Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-24 / 190. szám

D E C M^A G7AÍÍÖRSZAG T934 formájában nem él sokáig. De B 1 o i s gróf jobboldali szenátor szerint a Doumergue-kor­mány októberben megfelelő többséget egyesit maja maga köré. A. politikai helyzet egyébként a pénzügyi helyzet után fog igazodni. Pierre C o t volt légügyi miniszter a radikális párt egyik vezetője élesen birálta a kormányt. „Dou­mérgue-kormány — mondotta — a legszélesebb hatalommal rendelkezett, mindent elérhetett volna, még sem oldott meg semmit sem. A ter­melésben teljes anarchia mutatkozik. Az üzér­kedők nyugodtan kifoszthatják a fogyasztót és a dolgozót egyaránt. A legsúlyosabb hiha az, hogy semmit sem tett az ifjúság érdekében. Doumergue kormánya nem hozta rendbe az ország pénzügyeit. A takarékossági politika balsikerrel iárt és a költségvetés hiányát sem sikerült eltüntetni. A mostani kormányból hiányzik a fiatalság. Doumergue a legjobb aka­rattal sem képes pótolni ezt a hiányt. Mindez arra vall, hogy a kormány nem lesz hosszú életű." Csehország hajlandó csatlakozni a római egyezményekhez Páris, augusztus 23. A Temps prágai tudósí­tója ugy tudja, hogy Csehország hajlandó csat. lakozni a római egyezményekhez. Ami a kisan. tantnak és az osztrák—olasz—magyar csoport­nak gazdasági együttműködését illeti, Csehor­szág már néhány hónappal ezelőtt köaölte, hogy elvben hajlandó a Rómában létrejött megálla­podásokhoz csatlakozni. Részletes értesítéseket kert az egyezményről. Ez az oka annak, hogy Prága és Bécs között a kereskedelmi egyezmény revíziójának kérdésében megindított tárgya­lást félbeszakították. Valószínű, hogy a kisan­tant gazdasági tanácsa szeptember második fe­lében tartandó ülésén foglalkozik ezzel a kér­déssel. Charblriból menekül az orosz lakosság Ujabb háborús pánik Charbin, augusztus 23. Egy ttjabb esemény a helyzetet még jobban kiélezte és a háboríts pá­nrkhangnlat njből tetőfokára hágott. A mandzsu politikád hatóságok letartóztattak ismét 19 szov­jetorosz alattvalót• Ezek az orosz alattvalók te a keletkinai vasutak alkalmazásában állottak. A mandzsu hatóságok azzal vádolják őket, hogy szabotázsakcióban vettek részt, továbbá támo­gatták a kinai kalózbandákat a terrorcselekmé­nyek végrehajtásában és végfl!, hogy összees­küvésben vettek részt, amelynek az lett volna a célja, hogy legyilkolják a magasabbrangu mandzsu hivatalnokokat és japán tanácsadóikat. Charbin a háborús pánik izgalmas óráit éli át- A szovjetonsz állampolgárok újból megkezd­ték az előkészületeket a város elhagyására és sokan pánikszerűen menekülnek át orosz terü­letre. A városban élő nyugateurópaiak a legna­gyobb izgalommal várják az elkövetkező na­pokat s minden előkészületet megtesznek arra, hogy a fenyegető háború kitörése esetén a leg­sürgősebben elhagyhassák a várost­Méregpohár, revolver, lefejezés és szimbolikus kaloda Berlin, augusztus 23. A német büntető törvény­könyvnek horogkeresztes szellemben való meg­reformálása befejezéshez közeledik. A reform­bizottság elnöke. Rietzsch porosz igazságügyi államtitkár fogadta a sajtó képviselőit és tá­jékoztaitta őket a tervbevett reform irányelvei­ről. — A büntetésrendszer élén — mondotta — a Jövőben a halálbüntetés áll. A kivégzést általá­ban véve lefejezéssel hajtják végre- A katonai büntetőtöirvényk önyvbem továbbra is megmarad a golyó általi halálbüntetés, míg a polgári bün­tetőt rvénykönyv csak statárium, vagy hadi­állapot esetére rendeli el az a gyón kivetéssel való kivégzést. — Érdemes lennie mérlegelni azt a kérdést, is, ne nyujtsanak-e a halálraítéltnek lehetőséget, hogy önmaga hajtsa végre a büntetést. Ezt eset­leg abban a formában lehetne megvalósítani, hogy méregpoharat adnak a halálrailtétnek vagy kivételes esetekben töltött fegyvert. — A szabadságvesztésről szóló büntetésnek az uj büntetőtörvénykönyvben három kategóriát foglalnak magukban: fegyház, börtön és elzárás­Várfogság nem lesz többé. — A fegyháznál és börtönnél lényegesen szi­gorítják a büntetés végrehajtását és múld a két büntetésinél különböző fokozatokat állapitanak meg. Az összes lehetséges szigorításokkal ösz­sz>ekapcsolt fegyházbüntetés neve toronyfog­ság" lesz, emilékeztetésül arra, hogy régebben a várak tornyaiban tartották a legsúlyosabb bű­nösöket. A fegyházbüntetés végrehajtásának egyik formája a kényszermunka lesz­— A pénzbüntetéseknél a kirovás alapja a tettes átlagos napi jövedelme lesz. Lesz végül szimbolikus kalodabüntetés is. ami abban áll maid, hory az elitéltek bizonyos kategóriáinak nevét nyilvános helyen kifüggesztik• HetfoaiWani MrfOnre itélíck három osztrák bomlwmeitnqlöí Bécs, augusztus 23. A röiU.^télö bíróság bombamerénylet büntetébben bűnösnek találta azt a négy vádlottat, akik junius 28-án Henndorf mellett egy hidat felrobbantottak- A bíróság há­rom vádlottat életfogytig tartó súlyos börtönre. egy vádlottat pedig nyolcévi súlyos börtönre Ítélt- Ezenkívül a vádlottakat minden év junius 28-án sötetzárkával büntetik- A bűnügyi költsé­geket a vádlottaknak kell viselniök. A loebcni kerületi törvényszék mellé szerve­zett katonai bíróság hazaárulás miaitt 10 évi sú­lyos börtönre ítélt egy obdiacbi nemzete szocia­lista vezetőt, mert rászibvett a iuLLus 25-i maccs­ban. A büntetést minden év július 25-én sötét zárkával súlyosbítják. Hétét a klagenfurti felkelők perében Berlin, augusztus 23. Bécsből jelentik a Né­met Tl-nak. A klagenfurti katonai törvényszék csütörtökön tárgyalta 15 felkelő ügyét, akik résztvettek a legutóbb lefolyt harcokban, ahol elfogták őket. A bíróság 2—10 évi börtönre Ítél­te őket. A stájerországi felkelés költségei Bécs, augusztus 23. Hivatalosan jelentik, hogy a stá jerországi közbiztonsági igazgató a felke­lési mozgalommal kapcsolatos intézkedések és az okozott kár költségeinek megtérítésére irá­nyuló akció során még több mint 30 embert kö­telezett kártérítésre. Gömbös Gyula miniszter­elnök házassága Budapest, augusztus 23. (MTI.) Jákfai vitéz Gömbös Gyula m. kir. miniszterelnök csü­törtökön délután Nagytétényben házasságot kö. tött jákfai vitéz Gömbös Gyuláné, Reichert Mar­git asszonnyal. A polgári házasságkötést Ma­ró s t o n i László főjegyző, anyakönyvvezető, az egyházi esketést pedig R a f f a y Sándor evangélikus püspök végezte. Tanú volt D a r á. nyi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár és Sztranyavszky Sándor országgyűlési képviselő. Gömbös Gyula miniszterelnök első feleségével, akivel való házasságából 3 gyerme­kük, a 18 éves E r n ő, a 16 éves D ó r a, és a 15 éves Gyula született, kötött most újra házas­ságot. Cosyns Brüsszelbe érkezett Brüsszel, augusztus 23. Cosyns és segédje­repülőgépen megérkeztek Brüsszelbe. Turisfaszerencséttenség három áldozattal Interlaken, augusztus 23. Egy három főnyi turlstatársaság, amely csütörtökön a Jungfrau­csoportba indult, déltájban a Groshorn egyik szakadékába zuhant. Mindhárman meghaltak. Noyember 20-án Budapesten folytatiák a buzakonferenciát London, augusztus 23. A buzatanácsadó bi­zottság ma este egész napi tárgyalás után befe. jezte ülésezéseit. Az értekezleten képviselt 16 állam kiküldöttei elhatározták, hogy november 20-ig elnapolják az értekezletet és akkor fnlv­tatják Budanesten. öngyilkos lett a gyógyszerészegyesület igazgatója Budapest, augusztus 23. Hajós Gyula 41 éves gyógyszerész, az Okleveles Gyógyszeré­szek Egyesületének ügyvezető igazgatója laká­sáéi megmérgezte magát és meghalt. fl közsegélyes asszony 15 ezer pengős takarékkönyve Budapest, augusztus 23. Újpesten őt éve kőz. segélyben részesítették Altstadter Lipót­nét, akiről mindenki azt hitte, hogy igennagy nyomorban él. Halála után 15 ezer pengős ta­karékkönyvet találtak a szobájában. A felrobbant háborús gránát bárom gyermeket megölt, négyet súlyosan megsebesített Belgrád, augusztus 23. Sebeniko mellett a mezőn játszadozott a K a r a j s-család három gyermeke a Jaran-család gyermekeivel. Talál­ták egy régi vasdarabot, dobálni kezdték, mire az felrobbant. A Karajs-család mindhárom gyermeke meghalt, a Jaran-család négy gyer­meke súlyosan megsebesült. Világháborús grá­nát okozta a halálos szerencsétlenséget.

Next

/
Thumbnails
Contents