Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

1934 április I. o e r m x g y A R O R S Z A G 17? igy volt mestere a latinnak s a görögnek s ami a humanista megítélés szerint a tehetség tetőfoka, olyan bámulatos memóriája volt, hogy már csak azért is na^y költőnek kellett őt tartani. Mert a müveltseg és idézés e korában, ki lehetett a nagy ember, ha nem a jó emlékező? Egyik barátja bámulattal jegyzi meg róla, hogy minden klasszikus írót ismer _ betéve, ezért is tud olyan könnyen verset irni. Ekkor az volt a legfőbb érdem, ha valaki ügyesen tudta elkeverni a reminiszcenciákat s annak volt kiért a költészete, akin a mult minden jelentősebb egyénisége nyomot hagyott. A másik, ami őt kiemeli kortársai közük a szatirikus él. Janus volt talán az egyetlen, aki ügyesen csipkelődött, aki gyorsan sebezte meg ellenfelet. Nem hiába nevezi önmagát Martialis majmának, valóban volt benne valami Martialis vitriolos szelleméből. Az ilyen döfködések ma f1""' i*1' '•Alh? találnak: Aurispáról (ma: valami tudósjelöltről) írni, beszélni se tud, de a nép őt tartja tudósnak, rengeteg ember üres, kit csak a hir koszorúz. Ladvaneushoz (ma: „elnyomott" férjhez) Férfias asszony a nőd, Ladvancusom és te puhány vagy, meglásd, még a saját nőd felesége leszel. Egy nyomorékról Ássa a földet s bár nyomorék, még szántani is tud, add neki vissza kezét s lopja megint a napot. Egy pöffeszkedőhöz (ma: parvenühöz) Tudja akárki, miért hencegsz, Philiticus, előttem: nemde atyád, meg anyád ősnemes ágbul ered? Orrát tán könyökével dörgölgette a némber s ünnep volt, ha apád, hej! nem a földre köpött. Malatesta Zsigmondról, Rimini kénynráról (ma valami jó protektorrój) Majd ha a kései kor meghódol a „nagy" Malatesta hire előtt s ragyogó tettein épül a nép, nem titok ez: csak a költök bókoltak neki gyáván, mert ki nem ír, hazudik, hogyha a gyomra üres? A háborúban nem viselkedik valami hősiesen s ügyesen bújik ki a gyávaság vádja alól (ma pacifista lenne): Hős katonák, én nem voltam sose gyáva, ha tán nem ls rontottam oda, hol veszedelmes a harc. . Jártam a tábort én magam is, de vitézi erényre nem vágytam s sohasem kúsztam a várfalakon. Más küzdött legelői s én szívesen lemaradtam, féltettem magamat, még pedig értetek is. Mert ha ti hírt hajszolva rohantok előre vitézül s nem rettegtek a bús végtől sem, ha dicső hősi halálotokat ki dalolja meg ó ,ha a költőt is leteríti a nyíl s nincs kit emésszen a gyász? Vitushoz irt epigrammája igy szól: Nincs aki olvasson, minek írsz hát? — kérded örökké. Vitus, a verseimet élvezem én magam is. S ezek után ki merné állítani, hogy nem volt fgazi költő? RETIKÜLUJDONSÁGOK LACHER bttrönd«$n£l. Kárász ucca 8. Dr. Reifer Oszkárné kozmetikai intézete zeged, Dugonics lér 11. I. em. telefonszám: 26—02 Arcápolás. Szépséghibák kezelése. Szőrszálak, szemölcsök, végleges eltávolítása. Fénykezelés. Olcsó bérleti rendszer. Tanítványok kiképzése Arcvizek. Arckrémek. Pouderek. 5 Helyi íogyasztékurák a legmodernebb villamos készülékkel. t\ Borotválkozás előtt ^'VEA ^wn CREME * OLAJ akkor utána sima lesz a bőre. Tehát először puhítsa meg a szakállál NIVEA-val és csak utána szappanozzon és borotválkozzék. Igy eléri azt, hogy ha érzékeny a bőre, az nem fog kipatu togzani és kisebesedni. — Próbálja meg már hol* nap reggeli A borotválkozás léoyegesen könnyebben fog sikerülni és fájdalommentes lesz. A pótolhatatlan és utánozhatatlan NI VE A nagy. szerű hatását Eucerit tartalmának köszönheti, NIVEA-CRUU ára P 0.80—S.I0L H! VSA-OlAJ ára P too—S.SI Esetem Móra Ferenccel Irta CSEKEY ISTVÁN A minapában találkoztam Szalay Józsi bácsival, a Dugonics Társaság érdemekben gazdag elnökével. Róla, mint Szeged legkulturáltabb fiáról már akkor tudtam, amikor még sejditésem sem volt róla, hogy micsoda kedves lokálpatriotizmust jelölnek meg a „szegedi gyükér", a „torony alatt" és )ra körtöltésen belül" kifejezések. Kecskeméti jogakadémia tanár voltam, amikor egyszer könyvküldeményt hozott részemre Szegedről a posta. Föladóként dr. Szalay József, Szeged város rendőrkapitánya (csak utóbb lett rendőrkerületi főkrnitány) szerepelt. Gondoltam, mint a közigazgatási jog tanára valami rendészeti munkát kapok. Előre tetszelegtem a gondolatban, hogy egy vidéki város rendőrfőnökének a kaláberen és a kvaterkán fölül ilyen nemes szórakozásra is telik. Alig hittem aztán a szememnek, amikor a nyomtatványcsomagból a magam tanulmányai hullottak ki a főklapitány ur ama kérelmével, hogy mint bibliofil könyvgyűjtő részére írjam bele tanulmányaimba a nevemet Ez volt az első kulturális érintkezésem Szegeddel. Hogyan álmodhattam volna még a tizes évek derekán, hogy valaha a nemlétező szegedi egyetem katedrájáról fogok prelegálni, amikor titkos ambícióim Kecskemétről Kolozsvár, Pozsony és Debrecen felé szállottak. (Igaz, hogy ebben az időben még a háromszáz éves dorparti egyetemről sem volt tudomásom.) Dehát sok tarkaságot produkál ez a tulipiros élet. Igy történt aztán az is, hogy Dorparton át érkeztem meg Kecskemétről Szegedre, amelyről valaha csak annyit tudtam művelődési szempontból, hogy van egy szép kultúrpalotája Móra Ferenc igazgatása alatt és egy rendőrfőkapitánya, aki nemes Ízléssel válogatott, hatalmas könyvgyűjteményével lepipál jó egynéhány közgyűjteményünket is. Mindez csak azért került most a tollam hegyére, mert Szalay bátyámtól arról értesültem találkozásunkkor, hogy Móra Ferenc hátrahagyott müveinek gyűjteményes kiadásán fáradozik. Emiitettem nyomban neki, hogy egy versikével, amelyet Móra hozzam irt, magam is gyarapithatom a gyűjteményt. Mondanom sem kell, hogy micsoda villanó tekintettel csapott le Szalay bátyám az ajánlatra. Szerette volna, ha zsebembe nyúlok és nyomban átadom neki a kiadatlan, sőt ismeretlen Móra-költeményt. Ámde előbb magyarázatul el kellett mesélnem a vers keletkezésének történetét, ami annyira megkapta Szalay bátyámat, mint Mórára jellemzőt, hogy megkért annak leírására. * Történt nevezetesen, hogy mint „A M. Kir. Ferenc József-Tudományegyetem Barátai Egyesületének főtitkára föl akartam kérni 1932 őszén egyetemünk friss, még avatás előtt álló díszdoktorát, hogy tartson előadást egyesületünk szabadegyetemi ciklusában az egyetem aulájában. Még akkor személyesen nem isinertem Móra Ferencet. Telefonon érdeklődtem a muzeumban, hogy mikor volna nála legalkalmasabb látogatásom. Azt válaszolták, hogy nincs bent, mert gyöngélkedik. Fölhívtam lakásán, honnét leányától azt a kedves választ kaptam, hogy vasárnap délben várnak. Amikor két nap múlva megjelentem a Boldogasszony-sugáruti földszintes házában, hosszas csengetés után egy barátságtalan Cerberus nyitott ajtót, akiről utóbb kitűnt, hogy a házmester volt. Amikor Móra Ferenc iránt érdeklődtem nyomban szűkebbre vette az ajtó közt a rést és szétterpesztette a lábát, kijelentvén, hogy a nagyságos ur nem fogad és épp az imént küldött el valakit, mert dolgozik és meghagyta, hogy a világon senkit ne engedjen be hozzá. (Akkor végezte az „Aranykoporsó"-n az utolsó simításokat, mert doktori értekezésül ezzel akarta meglepni a világol.) Hiába mondottam, hogy ki vagyok, hogy oda vagyok rendelve, hogy vigye be a névjegyemet, a Cerberus hajthatatlan maradt. Végre is kénytelen voltam a dedikált „Északi irások'" című kötetemet névjegyemtdel együtt otthagyni. Amikor egy óra múlva a Hági-étterem profeszszori asztalához érkeztem ebédelni, már jó háromnegyed órája várt rám a Cerberus Móra élete párjának rendkívül kedves levelével, melyben kimagyarázni törekedett a sajnálatos tévedést és nyomban arra kért, hogy vacsorázzam az este náluk annak dokumentálására, hogy nem neheztelek a hibájukon kivül és a házmester túlbuzgóságából eredő félreértés miatt Sajnos, azonban nem fogadhattam el a szíves meghívást, mert az estém nem volt már szabad. Mindezek után természetesen vártam, hogy Móra Ferenc nyolc napon belül visszaadja a látogatást és megköszöni a könyvemet. Azonban hónapok teltek el minden életjel nélkül. 1933 január végén már a második esztendőben döntött ágynak a hazai influenza. (Dorpatban nyolc éven át még csak náthás sein voltam, pedig néha októbertől májusig hó fedte az uccákat.) Ágyban nyűglődve a Délmagyarország vasárnapi számában egy tárcafolytatást olvastam Móra Ferenctől „Cs. és kir. sas a Kúaságon" cimmel. A folytatáson is jól lehetett mulatni anélkül, hogy, az első részét ismerte volna az ember. A cikk! alapmottója azonban kihívta jogérzetemet. Mint wagneri leitmotiv tért benne vissza, hogy nri ember mindent megköszön, még a gyufaszálat is. Ebadta, gondoltam, Móra Ferenc tanítja ezt, aki arra sem érdemesített, hogy látogatásomat viszszaadja és neki fölajánlott müvemet megköszönje?! Fogtam magam, szokásom és uri meggyőződésem ellenére írtam Mórának gépemen egy anonym levelet. „Uri ember mindent megköszön, még a gyufaszálat is, hát még a neki dedikált és személyesen lakásán hagyott könyvet! (Lásd Móra: Cs. és kir. sas a Kunságon!)" Néhány nap múlva, amint még mindig ágyban, de már lázmentesen a bölosőünnepemre Észtországból érkezett meglepetéseknek örvendeztem (odafönt oly nagy ünnep a születésnap, hogy jobban számontartják, mint jómagam), hallottam, hogy előszobaajtóm levélbedobó nyílásán át beröpült valami. Amikor ebédemet meghozták, hozzá szerviroztattam a bedobott valamit is, ami egy névjegy volt a kővetkező nyomtatással: MÓRA FERENC a "Városi Múzeum és a Somogyi könyvtár igazgatója Alatta kézírásával: 1933. II. 2. Hátlapján pedig a következő vers: Kiskun paraszt járt itt megemelt kalappal. Kezet szorítani a finn-észt-lett lappal. Ha sérelem érte professzor Csekeyt, Gyógyítsa e kártya haragos sebeit. Nem volt rossz a szándék, túlozott egy kicsit. Addig is legyen rá tanú e blind vizit. Móra. Hogyan áldom halóporában is Móra Ferencet, hogy nem a spanyol etikett szériát adta vissza a