Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-30 / 195. szám

ŐÉLMAG7ARORSZAG P934 auffiiszlus 3U; Csipöfüzök, melltartók, pécsi gyártmányú bőrkesztyűk HireR 4 polgármester levele Gróf Bánffy Miklóshoz (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. P á 1 f y József polgármester rendkívül meleg­hangú levelet intézett gróf Bánffy Miklós­hoz, Az ember tragédiája szabadtéri előadásai­nak főrendezőjéhez annak a nagy értékű szol­gálatnak az elismeréseképen, amelyet Bánffy munkája jelentett a város számára kulturális ós idegenforgalmi szempontból egyaránt. A polgármester levele igy szól: „Kegyelmes Uram! Az idei szabadtéri já­tékok szenzációs sikere őszinte, igaz örömet szerzett a város közönségének és hatóságának. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik a vá­ros dicsőségére és büszkeségére szolgált siker kiküzdésében részt vettek. Elsősorban Nagy­méltóságodnak, aki a rendezés irányításában és intézésében annyi tudást, ötletet és érdekes­séget vitt, hogy az, az előadás sikerének fő­tényezőjévé vált. Excellenciád a rendezés irányításának vál­lalásával, az azzal kapcsolatos művészi fel­adatok nagyszerű megoldásával és önzetlen fáradozásaival városunk iránti szeretetének és jóindulatának olyan bizonyítékát adta, ami minden időkre fényes helyet biztosit Excellen­ciád számára városunk kultúrtörténetében. Excellenciád nagy munkájának legjelentő­sebb része van abban, hogy „Az ember tragé­diája" ezidei szabadtéri előadásai városunkat valóban nagyjelentőségű kulturesemény szín­helyévé tették, a közönség, a magyar és kül­földi sajtó érdeklődésének központjába állítot­ták, a város idegenforgalmát növelték és a szabadtéri előadások állandósulásának alapját véglegesen megvetették. Ezért fogadja Nagyméltóságod ugy a ma­gam, mint a sz. klr. város közönsége és ható­sága nevében kifejezett hálás köszönetem nyil­vánítását és kérem, fogadja szívesen a mellé kelt emlékérmet, mint hálánk és elismerésünk szerény jelét. Egyben kérem Nagyméltóságodat, tartsa meg városunkat továbbra szeretetteljes jóindu­latában, amire ez a kulturáért lelkesedő, áldo­zatra kész, itt, a déli végeken nemzeti missziót teljesítő, törekvő alföldi nagy magyar város különösképen érdemes. Fogadja Excellenciád nagyrabecsülésem és kiváiló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Dr. Pálfy József, polgármester." A levélhez mellékelt emlékérmet Szahó Géza szegedi ötvösművész készítette. Művészi em­lékérem vastagon aranyozott ezüstből készült. Egyik oldalán Madách Imre arcképe van ezzel a körirattal: „Madách. Ember küzdj és bizva bízzál." Az érem másik oldalán a fogadalmi trmnlom képe a körirattal: „Szegedi Szabadtéri Játékok. 1934." Köszönő levelet intézett a polgármester Er­délyi András épitési vállalkozóhoz is, aki ön. zetlenül bocsa jtotta a szabadtéri játékok alkal­mával a rendezőség rendelkezésére a tribün és i «zinpad épitéschez szükséges épitési anvago­kit. — A mezőgazdasági kiállítás jutalmai. A földművelésügyi miniszter a szegedi mezőgaz­daság nívójának emelésére és az öntözőgazdál­kodás propagálására 20 darab öntöző kutberen­dezést adományozott és a szétosztást a gazda­sági egyesületekre hizta. A kisberendezéseket fluorban azok a gazdák kapiák, akik a mező­gazdasági kiállításon igazolták be érdemüket. A ku(berendezések mindössze 600 négvszögöles kertsnzdaság vízellátását tudia lehetővé tenni. A kiállításnak ezek a fődiiai, kívülük aranv-, eiftst. és bronzérmet kapnak a kiállitók. A ki­állítást vasárnap délelőtt ünnepélyesen nyitják rr#g az iparostanonciskolában. — Köszönetnyilvánitá«. Mindazon rokonok, jó­h*rátok és ismerősök, kik felejthetetlen jó fele­s "gém temetésén részvétükkel és virágadományaik­k*i fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton fo­gidják hálás köszönetemet. Spitzstein Lajos. — Festőmimkások gyűlése. A Magyarországi ílpltőmunkásnk Országos Szövetsége szegedi csoportja 31-én, pénteken este 6 órakor az Épi­Iflmunkásotthonban (Fodor-ucca 10.) festő­munkásértekezletet tart. A napirendi üontokát L ái e r Dezső ismerteti. — Epekő-, vesekő- és hólvagköbetegek, va­lamint azok, akik hugysavas sók tulszaporo­dásában és köszvényben szenvednek, a termé­szetes „Ferenc József" keserűvíz használata által állapotuk javulását érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló szaktekintélye hosz­szu megfigyelés alapján megállapította, hogy a l'erenc József víz biztosan és rendkívül kel­lemesen ható hashajtó s ezért proslata- és vég­bélbajoknál, valamint vakbélmiitétek után is ajánlják. - MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Ha­tósági Munkaközvetítőben: 3 kovács, 1 épületlaka­tos, 1 bádogos vidéken, 1 órás ékszerész vidéken. 5 kádár, 2 bognár, 1 kárpitos, 1 kötélgyártó, 1 an­gol női szabó, 4 szabó, 1 cipész, 1 kalaposnő,, 4 hölgyfodrásznő, 1 borbély, 10 ügynök, 1 kifutóleány kerékpárral. Iskolaharisnyák öt minőségben, hat színben, minden nagyságban a fehércégtáblás BORO S-ná! — A szombati „Tündéréjszaka" és a „Gyermek­délután" iránt városszerte nagy érdeklődés nyil­vánul meg. Ennek oka abban rejlik, hogy a nyári szezon utolsó eseménye lesz a gyermekek és a fel­nőttek találkozója. A Tündéréjszaka műsorán sze­repel a hires tápéi „Gyöngyösbokréta", Orbán Sándor, a rádió aranykoszorus dalénekese. Éjfél­ko színes tűzijáték lesz, majd megkezdődnek Sze­ged ezévi táncbajnoki versenyei, a győzteseket ér­tékes dijakkal jutalmazzák. A Tündéréjszakán be­lépődíj nincs, csak olcsó műsor megváltása köte­lező. — A gyermekdélután 4 órakor kezdődik a V i r á gh-kioszkban. A műsorban: K. Nagy Csilla, Murányi Marika, Murányi Márti, Horváth Eriké, Szabó Éva. Szűcs László, Vigh Jószef, Talpav Béla. Sztacho Károly szerepelnek. Mária néni mesét mond. Megjele­nik a gyerek-szám. Zoro és Huru is. A gyerekek uzsonnát is kapnak. Jegyek már válthatók a VI­rághnál, a Dreherben és a Vigadóban. Délután fél négytől és este fél kilenctől 5 perepnkint Külön au­tóbuszok viszik a vendégeket 10 fillérért a főpos­tától a ligetig. — Irodalmi est a Vigadóban. Jól sikerült iro­dalmi estet rendezett szerdán este az ujszegedi Vigadóban az OMIKE hadviseltek csoportja. Egymásután peregtek le a gazdag műsor szá­mai. A szereplők ügyes és értékes számaikkal lelkes ünneplésben részesítették dr. Molnár száma Karinthy Frigyes rendkívül szelle­mes, rögtönzött előadása volt. A kiváló irót hosszasan ünnepelte a közönség. Ugyancsak lelkes üneplésben részesítették dr. Molnár Jenőnét, aki a nemrégiben elbunvt kiváló sze­gedi származású Íróról, férjéről mondott meg­ható emlékezést. Előadásokkal, ének- és tánc­számokkal sikeresen szerepeltek: Pécsi Lili, Frar. kl Lili, Székely Erzsi, Toldi Má-^ r ia, dr. L u go s i Döme, Kór ó Imre. Ma­gyar László, O r t u t a y Gyula. Magasszár­nyalásu megnyitót mondott dr. F r e n k e 1 Je_ no. A műsort Vér György konferálta. Zálogjegyét magas áron meeveszem. Arany-, ezüst- és bril* llálts beváltóhely. Nagy óra és ékszerjavitó és készitfi- jjijK^ij (Fischer) órás, ékszerész. miihelv Kárá l II. 14 Dreher sörözfí mellett — Értekezlet a tejszabálvrendclet ügyében. Kedden délben a városháza kisgyülési termében egy ad hoc bizottság ült össze, hogy megvitassa a tejszabályrendelettervezetet, melyet dr. Rőth városi tb. tanácsnok ismertetett. A szabályren­delet több pontja arról intézkedik, hogy a ter­melő és fogyasztó érdekét minél jobban meg­védje. A földön elhelyezett köcsögökből nem engednek tejet kimérni, csak asztalról, arcké­pes igazolvánnyal szerelik fel a tejárunkat, hogy ne lehessen félrevezetni a fogyasztót az-< zal. hogy a kofa is termelőnek tüntesse fel ma­gát. Az asztalokat a város szolgáltatja. A ko­fák a piacon árusíthatnak, ezáltal rnegköny­nvit'k az ellenőrzést. Külön lesz a teljes tej és ai lefölözött tejpiac. Zseletekben csak teljes tejet szabad árusítani. A bizottság dr. Pálfy pol-< gármester elé terjeszti a tervezetet, melyet a szeptemberi közgyűlés tárgyal le. Leányka, fiu, női, férfi ernvők a legnagyobb választékban »"tgo*­csóhban a Feh£rcAnt*b«A« ROROS-ltól. — A Pajor-szanatórium (Budapest, Vas-urca 17.J ii j olcsó kórházi osztálya. A Vas-uccai dft Pajor-szanatórium a gazdasági helyzethez al» kaimazkodva. kórházi osztályt nyítotl szana* tóriumi ellátással napi 8— pengő ápolási díjjal A különszobák árait is lényegesen le« szállította Különleges gyógytényezői Rádiumke* zelések. bélfürdök (enteroc.leaner. Darmbad). szív* betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eleetrocaiw diographV szénsavas fürdők stb Nagyszabású viz< gyógy. Zander és ortopád gvógytermek. asthma* szobák, sebészeti osztálv elsőrangúan fel^zereM mütőtermeive). plasztikai 9ebészet. emlőplnsztika, orrkorrekció, arcmegfiatalitás (ránceltüntetés) stb^ urológiai osziálván a legmodernebb berendezés é$ készülékek Szülőosztály 10 napi legMéi-sékel* tebb átalánvárban stb — Tájékoztatást njaj\ SZÍJ vességből Szegeden- Temesvárv Jézsef gyógy* szerész. Makón: Szöllőssy Jenő gyógyszerész. Bfiinc&iii féláron utazhat száz kilémétemél nagyobb távolságra en be n az Száz kilóméteméi kisebb távolságra harminchárom százalék a kedvezmény.

Next

/
Thumbnails
Contents