Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-08 / 178. szám
T<534 aucrusztus 8. DP('MxnyA'ROPS7xn 9. Részletre Is legelőnyösebben vehet kerékpárt, gramofont, rádiói Déry gépáruSiázban SS^JSS^S&r. Sporí flhadályok a BSK vasárnapi szegedi vendégszereplése előtt? Jelentette a Délmagyarország, hogy a BSK Tasárnap Szegeden vendégszerepel a Szeged FC ellen. Kedden váratlan akadályok gördültek a mérkőzés megrendezése elé. Nemes, a belgrádi csapat magyar trénere, telefonon közölte a Szeged FC vezetőségével: abban az esetben, ha egyik mérkőzésüket Debrecenben kell le játszaniok, — a szegedi meccset is lemondják. Nemes hangoztatta, hogy a megállapodás szerint második mérkőzésük Szeged körnvékére szól. A Szeged FC vezetősége látva a BSK elzárkózottságát, felajánlotta, hogy a debreceni útiköltséget ő fedezi. Nemes azonban ezt az ajánlatot sem fogadta el. A telefonbeszélgetés után vezetőségi ülést tartott a Szeged FC és elhatározta, hogy ilyen körülmények között a szegedi mérkőzés megrendezését nem vállal ia és a következőién vekért a Beogradskvt teszi felelőssé. Erről a határozatáról táviratban értesítette a BSK-t. Egvi.dejüleg táviratot inézett budapesti képviselőiéhez, Tibor Gézához, akit arra kért, hogy a mérkőzések elmaradását közölje a Bocskai vezetőségével. A Szeged FC vezetősége azonban minden eshetőségre számítva, meetette a szükséges lépéseket csapatának foglalkoztatására. Az tervezi, hogv ha a BSK elleni mérkőzése elmarad, szombaton egv szegedi amatőrválogatott lesr • Szeged FC ellenfele, v*>«ámap pedig vatemeIvik vidéki városban mérkőzne a csapat. A Szeged FC-iátékosok foglalkoztatására feltétlenül szükfég van, mert a németországi tura rohnmo. san közeleg. A turfímérkőzések száma Vfddre még eggyel szaporodott, igv már 8t meccse van a Szegei* FC-nek \Témetnrs7á»han. A Szegőd FC augusztus 18-án Kaiserslnnban. 19-én Bonnban, 22-én Hagenben. 24-én Belmscheidhen. 2B-án Hőstettben szerepel. A bii«teni meccse után a Szeged FC visszautazik Szegedre, hogv a szeptember 2-i Attila elleni bajnoki mérkőzésére pihenten áll ion ki. A Szeged FC-iátékosok kedden H e s s e r tréner vezetésével könnyű kondiciótréninget tartottak. Kutilc Sándor, akivel a Szeged FC szerződést bontott, kedden elutazott Szegedről. Elutazása előtt elmondotta, hogy egyik zólyomi csapathoz kéri átigazolását, de lehetséges az is, hogy — Spanyolországba megy. A késő esti órákban távirat érkezett a Szeged FC vezetőségéhez Tibor Gézától. A budapesti képvi>elő közölte, a klub vezetőségével, nogy kérésére az MLSz interveniált az ügyben a jugoszláv szövetségnél, amelynek felhívta figyelmét a BSK sportszerűtlen eljárására. Az éjszakai órákban Tibor Géza telefonon jelentette, hogv a magyar és jugoszláv szövetség között még folynak a tárgyalások, végleges döntés: szerdán. Kellemetlen meglepetésben volt része a SzAK uszócsapatának vasárnap Hódmezővásárhelyen, ahová az Endresz-vándordijas versenyre utazott el. A SzAK abban a hiszemben, hogy a versenyt délután rendezik meg, délután érkezett meg Hódmezővásárhelyre. A SzAK-kal együtt utazott dr. V u i k o v i r h La jos, a déli kerület főtitkára is, akit a szövetség versenybírónak delegált. Nagy volt azonban a meglepetésük, amikor az uszodában megtudták, hogy a ver. senvt már d^e'őtt megrendezték. A vásárheIviek azzal védekeztek, hogy a délelőtti kezdésről a SzAK-ot is értesítették. Ezzel szemben S z a 1 a v Károly, a SzAK úszószakosztályának vezetője a leghatározottabban kijelentette. hogy a HTVE-től a versenykiírást nem kapta meg. érért meg is óvia a versenvt. A SzAK választmánya szerdán este fél 9 órakor az egyesületnek a Hungária-szállóban levő klubhelyiségében ülést tart. Az ülés legfontosabb tárgya az anyaegyesületi kérdés. A vasárnapi országos kerékpáros, motorkerékpáros és motorvezetéses kerékpáros versenyre megkezdődtek a tréningek az SzTK-pályán. A tréningeknek szépszámú közönsége volt. A tréningben a hőlgyversenyzők is résztvettek. Apró, a SzAK rekordergerelyvetőbajnoka, leg, utóbbi tréningjén komolyabban megsérült: jobb1 karja súlyosabban megrándult. Orvosi vélemény | szerint Apró sérülése miatt az idei szezonban mér nem versenyezhet. A KEAC vasárnapi nemzetközi csillagturáján a szegedi autósok és motorosok és résztvebetnek. A szegedieknek csak a városháza előtti célba kell befutniok, hogy azután a díszfelvonuláson ők is résztvehessenek. Nevezni lehet péntek estig a KEAC Tisza La jos-kőrut 59. szám alatti klubhelyiségében. Korányi LAJOS, a Ferencváros válogatott Inthallistája, aki nemrég gyógyult fel súlyos lábtöré séből —, tegnap hozzátartozóinak meglátogatásán Szegedre érkezett. Beszélgettünk a kiváló futbal listával, aki kijelentette, hogy teljesen jól érzi ma gát és már kezdi visszanyerni régi formáját. Ko rányi kedden utazott vissza Budapestre. Tanulmányutazás Bécsbe a D. G. T. gyorsbajóján aug. 14—20. Hajójegy oda-vissza P 12.80. Útlevél nem szükséges. ; teljes nap Bécsben. Szállás és reggeli az 5 nap ra. a szállóhoz és vissza való személy- és csomagszállitással összesen P 9.—. Szeged—Buda pest 33 százalék kedvezmény. Hazaérkezés Pestre a Szent István napi tűzijáték és kivilágítás alkalmakor. 20-án este 9 órakor. Akinél útlevele van, tovább is maradhat ugyanazzal ? jeggyel. Felvilágosítás: awg. 10-éig d. e. 10-tn 2-ig: Schorr Tibornál Szesrod, Hid-u. 6.. I. em Leitner Sándor MTK-játékos fegyelmi ftgyében a DLASz fegyelmi bizottsága még mindig nem hozott döntést. Legutóbbi ülésén ngy határozott a bizottság, hogy igazolójelentésre szólítja fel a makói futballistát. Ledtner ellen az UTC emelt vádat Az ujszegedi klub vezetősége azt állítja, hogy Leitner az UTC—MTK mérkőzésen tettleg inzultálta egyik játékosát, a balsrólső poszton szereplő Borbélyt. Elsórendd tűzifa és szén minden mennyiségben 251 házhoz szállítva kapható Szenesi Ferenc PTíStK! Ku!é, motorkerékpár és keréküértulaldonosok figyelmébe!!! Mielőtt gummiját javíttatni, vagy futóztatni akarnák, győződjenek meg hogy azt legolcsóbban a villanyerőre berendezett gummijavitóüzemben, Kossuth Lajos-sugárut 29. sz. alatt végzik, hol bármely más gummijavitást is legpontosabban végeznek. I WMMMAAMMMHMMMMMM4 MMMMMMtMMMMMMMMMM4(MMMMMMMMMMN iinrmnmn Szegeden FÉRFIINGEK költse el pénzét! s iparosok megbízta i III * s i I t t M l k t P I LAMPEL és HEGYInél készen és mértét» szerinti teq'obb minősé<jtoen, nagy választékban ásá lás jel Ora9 éScfzer tásnát, +»rdtrion bizalommal lOTM óráshoz, Kölese/ hoc* Tisztvselők, nyugdíjasok: előleg; nélkül vá«éroIratnak r é s z 1 • tr • ABC utalvánnyal BOTORT, ÍAiriTOSNiMÚT lát és olcsón W1E8NERNÉL, Klauzál tét t. ARANY, EZÜST, HMILIÁNS ÉKSZEREK — DÍSZTÁRGYAK n^llTH'" * Kelemen ucca 11. KLIUI legolcsóbban, legmegbízhatóbban. 5 Rádiót kodveső o Csillárt /r é siletre «írógépet Lph.t "Kerékpárt _ Suté- és motorkerékpárba! amerikai minőség, lénye- D|lh VílmnC ívesen leszállított árban illM VJfilllUd nél Mikszáth Kálmán ucca 9. szám. KETTING LAJOS DIVATÁRUHÁZ » PÜSPÖKBAZÁR 5 Rádiót kodveső o Csillárt /r é siletre «írógépet Lph.t "Kerékpárt _ Magas áron beváltom ját, ha nálam József vfl cserén be ujjá. K\#a)an§KK lányszere 16 mester, Tisza Lajos körút 39. sz&m. RE0Ö1Y8S TOUTRRIé Kelemen Mártonnál« Katámén ucca 11. sx. Főposta mellett Magas áron beváltom ját, ha nálam József vfl cserén be ujjá. K\#a)an§KK lányszere 16 mester, Tisza Lajos körút 39. sz&m. p r a kt 1 k u s ol cs ó, t e t s r et 6 s. Gyártja és árusJtja WIRTH ÉS RENOCV Széchenyi tér 6. Fűzök, ernyők, nöídvat cikkek legjobb, legolcsóbb beszerzési forrása Hálder L és Isa cég Szeged,Kárásza.6. Jégszekrény ¡«s«» •••*«»'». Fürdőkád Feketénél Vízvezeték Kossuth L sugárul I8.se. I Kézímunkalonalak legolcsóbb bevásárlási helye Fischer ^Kérimimtolt&at" Kölcsey «.10.