Délmagyarország, 1934. június (10. évfolyam, 123-145. szám)

1934-06-02 / 123. szám

OflMAGY ARORSZAG Tiinius z: a Nagyon csinos |)ŐÍ ruhák 9 pengőtől óriási választékban P. REICH Minden darabot alakra iqazitok SZÉCHEMi-lÉK 17 cégnél D01 Űrnapján 1400 filléres kiránduló érkezett Szegedre Hétfőn rendezik meg a budapesti diákok kirándulását (A Délmwyarország munkatársától.) Az el­mult vasárnap — mint emlékezetes — népes filléros vonat érkezett Budapestről Sze­gedre. A vonat 1540 kirándulót hozott macával, száznegyvennel többet, mint rendes körülmé­nyek között és így » vasút kénytelen volt pót­kocsikat kapcsolni a szerelvényhez. A szegedi kirándulás iránt ugyanis olyan nagyméretű ér­deklődés nyilatkozott meg Budapesten, hogy egy vonat nem lett volna elesendő a jelentkező utasok befogadására, az lBUSz pedig Imu­lasztotta a második jonat engedélyezésének kieszközlését. Ezernél több kiránduló maradt igy lo a vonatról és a szegedi Idegenforgalmi Hivatal, amikor értesült erről, azonnal meg­tette a szükséges lépéseket, hogy az IBUoz csütörtökön. Urnapián indítson egy soronkivü­li fillíres vonatot Szegedre. Az IBUSz teljesítette is ezt a kívánságot és így történt, hogy csütörtökön Budapestről Is­mét megérkezett a filléres, amely 1400 kirán­dulót hozott magával. A pesti vendégek szá­mára a? Idegenforgalmi Hivatni gondoskodott programról és vendégszeretetről. Az idő elég kedvező volt a kirándulók íren jó hangulatban töltötték el a nanot. megnóztek minden látni­vr>iőf itr"''m ,'t ' a szcK'-di speclalí''sokit és este szép emlékekkel ültek vissza a vo­natra. Igen nagy sikere volt az autóbuszkörsétának is, amely iránt szintén nagy volt az érdeklő­dés. Délelőtt ::i tizenkét órakor három zsú­folt autóbusz indult el a városbemutató körút­ra, délután három órakor ujabb három és este öt órakor egy. Minden autóbuszon idegenveze­tők ültek. r.kik a szükséges magyarázatokikai szolgáltak a körutazás résztvevőinek. A körsé­ták nagy sikerére való tekintettel az Idegenfor­galmi Hivata' most javaslatot terjeszt a városi üzemek Igazgatóságához és javaslatában azt kéri, hogy az üzemigazgatóság sürgősen ala­kittasson át esrv nagyobb autóbuszt nyitott autókarrá, mert a rsukott autóbuszokból a körséta minden állomásán ki kell szállniuk az utasoknak. Itt emiitjük ímeg, "hogy Jnüitts 4-én dr. Bod­nár Gyula bud?oerti tinár ve-etésével 1400 budapesti közé iskolás diák jön tanulmányi kirándulásra Szegedre. Ez a kirándulás bele­tartozik a ppeti iskolák tanulmányi rendjébe. A diákkiránduló vonatok megszervezésével meg­bízott bizottság fcöbbszinnyomásu Szegedet is­mertető füzetet nyomatott, A a tájékoz­tató füzete! ct a 1 irá..dúlások r^sztvovő diákok között osztották széu 'A diákok megérkezésük után az országzlsi.!ólioz vonul: nk a trianoni béke évfordulója alkalmából, azután ötvenes csoportokban szegedi tanítók és tanítónők ka­lauzolása mellett megtekintik a várost. Az Ide­genforgalmi Hivatal a diá'íok kalauzolására huszonnyolc tanítót ás tanítónőt Vért fel. 3 évi dologházra ítélték a betörő cselédlányt (A Délmagyaror^zdg munkatársától.) A rend­őrség két hónaopal ezelőtt elfogta Binder Má­ria cselédleányt és va.dházastársát, Mayer 16« zsef borbélysegédet. Binder Mária á lnéven, mint Maver Józsefné. állást vállalt több he­lyer és azután munkaadója lakását kifosztot­ta. Legutóbb Drexlcr Jenő Hullám-ucca 8, szám alatt hkó magántisztvisel5 alkalmazasá­ban áliott. Onnan 800 ;>engő értékű ruhanem.ül és ékszert vitt el. Flfogatára után bevallotta, bogy Pilch Jenő budapesti ezredest is hasonló módon nagyobb összeggel megkárosította. Rá­bizonyult ezeikívill két másik hasonló lopás is, ugy, hogy pénteken a törvényszék ViW-taná­csa négyrendbeli lopás büntette címén vonta felelősségre. Vadházastársa. Mayer József egy­rendbeli lopás és 3 rendbeli orgazdaság miatt került a bíróság elé. Bhder Mária beismerte a lopást. Elmondotta, hogy többször volt már büntetve. Legutolsó büntetésének kitöltése után megfogadta, hogy mégíavul, két évig nem te követett e! semimit, de azután pénzre volt szük­sége ós elkövette a lopásokat. Most már bátí­ia, hogy nem maradt meg a becsületes uton. Ha kiszabadul — mon'aotta — férjhez megv Mayer Józsefhez, akit :zeret és becsületes éle­tet fog élni Hasonló vallomást tett Mayer 16­zsef is, aki elmonú^tía, hogy ő akár a börtön­ben is hajlandó volna megesküdni Einder Má­riával. t A bíróság a lányt 3 esztendei szigorított do­logházra ítélte Mayer Józsefet pedig egyesz­tendcl bör'önre Ítélte. Az ítélet jogerős. TeifnPSZ|plŐb,TennÍSZ!al3ElákeSsöreaidü versenvhurozás GLIICKS1 HOL és isa s Közegészsénligvi vizsgálat 79 szegedi gyárban és üzemben (A Délmagyarország munkatársátfH.) Fél­évenkint közegészségügyi . zempontból felül szokták vizsgálni a szegedi gyárakat. A leg­utóbbi vizsgálatot most fejezték be és ennek során 70 szeged' gyárban. Illetve üzemben tar­tottak közegészségügyi vizsg-ílatot. A szegedi gyárak nagyrészének berendezése nem esik ki­fogás alá. több helyen ueyan találtak bizonyos szabálvtilanságokat, amelyek orvoslására uta­sították a gyárak tulajdonosait. Különösen a munkatermek ellen voltak kifogások. Több he­lyen nincs megfelelő szellőztetés és a munká­sok számára sem rendeztek be rendes étkező-, mosdó- és öltözőhelyiségeket. Ugyanezeket a hiányosságókat tapasztalja a kerületi iparfel­ügyelőség is. amely szintén sűrűbb időközönkint vizsgálja felül az üz. neket. — Egyelőre nom lehet tulszigoruan elbírálni ezeket a szabálytalanságokat — mondották az iparíelügyelőségen —. mert, ha köteleznénk az üzemek tulajdonosalt az előforduló szabílv­talanságok eliminálására, a' kor esetleg be­csuknák az üzemeket. most a legfontosabb szrmpont. hogy foglalkoztahn '.:srven az üzem éi kerecsenek a munkások. Er4rt gondolunk meg egy öt nengf"' jelentő intézkedést is. mert sok Üzem még ekkora iparügyi beruházásra sem képes. A szegedi gyárak egyrésze mind­ameVett az utóbb: időben nagyfokú fejlődésen ment át. A kisebb üzemekkel szemben egyelőre elnézök vaeyunk. amennyire lehet, de maid ha a viszonyok jobbra fordulnak, sokkal szigorúb­bak leszünk és jelentősebb beruházásokra kö­telezzük az érdekelteket. Vizsgálat a makói hagymaszmdikátus ellen (A Délmegyarország makói tudósítóidtól.) A makói hagymaszlndikátus enévi munkája és nyeresége üdvében elrendelt -izsgálat nagy len­dülettel indult meg. A külkereskedelmi hivatal részéről Serb Iván államtitkár ma este érke­zett Makóra, ahol már iz előtte érkezett revi­zorok, ellenőrök és megbízottak előkészítették a vizsgálati anyagot A Külkereskedelmi Hivatal által hirdetett pa­nasznapot szombaton tartják mesr és ugyancsak szombaton d*1i 12 óra'.„r tartja ülését az el­lenőrző bizottság a vármesrveh'zán. A panasz­napon. illetve az ellenő.ző bizot'sáe nz íítw.L^.Uífc ríiü * -ÁRUHÁZ R-T­­Steqed, Cse»onl<s- és ss-ucca saroY BEFŐZÉSHEZ: 5 drb 4 decís, vagy 4 drb 5 decis fehér befőttes üveg —.88 5 drb 4 decis .vagy 4 drb 5 decis félfehér befőttes üveg —.78 6 drb 2 decis, vagy 5 drb 3 decis fehér lekváros üveg —.78 6 drb 2 decis. vagy 5 drb 3 decis fél­fehér lekváros üveg —.68 3 levél garantált 40 grammos „Sidac" befőző hártya —22 6 ív befőző pergament —.24 FÜRDÉSHEZ: 1 üveg strandolaj >—54 Szemelenző zöld celluloidból —.22 Csónakázó sapka zöld ellenzővel —48 Nvugágy gőzölt bükkfából csikós hu­zattal. lábtartóval Strandkabin gvékénv 1 méteres P 5.98 .68 ügy összes érdekeltjeinek részL-.o memoran­dumba foglalt vélem énye szerepelni fog. A Hagymatermelők Egyesülete, a Gazdasági Egvesfllet, a kereske.'.lc érdekképviseletében pedis: az OMKE fiókja részletes memoran­dumba fogaivá terjesztették 15 panaszaikat és a jövő évi fragymaértékesítés ügyiben vélemé­nyüket, illetve kérésüket Ezeknek a memo­randumoknak és szakvéleméi veknek az alapján a város is állást fog foglalni a jövő évi érté­kesítést illetőleg. Az érdekképviseleteknek a várossal megegyező véleményében — értesülésünk szerint — vörös fonálként húzódik végig a i-abadkereskedelent követelése. A termelők körében az Idei export megnyugtató lezárrsához szükségesnek tartlálc még. hogy az elért nyereség egy bizonyos mél­tányos részét utólag biztosítsa, illetve iuttassai a Külkereskedelmi Hivatal az exportban részt­vett, illetve e célra hagymát eladott kertészek­nek, az eladott mennyiségeknek és az érték©­gitésí ldőnr,ntoknak megfelolŐ arányban. Diákok harang-liiníelése Budapest, június 1. Nyolc budanesti egyetem! hallgató tegnap este teherautón leutazott Hidas községbe ahol pár napja bezárták a református templomot < diákok leszerelték a harangot és azt Budaoestre vitték. A harangot egyelőre a Kálvin-téri református templom mellett helyez­ték el és mellé tlblát állítottak ezzel a szöveg­gel: „Elhoztuk ezt a lélekharangot a magyarság •cme<"!''ből, hogy az ország szivében legyen hirdetője a ma^ar feltámadásnak!" Az ifjúság társadaln.l utón szeretné össze­gyűjteni azt az összeget, amely a harang el­helyezéséhez szt.kséaes.

Next

/
Thumbnails
Contents