Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-03 / 174. szám

DHMAGYARORS BserkMCtOtég! Somogyi ucen í*.,l.«n, Teí«lon: 23-33. ^ kiadóhivatal lifTUnnnifcnnfi i ItVr «t Jegyiroda r Aradi ucea 8. Telefon : 13-0«. , Nyomda : LHW Llpöl ucca 1«. Telető»» i 13^o®. Távirati levélcím : nelmrovwroMTi'i'' Szened Pénlek 1954 augusztus 3. Ara 12 Hllér X. évfolyam, 174. sz. ELŐFIZETÉS: Havonta helyben 3.20 Vidéken «• BodapeiUen a.OO.ktllimdön 0.40 pengd« Egye* szám Ara hétköznap ÍZ, VBidr. é> Ünnepnap ZO tlll. Hír deté«ek felvétele tarifa szerint. Megle. lent'« Itétld kitételével nanonle reooe» Hindenburg A neudecki kastély ormán félárbocra ¡eresztették a lobogót. Szerte egész Németországból a gyász külső megnyilvánulásának ezer, meg ezer jele fordul a kelet-poroszországi kastély felé, ahol utolsó álomra hajtotta fejét a világháború legnagyobb nevü hadvezére és a német birodalom második elnöke. A válságok között vonagló Németország ugy érzi, hogy Hindenburg személyében a német történelemnek egy nagy fejezete zárul le örökre. És egyéniségének őszinte megbecsülését mutatja az a részvét és tisztelet, mely Németország mai izoláltsága mellett is kijár volt szövetségesek és ellenségek részéről egyaránt a hatalmas aggastyánnak, aki a német történelem legendás alakjai közé emelkedett. Történelmi mértékkel mérve, megérdemelte-e Hindenburg a katonai hírnévnek azt a mértékét, amelyben része volt: azon kérdések közé tartozik, melyekről lehet vitázni. A világháborúnak voltak ugyanis nagy katonái mindkét oldalon, de egy sem volt közöttük, akit a puszta katonai értékelésen kivül olyan mértékben font volna körül a legendás hirnek koszorúja, mint a nyugdíjas öreg tábornokot, akit a hannoveri virágos erkélyü villa nyugalmából emelt ki a világháború zivatara, hogy egy csodálatos, körülmények között kivívott nagy győzelem után hosszú négy esztendőre megacélozója legyen a németség elszántságának és vezére harcának majdnem az egész világgal szemben. Kár volna ma, a gyász pillanatában felvetni a kérdést, hogy katonailag mekkora volt Hindenburg szerepe a tannenbergi csatában, amelynél Cannae óta az ellensúg teljesebb és tökéletesebb megsemmisítését nem produkálta még a világtörtenelem. Igaz-e az, hogy már « tervek teljesen készen voltak, mikor az öreg tábornok a császári paranccsal zsebében Hannoverben vonatra szállt s máT a hadmüveletek is olyan stádiumban voltak, hogy azokon, ha akart volna, sem tudott volna változtatni? Igaz-e, hogy az összes parancsok tulajdonképen Ludendorfftól eredtek s az uj fővezér csak az aláírását adta a végrehajtásukhoz? És ha ez igaz, igaz-e az is, hogy Ludendorff is csak azokat a terveket approbálta, melyeket az oprációs iroda vezetője, az a Hoffmann nevü ezredes terjesztett eléje, aki a brestlitovski ! békekötés ökölcsapásával irta be nevét a történelembe? Semmi céljuk sem volna ezeknek a kérdéseknek, mert ezek se a megtörtént tényeken, se azon az igazságon nem változtatnak, hogy a tannenbergi csatától kezdve Hindenburg neve lett a szimbólum, amely körül kijegecesedett először a németség győzni akarása, a nagy harc második fázisában ellenállása, végezetül pedig élet-halálküzdelme a bekövetkezett események és a túlerő áradatával szemben. Az ő neve mellett háttérbe szorult a me~ lodramatikus császár személye, háttérbe szorultak az egyes csaták győztes hadvezérei, neki állítottak vasszobrokat a német városok legszebb terein s Siegfriedről és róla nevezték el nyugaton az utolsó nagy védelmi vonalakat, mikor a nagy mérkőzés emberi számítás szerint már eldőlt a túlerőben levő ellenség javára. A németség nagy harcának Hindenburg volt az igazi képviselője. Hindenburg személyét a közvélemény s a közvéleménynek hite tette naggyá ugy a németek. mint ellenségeik szeméhon. És a közvélemény hitében a történelmi igazságszolgáltatás szava nyilatkozott meg. Mert Hindenburg igazi nagysága nem abban rejlett, hogy egyik, vagy másik győzelemnek az oknyomozó történetírás megvilágításában személy szerint ő volt-e igazi szerzője, hnnem abban, ahogy viselni tudta a legendás hir dicsőségét és amilyen méltóságot és kötelességérzetet tudott tanúsítani a sorscsapások nehéz óráiban. Paradox mondásnak tetszik, de igaz, hogy Hindenburg nem a győzelmek mámorában, hanem az összeomlás szörnyű óráiban adta bizonyítékát igazi nagyságának. A császár Hollandiába menekült, Ludendorff elvonult Svédországba, hogy megirja önigazoló emlékiratait, Tirpitz és a külügyek intézői eltűntek, de Hindenburg- a helyén maradt, hogy egy fenekestől felfordult, láztól szaggatott, önmagát marcangoló országban lebonyolítsa egy sokmilliós hadsereg leszerelését és a felbomlani készülő tömegeket visszavigye otthonukba, a békés polgári foglalkozás mellé. És mikor a győztes ellenségek vészes elvakultsága, saját bűneiről elfeledkezve, megtorlást akar gyakorolni a háború bűnöseivel szemben, az uj rezsim pedig Németországban elsöpört mindenkit, akinek valami köze volt a háborúhoz, Hindenburg személye tisztán állt és se egyik, se másik oldalról nem csaptak feléje a gyűlölködés hrdlámai. Katona volt és mint katona, teljesítette kötelességét. Polgár lett belőle és mint polgár, szintén példáiét szolgáltatta a kötelesség teljesítésének. Monarchista meggyőződését sohasem titkolta, meg akkor sem változtatta meg, mikor feléje irányult milliók bizalma s a szociáldemokrata Ebért után az uj német birodalom elnöki székébe emelte. De meggyőződését példásan tudta összeegyeztetni az alkotmány által megkövetelt pártatlansággal, tárgyilagossággal és az elnök személyére kötelező önmegtartóztatással. Csak igazán kivételes egyéniségeknek adatik meg, hogy volt ellenségek részéről érjék a megbecsülésnek igazán kivételes megnyilvánulásai. És ha utolsó éveiben a magas kornak lefelé hajló ívelése mellett már távolról sem volt az az irányító tényezője Németország állami életének, mint az éppen a német birodalom erdőkében kívánatos lett volna, személyéhez mindig a megnyugtatásnak bizonyos érzése fűződött. Hetek óta ezért merültek fel a kérdések a világ sajtójában, hogy mi lesz Hindenburg után s ezért kelti halála a gyász mellett a nyugtalanság és bizonytalanság érzését. Hindenburgban a német birodalom annak a generációnak utolsó nagy képviselőjét vesztette el, amely Königratzen, Szedánon és Pórison keresztül megteremtette a második birodalmat s a szörnyű összeomláson keresztül a káosz és válságok állapotáig jutott el. A kevesek közé tartozott, aki egyforma méltóságot tudtak tanúsítani a győzelmek idején és a sorscsapások súlya alatt. A németségnek minden oka megvan, hogy gyászolja halálát: A Világnak minden oka megvan, hogy halálában a higgadtság egyik szilárd pillérének elvesztet fájlalja. Hindenburg halála óriási részvétet keltett az egész világon Hitler korlátlan ura le» a Német Birodalomnak — Az elnöki tisztségei egyesítették a kancellári hatáskörrel NeudecE, augusztus 2. Hindenburg tábornagy, birodalmi elnök, ma reggel kilenc órakor meghalt. Berlin, augusztus 2. A halálhir egynegyed 11 óra után terjedt el a német fővárosban. A hir nem élte váratlanul a lakosságot, mert az utolsó orvosi jelentések alapján már nem volt kétséges, hogy az elnök utolsó perceit éli. Ahban a percben, amikor a német rádió Neudeckben kiadott hivatalos jelentés alap ján közölte a halálhírt. az összes középületekre és igen sok magánépületre kitűzték a fekete zászlót. A közhivatalokban megszűnt a munka s a tisztviselői kar öt perces néma csenddel adózott az elhunyt emlékének. A minisztertanács, amely egész éjszaka ülésezett, a halál pillanatában már ismét együtt volt és azonnal megkezdte a szükséges intézkedések megvitatását. Hindenburg elnök halálhírét Göbbels birodalmi propagandaminiszter mondotta be rövid gyászbeszéd kíséretében a német rádióban. A7. elhunyt tábornagy temetését a kormány rendelkezése értelmében „a német nép rendezi". A minisztertanács már az éjszaka folyamán meghozta ezt a törvénvt. amely kimondja, hogv Hindenburgot „nemzeti pompával a nép temeti el". Blomberg hadügyminiszter országos gyászt rendelt el. Pcrlin. augusztus 2. ( Németország nj elnöke csütörtök' reggel óta Hitler Adolf. A birodalmi elnöki tisztséget egye« sitették a kancellári tisztséggel s az elnök jogköre átszáll Hitler kancellárra. Hitler kancellar mostantól kezdve a nép vezére: „Führer und Beichskanzler" s teendőinek ellátására helyettest nevez ki. A birodalmi kormány a következő törvényt hirdette ki azonnali hatállyal: 1. §. A birodalmi elnök hivatalát egyesitik a birodalmi kancellár hivatalával. A birodalmi elnök eddigi hatásköre a Vezérre és birodalmi kancellárra: Hitler Adolfra száll át. 0 nevezi ki helyettesét. 2. §. Ez a törvény a birodalmi elnök halálá. nak időpontjával lépett életbe. Az utolsó órák A csütörtök reggeli, lapok csak rövid tudósításokban számoltak be arról, hogy a beteg állapota percről-percre gyengül. Neudeckbőí érkező jelentések szerint a tábornagy hozzátartozói az egész éjszakát a tábornagy ágya mellett töltötték. Hindenburg Oszkár ezredes, a haldokló tábornagy fia, egy percet sem tágitott édesatyja mellől és a reggeli órákig virrasztottak a beteg ágya mellett leányai: Bachhau. s e n asszony és P e n t z asszony is. Hitler birodalmi kancellár a neudecki kastélytól mintegy harminc kilométernyire, a finkensteini kastélyban töltötte az éjszakát és állandó telefonérintkezésben volt a berlini birodalmi kancellári hivatallal. Hindenburg állapotáról reggel 5 óra 45 perc-