Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-22 / 90. szám

1934 április 22": D E L' M A G y A K O R S Z A G 3 Budapesti Nemzetközi Vásár Budapestre április 28—május 14-ig. Visszafelé: május 4—május 22-ig. május 4-14. 5O°/0~ utazási kedvezmény a vá«érloazo'vány alapján. Beszélgetés Shvoy altábornaggyal, aki vasárnap szabadságra utazik és szeptember elsején nyugalomba vonul „Továbbra Is Szegedéri fogok dolgozni" — Shvoy altábornagy a polgármesteri állásról és a politikai kombinációkról (A Délmagyarország munkatársától.) Hetek óta nirek terjedtek el arról, hogy dir. vitéz Shvoy Kálmán altábornagy, a szegedi vegyesdandár parancsnoka nyugalomba vonul. A hir hihetetlennek tetszett. Senki sem hitte el, hogy Shvoy altábornagy — aki ima is egyik legfiatalabb. legagilisabb, legalkotóbb tagja a honvédtér tábornoki karának, aki díszes pozíciójában o'yan sokirányú és annyira eredményes tevékenységet fejtett M a közélet számos vonalán —, alkotó, kezdeményező, vezető és szervező erejének teljében most megváljon az aktív szolgálattól. Most azután Shvoy altábornagy közölte velünk. hogy a hir megfelel a valóságnak, hogy szeptember elsején nyugalomba vonul. Vasárnap elutazik Szegedről, szabadságra megy és szabadságáról nem tér vissza az aktív szolgálatba. SLvcy altábornagy a Délmagyarország szerkesztőségéhez a kővetkező levelet intézte: „A Délmagyar ország tekintetes Szerkesztőségének. Szeged. Szolgálati időm letelvén, folyó hó 22-én szabadságra megyek. amelynek leteltével szeptember 1-én a tényleges szolgálatból kiválók. Ez alkalommal kedves kötelességemnek tartom megköszönni azon szives figyelmet és megértést, amelyet a szegedi sajtó részéről mindenkor tapasztaltam és amely egyik tényezője volt a harmonikus és eredményes együttműködésnek. Kérem ezt ugy utódom, mint a honvédséggel szemben továbbra is fenntartani. Szeged. 1934 április 20. Hazafias üdvözlettel vitéz dr. Shvoy Kálmán altábornagy." Talán ez a levél "eiezi ki lee'óbban azt a viszonyt, amely Szeged közönsége ős ai szegedi vegyesdandár parancsnoka között volt, azt a megértést, amelyet vitéz dr. Shvoy Kálmán altábornagy tanúsított magas katonai pozíciójában a szegedi polgárság problémái iránt. Dir. Shvo" Kálmán, >; ki katona volt magasivelésü pályájának minden pillanatában, soha. egyetlen pillanatra sem szakadt el a polgárságtól. Mínc'.en ténykedése azt a tételt bizonyltja. hogy a jó katona jó polgár is lehet. Szeged közönsége rendkivül sokat köszönhet neki, díszt jele tett személye a város számára. kultuTája számára pedig a legmegértőbb támogatót. Szeged minden polgára érzi, hogy a nyugalombavon-lás nem jelenti eredményes aktivitásának icgszünését, hogy szeretetét, agilitását továbbra ís igénybeveheti Szeged közönsége. Szombaton este felkerestük Shvoy altábornagyot, aki nyugalombavonulásáról és jövő terveiről a kővetkezőket mondotta: — Azért me^vek el. mert letelt harmincöt éves szolgálati időm. Most egyelőre pihenni akarok, külföldre utazóim, előbb Olaszországba, julius ele'én oedig hosszabb külföldi antóturára ind-'.ok. — Ami a ]öv*t ifleti, én elsősorban mindig szegedi polgárnak éreztem és érzem ma is magam. Tehetségemhez képest továbbra is Szegedért fogok dolgozni és azon a téren, ahol a munkámra szükség lesz. a legnagyobb készséggel állok városom rendelkezésére. Nyugalombavonulásomima! elhárultak azok a törvényes akadályok, amelyek miatt nem lehettem, mint aktív katona, a törvényhatósági bizottság tagja. Most azonban, mint a város vírilis pol- i gára bekerülhetek a Vnrgvülé^be és így be- ' kapcsolódhatom a várospolitikai életbe. \ — Tudom, hogy nyugalombavonulásommat kapcsolatban a legaktuálisabb kérdés a polgármesteri állás kérdése. Véleményem szerint azonban mindaddig, amig dr. Somogyi Szil'1 veszter a polgármesterünk, ez a kérdés nem lehet aktuális. Nem lehet aktuális, mert eflenke-, ző esetben vele mintegy azt dokumentálnánk, hogy föladtuk Tomogyi Szilveszter visszatérésének reményét. i:n pedig ezzel számólok és ez a legfőbb kívánságom. Mindazonáltal ha ea a kérdés, nem most, de bármikoir később- aktuálissá válna, álláspontom a következő: — A polgármesteri állásért sohasem fogom törni magam. Ha Szeged városának szüksége van. vagy szüksége lesz munkámra és ha Szegő:! város közönsége va?v annak 'cgal 'bb is nagy többsége enrern ?j,i a nolgúrmesteri ál-< lásira kívánni ós ennek nem lennének elhárítWqtfcn akadályai,- skkor kötelességemnek fogom ismerni, hogy föláldozva nyugalmamat. a még meglevő teljes erőmet a város szolgálat iba dllitva annak felvirágoztatása érdekében dolgozzam. — Politikai mbicióim szintén nincsenek, de ha a viszonyok ugy alakulnak, hogy Szeged városa nekem politikai szerepet szán, készséggel vállalom azt is és minden erőmmel azon leszek, hogy Szeged érdekeit a legjobb tudásimm^l szolgáltaim. BELVÁROSI MOZI Utolsó nap IfoUó nap A Royal Apolló kimagasló újdonságra AZ ALAGÚT Világhírű filmregény az Atlanti óceán tengeralatti áthidalásáról SZÉCHENYI MOZI VníArnnp Héttő A budapesti Kamara nagyhatású mflsora: Bakfisasszony Remek vígjáték Paul Hörbiger és Jenny Jugó főszereplésével. O

incfin olaHnlr "iist és arany IWC ís Glashiit« LbUl CldUUlt tel Arák. keveset használ nikkelfis ezüst kar- és zsebórák, ezüst cigarettaszelencék, brilliáns és gyémánt gyürük. fücqöV, valódi Columbia «« más táskagép, művész és tánclemezek, egy erös férfi kerékpár TóTH órásnál. Kölese* ucca 7. Tört arany, ezüst beváltás és Ara. ékszer javítások gyorsan, olcsón, pontosan, bérmaaiándékok részletre és ABC utalványra. fáradtabban, mint annakel őt te. Többé nem lepődtünk meg semmin. A szörnyűségeket megszoktuk, ö is megszokta, szegény. Előadásmodora megváltozott. Eltűnt lirai heve. Nem kurta, pattogó fölkiáltásokban tárta elénk szenvedéseit, nem ádázkodott, nem ócsárolta-átkozta azokat, akik a neki kijáró összeget követelve a sors előretolt bábjaiként életért törtek és önhibájukon kivül végrehajtóivá lettek halálos Ítéletének, az évek során bizonyos bölcseségre tett szert, elnézést és megértést mutatott irányunkban, sokszor mentegette is őket s inkább arra ügyelt, hogy a tényeket lehetőleg pontosan, a legnagyobb részletességgel ismertesse és adataiba semmi tévedés ne csuszék. Ehhez időre volt szüksége. Rendszerint félrevont bennünket és higgadtan, de ünnepélyesen megkérdezte tőlünk, volna-e számára pár percünk. Bementünk a kávéház különtermébe. Az ajtót bezárta kulccsal. Becsületszavunkra kellett fogadnunk, hogy arról, amit hallunk, soha senkinek se szólunk, majd gyermekünk életére, édesapánk, vagy valamelyik kedves elhunytunk sirjára is meg kellett esküdnünk, hogy hailgatni fogunk, ami annál érthetetlenebb volt, mert ezt sorra mesélte el mindnyájunknak, hasonló formaságok és hasonló fogadalmak ellenében. Közölte például, hogy mult hónap 19-én, pénteken reggel, félkilenc előtt négy perccel egy végrehajtó jelent meg a lakásán, lefoglalta ingóságait s tegnapelőtt délben pont egy órakor már el is árverezték, két hiéna vásárolta össze mindenét, az utolsó párnáját is, ezek azonban nem közönséges hiénák voltak, hanem — amint kifejezte magát — „jólelkű .kedves hiénák" — meg is ígérték, hogy amennyiben huszonnégy órán belül pénzt teremt elő. a holmiját egy fillér haszon nélkül visszaadják, csak pénz kellene, pénz és pénz. Máskor éppily szeliden közölte, hogy a háztulajdonos, aki szintén „jólelkű és kedves" kénytelen volt kilakoltatni, igazán nem tehetett egyebet, nem is nagyon erőszakoskodott, de amikor özvegy, beteg, ősz édesanyja, aki történetesen ágyban feküdt 39.8 fokos lázzal, félénken megjegyezte, hogy talán még pár napig ittmaradhatnának, amig fölgyógyul, a háztulajdonos kétszer gyorsan arculütötte a magával tehetetlen, nyolcvanhárom éves matrónát, először erősebben, de aztán valamivel gyöngébben, az ágyból is kiráncigálta, a lépcsőről is lerugdosta, ugy, bogy ott körülbelül hetet bokázott és homlokán nagyobb, baltérdén kisebb, egészen jelentéktelennek nevezhető zúzott sebeket szenvedett. Nyomorának ez a szakasza, mely negyvenhét éves koráig tartott, a szélesen hömpölygő, epikai nyugalmával az elbeszélő korszaka. — Most van a harmadik korszaka. Már senkinek se panaszkodik. Szinte elégedettnek látszik. Ül a kávéházban egy. pohár viz mellett. Nyájasan köszönt bennünket, s közönyös, derűs dolgokról próbál beszélgetni. Egyszerre megtörli homlokát a zsebkendőjével. Valami kemény, fekete tárgy hull a földre, koppanva. Azt hisszük, hogy vastörmelék. Mosolyogva világosit föl, hogy ez nem vastörmelék, csak egy darab kenyér, az a száraz, penészes, savanyít kenyér, melyen ő és családja már két hét óta rágódik. Legyint és másra, tereli a szót. Halljuk, hogy mostvégre boldog, otthon dolgozik nyugodtan, egész éjszaka ir, egy faggyúgyertya mellett, a szenesládáján. S igv értesülünk, hogy villanyát kikapcsolták és szenesládája az egyetlen bútordarabja s halljuk azt is, hogy még szivesen elcsevegne velünk, van ideje, éppen egy jóltevőjét várja ide. az egy használt, de még jókarban lévő műlábát hoz ajándékul a legidősebb leányának, aki hónapokkal ezelőtt a villamos elé vetette magát a nvomora miatt, ugyanaz a jóltevője aki édesatyját ingyenesen helyezte el a tébolydában, mert az beleőrült a nélkülözésbe Sápadtan pillantunk rá és a szédület környékez bennünket. Zavarunkban odavetjük, hogv ő azért hála istennek elég jó színben van. Erre bólint, megmagyarázza. hogy ujabban csakuavan izmosodik, edzi a testét, naponta úszik. Késő éjszaka tudniillik a holt Dunaácon uszik haza budai lakásába, mert már a mellékuccákon se mer bujkálni, hitelezői ott több ízben meglesték, összevissza verték és szembeköpdösték. Mi elnémulunk. Nem merünkl megszólalni. Mindenütt kelepcét sejtünk. Orv m©M lékmondataiból nem várt iszonyatok bandzsítanak! ránk s ezek egyszerre csak előrelépnek, mint fátyolos alakok és föltakarják arcukat. Ez az ő nyomorának a drámai korszaka. — Mit teszünk? Elfordítjuk fejünket és csöndé* sen röhögünk. Hitványság ez, elismerem. Hiszen annak, amit mond, ha kissé túlzott is, mindig van némi alapja. Aztán esztelenség is ez. Hajdan köny. nveztünk a kis nyomorán, később is lótottunk-fu^ tottunk az érdekében, csak most hagyjuk el, pedig most érdemelne legtöbb részvétet és segítséget. Dehát ilyen az ember. Arányérzékünk nem tudja elviselni azt, ami mértéktelen. Egy ponton tul a szenvedés is nevetségessé válik. Az un happy end époly valószínűtlen lehet, mint a happy enci Ha a szomorújáték hőse az ötödik fölvonás végén meghal, sirank, ha ketten, hárman, vagy öten halnak meg, zokogunk, de ha már a hirnök, ai első és második szolga, az ügyelő, a súgó, a díszletező és a tűzoltó is meghal, azon csak ne vetünk. Sajnos, az életben is előfordulnak ilyen szomorujátékok. Ezek se találnak több hitelre — A Concourt testvérek a naplójukban egy nőről rinak, aki a társaskocsiban rég nem látott barátnéjának családja szívfacsaró történetét meséli el. Apját lelőtték, anvia a vizbe fulladt, nra megégett, a lángok martaléka lett, csak egvetlen gyermeke volt. az Egyiptomban élt s múltkor, amikor a Nílusban fürdött, mint már annyiszor, gyanútlanul és vidáman, egvszerrc csak egy krokodilus úszott feléje. De a nő csak idáig juthatott el a történetében. Az utasok, aki eddig mély rokonérzés sel hallgatták, már nem birták megvárni a végét, azt, hogy a krokodilus majd kitátja szörnyű száját és bekapia a gyermeket s bár ők is tudtáK, hogy amit hallanak, szórói-szóra igaz, valamennyien harsogó kacagásba törtek ki Bizony, barátaim. Mindennek van határa. Ami sok. az sok.