Délmagyarország, 1934. június (10. évfolyam, 123-145. szám)

1934-06-22 / 139. szám

TO34 ÍUÍU'US 22. Ott MAG7ARORSZAG "7 HA KOI HIREK Gabonával akarják fizetni az mségatfót a gaz­dák. A csanádmegyei gazdasági egyesület Ráth József elnök indítványára elhatározta, hogy a kamara utján kérni fogja a kormányt, hogy a jövő­ben az inségadót gabonában fizethessék a gazdák, kérni fogják arra is, hogy az e célra szolgáló ga­bona árát mindig a tőzsdei ár felett állapítsák meg. Az indítvány indokolásául megemlítik a gaz­dák, hogy a mostani aszályos évben az aratómun­kások semmiesetre sem kereshetik meg azt a mennyiséget, amely fedezné egész évi szükségle­teiket s igy bizonyosnak látszik, hogy az ínségesek ellátására nagyobb meunviségü inséggabonára lesz szükség. A kocsifuvarozás érdekében állást foglalt a •wanádmegyei gazdasági egyesület. A vármegyei gazdasági egyesület legutóbb tartott értekezletén foglalkozott azzal a miniszteri rendelettel, amely 9 vasút érdekében korlátozza a kocsifuvarozá so­ka t s elhatározta, hogy ebben az ügyben közvetlen a kereskedelmi miniszterhez fordul, akitől kérni fogja, hogy a gazdák mostani nehéz helyzetére való különös tekintettel vonja vissza a kocsifuva­rozásokat korlátozó miniszteri rendelkezést. Az előterjesztés indokolásában rámutat az egyesület arra a kapcsolatra is, amely a gazdák fuvarozása és a lótenyésztés között van Kétségtelen ugyanis, hogy amennyiben a gazda a mezőgazdasági mun­kák elvégzése után is hasznosan tudja használni a lovait, ugy sokkal nagvobb .gondot fordií a lóte­nyésztésre. Hétfőn elitélték sikkasztásért — kedden betört. Megírtuk, hogy a Paku-féle hentesüzlet egyik be­törőjét elfogta a rendőrség, vallomása alapján tárgai is kézrekerültek. A betörést hárman követ­ték Tóth József Gőzunalom-uccai kárpitosse­géd, Csal a István Bajza-uccai állástalan keres­kedősegéd és egy fiatalkorú fiu. Tóth és Csal a so­rozatos kerékpárlopásokból kifolvólag iól ismert alakjai a makói alvilágnak, különösen Tóth, akit épen az előző napon itélt el a járásbíróság sik­kasztás miatt három hónapi fogházra és aki majd­nem könnyezve megfogadta a bíróság előtt, hogy soha többet nem fog „ilyesmit" elkövetni. A három betör/5 ellen me«n'ndult az eljárás. Ülések a vármegyéin. A vármegyei hadsegélyző bizottság csütörtökön délelőtt- ülést tartott. A bi­zottság hét segélyezést beszüntetett azon a cimen, hog y az illetők a városi szegénygondozó akció keretében kapnak támogatást. Elhatározta a bi­zottság , hogy Kéry Sándor szigorló orvos segélye­ifését három hónappal meghosszabbítja, hogy vizs­gáit letehesse. Kéry Sándornak, aki egy esanád­megyei jegyző fia, tanulmányai elvégzését egész i<jő alatt a badsegélyező bizottság tette lehetővé. Ugyancsak délelőtt tartott ülést a vármegyeházán a testnevelési bizottság. A makói nyári színház. A makói nyári szlni­szezon megtartása még mindig bizonytalan. A mult évben a Sebestyén-színtársulat tartott rövid nyá­ri szezont Makón, ez a szezon azonban siker te­kintetében messze mögötte maradi az egykori ma­kói pyári szezonoknak, ugy hogy már akkor szó volt arról, hogv jövőre aligha jön vissza a társu­lat. Az aggodalom valóra vált, mert mint értesü­lünk, Sebestyén színigazgató nem szándékozik az idei makói szezont megtartani. E pillanatban még teljesen nyitott kérdés: mi lesz az idei makói színi szezonnal. — Munkát keresett: magánlaksértésért egv hónapra Ítélték. Érdekes ügyet tárgyalt csü­törtökön a szegedi törvénvszéken dr. A p c z V Ernő tőrvényszéki biró. özv. B a g d i Ferencné vásárhelyi asszonv volt a vádlott, akit az ügyészség magánlaksértés vétségével vádolt. Bagdiné néháriv hónappal ezelőtt a kopáncsi állomás melletti vasúti házakba zörgetett be és munkát kért. Munkát azonban sehol sem ka­pott, egy helyen becsapták orra előtt az ajtót és a kulcsot is reáforditották. Bagdiné erre fej­szével esett az ajtónak és feszegette, de kinyit­nia nem sikerült. A csütörtöki tárgyaláson Bagdiné kijelentette, hogy nem érzi magát bű­nösnek. Munkát keresett mindenfelé, de sehol sem kapott. Már napok óta kóborolt étlen-szom­jan. A vasúti házakban remélt segítséget, de ott elkergetté k és becsapták orn előtt az a jtót. Nem tudja, hogy ezután mit csinált. Férjét, gyerme­két, de őt magát is villámcsapás érte. Azok meghaltak, ő megmaradt, de időnként olyan ro­ham vesz rajta erőt, hogv nem tud magáról. Igv történhetett ez most is. A biróság a tanuk kihallgatása után özv. Bagdi Ferencnél egyhó­napi fogházra Ítélte. — Angol nvelvtanfolvam a T) él ma övar ország előfizetői részére. Havi előfizetés díj öt pep«p. Heti három óra. Jelentkezni lehet az Aradi­uecai kiadóhivatalban. VÁLASZTÁS ELŐTT Az egyik tanácsnok-aspiráns meséli moz­galmas korteskörútjának észleleteiből a kö­vetkező apróságot. —• Hát kérem, járom én is szorgalmasan a városatyákat és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy minél több Ígérettel a tarsolyom­ban, köszöirtsön rám a választás napja. Nem panaszkodhatok, Ígéretektől már duzzad a ta­risznyám. Hogy mit érnek ezek az Ígéretek, az majd szerdán válik el, de következtetni lehet abból, ami a napokban történt, az egyik igen tekintélye s és igen jóindulatú városatya laká­sán. Körutamon eljutottam hozzá én is, de elő­szobájában a legnagyobb meglepetésemre már — három konkurrensemet találtam együtt, há­rom tb. tanácsnokot. — Nagyot néztünk egymásra, de aztán el­nevettük magunkat és indítványomra elhatá­roztuk, hogy mivel ugy is egyazon ügyben fá­radozunk, hát ne külön-külön, hanem együtt menjünk be a tisztelgésre Igy is törtéint, együtt mentünk be, az ajtónál már csak a szolgálati időre és a rangsor betartására vigyáztunk, de már a dohányzó asztal körül össze-vissza he­lyezkedtünk el. — A házigazda kedvesen, barátságosan fo­gadott bennünket, szívélyes beszélgetés ala­kult ki, majd szerényen közöltük, hogy mi já­ratba n vagyunk. Megpályázzuk a tanácsnoki állást és szeretnénk értékes támogatását biz­tosítani a magunk számára... Külön-külön mind a négyen .. Házigazdánk nem jött za­varba, külön-külön föltekintett bennünket, majd kijelentette, hogy kivétel nélkül mind a négyen nagyon a kedvére valók vagyunk, ez­ért nem is aprózza el magát, hanem minden igyekezetével azon lesz, hogy a közgyűlés — mind a négyünket megválassza tanácsnokká... — Tápéi verekedés után hamistanuzási per. Négy évvel ezelőtt verekedés volt a tápéi Török­kocsma előtt. Az általános verekedésben megszur­kálták Molnár Rupa Jánost és Csűri Mi­hályt. Az eljárás megindult és a csendőrség el­fogta Nagy Pisze Pál és Miklós Balogh Sándor legényeket, akiket a biróság jogerősen 4— 4 hónapi fogházra itélt. A legények azután újrafel­vételi kértek azon az alapon, hogy Molnárék ha­misan vádolták őket, nem ők voltak a tettesek. Molnár Rupa és Csűri ellen megindult az eljárás hamistanuzás miatt. A törvényszék mindkét legényt bűnösségét megállapította és őket feíenkint más­félesztendei börtönre Ítélte. Az Ítélőtábla Ko­v ác s-taniiesa csütörtökön foglalkozott az ügy­gvel. Dr. Szarvas János ügyész beszédében azt hangoztatta, hogy a vádlottak nem követtek el ha­mistanuzást, a szurkálok ténvleg azok voltak, aki­ket a tábla elitélt. A biróság felmentette Molnár Rupát és Csuril. Szeged, Csekonics- és Kiss-ucca sarok HAZTARTÁSI CIKKEK: 100 drb csomaghordó fácska —.24 Főzelék paszirozó görgővel —.68, —.58. — .28 Húsverő kalapács fém véggel —.28 Három sark os sárrács fából —J34 BöRARU: Kutyavezető szíj bőrből —78 Kutvaszá jkosár bőrből —.78 Kutya nvakszij bőrből —.58 Kulva kantár bélelt 98 FÜRDÖCTKKFK: Gummi fürdősapka —.24 Csónakázó sapka zöld ellenzővel —48 Póló sanka —.48 Nagyszélü strand szalmakalap —.78 Celluloid szemellenző — .22 1 üveg napolaj —.24 Strandszék összecsukható —.98 1 pár raffia fnrdőcípő —.78 Sport Vasárnap : KEAC—Postás A KEAC nagy előkészületekic; tesz és szor­galmasan készülődik a vasárnap Szegeden el döntésre kerülő Postás elleni országos közép döntő mérkőzésre. A csapatösszeállítást illetőé nem a legkönnyebb helyzetiben van a KEAC ve zetősége. Játékosainak nagyrészén a tiz n.a; alatt lejátszott négy mérkőzés miatt a kimerült ség jeled mutatkoznak, de sok a cériitt ic a csa pátban. Sipos és Tóth 11. már a P. Máv. ellen i sérülten játszott, igy érthető, hogy sérüléseik ben rosszabbodás állott be, dr. Herczeg és Em meriing pedig már szerdán sem tudott játszani Különösien dr. Herczeg nélkülözése érinti kel lemetlenül a vezetőséget, mert az ő posztjár egyelőre alkalmas játékos nem áll rendelfce zésre. A kiváló centerkalf vasárnapi játéka i' egészen bizonytalan, mert csütörtökön köny­nyebb miitétet hajtottak vég:e a lábán és a se bészeti klMkdn fekszik. Ebben a pillanatban r­vezetőség teliesen tanácstalanul áll a vasárnap osapatösszelMitást illetően. Amíg a KFAC a déli futball jé hírnévénél megőrzésén fáradozik, addig Kecskemét a rajt: esett sérelem klkorri fájására törekszik. A KA( nem nyugszik bele az országos tanács határo­zatába és azt hangoztatja, hogy szükség ese tén az ügyeit a belügyminiszter elé viszi. Sí relmezik azt Is. ?_z ismeretes Négy ess v~ ügy még mind'jg ninos elintézve. A tanácsi határozattól függetlenül a KEAC— KAC-ügy az or-zágos fellebbviteli bizottság el< kerül, amely kedden foglalkozik vele. Erre a? ülésre a KAC — értesülésünk szerint — eddic még nem ismert bizonyítékokkal vonul fel; az* akarja bebizonyítani, hogy Romhányi az átiga­zolási idő alatt nem is játszhatott, vagy leg­alább is nem szerepeli olya: mérkőzésen, ameiy a ..szabályok szerint nyilvános mecesnek szá­mit". A KAC ujabb akciójára vonatkozólag a KEAC­ban ezeket mondják: — A szabályok szerint nekünk van igazunk. A KAC még a sportszerűség emlegetésével sem állhat ©lő, ment a Négyessy-űgyíen ő is a zcldgyepein elért eredményeinfore tör. Az SzTK és a Fekete-ugv. Jelentettük, Hogy Fekete Lajos, az SzTK kerékpárosversen y­zője kilépett egyesületéből, mert az nem nevezw te őt be az országos ötnapos versenvre. Az ügy­ben Szmolenszky Béla, az SzTK kerékpár rosszakosztályának vezetője a következőket mondta: „Nagvon meglepődtünk, amikor érte­sültünk, hogy Fekete mivel indokolja kilépéi sét . Feketét nemcsak azért nem neveztük a ver., senyre, mert azon eddigi eredményei alapjárt nem lehetett sikere, hanem azért sem — és ez a legfőbb ok —, mert az ötnapos versenven esatí csapatok vehetnek részt. Amikor a tavalyi ver-i senyr e beneveztük, ezzel az indokolással utasu tottak vissza bennünket. Különben is, hogvati akart Fekete a versenyen részt venni, amikor mé g arra alkalmas kerékpárja sincs. Ezt még a szezon megkezdése előtt közölte velünk, sőt azt is, hogv az idén egváltalán nem fog verse-, nyezni. mert nincs kerékpária". A nyilatkozat­hoz csak annyit füzünk: ha Feketének nincsen j ó kerékpárja, mivel nyerte meg az eddigi ősz-i szes rl^li kerületi versenyeket? A DLASz fellebbviteli bizottsága pénteken dél­után 6 órakor ülést tart. Ezen az ülésen tárgyal­ják a MAK fellebbezését, amelyet a makói egye­sülét a szövetségi ellenőrök kiküldése miatt nyúj­tott be, K ó s z ó (UTC) fellebbezése is tárgyalásra kerül. Az UTC-futballistát 2 hétre tiltotta el a fe­gyelmi bizottság a játéktól. Inzultálta a birót: 2 év. A DLASz fegyelmi bizottsága tegnap tartott ülésén sulvos bünte­tést szabott ki egv birót inzultáló futballistá­ra. Walnerovácz Ferenc mezőherénvi fút­ballista csanatának vasárnapi mérkőzésén egy gólkörüli vitában tettleg inzultálta Gadö-» vics játékvezetőt. A bizottság bűnösnek mon­dotta ki a futballistát és 2 ^vre tiltotta el a nyil­vános szerepléstől. A MAK-iátékosok: Mar jai és Korom ügvében — akik a feljelentés sze-» rint Fixmert és Kecskést, az SzTK fut­ballistáit tettleg inzultálták —, még mindig nincs ítélet, további bizonvitást rendeltek el. Heim Gvula SzTK-játékost, — akit a hiró a KTK elleni mérkőzésen állított ki — 1 hét­re tiltották el a szerepléstől.

Next

/
Thumbnails
Contents