Délmagyarország, 1934. május (10. évfolyam, 97-122. szám)
1934-05-10 / 105. szám
Off MAGYARORSZÁG 90.- P keréknáí 90.- P Torpedó sz.oaaonfutovtú » ' |CYAri telazwc é*M<. U V I f Kirakatunkban iát»a«o. üén^ruh-'I létét — mondotta. A cselédköltőrés Agyét még ebben az évben rendezi. Sikerült megállapodni u osztrák kormánnyal olv értelemben, hogy magyar répamunkásokat alkalmazzanak a cukorrepamunkálatokban. A földmüvelésüg\'i miniszter az optimizmus jegyében feíezte b* beszédét Athén, május 9. X malomipari munkások srtrá'kja alkalmával a rendőrség és a kommunisták kőzött összeütközés lámadt. Négy munkás meghalt, több megsebesült A lövöldözések a belvárosra is átterjedtek, katonai csapatokat vezénveltek ki. Komolv a helyzet, mert a lakosság a sztrájkolok pártjára állt. A többség ezután az első cimet, majd hozzászólás nélkül a költségvetés további címeit is elfogadta és ezzel a földművelésügyi tárca költségvetését letárgyalta. A bejegyzett interpellációkat elhalasztották, az ülés éjfélkor ér» véget, Calamatában véres zavargások törtek ki a kikötőmunkások körében akik élénken tiltakoznak a legújabb gabonaraktározási rendszer ellen. Az uccai harcok során 7 munkás meghalt, 25 pedig sulvnsan megsebesült. A helyzet egyre súlyosabb lesz. fQ34 máfus 10. U li I. I I III a »I— 'Wl — I—IUI— I sérelmek mutatkoztak, ugy, hogy minden valószínűség szerint az OTI vezetősége most újból fontolóra veszi a makói pénztar megszüntetésére vonatkozó tervét. Ezekben a kérdésekben most Makón tárgyaltam és az én javaslatom is az hogy a makói pénztárt ne szüntessük meg. Ha azonban a makói pénztár továbbra is fennmarad, Szőreg, Deszk és a torontáli háromszög, amely a társadalombiztositói adminisztráció tekintetében ezidőszerint Makóhoz tartozik rövidesen feltétlen a szegedi pénztár kerülelébe lesz beosztva. Fontos adminisztratív érdekek ezt megkövetelik. Nyilatkozott végül dr. Kovrig igazgató a társadalombiztositói terhek csökkentéséről, nevezetesen a htiszfilléres munkaadói igazolványok és a 30 filléres receptek" ügyéről. A biztosítottaknak nagy sérelmük, hogy ezeket a dijakat fizetniük kell. — Az OTI vezetőségének legfőbb gondja, hogv a deficitmentességet biztosítsa, — mondotta Kovrig igazgató. A nagvohb deficit elkerülése végett volt szükség a 20 filléres munknadói igazolványok és a 39 filléres receptdíjak behozatalára. Ma még deficittel küzd a Társadalombiztosító. ezért ecvflőre nem gondol, hafnnk n szóbanforgó dijak eltörlésére. De másféle tekintetben nem lesz változás, nem kerül sor a táppénz százalékának csökkentésére és a terheket sem növel ifik. A legfontosabb az, hogy a pénzfievi bizonvtalanság re ássa alá ennek a társadalmi intézménynek a helvzetét. Bérmaaiándékoknak «lkalmas órák, ékszerekből nacrv választék. Sä, ZseöfiPB-specialisla. Lacz*d (FíSPUef) 6r*s, éHrwÉsz 150 évi börtön és 250 ezer ttollár pénzbírság vár InsulJra Csikágó május 9. lnsull Sámuelt, a hányatott 'ic'ü bankárt, akinek európai odisszea ja az eíirult hónapokban c'r nagy feltűnést kelteH, beszállították a csikágói államügyészség fogh'ázába. Védőjének azonnal 'rlkézbesítették a f5;!kmügyész vádiratát amely több mint száz esetben elkövetett sorozatos csalások és sikkasztások bűntettével vádolja az egykori trösztfezért. Ha a bíróság magiévá teszi mindezeket a vádpontokat, akkor 1*0 évi börtönt és 2SO.OOO dollár pénzbüntetést kell kiszabnia lnsull Címűéire. Elárverezik Gerliczv Félix báró birtokait Budapest, május 9. Mint ismeretes, Hosszabb ideje folyik már a háborúság Gerürzy Félix báró ingatlanai körűi. Szerdán ujabb árverést tűztek ki a hatalmas ingatlanra. Május 26-án árverezik el Gerliczy Félix birtokát és telkeit. Az árverést Gerliczv Felicia bátónő és Degenfeld Schönburg Kristófné kérték, a követelések összege közel félmillió pengő. I Nyakkendő P \ ffA P o 11 á k I «tí|mn1eaí»oHÍ<ii»k B Tes(vére«oé< Levente sporttelepen a ma délutáni futballmérkőzésen alkalmi vendéglő lesz, m.lv.n kimérésre terűinek a legkitűnőbb pusztamérges! borok, jégb.hütott «örök és má» hOaltfi Italok. oírfo^és» kér UVOI JAMOS vendé^S. ¡•BnuniSBBHBHBraHHS'HHfll üentiersen tón&mftssl »armonval o csöűbejutolt leszerelési konferenciáról London, máius 9. Henderson Párisba utazott, hogy Barlhouval a leszerelési értekezletről tanácskozzék. Kijelentette, hogy a leszerelési értekezlet helyzete tagadhatatlanul súlyos. Ha a má jus 29-i ülésen nem lesz javulás. akkor be kell vallani a népszövetségi leszerelési törekvések csőd jét, ami fegyverkezésre és katasztrófára vezethet Genfből jelentik: Londoni értesülés szer "ni a leszerelési kerdésben az angol kormány kehelében határozott és eléggé kiélezett véleménymegoszlás következett be és ennek következtében számolni kell azzal hogy a május 29-ig összehívott főbizottság} ülés elé angol részről semmiféle uj leszerelési tervezetet sem terjesztenek elő. A nyáron végre megkezdik az 0T9 szegedi székházának építéséi Kovrig igazgató a szegedi kerület kiterjesztéséről és a makói pénztár helyzetéről (A Dél ma tfya r nr szá g munkn társától.) A DéJmacvarország elsőnek adott hírt arról, hogy az Országos Társadalombiztosító Intézel vezetősége végre felépítteti ui székházát a Gizel'atéri lelken. Az épitkzés megkezdéséről, valamint egyéb társadalombiztosítói ügyekről a Szegeden időző dr. Kovrig Béla egyetemi macántanár, az OTI igazgatója a következő nvílatkozatot tette a Délmagyarország munkatársa előtt: — A szegedi székház felépítése teljesen elhatározott dolog. A munka meggyorsítása valamint egyéb körülmények miatt, nem tartunk versenytárgyalást az építkezésre, hanem íelszólitunk több építészmérnököt, készítse el a felépítendő székház tervét. Három-négy szegedi mérnök egv héten belül megkapja a felszólítást és rövid záros határidőn belül be kell nyujtaníok terveiket, amelvek közül a legmegfelelőbbel az OTI igazgatósága kiválasztH A tervek elkészítéséért a felszólított mérnökök bizonyos díjazásban fogn.k részesülni "Togv az ui székház miiven k'állitásu lesz. <•> z tervektől és a megoldási lehetőségektől \i OTI vezetőségének elképzelése szerint 7MWV000 oengős hitelkeret kére' n belül épülhet fel • szegedi székh <z. Ez az összeg biztosithatja azt. hogv ^ TSiradalombizlositó uj szegedi nalotáia Miesm jT>o»1r>rn és komnln|j 'w-pr1«PVi r . — A székházépitkezés. amelyre Szegeden •'ívül Gvfirbeu, Egerben és Gyöngyösön kerül sor. az ÖTI beruházási programjának keretébe tartozik és ahhoz már a belügyminiszter is hozzájárult. Ilven körülmények közölt előreláthatólag a nvár folyamán sor kerülhet a szegedi széVház építkezésének megkezdésére. A kalknlácíó« tervek nagyobbrészt már elkészültek és a kivitelt — speciálisan Szegeden — sokban befolvásolia a területrendezés kérdése. Arról van ugyanis szó, hogy a szegedi kerületi nénz'ár területét meanagyobbitjuk. A tervPK szerint a maKíit iwirrar onánó -ét meesTÜntcf'ük é« Szegedhez koncsoliu'i. A makói pénr'árboz öt^^áz ipari alkalmazott tartozik és velük a csatlakozás után a szegedi kerületi pénztár tagáHoroánva növekednék. F.z a körülménv természetesen az admínisT'^áció növekedésé-ve' fs pgvüttíár és a székház énilkezésnél erre felttélen figyelemmel kell lenni. — A mnkői nénzfár meeszü^tetése már-már elhatározott dolog volt i'íqViha-n arnrlu-n ezzel Vancsolafhn'n bironvo«! mvtnm Véres uccai Syorcolc Görögországban fi nemzeiiESzi nu mm igazMigai tfiffiKaessett