Délmagyarország, 1934. május (10. évfolyam, 97-122. szám)

1934-05-09 / 104. szám

1934 máiüB 9. DELMAGyARORSZAG Msz olvasó rovata A halászcsárda Igen tisztelt Szerkesztőség. Olvastam, hogy a kisgyűlés gavallérosan adta oda a várromot a tisztviselők egyesületének halászcsárda cél­jaira. Mi, régi szegediek jól tudjuk, hogy a béke boldog eveiben is volt itt mái kioszk és Dyári vendéglő, de tekintettel arra, hogy nem kellemes tartózkodási hely vendéglő céljaira, meg is szűnt. Még boldogult Móra Ferenc éle­tében arról volt szó. hogy ide helyezik a kul­túrpalota pincéjében levő néprajzi muzeumot és ez a hely erre a célra már mint történelmi emlék is sokkal jobban megfelelne. Igen megfelelő volt — mint láttuk — a ta­valyi „Szegedi Hét" alatt a hid alatt elhelye­zett ideiglenes halászcsárda. Dacára, hogy náddal voltak oldalai befedve és a szél szaba­don fujhatott keresztül, mégis naponta éifél utánig el volt foglalva és naponta sok száz adag halászlét fogyasztottak el. A város állan­dóan szeretné jövedelmét gyarapítani, most kézenfekvő lenne ezen parlagon levő hely ér­tékesítése. Az oszlopsorok közti falakat igen siilhen lehetne bebutorozni. Vállalkozó elég kat eredeti módon fakérges fél haSábfákkal kellene befödni, ami erdei kunvhö benvomá­sát keltené. A helyiséget szegedi, illetve tápéi stílben lehetne bebutorozni. Vállakozó elég akadna és ez igen látogatott hely lenne. A be­folyó bérjövedelemből 1—2 éven belől a befek­tetés amortizálódna és a város uj jövedelmi forráshoz jutna, míg így az úrra elhelyezett néprajzi niuzeumhan és a c«árdrban két uj idegenforgalmi attrakcióhoz juthatna. A csár­dában csak szeged-vidéki borokat szabadna kimérni. A tervet, amelv nem „belölről" iött, azt hiszem célszerű lenne megvalósítani. Ma­radtam a tekintetes Szerkesztő urnák a köz­lésért szívességét megköszönve: Hálás olvasó la. íflrefe — Vasárnap vásári különvonat indul Sze­gedről Budapestre. Vasárnap Szegedről Buda­pestre vásári különvonatot indítanak. A külön­vonat 6 óra 38 perckor indul, Budapestre ér­kezik 10 óra 17 perckor. A vonat visszindul 1 óra 00 perckor, Szeged-állomásra érkezik 4 óra 25 perckor. A vonatra menettérti jegy ára 5 pengő 50 fillér. A különvonatra érvényes me­netjegyeket szerdától árusítják. — Az állástalan diplomások és a munkás­ifjuság elhelyezése. A városok szociálpolitikai siakosztálya csütörtökön délután ülést tart Budapestén. A szakosztály a diplomás állás­talanok és a munkás ifjúság elhelyezésének problémájával foglalkozik. Az ülésen Szegedet dr. vitéz Szabó Géza népjóléti tanácsnok képviseli. Pünbüstü Társasutazás Cirkvenicára május 18—25-ig. Ára: utazás és teljes ellátás a Therápia Palace Hotel-ben 96 oengé Jelentkezés és mindnnemü felvil&goaltA«: IICII Enuf banküzlet nMrési IradS'é­niCUI ™ BX1, V» hon. c71i..envl tar 8 — Glattfelder püspök bérmakörut ja. Glatt­f e 1 d e r Gyula csanádi püspök szerdán délután fél ötkor indul bérmakőrutjára és ez alkalom­ból a fogadalmi templom harangjának szava kiséri. Közli a püspöki aula, hogy a bérmakör­ut tartama alatt junius 9-éig bezárólag az aula magánfeleket nem fogadhat. — Statisztika készül a szegedi vetésterüle­tekről. A földmivelésügyi minisztérium elren­delte a vetésterületek összeírását. A rendelke­zés Szegedre is megérkezett azzal, hogy a pon­tos statisztikai kimutatást május 15-ig kell fel-j terjeszteni. Az összeírás az idén az irányított! gazdálkodás tervével van összefüggésben. A1 minisztérium a vetésterületek statisztikájából kívánja megállapítani, hogv a gazdák hol, mi­lyen cikkek termelésével foglalkoznak légin-: kább. — Kéthly Anna és Esztergályos János Alsó­központon és Böszkén. Kéthly Anna és E s z­tergályos János szociáldemokrata > ÍI­gyülesi képviselők 10-én, csütörtökön aékl-Üt fél 10 órakor Alsóközponton a Révész-fele vendéglőben (az állomás mellett), csütörtökön délután 3 órakor pedig Böszkén Börcsök Ist­ván 157. szá malatti vendéglőjében képviselői beszámolót mond. A gyűlés engedélyezve van. — ELŐADÁSOK. Az Egyetem Barátai Egye­sületének természettudományi szakosztálya érte­siti tagjait és az érdeklődőket hogy tizennegyedik szakülését 9-én, szerdán délután 5 órakor tartja meg az elsőszámú vegytani intézet előadótermében a Templom-téren. A szakülés tárgysorozata: 1. dr. Bay Zoltán: Egy uj oszcllográfról. 2. II er­ke Sándor: Szikes talajok telítettsége és néhány sajátságai közötti összefüggés. 3. Dr. Vass Pé­ter: Nem elektrolytek hatása ionreakeiók hőmér­sékleti koefficiensére. Üléselnök: dr. Fröhlicb Pál. Az előadásokra való belépés díjtalan, vendé­geket szívesen lát az elnökség. — A«s állami gimnázium hősi emlékmű-bizott­sága péntekem délután 5 órakor az állami gimni­zium tanári termében Tisza Lajos-körut 6 szánj alatt ülést tart, amelyre az intézet összes volt nö­vendékeit is meghivja az emlékmű-bizottság el­nöksége Ifcm&mPñiñP PflPItlí "háztartási cikkek, Futorit, permeteznének «.^SkuCsSÍUU&sJIíI & fe IS f 9 nagy »Éiasilékban !ego!cs Abban BRUCKNER V ASUD V ARS AN* Három tanyai cipész és a kontáreiiesiSr (A Délmagyarország munkatárásától.) Sze­mélves szabadság megsértése miatt került ked­den délelőtt a szegedi törvényszék G ö m ö r y­tanácsa elé három tanyai cipész: Kalmár Imre, Tódor Viktor és Mel egh Géza. Fe­hér Gyula kontárellenőr volt az érdekes per sértettié. Fehér a cipésziparosok .megbízásából ellenőrizte a kontárokat és azokat fel jelentette, így fogta meg kontárkodáson Kalmár Imrét 's. A cipész emiatt bosszút esküdött és kijelen­tette, hogy ezért leszámol Fehérrel Egvizben már megkergette Fehért. bicskát is rántott reá, de akkor Fehérnek sikerült egérutat nvernle. Február 4-én azután Kalmár hecsaha valami­lyen ürfiggvel Fehért a C s 5 s z á r-fé'e cinész ­üzletbe, ahol már többen voltak és rázárták az ajtót. A megrémült ellenőrt a falboz állította és társaitól megkérdezte hosrv mit érdemel az :<z ember, aki a S7í>"ér»vek kenyerére nálvá^ík. Egvöntetüen felelték hogv fel kell koncolni. Kalmár nekiesett Fehérnek, ütlej'elte, rug­dalta és arra ké-nvszeritette. hogv a feüeleniést ionja vissza. Fehérnek, hogy a sanvargalást "Ikerülie. azt is meg kellett ígérnie, hogv ecv Kristófné nevü asszonv előtt aki előtt Kalmárt kontárnak mondotta, bocsánatot kér Kalmártól. Ugv ís történt. Kalmár hajánál fogva elvonszolta Fehért Kristófnéhoz. ahol azután az ellenőr ünnepélvesen bocsánatot kért. Melegh Gézát és Tódor Viktort az ügvészség tettestársakként vádolta. A kpddi főtnravalnson a vádlottak tagadtak, a tanuk azonban Kal­márra nézve terhplő vallomást tettek. A bí­róság Kalmár Imrét személves szabadság meg­sértésének vétsésében és közcsend elleni kihá­gásban bűnösnek mondotta ki és ezért 4 hó­napi fotházra ítélte, a másik két vádlottat fel­mentette. LOVAG T4RMENTANÖ">~ŐE nagyszabású vivóakidémláía. Villajnyzsüri lesz. Szegeden újdonság, május 10-én d. u. tél 5 órakor a Tiszában. 133 Nevek Babylonia A szerb belügyminiszter Olyan régi visszás ál­lapotot szüntetett meg, amelv nem csupán sérel­mes volt, hanem főleg kellemetlen és az idők ha* ladásával egyre több bonyodalomra okot adó. A szerb hivatalos élet ugyanis a nevek használatá­ban alkalmazkodik a fonetikához, senkinek szer­zett jogát nem respektálja s a legnagyobb lelki nyugalommal irja — bogy páldát mondjunk, — a mi, egyébként is irásgimnasztikát kivánó, Tz^höcket-nevünket Cftkel-nek, aminthogy a más­salhangzók tömegelésében szintén vezér szerepet játszó Feilitzseh név ls minden kegyelem nélkül Fajlic-cá egyszerüsül Jugoszláviában így lett ná­luk Sélési a Szöllőssyből, Klajn a Kleinból, Pajn a Felnból. Ha még csak szimpla szórakozásról lenne szó, hát hadd mulassanak rajta, azonban a maguk ortografiájával irták be a nem szláv ne­veket is az anyakönyvekbe, egyaránt az állami­akba és a felekezetiekbe s csak ezen az alapon lehetett kiadni a kivonatokat is. Ennek aztán az lett az eredménye .hogy az édesanya sem ismert rá a fiára, pláne hogyan ismert volna olyan Ide­gen hatóság, amelynek valamely ügyben személy­azonossági bizonyítékra volt szüksége? Aztán: ma még megjárja, mert megfelelő tanubizonyitással igazolni lehet, hogy az ortografía tobzódása kit takar, de mi lesz később, ha vagyonjogi, vagy más fontos kérdésben családfát kell kiállítani s azon a fán csupa mássalhangzótól rekedt bagoly huhog? Nincs a világnak az a tudósa, aki kétségtelen biz­tonságot teremt, hiszen elég baj van itthon is az évtizedek és századok folyamán különféle helyes­írással irt személy és tulajdonnevek miatt, amikor meg kell állapítani, hogy kik tartoznak egymás­hoz. Ebben a dologban rengeteg panasz torlódott össze a belügyminisztériumban, ahol a szintazon­képpen összetorlódott optánsügyek elintézését is nagyban akadályozta ez az ortografía. Végered­ményben a magyar belügyminiszter diplomáciai útra terelte a kérdést s ennek sikeres elintézésé­ről adhatunk most számot. A szerb rendelet sze­rint ezentúl az ottani anyakönyvi hivatalok a kül­földi hatóságok részére kiállított anyakönyvi ki­vonatokba a vezetéknevet cirill betű helyett az úgynevezett latlnleával kötelesek írni. Ezek s*®» rint a Szöllőssy megint Szöllflssy lesz és nem Sélési Müller marad az ideiglenes Miler, amint­hogy a délvidéken igen elterjedt Veréb név sen* alakul át Vérebbé. TEIMISZUTO STEUER szakműhely Kelemen-u. — Az ötvenéves kereskedőtanonciskola. A szegedi városi kereskedőtanonciskola ebben az esztendőben tölti be fennállásának 50. évéL Ebből az alkalomból az intézet ünnepséget ren­dezett, amelvet Bruckner Ede felügyelőbí­zottsági elnök nvitott meg. Hauser Rezső Sándor főigazgató ismertette az iskola történe­tét, majd vitéz dr. Szabó Géza tanácsnok a város. Szakáll László tanár a tantestület, Hoffmann Dezső és Farkas Ferenc a volt, Hajós László pedig a jelenlegi növen­dékek nevében üdvözölte a jubiláló intézetet, majd Hauser Bezső Sándor főigazgató vett bucsut az intézettől, ahol 46 esztendőt töltött el. A távozó főigazgatóhoz meleghangú elis­merő levelel intézett dr. P á 1 f v József polgár­mesterhelyetles a város hatósága, dr. S za k á 11 Zsigmond főigazgató a főigazgatóság és K i s s Károly tanfelügyelő a tanfelügyelőség nevé­ben. A^ ünnepséget a tanulóifjúság Hiszekegye fejezte be. — Házassá?. Abos Ica és dr. Radnai Bein Jó­zsef holnap, csütörtökön déli 12 órakor tartják es­küvőjüket a fogadalmi templomban. — Cserkósznap Újszegeden. A Tanítóképző 565. számú Csnjághy Sándor cserkészcsapata vasárnnp cserk/sznapot rendez. Délelőtt 9 órakor a tanító­képzőben apród zászlószentelés, cserkészfogada­lom. A szent élést és az avatást P. Holló István tartja. Délután 5 órakor a tanítóképző melletti kultúrházban cserkészflnnepély lesz. Az ünnepély­re mindenkit szeretettel vár a parancsnokság, ben Jépődii nincs. KfUton értesítem a lissteit köaónséget, hogy fla­letemet Vidra ucce 6. se. alá, íaz eddigiről szemben) helyeztem át. KAIJFCMANN ciné*»

Next

/
Thumbnails
Contents