Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-26 / 192. szám
1934 aimi^T'us 26. D É L M A G 7 A R O R S L A (_. .3 Nagymennyiségű bort csempésztek ZOSflállCSSléllV a kisvasuton? Széleskörű vizsgálat folyik a városházán (A Délmagyarország munkatársától.) Nemrégiben névtelen feljelentés érkezett a városhoz, hogy a kisvasuton nagymennyiségben csempésznek bort Szegedre. A feljelentés szerint már hosszú évek óta folyik a borcsempészés, súlyos ezrekkel károsították meg a várost, mert a fogyasztási adózás alól vonták el a becsempészett bort. A feljelentés dr. Pálfy József polgármesterhez került, aki dr- Pává Ferenc tb- tanácsnokot bizta meg a vizsgálat lefolytatásával. Pávó tanácsnak óvatosan kezdett hozzá a nyomozásihoz, kihallgatta a gyanúsított személyeket és a kisvasút több alkalmazottját- Heteken át folyt a vizsgálat, nehéz volt a csempészésről konkrétumokat szerezni, mert az alkalmazottak közül senki sem tudott bizonyosat mondani. Pávó tanácsnok ekkor félretette az ügyet, hogy azt a látszatot keltse, nem foglalkozik tovább a vizsgálattal. A városházi vizsgálattal párhuzamosan a pénzügyörök Is folytattak nyomozást. A dupla vizsgálat azután megállapította, hogy a névtelen feljelentés adatai nagyobbrészt megfelelnek a valóságnak. A nyomozás során kiderítették, hogy több borszálliitmányt. mint tranzitó-árut adtak fel a kisvasutra. valamelyik szegedkörnyéki állomásra. A Szegeden keresztül szállított bor után nem kell itt borfogyasztási adót fizetni és a csempészek ezt a lehetőséget igyekeztek kihasználni. Megállapították a vizsgálat során, hogy több esetben adtak fel bort a kisvasuton szegedentuli állomásokra, a bor azonban nem jutott cl rendeltetési helyére. Egyelőre még csak néhány ilyen esetet lehetett kideríteni, de a vizsgálatot most visszamenőleg több évre kiterjesztik- Állítólag a borcsempészésben a kisvasút egyik vezetője is részes volna. A kisvasút több alkalmazottjának is gyanús a szerepe; ezenkívül az eddigi feltevések czerint, a Máv- egyik hivatalnoka is tudott volna a csempészésről. A vizsgálatról dr. Pávó Ferenc tanácsnok a következőket mondotta1 — A vizsgálatot a legerélyesebben lefolytatjuk és a legkisebb gyanuokra is kiterjesztettük. Eddig lassan haladt a vizsgálat, de igen körültekintően kellett nyomoznunk, nehogy az eredményt kockáztassuk. Az egész ügyet a névtelen feljelentő indította el, ezt meg lehet állapitanunk, de az illető sokat használna a köznek, ha jelentkezne és ujabbi adatokkal szolgálna- A vizsgálat nem lehet tekintettel a bűnösök személyére és akikről kétségtelenül bebizonyosodik- hogy szerepük volt a borcsempészésben, azok ellen nemcsak fegyelmi eljárás indul a város hatósága részéről, hanem jőve déki kihágás cimén is felelősségre vonják őketHA TATAROZZA deszkaanya^ot Bachnál vegyen. PArls! körül 35. MÜLLER BORBÁLA REHABILITÁLÁSA Irta TONELLI SÁNDOR. házát Miért tetszett Az ember tragédiá ja szabadtéri előadásaiban a K e p 1 e r- j e 1 e n é t oly rendkívüli módon a közönségnek? Minden egyébtől, játéktól, rendezéstől és látványosságtól eltekintve, azt hiszem, azért, mert a publikum férfi része Ádámban csakugyan ráismert a saját szerepére, mikor Tőkés Anna-Éva, mint Borbála, klaszíkus tömörséggel így vezeti be a tárgyalást Kepler János-Ádámmal: — János, nekem szükségem volna pénzre. János erre a világtörténelem összes Jánosai nevében és megbízásából így felel: — Egy fillérem sincs, mind elhordtad immár. Gúlát Az ember tragédiája nézői közül nagyon kevesen építettek, Tankréd kíséretében nagyon kevesen jutottak el Bizánc falai alá, a korcs-kommunizmus nagyon keveseknek adott Ízelítőt a falanszterből és Byrd kapitány kalandjait is kevesen csinálták végig a pólusok országában, de az asszonyi pénzkérést és Adám válaszát közvetlen tapasztalásból és átélésből annál többen ismerik. Minden egyéb lehet elképzelés, költészet és filozófia, de az a két f-or örökkön ismétlődő valóság. Madách itt talált rá az őrök Ádámra és a publikum itt talált rá igazáii önmagára. Ezért van nálunk és a világon mindenütt oly nagy és megértő sikere a Kepler-jelenetnek. T5s mégis ugv érzem, hogy kötelességem a történelmi igazság érdekében segítségére sietnem néhai Kepler Jánosné szül. mühiecki Müller Borbálának. Rehabilitálnom kell Müller Borbálát, akivel szemben Madách, élve a költői szabadság jogával, nér>í igazságtalanságokat talált elkövetni. Szeffénv Müller Borbála, akit háromszáz esztendő t;'őtt temettek el Prágában, már nem vé_ dekezhetik a vád ellen, hogv könnyelmű volt, élvvágvó volt, hogy megcsalta a legjobb, legderekabb férjet, legalább mi mondiuk el róla, amit a dátumok es családi körülményeinek egybevetése alapján meg lehet állapítani. Huszonhat esztendős volt Kepler János, az evangélikus rendek gráci alanitvánvi iskoláiában a matematika professzora, mikor megismerkedett a huszonkétéves korában már özvegységre jutott Müller Borbálával. Kettejük közül Kepler János megismerkedésük idejében szegény fiatal professzor volt, Müller Borbála a viszonyokhoz képest gazdag. A Mura melletti Mühleckben, ahonnét a család nemesi előnevét is kapta, birtoka volt és városi lakást is tartott magának Grácban, a mai Stempfer-gasse egyik régi házának második emeletén. Nem volt valami nagy lakás, ahogy az egykorú lakásfölvétel mondja, volt benne 2 Stuben, 1 Stübel. 1 Alkoven, 1 Kammer, 1 Vorhaus. Á házban ma. gam is jártam, az egész lakásnak mindössze három ablaka van az uccára s a szobák egyáltalán nem tűnnek ki méreteikkel, — de hát akkoriban nem nagyom laktak nagy lakásokban az emberek. Egyszóval Müller Borbála volt a gazdag s neki volt gazdag és előkelő rokonsága, amelyik hallani sem akart Kepler Jánossal kötendő házasságról. De a fiatalok szerették egymást és Kepler, aki édeskeveset adott rangra és nemességre, a család kívánságára megtelte a hosszú utat würtembergi szülőföldjére és Nürnbergbe, hogy a nemességét igazoló okmányokat megszerezze. Csak ezek után kötötték meg a házasságot 1597 április 27-én. Abból, amit Rudolf császár mond Az ember tragédiájában, hogy Kepler általa kapta meg Müller Borbála szép kezét, egy betű sem igaz. Mikor Kepler megházasodott, még nem is álmodott róla, hogy valaha Prágába kerül az elméjében elborult császár udvarába s a császárnak még kevésbé volt sejtelme róla, hogv Grácban él egv fiatal matematikus, aki neki évek multával horoszkopokat fog felállítani. sz&UJtmányunk megérkezett, melyei isméi hihetetlen olcsó Arakon hozunk forgalomba drb fél literes lábos vary fazék —98 drb 1 literes lábos vagy fazék —.78 drb 1.5 literes fazék —98 drb zománctá! barna —.88 drb zománctál barna nagy —.98 drb 40 cm mosdó tál barna 1-98 drb 30 cm mosdó tál barna —.98 drb 1.5 literes fehér paradicsomos üveg —98 drb üveg szőlőmosó —98 drb evőeszközkosár 4 részes —.98 Ezen árak csak addig érvényesek, amig a készlet tartSzeged, Tisza Laíos kifrut 38 sz. A dolog ugy történt, hogy 1596 decemberében Ferdinánd főherceg, aki mint e néven második, később magyar trónra is került, vette át a belső-ausztriai tartományok kormányzását, ö volt a legkatolikusabb talán az összes Habsburgok között. Kormányzását azzal kezdte, hogy eltiltotta tartományaiban a protestáns istentiszteleteket, két esztendő múlva pedig halálbüntetés terbe mellett kiutasította az ősz. szes protestáns prédikátorokat és tanítómestereket. Kepler a szigorú rendeletre Magyarországba menekült és valamelyik osztrák határszéli községbe húzta meg magát. Száműzetése azonban csak négv hétig tartott. Furcsa, de ugy van, a jezsuiták voltak azok, akik közbevetették magukat az érdekében és külön menlevelet eszközöltek ki számára. A magyarázata ennek a különös intenvenció. nak az volt, hogy Kepler, mint matematikus egyúttal köteles volt a rendek számára az úgynevezett tartományi kalendáriumot is összeállítani és Kepler naptárát a gregoriánus reform szerint szerkesztette meg. A protestáns tanár okosnak és helyesnek találta a juliánus naptárnak a pápa által elrendelt megreformálását és melléje szegődött. De akkoribán ez a tisztán gvakorlati kérdés belevágott a hitelvek körül folyó harcokba. Kepler jegyes lett az ortodox luteránusok előtt, viszont a jezsuiták, akik nagyon jól ismertek . a fiatal matematikus értékét, javára írták, hogy szembehelyezkedett a protestáns teológusokkal. Bizonyára arra is számítottak, hogv meg tudják nyerni az ellenreformáció számára. Ilyen esetek bőven fordultak elő akkoriban. Hiszen éppen Grácban tanitott az a protestáns származású Pázmány Péter, aki később vezérlő alakja lett a magyarországi ellenreformáció, nak. De ez a türelmi állapot Keplernél nem tartott soká. Egyrészt Kepler nem engedeti protestáns meggyőződéséből, másrészt Ferdinánd egyre szigorúbb intézkedéseket bocsájtott ki. A protestáns rendek gráci iskolája megszűnt és a fiatal tudósnak, aki időközben névre tett szert a tudományos világban, más állás lilán kellelt nézni. Kapóra jött a világhírű csillagásznak, Tvcho de Brachenak meghívása, aki a második asztronomus állását aiánlotta fel neki Prágában, Rudolf császár udvarában. Rudolf császár megtűrte ugyanis maga mellett a protestánsokat, ba csillagászathoz, de főleg csillagjósláshoz és más hasznos tudománvokhoz értettek. Egy esztendő múlva Tvcho de Brache meghaít és Kepler lett Budolf császár első asztronomusa. Ennvi történelmi valóság abból, amit Madách mond Keplerről Az ember tragédiájában. Itt kezdődik azonban Müller Borbála rehabilitálása. Az asszony, mielőtt Prágába költöztek volna, kénytelen volt stájerországi birtokát elkótyavetyélni, mert osztozni akart urának sor. sában. Mikor 1600 szeptember 30-án, tehát házasságuk negyedik esztendejében elhagvta Grácot, első házasságából született leányán kívül már két gyermeke született, egy fiu és egy leány. Prágában nem egészen tíz esztendőt töltött és ez idő alatt mégöt gverréssletre Is beszerez lietők STANDARD) legújabb rádiók: p hilip sí JANI ANDRÁS Takaréktár u. 8. DÍJTALAN bemutatási