Délmagyarország, 1934. június (10. évfolyam, 123-145. szám)

1934-06-22 / 139. szám

T934 fimíus 22: OCLMAG7ARORSZAG 3 Szeptemberre marad a tanácsnokválasztás A főispán a belügy mi niszíérium jogügyi osztályától kért magyarázatot a választás kiírása kérdésében (A üélmagyarország munkatársától.) A kö­zelmúlt napokban megemlékezett a Délmagyar­ország azokról az aggodalmakról, amelyek kü­lönösen jogászi körökben felmerültek a szer­dai közgyűlésire kiiirt tanácsnok választ ás körül. Egyes jogászok véleménye szerint a pályázat ki­írása alkalmával alaki hiba történi, mert a pá­lyázatott a belügyminisztertől nyert felhatalma­zás alapján a polgármester helyett a főispán irta ki. Bárányi Tibor főispán most érkezett haza Budapestről és erri'l az aggodalomról a következőket mondotta a Délmagyarország rnuink társának: — Bbbon a kérdésben, amelynek felbukkaná­sáról még Budapesten értesültem, kialakult vé­leimónyem ninos, éppen ezért a belügyminiszté­rium jogügyi osztályától kértem helyes magya­rázatot hozzá. A helyzet az hogy a pályázat kiírásának módját ebből a tekintetből sem irott törvény, sem rendelet nem szabályozzsa. de per analógiaim találunk rendelkezést a várme­gyék ügyviteli szabályzatában. És ez a rendel­kezés igazolni látszik a felmerült aggodalmakat. — A vármegyékben az ügyviteli szabályzat ér­telmében az alispáni állásra, oehát a vármegyei törvényhatóság első tisztviselőjének az állására a pályázatot „rendszerint" a főispán irja ki. vagy a törvényhatósági bizottság közgyűlése. A polgármesteri állásra, tehá-; a megyei rendszer analógiája alapján a pálvázat kiírása helyesen történt. A megyékben, ugyancsak az ügyviteli szabályzat értelmében, a többi állásra a pályá­zatot az alispán irja ki, ami városi vonatkozás­ban azt jelentené, hogy a városi alacsonyabb állásokra, igy a tanácsnoki állásra is, a pályáza­tot osak a polgármester írhatja ki. A felhatal­mazást ugyanis nem a főispán és nem is a pol­gármester kapja a megüresedett állások betöl­tésére, hanem maga a város, a törvényhatóság. Kétségtelen, hogy ez a kérdés tisztázatlan és éppen ezért fordultam útbaigazításért a belügy­minisztérium jogügyi osztályához, amelytől — remélem — még a választás napja előtt meg­kapom a választ. Ha a jogügyi osztály is ugy talál­ja, hogy a pályázat kiírása körül alaki hiba történt, a tanácsnokvá­lasztást nem tarthatjuk meg a szerdai közgyűlésen, hanem a szeptemberi közgyűlésre halasztjuk, ami mindössze három hónapos késedelmet je­lent, de a megválasztandó tanácsnokot mentesíti az alól az eshetőség alól, hiogy a választást eset­leg alaki hiba miatt megsemmisítse a felügyeleti katóság. Kérdést intéztünk a főispánhoz aziránt is, hogy mikor nevezi ki a kijelölő választmány három tagját és mikor hívja össze a jelölések megejtése végett a választmányt. — Valószínűleg ugy '.esz — mondotta a fő-, ispán —, hogy a kijelölő választmánynak aze a fiárom tagiát, akit a törvény szerint én ne­vezek ki, csak közgyűlés alatt fogom kinevezni, még pedig a közcvülés Jelenlévő tagjai kozul. Hímek megtörténte utár. az ülést felfüggesztem. Tartós ondolálóst végeztessen lepujabb eljárás szarint "inMCl ff „IIEIU" oépoéiüi készülékkel Dudás,omíl Legjobb, Tisza L. KPI19. lenolcs'öbb! a kijelölő választmány összeül", megejti a jelölé­seket és a választmány határozatát azután je­lenteim be a közgyűlésnek. A megyékben a kan­didál ásnak ez a módja szokásos. Tudom, hogy a városban, legalább is Szegeden, eddig más volt a fwofcás. A fcgeiölő választmány legké­sőbbért a közgyűlés no ójának délelőttjén ült össze és hozita meg határozatát, a főispán által kinevezendő tagolk kinevezése pedig még ko­rábban történt meg. Ennek a rendszernek meg­ítélésem szerint az a hibája, hogy a választmány egyik, vagy mást' taf'j. esetleg nem lehet jekn a kandidáló ülésen. Ha viszont a tagok kineve­zése a közgyűlésen történik meg ós rögtön utána összeül a választmány, ez a veszély nem fenyeget. Tuiajdonképen még nem határoztam el végérvényesen., hogy melyik rendszert alkal­mazom, de hiszen a közgyűlésig majd egy he­tünk van még. addig összevethetjük a két rend­szer minden előnyét és hátrányát ós megálla­píthatjuk, hogv melyik a helyesebb. A vasútnak kötelessége a megjavítható bajokat orvosolni" 99 Dr. Senn Otíó és dr. Veress Gábor ünneplése a tarifabizottság szegedi konferenciáján — Uj fuvarlevélrendszerl vezetnek be (A Délmagyarország munkatársától.) A Máv. állandó tarifabizottsága idei konferenciáját csü­törtökön tartotta Szegeden a kamara dísztermé­ben. ahol megjelenték csaknem teljes számban a bizottság tagjai. Résztvett az ülésen Bárányi Tibor főispán, képviselték magukat a vidéki kamarák, az OMKE, az összes magyarországi magán vasutak. Különös jelentőséget adott a konferenciának az, hogy tiz évvel ezelőtt ala­kult meg a tarifabizottság, a szegedi tanácsko­zás tehát jubiláris értekezletnek számit. A nagyszámiban megjelenteket dr. Veress Gábor, a Máv. kereskedelmi főosztályának igazgatója üdvözölte, mint a bizottság uj elnöke. Hangoz­tatta. hogy a mai helyzet már nem is átmeneti válság, hanem legalább is bizonyos időre ál­landósult Alapot, amelybe be kell rendezked­nünk. A közúti közlekedés nagyon sokat elvont r Máv. forgalmából ós ez nagymértékben vált a deficit előidézőjévé. Ha viszont a Máv.-nak deficitje van. akkor azt közadókból kell pótolni. Ebből következően a Máv. deficitjének csökken­tése minden adózó polgárnak özös érdeke. Napirend előtt dr. Tonelli Sándor kamarai főtitkár, mint vendéglátó kaim-ara nevében üd­vözölte a bizottságot. A napirend első pontjaként a Máv. uj fuvarlevél űrlap tervezetét tárgyalta a bizottság. Jelentős ujitás, hogy indigózott hátú nyomtatvány se­gítségével egyszerre készül el a fuvarlevél, a másodpéldány, az értesítő és vótlevél. Ugy a közönségnek, mint a vasútnak nagy munkameg­takarítást jelent az ujitás. Külföldön kipróbált és jól bevált rendszernek a magvar viszonyok­hoz miérten tökéletesített meghonositásáról van szó. Apróbb kwAszitésékre vonatkozó 'javaslataik elfogadása után, a bizottság az uj fuvarlevél­rendszer bevezetéséhez egyhangúlag hozzájá­rult. Ezután "több árucikknek az áruosztályozásba való felvételét, részben olcsóbb áruosztályba való besorozását fogadta el a bizottság, részben pedig egyéb anyagi és kezelési kedvezményt szavaztak meg. Tárgyalás közben érkezett meg Szegedre dr. Senn Ottó minis ztertanácsos, a Máv. elnökikazgatója, aki a tarifabizottságot annakidején életrekeltette ;s annak elnöke volt mindaddig, amiig most a Máv. elnökigazgatójává nevezték ki. Senn Ottó át­adta a bizottsági elnökséget dr. Veress Gábor igazgatónak és ennek kapósán megemlékezett a bizottság uiködésének több fontosabb ered­ményéről. Köszöneteit mondott a bizottság ed­digi támogatásáért és hangoztatta, hogy az ed­digi eredmények biztosítékul tekinthetők a bi­zottság működésének jövőbeni sikerességére is. Méltatta munkatársának, dr. Veress Gábor igazgató érdemeit és felkérte őt a bizottság to­vábbvezetésére. Dr. Veress Gábor meghatottan mondott kö­szönetet az elismerésért és fogadalmat tett. hogy a bizottságot Senn Ottó szellemében fog­ja tovább vezetni. Dr. Radó Dezső, a debreceni kereskedelmi kamara főtitkára a bizottság tagjai nevében üdvözölte Senn Ottót, minit az ország első vasutasát, méltatta a bizott­ság élén kifejtett működését, majd dr. Veiess Gábor uj elnököt üdvözölte. Korszakalkotónak mondotta a Máv. tarifabizottságának megalko­tását, Mert nemcsak vasúti szempontból van •ennek jelentősége, hanem követendő például szolgálhat arra, hogy r. minisztériumok is lé­tesítsenek hasonló bizottságokat. Dr. Tonelli Sándor, a szegedi kereskedelmi ós iparkamara főtitkára, utalt a régi angol közmondásra, amely szerint minden intézmény, a maga vezetőjének meg­hosszabbított árnyéka. Minthogy a bizottság ed­dig is jökézben volt, uj vezetője is kitűnő szak­ember. teljes bizalommal néz a bizottság elé. Jónás Géza, a mohács—pécsi vasút igazgató­ja, a társvasutak nevében mondott üdvözlő sza­vakat. Dr. Domokos László ny. miniszteri tanácsos a Balaton-környék vasúti kedvezményeinek iobb ikiépitósét kérte. Nádor Jenő, az OMKE titkára Budapestre szóló féláru utazásra jogosító igazolványok gyakori kiadása ellen kérte a Máv. vezetők in-' tervencióját. A bizottság ülése ezzel véget őrt. A kamaraT a bizottság tagjai tiszteletére 10C teritékes ebé­det* adott. Vértes Miksa kormányfőtanáosos, a szegedi kereskedelmi esi iparkamara alelnöke köszöntötte Senn Ottó Máv. elnökigazgatót és dr. Pálfy József h. polgármes­tert. A résztvevők általános helyeslése mellett tárta fel a határmenti, körzetét vesztett terüle­tek panaszait és különösen a nyersamyagtcrni('J területeiktől távoleső városok tarifális terheit, melyeknek könnyítését kérte. Dr. Pálfy József polgánmesterhelyettes a város nevében mon« dott pohárköszöntőt. Kimentette Bárányi fői s-t pánt. majd arról szólt, hogy az Alföld fokozott tabb kihasználását — amely Klebelsberg Kuuó-< nak volt az elgondolása — a vasút is szolgák hatja tarifapolitikájával. Mihályfy László városi mérnök beszéd kere-* tébeu adta át Senn Ottónak a Szegedi Gazd&sá­nELVAROSl HOZ.I Utolsó nap! Utoüsó nap! A Déesi filmpalota multheti kiváló újdonsága: Kulisszák mögött Regényes történet a világot jelentő deszkák körébCl

Next

/
Thumbnails
Contents