Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-11 / 181. szám
£ DÉLMAGyARORSZAG T953 augusztus ne Megbetegedtek a Templom-íéri galambok A belvárosi plébánia .jelentést tett a városbúzán, hogy a Templom-téri esonkatoronyhan elhelyezett galambok himlőben megbetegedtek. Számos galamb már el is pusztult, mert nem gondozzák rendszeresen őkel. A kulturügyosztály most utasította a városi főkertészt, hogy gondoskodjék a galambokról és rendszeresen tisztiitassa a férőhelyüket. A beteg galambokat niost majd elkülönítik a többiektől és gyógykezeltetni fogják őket. — összeütközött két petróleumvcmat. A romániai Rocea állomáson egy petróleumvonat összeütközött egy másik petróleumot szállító vonattal. Mindkét vonat mozdonya és első kocsija összetört, majd csakhamar lángokba borult és felrobbant. Az állomás épülete is leégett. A szerencsétlenségnek 8 halott ja van. Na sait, lepven ST^UFFER! — Megölte az urát, hogy felvehesse a biztosítási összeget. Amerikában kivégezték A n t o n i o Anna asszonyt és két bűntársát azért, mert tiiegölte férjét, hogy az életbiztosítási összeg birtokába jusson. — Felhivá». Felkérem mindazokat, kik a volt közös, nagykanizsai 48. gyalogezredben szolgáltak, tiszti és legénységi állománybelieket egyaránt, Szegeden laknak, hogy címüket velem tudatni szíveskedjenek. Bokor Manó, Oroszlán-ucca 4. ~ Részletre ls legelőnyösebbe» vehet kerékpárt, gramofont, rádiót Déry gépáruházban fötSSk kedvező fizetési fel Wtelek mellett legolcsóbban besíerethetftk Fekete Nándor Kossuth L s-«t 18. rel- 20-72 — A tiszai haláiszati kiállítás. A szegedi szabadtéri játékok kezdetén nvilt meg a Rudolftéren, a közúti bid alatt a Tiszai Halászati Kiállítás. A kíállitás iránt nemcsak a szegediek, hanem a játékokra érkező idegenek kőzött is rendkivü! nagy az érdeklődés. Megállapítható, hogy a kiállítás Szeged egyik legérdekesebb specialitása, amely, na a megkezdett uton tovább fejlesztik, a paprika, halbicska és papucs mellett Szeged egyik szintén közismert különlegessége lesz. A kíállitás bemutatja a Tiszában élő összes halfajtákat, akváriumokban és különlegessége az akváriumban látható rákok. A halászatra vonatkozó dokumentumok, valamint egyéb. Tiszára vonatkozó kiállítási tárgyak nagvon érdekesek, látványosak s nemcsak a felnőtteket, hanem a gyermekeket is szórakoztatják. A kiállítás nyitva van naponta reggel 8 órától este 8 óráig. MAKÓI HÍREK Ujabb vakmerő betörés történt Makón (A Délmagyarország makói munkatársától.) Még el sem mult a két vakmerő makói betörő elfogásának szenzációja s már ismét egy nagy betörési eset foglalkoztatja a makói rendőrséget. Pollák Sándor Dessewffy-téri rőföskereskedő családjával együtt tegnap korán reggel az üzletbe ment, miután a lakást gondosan lezárta. Kilenc óra tájban egy szomszéd szaladt be az üzletbe azzal a hírrel, hogy Pollák Bolygó-ucca 2. szám alatti lakásáha betörtek és teljesen kifosztották. Pollák Sándor rémülten szaladt a rendőrségre, hogy megtegye a feljelentést. Mielőtt azonban egy lépést is tettek volna, a tettest már be is hozta egy rendőrjárőr Szűcs Zsuzsanna magyarcsanádi illetőségű, rovottmultu nő személyében, aki hatalmas batyut cipelt a hóna alatt, — a rendőr, aki ismerte Szűcs Zsuzsát, éppen a nagy batyut találta gyanúsnak. A batyuban úgyszólván egész női ruhatár volt összegyömöszölve. Egy nagyértékfl perzsabunda és egy brilliáns fülbevaló kivételével, amelyekről Szűcs Zsuzsanna egyelőre nem akar tudni, az összes lopott holmik előkerültek. A kihallgatás folyamán Szűcs Zsuzsanna elmondta, hogy a kerítésen mászott be az udvarra és egy ablakot betörve, jutott be a lakásba és ugyanigv távozott. Szűcs Zsuzsanna egyébként tegnap is működött, amennyiben a Dessewffv-téri N a c s aféle kifőzőben az udvaron kiterített női ruhákból lopott egy párat, este egy bokorban átöltözött és a saját ruháit otttiagvta. A vakmerő betörőnő ellen az eljárás megindult. I zsébet Nagycsillag-ucca 36. szám alatti lakó« el* | len súlyos testi sértés miatt A rendőrség az eljá-< rást megindította. — A makói monstre bűműgy kihallgatásai most folynak a rendőrségen. 14 betörésnek károsultjait és orgazdáit kell kihallgatni. Mintegy 25—30 a kihallgatandók száma. Csak a kihallgatások megtörténte után viszik át a két makói betörő-napszámost a bűnügy hatalmas aktacco* mőjávai együtt a szegedi ügyészséghez. Egy jómódú gazda fin rejtélyes öngyilkossága Apáttá Iván. Apátfalván az utóbbi időkben sok öngyilkosság történt. Most ismét egy különös öngyilkosság dúlta fel a község nyugalmát Vigh l. Mátyás apátfalvai Tanya 111. szám alatti gazdálkodó 20 éves fia tegnap délután 7 óra tájban felakasztotta magát a tanya kocsiszínjének gerendájára. Édesapja talált rá, rögtön levágta a kőiéiről, élesztgetni próbálták, de már késő volt, a fiu meg» halt. Makó anyakönyvéből. Házasságra jelentkeztek"} Imre János Balázs Piroskával. Elhaltak: özv. Molnár Ferencné Pallagi Mária 84 éves (KiscsHlag-n. 7.), Antal András 9 napos (Kövegy), Szántó István 32 éves katona hősi halála anyakönyveztetek. Bírói árverés alá kerülnek MA fél 10 órakor KAlyBria-ucca 21. alatt teljesen komplett modern ebédlő, hálószoba és konyhabútorok. 187 — Tűz Röszkén. A röszkei tanyák között pénteken délelőtt tüz ütött ki Horváth Anna Juliasznov 374. szám alatti tanyáján. A tető gyulladt ki és mire a tűzoltók kiértek, már az egész tető lángokban állott. A tűzoltóságnak sikerült a tüz továbbterjedését megakadályoznia. A kár 800 pengő. A tüzet a rosszul épített kémény okozta. RADIrt- és VILLAMOSSÁGI ÜZEMEMET éíhelyerlem Tábor-u. 7b. sz. alá. (Adóhivatallal sziemben.) Minden, a szakmába vágó szereléseket és javításokat legolcsóbban vállalok. POLLAK IMRE, A szabadtéri játékok szombati előadására Makóról három autóbusz indul, amelyre a jegyek már elővételben mind elkeltek. Az autóbuszok délután 6 órakor indulnak a T)élm«gyarország makói kiadóhivatala elől (Városi bérpalota). Vasárnap is autóbuszok szállítják be Szepedre a makóiakat s a jelentkezés a még hátralevő két előadásra is folyik. Brndőri hirck. Kovács István békéssámsoni lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki Schwarcz Gyula Fő-téri bőrkereskedése előtt hasvott kerékpárját ellopta. — Hadár Sándor Bethlen uccai lakosnak a városháza kapuja alól vitte el ismeretlen tettes a kerékpárját. — A rendőrség a két keréknárlopás ügyében a nyomozást meginditotta. — Király Istvánné Almássy-wcca 3 szám alatti lakos feljelentést tett Szabó ErAlkalmi áron eladó: 2x3-as németperzsa, 2 drb ágy elé való 100x175 cm. axmenszler szőnyeg, 1 drb ikerablakra való diszes grenadin függöny, 1 drb szmirna hintaszék takaró párnával, stb. stb. 146 Várkonyl Mihály í •nrmnnri Szegeden költse el pénzét! I szegerii kereskedik és iparosok megbízhatók és versenyképesek. FÉRFIINGEK készen és mérték szerinti len'obb minőségben, nagy választékban LAMPEL és HEGYInél 0 0*9 ¿IffTAP vásárlásnál, javiWi *Sj tsnfjieí tásnál, eladásnál fordulton bizalommal TOTN óráshoz, KSIcsev ucca. Tisztviselők, nyugdíjasok előle« nélkül vás aro Iratnak részletre ABC ulalvánnyal s Rádiót TTT7TTTo Csillárt (r é Síletre ¿írógépet k a p h at -•Kerékpárt Kelemen Mártonnál, Kelemen ucca 11. sz. Fopista mellett. Fűzök, ernyők, nöidivat cikkek f legjobb, legolcsóbb beszerzési forrása t Káldor J. és Tsa cég Szeged, Kárász u.6. BÚTORT, KARPITOSmunKAT Jól és olcsán WIESNERNEL Klauzál tért. kiváló flutó- és motorkerékpárolaj amerikai mlröség, lénye- Diill Uílmne c6S' gesen leszáilitott árban Itllll VIllllUO nél Mikszáth Kálmán ucca 9. szám. Magas áron beváltom SSS,S: Ját, ha nálam RAf||en József vllcseréli be ujjá. KVIilbK lanyszereló mester, Tisza Lajos Körút 3». szám. Jégszekrény ¡i«olie,obib; le*>bbb Fürdőkád Feketéne Vízvezeték Kossuth L. sugárut 18. az. ARANY, EZÜST, BRILLIÁNS ÉKSZEREK - DÍSZTÁRGYAK nVBftH-n él Kelemen u e • a II. KLUll legolcsóbban, legmegbízhatóbban KET1ING LAJOS DIVATÁRUHÁZ » PUSPÖKBAZÁR REDŐNYÖS TOLLTARTÓ praktikus olcsó, tetszetős. Gyártja és árusitia WIRl'H ÉS RENOEY Széchenyi tér 6, Kézimunkaionalak legolcsóbb bevásárlási helye Fischer „Kézimunkaház" Kölcsey n.10. mmm