait, talán jobban, talán hűségesebben és pontosabban, mintha hónapokig tanultuk volna könyvekből és előadásokból. Lutter Károly és Rack János nyugalmazott Máv. főfelügyelő urak pedig az én buigár szótá­ramnak a segítségével a vasúti viszonyokat ta­nulmányozták. Kivallatták a jóképű bulgár kala­uzt a kilométerpénzről, a fizetésről, a szolgálat­ról és közben fölfedezték, hogy a vasnti kocsik Budapesten készültek. — Magyar kocsiban utazunk! — száguldott v®­gig a felfedezés híre a vonaton és mindenütt föl­ragyogtak az arcok. Most már szerettük ezt a vo­natot, zakatolásában is hazai hangokat hallottunk és Fekete Ipoly igen komoly lelkesedéssel ma­gyarázta meg Toporczy Babucinak, pici ba­rátnőjének, a fölfedezés óriási jelentőségét. A ruszcsuk-várnai ut is végétért egyszer. Kora délután volt, amikor Kiss Károly hangja kihir­dette az utazás eredményét: Közeledünk VárnáSoa és mindjárt meg fogjuk látni a tengeri A Fekete-tengert! ^ „ Mindenki odaszaladt az ablakhoz és várta, Teste a csudát Csak Jelenszky Lacikára nem akart rá­ragadni az izgalom. — Ugy-e anyuka — bizonygatta édesanyjának —-, a Tisza nagyobb, mint a tenger? — A tenger, a tenger! ö kiáltották többen lt az ablakok mellől. A vonat valami Hosszura nyúlt t<S mellett robo­gott el. Nem volt nagyobb ez a tó a mi Fehértónk­nál, de víz volt és nagy tengervárásunk izgalmá­ban minden vizet hajlandók voltunk tengernek látni. Amikor aztán megláttuk, alig vettük 'észre, mert a vonat éppen kanyarodott és néhány pillanat alatt elkanyarodott tőle, hogy büszkén befusson velünk Várna állomására. Megérkeztünk Várnára, (vagy "Várnába?) és szemünk idegenkedve tapogatta az állomás, a város nevét hirdető táblát az állomásépület orom­zatán, Azt mondta ez a feketebetüs tábla- hogv? BAPHi — Bafal — Sllapltotta meg valaki, aki emléke­zett m g görög és latin studiumaira, tndta, hogy a ph-t együtt f-nek kell kiejteni. Csak sokára és csak nehezen nyugodtunk meg abban, hogy a bulgárok cirill-betüket írnak. B-nek írják a V-t, P-nek a R-t és H-nek a N-t. Elanda­lodtunk ugyan azon, hogy a várnai pályaudvaron maga Gertso Gertseff polgármester foga­dott és üdvözölt bennünket és maga Jankó? Xenofon vezérkari őrnagy, a bulgár-magvar egyesület titkára gondoskodott autókról, kalaa­zokról, de valahányszor megláttuk később 1s Vár­na bulgárul Irt nevét, mindig csalódás-félét érez­tünk. Mert nagy különbség van VABNA és BAP­HA között. Közel ötszáz esztendő óta tsmeriük Várnának Várnát és most nagyon nehéz BAPHA­nak látni. De azért megérkeztünk Vámára fts Várna sok szépséggel és meglepetéssel fogadott bennünket, vándorló magyarokat. Sfagyar ElszfiS.

Next

/
Thumbnails
Contents