Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-26 / 192. szám

1934 augusztus 26. DÉI MAG7 AR ORS Z ÁG VASÁRNAPI KONFERANSZ Hölgyeim és Uraim, elmúlt a regényes szegedi ünnep, vége a szép nyárnak, — a holdvilágos magasságos ég még gyönyörű a Tisza fölött, de lassan már az ősz és az uj szezon érkezik. Egy kis szivetdobogtató európai forgalom után: a megszokott élet vissza-visszatérő programja. A dómtéri ezrek autós, lelkes, internacionális vasárnapjai után, a fináló csöndjében olykor már fel-feltünik egy-egy arc a szinházi tájékon, a nagy játék után a szinház következik, régi titkaival és uj arcaival. A dómtéri pódium csillag-világitása után — a szinház közeledik, — már itt van a szomszédban, a vásárhelyi lombok alatt és beleskelődik Szegedre: — vájjon várják-e, emlékeznek-e rá. Győrből a vásárhelyi Népkertbe költözött a nemes társulat, — még tart a régi szerződés, de már nj arcok és uj hangok is megjelentek bemutatkozóra, próbamérkőzésre. És a lombok árnyai alatt megjelentek az első habitüék is, hogy belső titkos jelentéseket hozzanak az uj titkokról és az uj hölgyekről... Az első jelentések szerint tavaly óta megváltozott a helyzet, — a szőkék ragyogó dömpingje után az idén: feketék előnyben .. Az uj hölgyek között eddig a legnagyobb sikere Szaplonczay Éva művésznőnek volt, aki a debreceni szépségvilágból került a szegedi kulisszák közé ... Két ifjú hölgy már megjárta a szegedi kalandokat is. Lázas kíváncsisággal és lelkes érdeklődéssel egy nap szabadságot kértek, hogy jelen lehessenek az ünnepi játékok utolsó előadásán. Lelkesen szemlélték a dóm-téri csillagragyogást, aztán az előadás után — nagy várakozással és reménykedéssel szegedi szerződésük és szereplésük felé — elindultak a villanyfényes hotel felé, az első szegedi éjszakára. A két ifjú művésznő szelid biztonsággal éjszakai nyugalomért és szobáért jelentkezett a hotelben és az első szegedi éjszakán — lakás nélkül maradtak... A művésznők számára nem jutott hely az ünnepi világban, ott kellett maradniok egyedül és idegenfii a csillagos éjszakában, mig a kitűnő hoteldirektor meg nem szánta fiket és egy éjszakára nyugodalmas szállást vetett nekik — az emeleti bálteremben... Másnap igv indultak vissza Vásárhelyre: a szegedi éjszaka és a bálterem emlékével... El kell még mesélni, hogy a Tragédia utolsó előadását nehéz izgalmak előzték meg. Ádámot az utolsó estén Lehotay Árpádnak kelleti volna játszani és ezért T á r a y Ferenc, a másik Adám reggel vigan elutazott Szegedről balatoni nyaralója felé. Délben történt azután, hogy Lehotay Adám hirtelen megbetegedett, magas lázasan feküd' kollégiumi lakosztályában. Egymásután keresték fel az orvos-futárok, de Ádámon nem lehetett seg'teni, a forró lii nem akart enyhülni. A tragédia estéje lázasan közeledett és — nem volt Ádám. Izgatott telefon- és távíró-nyomozások kezdődtek meg Táray után, akit a posta serlochholmesi bravúrral a déli vasúti pályaudvaron leplezett le az utolsó percben, amikor vonatja éppen indulóban vo't a Balaton felé. A másik Ádám hírtelen autóba ült, átszáguldott a másik állomásra, ahol éppen indulni készült az utolsó szegedi gyors. Este nyolc órakor így érkezett meg azután Szegedre egy szál sétapálcával a kezében és tíz perc múlva már a pódiumon állt és hatezer néző előtt mondta Áí,ám álmait .mintha mi sem történt volna... A helyzet rendkívül éles, sőt veszélyes volt: hatezer ember a nézőtéren és előadásra váró pódium, Adám nélkül... A hadvezetőségnek mindenre el kellett készülnie: hátha nem érkezik meg az utolsó percben a másik Ádám. S a r 1 a y Imrét fedezték fel a Dóm-téri társulatban, aki lelkesen segédrendezte a tömegek offenziváit és aki vigan mondja végig az egész Tragédiát. Művészünk igaz színészi ambícióval készült a vakmerően bravúros beugrásra, — ritka esemény a színész életében: hatezer néző előtt elmondani Adám gyönyörűen nagy szgrepét... És amikor az utolsó percken mégis megérkezett a másik Adám. mindenki boldog volt a nagy játék körül, csak lelkes és önfeláldozó művészünk hallgatolt szótlanul és szomorúan... A társulat az öltözőkben rögtön vigasztalót talált, — névjegyet nyomattak az alábbi szinész-édességfi szöveggel: „Sarlay Imre, aki a Dóm-téren — majdnem Ádámot játszotta...'' Lehotay Árpád azóta szépen meggyógyult és Ádám azóta — újra családot alapitott Tavaly Is ifjú feleségével járt a szegedi mezőkön, de közben történt valami és Adám az idén egyedül, illetve — viruló szőkeségü menyasszonyával jelent meg a reflektorok között. A terv az volt, sürgős ügyről lévén szó, hogy még Szegeden meglesz az esküvő, de a nagy sikerben és a nagy TiszaÉvekig raktározható! Hosszú időn át használható! Végsőkig regenerálódik! száraze I e m. kollekciójával Dr. Weinmanné Bócsbfll mesrérkezett. Eredeti modellek a legfinomabb kivitelbon Alakítások olcsón készülnek. Takaréktár u. 2. fszt. anódtelep és zseblámpaelem. Mindenütt kapha'ó! felfedezésben erre nem jutott idő. A szép szegedi napok után Budán tartották meg az esküvőt, a Szilágyi Dezső-téren hirdették ki a titkot: Lehotay Árpád feleségül vette Sennyey .Verát, a Színiakadémia legszebb növendékét... Csortos Gyula — akinek bölcsen fanyar és emberien egyszerű Luciferjét nem lehet elfelejteni —, Csortos Gyula is megjárta a szegedi kalandok útját, ö volt mindig az első, aki a violás alkonyatban megjelent a Templom-téren. Megállt a tribünön, majd mikor gyűlni kezdett a nézősereg, leült a színpad lépcsőjére és a felgyulladt fényfüggöny rejtekéből nézte a tér kitáruló esti szépségét. Az első előadás estéjén történt, hogy nem volt belépőjegye és a szigorú jegyszedőkordon — nem akarta beengedni a játéktérre. Csortos nem tudta igazolni magát, — hiába mondta fel a jegyszedőnek Lucifer szerepét — hosszú időbe telt, amig protekció érkezett és Lucifert beengedték a Tragédiához. Csortos nem hagyta ennyiben a dolgotj másnap sem kért jegyet, de vásárolt egy lexikont (jólsikerült portréjával) és jegy helyett átnyújtotta — a szigorú jegyszedőnek... Még egy szegedi története van ennek az egyedülvaló pompás színésznek, de ezalkalommal budapesti helyszínnel. Pénteken megkezdődött az első próba a Belvárosi Színházban, ahol Csortos az első őszi szerepét játsza. A játék cime: A z oroszlán, szerzője: Ligeti Erzsi művésznő, aki nemrégiben még Bécsben aratott kivételes sikert és aki két nap előtt még Szegeden töltötte szabadságát. Innen sürgönyözték fel Pestre, ahol most kerül szinre magyar nyelven első darabja. Aa oroszlán-nal nyit a Belvárosi Szinház, azzal a komédiával, amely már megjárta a német és csehi színpadokat és amelynek rangját éppen az jelöli, hogy a vezető főszerepre — egy olasz operaénekes-oroszlán — Csortos Gyulát hivták meg ... Az egyik női főszerepet pedig a német színpadok után itthon vendégszereplő szinésznö-szerző játsza: Ligeti Erzsi... Premier szeptember tizedike körül... A DÉLMAGY^RORSZÁG NOVELLAPALYÁZATA 23 Tejecske kéne Jelige: Falu. Futózivatar mosogatott erre az előbb. Amolyan esti borulás, sipoló szél s, goromba vízcseppek. Nappal semmi az ilyen, de sötétben bizony ijesztő. Morognak felül a felhők s időnkint kidurran belőlük egy-egy összevissza villám, amitől kis időre furcsa világosság derül a messzi vidékre. A fekete fákra s apró falukra. Ugy állanak ezek, mintha behúznák fejüket ijedtükben. Akárcsak az emberek itt az útszélen, egy vén fa alatt Négyen verődtek ide az eső elől. Egyik falutlan, országúti vándor, lehet negyven éves Tudna még dolgozni, ha adna neki munkát valaki. Ez az ember belelógatja meztelen lábait az árokba, ahol most csunva barna víz fut lefelé. Térdig van tfirye a nadrágja, áztatja magát. S beszél vissza a fa alá, a sötétbe, a többinek. — Ugy vagyok má, mintha nem is lennének lábaim ... Szomorú ez, hallgatnak reá. Elég nekik a maguk baja. ök földmunkások, munkakeresők. Apró kis család. Az ember már Bányát fekszik. Ugy bámul fel a csepeg« fára. Nagyon tflzel a feje. Égnek a szemei és száraz a szája. Láza van. Néha agy érzi, hogy az egész fekete fa ráesik a mellére s nyomja, kinozza, szedi tőle a levegőt. Az asszony meg háttal ül a fának .felhúzza térdeit és csicsiga'ja a gyerekét. Ennek a beteg embernek a fiát. Nem kiván ilyenkor beszélni az ember. Se háza, se födele, csak ez a vén fa az ut mellett. Szomorú, nehéz igy az élet. Azért hát fullasztó csend van. Csak a vándor lábai locsogtatják néha a vizet s időnként, nagy magasságban bőg még egyet a szél. Aztán beszélni kezd a vándor. Nehéz, recsegő a hangja s akadozik. — Azér ez za eső jó vót... Kell a kapásoknak... Maguk hová mennek? Az ember mosolyogni próbál ezen keserűen s azt mondja. — Hová? Isten tudja ... Az asszony is mond valamit. — Mink is szeretnénk azt tudni... Munkára megyünk de hogy hová... Futó szelecske megrázza a fát, összefutott cseppeket ver rájuk, elhallgatnak. Feláll a vándor is az árokpartról, visszacsavarja nadrágszárát hadd igya fel a vizet ázott bőréről. S felballag a fa alá. Azt mondja közben. — De jó lenne enni valamit... Egy kis kenyeret. meg hajmát... A másik kettő csak nyel ^gyet Bizony jó lenne enni. Az ember oldalt fordul nagyon fáj igy az üres gyomra Elmondj* ő is a vándor után — Kenyeret s hagymát Ai igen... Akkor már ott áll me'lettük a vándor Szétveti lábait, bámulja ezeket a fekete foltokat a földön — Maguk mii esznek estére? Aprót, keserűt nevet az erabí.». — Mink?... semmit... Szinte kitör belőle a keserves sirás, de viszsza nyomja magába. Ezt még lehet, de a gyomor ordítását nehéz. S az mind a hármuknál morog, követel. Csak egy gyerek alszik nyugtalan fészkelődéssel. S akkor az uton sötét marhák buknak elő a csendben. Kényelmesen csattognak lábaik a sárban. ök maguk is olyan színűek, csak fehér foltjaik szürkéllenék valamit a sötétben, összevissza ballagnak. Elől egy nagyszarvu barom, oldalt valami apróbb, tarkaszőrü vén tehén lehet. Hátrább megint kettő Lánc csörög, amivel össze van kötve a szarvuk. Az ut közepén p^dig ember lépked mögöttük. Meztelen lábukkal, nagy husánggal s üres tarisznyával. Emezek felfigyelnek reá. A vándor elébük lép az árokpartra s rászól az emberre. — Hová ezekkel a marhákkal, öreg? — Majd a vásárba, Somogyba ... — Igv gyalogosan? — Hát. Vonaton nem érné meg. A vándor már át is lépte az árkot, kez«f fos a marhás emberrel Azt kérdi. — Oszt kinek a jószágai ezek? — Enyimek. Az előbb valami rokonságot érzett még vele, hogy igy tapossa a sarat a jószág mögött. Gondolta, amolyan béres ember, senki, s most, hogy megmondta a valóságot, egyszerre megszakadt közöttük a föld. Arra gondolt hirtelen az ember, hogy ennél a parasztnál pénz is lehet s ők éheznek Egyszerre trr lett a szemükben. A hang is más volt már, amivel szólt hozzá. Osztán mér akarta eladni, házat épít?