Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-25 / 191. szám
1934 augusztus 25. D t L M A C. 7 A R ORSZ Á G nMHBSWMMmmraBHMH 3 Nagyszabású restaurálásra készülnek a négyszázéves alsóvárosi templomban 1938-as országos ünnepségekre kijavítják a templomot, megfelelően elhelyezik a muzeum kincseit és rendbehozzák a Mátyás templom környékét — Négy év alatt 24 ezer pengő támogatást kérnek a várostól a nagyszabású munkához (A Délmagyarország munkatársától.) 1938-ban kilencszáz esztendeje lesz annak, hogy az első magyar lkrály: Szent István meghall. És ebben az évben lesz 500 esztendős fordulója Mátyás király születésének. P. Schneider Vencel, a ferencesek szegedi rendházának főnöke felvetette azt a tervet, hogy a kétszeres évforduló alkalmával ünnepséget kell rendezni Szegeden, mert az okmányok tanúsága szerint az alsóvárosi templomot Mátyás király építtette. A templom falai, a szentély és a sekrestye még abból az időből való. 1650-ben, a török megszállás idején leégett a templom és a törökök nem engedték kijavitani. Emiatt azután beszakadt a mennyezet. Régi feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a szegedi hivek háromszor is deputációztak Sztamhulban, hogy a török hatóságok engedjék meg a templom helyrehozatalit. Tíz év után végre hozzáfoghattak a templom kijavításához és ebből az Időből maradt meg az alsóvárosi templom főhajója. Az alsóvárosi templom épülete, annak ellenért, hogy egyik legcsodálatosabb építészeti műemlék Magyarországon, most is rendkívül elhanyagolt állapotban van. P. Schneider Vencel házfőnök elhatározta, hogy az országraszóló ünnepségek előtt kijavíttatja a templomot és rondbebozatja a környéket. Schneider plébános beadványt intézett a városhoz és négy éven keresztül évi 6000 pengő városi támogatás kiutalását kéri. A beadvánnyal kapcsolatban P. Schneider Vencel a következőket mondotta: — A várostól ezideig még semmit sem kértünk Ss Alsóvárosra nem is sokat gondolnak a torony alatt. Most négy éven át 24.000 pengőt kérünk, bár ei az összeg csak harmadrésze annak, amelyet a templom renoválására szándékozunk kiadni. A még szükséges 45—50.000 pengőt társadalmi gyűjtés utján reméljük előteremteni; a gyűjtés már meg is indult. Tervünk az, hogy átfestjük a templomot és kiszárítjuk a falakat. A templom falat ugyanis másfélméteres magasságban teljesen átnedvesedtek, lehull róluk a vakolat, veszélyben vannak az értékes festmények is. Körül kellene szigetelni az egész templomot, a hajót is a müértékének megfelelően ki akarjuk festetni. Még mindig csak ideiglenes a templom pí ratlan értékű múzeumának elhelyezése, amelynek messze külföldről is csodájára járnak az emberek. Legutóbb Berlinből kaptunk levelet, hogy küldjük el a tizenhetedik századból való miseruhának és Mátyás király misepalástjának a fényképmásolatát egy német muzeum számára. Fel nem becsülhetők az alsóvárosi templom muzeumának kincsei, de sajnos, megfelelő hely hiánya miatt nem tudjuk kellőképen elhelyezni és kiállítani azokat. Az ünnepségek idejére átrendeznénk a muzeumot Is és állandósíthatnánk a kincsek megszemlélését. Elmondotta Páter Schneider, hogy a muzeumot 1918 tavaszán Zadravetz István alapította. A muzeum nevezetesebb kincsei a következők: egy rendkívül érdekes fafaragású ajtó, mely 1756-ban készült. Miseruha a tizenhetedik század elejéről. Mátyás király palástja 1465-ből. Mária Teréziakorabeli miseruhák; Marcluai Szent Jakab karosszéke. Ez a szék 1450-ből való. 1930 óta az alsóvárosi templomban van Szent Gellértnek, az első csanádi püspöknek ereklyéje is és ott van a híres Fekete Mária-kép. A muzeum elhelyezésén már régea akartak változtatni de aem volt hozzá pénz. Most a város támogatásából és a társadalmi gyűjtésből szándékoznak « muzeum részére is alkalmas helyet kijelölni. Schneider házfőnök beadványát először a pénzügyi bizottság fogja tárgyalni, majd a szeptemberi a* Í8!ü! mi mai naptól kezdve steril pap Irt éne Ivekben kapható a kitűnő pasztőrözött tejszínből készült tejföl 24 fillérért. a K§ZDonti Te csarnok RT. lIAklat lián. kisgyűlés ele kerül Ha a város megadja a kért hozzájárulást, akkor már jövőre hozzákezdenek a templom tatarozásához és a Mátyás király-tér parkosításához is, hogy 1938-ra, az országos ünnepség idejére a Mátyás-templomot, amely az ország legrégibb építészeti műemléke, megfelelően rendbehozhassák. fflrelc Az icíő A Szegedi Meteorologi&i Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 30.6 C. a legalacsonyabb 18.9 C. A barométer adata nulllokra és tengerszintre redukálva reggel 760.2, este 760.8 mm. A levegő páratartalma reggel 66, délben 48 százalék. A szél iránya északnyugati, erőssége 2—1. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Sok helyen eső és ziva* tar. A hőmérséklet alie változik. Északnyugaton újra a nappali hőmérséklet emelkedése valószínű. — A paizstetüs korlátozások megszüntetését kérik az érdekeltek. A Tisza-Maros-szögi faiskolatulajdonosok küldöttségét vezette pénteken dr. Pdlfy József polgármester elé dr- HunyudiVass Gergely th- bizottsági tag. A küldöttség arra kérte a polgármestert, hogy szombaton, amikor Budapestre utazik, járjon el a földmüvelésügyi miniszternél és kérje az úgynevezett paizstetüs korlátozások megszüntetését, mert ezek csak feleslegesen nehezítik meg a csemeték értékesítését. A polgármester megigérte, hogy teljesiti a küldöttség kívánságát. — Frontharcos vezetők olasz kitüntetése. Az olasz király az Országos Frontharcos Szövetség országos elnökének, gróf T a k á c h-T o 1 yay József ny. altábornagynak az olasz korona rend tiszti nagykeresztjét, Kertész Elemér országos alelnöknek es gróf Pá 1 ffyDaun József vezetőségi tagnak az olasz korona rend tiszti keresztjet adományozta a magyar és olasz frontharcos kapcsolatok kiépítése es elmélyítése körül szerzett érdemeik elismeréséül, — Téli gyümölcs- és szőlőkiállitós. K Szegedvidéki Gyümölcstermelők Egyesülete által a nyári gyümölcsökből rendezett állandó kiállítás befejezéséül 29-én délután sajtóbemutatóval mcgiivilik az idei kiállítási szezont bezáró téli gyümölcs- és szőlőkiállitás az ipartestület székházában. Az egyesület felkéri tagjait, hogy a kiállításon, mely hivatva lesz a szegedi gyümölcs hírnevét fokozni, lehetőleg mindenki vegyen részt. Beküldhető minden fajta téli gyümölcs, tor. és csemegeszőlő. Aki magasabb díjazásra tart igényt, egyfajta hibátlan gyümölcsből legalább kis hollandi ládára valót (kb. 4 kilót) küldjön be, de ki lehet állítani 5 —6 darab gyümölcsöt is egyfajtából, vagy 3—4 fürt szőlőt. A csomagoló ládákat az egyesület ingven bocsájtja rendelkezésre, átvehetők Sárkányhegyen, Szatymazon, Felsőtanyán az egyesület megbízottjánál, vagy közveilenül a kiállítás irodájában, az ipartestületben. A gyümölcs beszállításának határideje augusztus 29. reggel. A kiállitás 8 napig lesz nyitva. — Szociáldemokrata pártvacsora. A szociáldemokrata párt móravárosi pártszervezete szombaton este 8 órakor a Sánta-vendéglőben (Széll-ucca és Remény-ucca sarok) pártvacsorít rendez. Felszólalnak Mai ásíts Géza és Esztergályos János szociáldemokrata országgyűlési képviselők. — 'A miskolci rendőrkapitány kardafférja. Miskolcról jelentik: Miskolcon csütörtökön délután véres kardpárbaj játszódott le- Dr Mihalovits József rendőrkapitány karddal összekaszabolta Csermák Fél a vasgyári mérnököt, akivel valamilyen személyes természetű ügye volt. Az afférról és annak előzményeiről mindkét szereplő taligát. Ugy tudják, hogy a véres kardaffér mögött nőügy húzódik meg. Állítólag Csermák a kapitány egyik nőrokonára sértő kijelentést tett. A szereplők az ügyet lovagias útra terelték— Evangélikus egyházi hírek. Vasárnap az Istentiszteletek sorrendje: délelőtt 10 órakor gyülekezeti istentisztelet (Egyed). Délután fél 6 órakor gyülekezeti bibliaóra, 7-kor liturgikus istentiszt«— Nemzeti Bál. A Társadalmi EgyesületeK Szövetsége közölte Bárányi Tibor főispánnal, hogy a Nem7eti Munkahét befejezéseképen Nemzeti Bálát rendez Budapesten, abból az alkalomból, hogy most van a századik évfordulója a Széchenyi István által rendezett első Nemzeti Bálnak. A bál jövedelmét a TESz az újságírók jóléti intézményeinek céljaira fordítja hálája jeléül azért a szolgálatért, amelyet a sajtó munkásai tettek a TESz és Nemzeti Munkahét ügyének. A TESz a főispánt kérte fel, hogy a bál szegedi résztvevőinek névsorát közölje a rendezőséggel. Akik tehát részt kívánnak venni a Nemzeti Bálon, a főispáni hivatalban jelentkezhetnek. A spanyol exkirály Bukarestbe készül (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Bukarestből jelentik: Alfonz spanyol exkirálv szeptember első napjaiban Romániába utazik, ahol Mária román anyakirálynőnél tesz látogatást. A bukaresti lapok hangoztatják, hogy Alfonz látogatása teljesen magánjellegű. A rmm \wmm halálra Ítélte a nagyváradi jogakadémiát (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Kolozsvárról jelentik: A román kormány elhatározta, hogv a történelmi tradicióju nagyváradi jogászakadémiát megszünteti és beolvasztja a kolozsvári egyetembe. Ez az intézkedés még román körökben is felháborodást keltett. A kolozsvári egyetem román jogi dékánja kijelentette, hogy az intézkedés törvénytelen. Sehol olcsóbban gyermekkocsik gumi és szerelékek részletre is. — Nagy favltómdhely SzánlóSándor oéprakiára. Kiss Dávid-palota Kiss-ucca