Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-15 / 84. szám

DfiCMAGYARORSZÄG Í934 április T5. 90.-P Uj RAPID QA n kerékpár 7Uia r Torpedó szabadontutoval gyári felszereléssel. Kirakatunkban látható. D ér y gépAruház Elisabeth Schumannak a koncert után mindössze íél órája volt az éjszakai vonat indulásáig és ezt a félórát arra használta fel, hogy telefonon felhívta Budapestet, a Ritz-hotelt, Lőtte Lehmannt kérte a készülékhez és a két bécsi kamara énekesnő vidáman és az éjszakai találkozás meglepetésének lelkesedésében sokáig elcsicsergett a szeged—budapesti telefondróton... A bájosan közvetlen kedélyű énekesnő végigvizsgálta egész Szegedet, megnézte a színházat is és amikor a plakátokon szemébe tünt Németh Mária neve, vidám elismeréssel igy kiáltott fel: — Maria Németh itt énekel! És igazán belefér az 0 hangja ebbe a színházba ?... És még egy megható történet. Derék lovagunk halk kézigránát-harcba elegyedett a művésznővel, szivének ifjú primadonnájával. A közelharcba enyhe moll-hangnemben nemsokára beleavatkozott a művésznő szelíd jóságú édesanyja is. A békekötésnek elvi, sőt gyakorlati akadályai tornyosodtak, mire a fegyverszüneti tárgyalásokat élénk gyalogsági tűz váltotta fel. Vígan és egyre vészesebben szólt a fegyverropogás, mikor fényes multu derék lovagunk a következő repülő-riposzttal fejezte be az édesanyai frontszakasz gondosan előkészített támadását: — Nagyságós asszonyom, közölnöm kell azt a történelmi tényt, hogy a kedves leánya elődjének kedves édesanyját is — én temettettem el... MUNEPMU VESZE11 VALLALA1 — Etnográfiai elbeszélés — Irta BALLA SÁNDOR — Hát megértették, emberek? Be som várva a feleletet, folytatta: — Mégegyszer figyelmeztetek mindenkit, hogy pontosan végezze feladatát, különben kirúgom a népből s minden népi jellegétől megfosztom. Akin a legkisebb városi hatást Is észreveszem, az rögtön el van bocsátva. Menjenek tehát haza s öltözzenek át, miután a kegyelmes ur hamarosan megérkezik. A parasztok cihelődni kezdtek. Az első csoport már elérte a kocsma ajtaját, amikor felosattant az előbbi hang: — El ne felejtsék tehát kendtek, hogy minél népiesebbek és természetesebbek legyenek. Mindegyik csoport legyen készen, mivel nem tudom, hogy a kegyelmes ura nép melyik oldalát óhajtja tanulmányozni. Tartsanak ki a legutolsó percig, nehogy mégegyszer előforduljon a múltkori eset, amikor a népművészeti csoportban csak a kereskfedősegéd maradt az árujával. Elmehetnek! Amikor a legutolsó paraszt Is kitakarodott az Ivóból, Akáczfalvy Olivér ,a Nép barátja is felállt s a kocsmárost szólította. Közben ismét átgondolta a programmot s meg volt vele elégedve. Nyújtózkodott, majd alacsony, jóltáplált alakját keményen megfeszítette. Tekintete erélyt, sőt kíméletlenséget árult el, különösen ha saját érdekeiről volt szó. Magas, de horpadt homloka mögött szent érvényesüléséért mindent feláldozó elszántsága lüktetett. Nagy nyelve kényelmesen elnyújtózkodva feküdt tokjában, amely a legellentétesebb világnézetekhez is simán tudott alkalmazkodni, ha gazdája érdekeiről volt szó. Veszedelmes könyökei békésen pihentek a kabát ujjaiba dugva, melyek az érvényesülés rögös pályáján annyi nehéz ütközetet vivtak meg sikerrel. Lelkes ábrándozásából a kocsmáros megjelenése zökkentette ki, aki már kevésbé lelkesen irta fel a Nép Barátjának fogyasztását. De őt nem za-' varta a kocsmáros érzelmi hullámzása, hanem jókedvvel indult el az állomás felé. Az egyik elsőosztályu fülkéből fáradt arcú, monoklis, elegáns férfi lépett ki s miután tudta, hogy várnak rá, sajátságos módon, fürkészve nézett körül. A Nép Barátja pedig, amikor látta a titkárja nélkül leszálló kegyelmes urat, tisztában volt vele, hogy inkognitóban jött s ezért a következő pillanatban már felharsant tiszteletteljes ujjongása: — Isten hozta a ml kis falunkba, kegyelmes uram! A kegyelmes azonban távolról sem volt derfis. Ellenkezőleg, inkább mogorvának látszott, aminek oka részint a korai felkelés volt. Mikor azonban felültek a parasztszekérre, — melyhez a kegyelmes ur kimondottan ragaszkodott —, boldogan nézett körül a napfényben fürdő vidéken. Végre elérte azt, hogy közvetlenül érintkezhet a néppel. Jóleső látnók! szemmel már látta is hatalmas, négykötetes munkáját: „Az igazi parasztok." S szen annyira fellelkesült, hogy elhatározta, ezután többször is le fog jönni a parasztok közé. Meg is mondta a most felszálló Nép Barátjának: — Nézze barátom, én nyíltan beszélek magával. A napokban választottak meg a Paraszt Analizáló Intézet elnökének. De ezt megelőzőleg is sokat foglalkoztam elméletileg a parasztság problémáival. Tehát igen fontos számomra a mai utam. Ezenkívül a Magyar Róna Társaság megbízásából, — melynek nagydíját előre megnyertem, — készítenem kell egy kimerítő tanulmánvt — Csodálatos, hogy mennyit dolgozik" kegyelmes uram, — rebegte a Nép Barátja. A beszéd további fonalát a nemrégiben készült ut hegyes kövei vágták el. Az ülésről olyan tiszteletlenül kezdték felfelé hajigálni az irót, hogy annak teljes erejéből össze kellett fogát harapnia, nehogy nyelvében kárt tegyen. Az izzadtság méltóság teljes cseppekben távozott a kegyelmes ur arcáról, aki már megállapitotta kiszállásának első konkrét tanulságát: egy lépést sem tesz a jövőben a nép között — gummipárna nélkül. Leszálltak a kocsiról. Terjedelmes, fával beültetett udvaron voltak, melynek végében hosszú, fehér épület állott. A házon túl sürü erdő húzódott. Néhány perc múlva elérték a hosszú épületet. Az épületen sem kémények, sem ablakok nem voltak. A Nép Barátja otthonosan nyitott az egyetlen fakilincses ajtón s udvariasan előre engedte az irót. A kegyelmes ur azonnal megállapitotta, hogy valami kocsma félében van. Az asztalok mellett árvalányhajas, lobogógatyáJu legények ültek, szemmel láthatólag fokosukra támaszkodva. A söntés mögött hatalmas, tagbaszakadt legény álldogált. Mint Kinizsi. Az asztalok, székek, ládák csupa népművészeti ritkaságok voltak, melveken nyalábszámra nyüzsögték a szivek s a tulipánok. Ekkor az egvlk legény fokosával az asztalra csap és felordít: — Hé, kocsmáros, bort ide! —Majd az asztalra borul s nagy könnycseppekkel zokogni kezd keservesen. A kegyelmes ur kérdőleg néz a Nép Barátjára, hátha ő tudja, mi lelheti ezt a szép szál legényt A Nép Barátja, csodálkozva a naiv kérdésen, készséggel adja meg a választ: — Pszt!... Sirva vigad!... A következő pillanatban előtotyog a lobogós magyarban levő, kissé elhízott kocsmáros, kezében az Itcével. fején darutollas kalapla hetykén félrecsapva. Mikor meglátja a vendéi bámuló pillantását, kidülleszti mellét s menetközben fölényesen pengeti sarkantvult. Az iró lázasan jegyezve nézte. Lábal görbék voltak, tehát Igazi lovasnép leszármazottja. Majd a kocsmáros orrára nézett a kegvelmes ur. melvnek görbesége még lovasnépeknél is feltűnő volt. — Feltűnés nélkül löljön utánam! — lihegte a Nép Barátja az elmélázó kegyelmes ur fülébe. Ki is léptek egy alacsonv ajtón s hosszú, de keskeny kamraszerü helyiségbe jutottak. Parányi háromszögletű ablakon szűrődött be némi fény. A levegő fojtó, bűzös volt. A Nép Barátja rekedten súgta: Nézzen ki. Kinézett. Nagy udvart látott, melyet három oldalról épület, egy oldalról kerités határolt. Az udvar közepén öt gőzölgő ló állott. Mindegyik csupa hab és vér. Hátukról hatalmas darabokban húscafatok lógtak le. Az iró borzadó tekintettel kérdezte, ml ez? Hirtelen szomorú melódiáju cigányzene hallatszott be. A primás keservesen cifrázta az ősmagyar, lehangoló dallamot. — Most jöttek haza a hus puhitásából, amit még ma is nyereg alatt végeznek, — suttogta a Nép Barátja. — Rémes, — borzongott gyönyörrel a kegyelmes s elhatározta rögtön, hogy a látottak feldolgozására uj folyóiratot fog alapítani. Halkan cigányzene hallatszott A kegyelmes urat teljesen hatalmukba kerítették történelmi visszaemlékezései. Többször megcsípte a karját, ébren van-e? Lehetséges-e ez a XX. században? Agyában türelmetlenül cikáztak a különféle címek, melyekre második tudományos lapja megindításához és fenntartásához megkapja az állami hozzájárulást. A Nép Barátjának sürgető lihegéeére tért magához. — Jöjjön! Jöjjön! Valószínűleg olyasmit lát, amit eddig csak rossz leírásokból ismert Ha a belek kedveznek, ugy láthat egy fehérló áldozást Ahogy az ivóba visszatértek, a kegyelmes ur egy pillanatra kábultah megállt. Ha gondolt is; valami eredeti néptelenségre, ilyenre még sem szá-» mitott. Micsoda szenzációt fog ezzel keltenL Olyan tisztességtelen verseny indult meg a nép egyszerű gyermekei között, mintha nem is ezea az őspogány helyen, hanem a Teleki-téren len* nének Az iró segítségére siető Nép Barátját egy sántái küldönc húzta félre: — Nagy baj van igazgató nr! A kovács nem adja ide a szürke lovát s igy nem tudjuk fel ál-* dozní. A Nép Barátja szörnyű haragra gerjedt: — Azért csinálok én itt ilyen idegenforgalmat, adok a szátokba kenyeret, hogy pont most hagy-» játok cserben? Fessetek át azonnal egy lovat fehérre! A futár bűnbánóan mondja: — Nem adja ide senki a lovát, mivel nem tudják róla a festéket levakarni. — A nép hálátlansága miatt dühöngve ment vissza a kegyelmes úrhoz, kimentve őt az ajánlkozók tömegéből. Egvnttal közölte vele, hogy a fehérló áldozat a kedvezőtlen jelek miatt elmarad. Látva a kegyelmes csalódott arcát, vigasztalva tette hozzá: — Ne busuljon kegyelmes uram. kárpótolni fogom mással. Éppen most éresitettek hogy a szomszédban családi esemény van készülőben. Leányrablás lesz. Csupán egy akadálva van, ami azonban áthidalható könnyen: a leány staffirungozására s a szerencsétlen apa némi kárpótlására ön-: kéntes gyűjtést szoktak rendezni. — A legnagyobb örömmel, — ujjongott az iró'. Óvatosságból azonban megkérdezte, hogy mennyi is az körülbelül? — Nincs ennek tarifája. Arról lenne szó, hogy a lánya megszöktetésekor a felbőszült apa üldözné s többszőr utána lőne gvermeke elrablójának^ Mit méltóztatik szólni hozzá? — Szenzációs, dadogta a felizgatott Író. Remegő kézzel fizette ki előre a golvók árát S rögtön elfoglalta a sűrű bozótban a számára ki-] jelölt helyet. A Nép Barátja is elrohant, hogy" megsürgesse a romantikus vérfürdő lefolvását. Hideg szél kerekedett s a kegvelmes összehord zongott. Őseinek szellemei jártak-keltek körülötte s nagyon reslelte volna magát, ha látíák raitaj hogy fék Pedig félt. Agya lázasan lüktetett Vér-, fagvasztó suttogások hangzottak a titokzatos erdőből s olyan pogánv szaga volt mindennek Most kezdte csak igazán átérezni egy honfoglalásnak a nehézségeit. Hirtelen zugfis keletkezett s az előtte levő tisz-1 táson ezüstös fénvben csillogó állat tünt fel. Kecsesen szökdelt, egvenesen az iró rejtekbelve fel<5 tartva. Ezüstös szőre gyönyörűségesen ragyogott! a hold fényében. Fejét hatalmas agancskoszor^ díszítette, melyen apró kacagányok himbál<Wnkj Mikor a kegyelmes nr elé ért, minden félelem) nélkül megállt. — Szent Isten, — rebegte az Író elhalón, — ed a csodaszarvas, — s térdreesett. A szarvas erre elmosolyodott, de nem szólt sem-j mit. Csak fejével in te« hivogatólag s egynttal kar-í csu lábaival megmutatta az irányt is. És meg-j indult. A kegyelmes megbűvölten ment utána. A hold elbujt a fellegek mögé s mély sötétség borult az erdőre. Amerre elhaladtak, marcona alakok ugráltak elő a fák közül. De a keiryelmes szema csak az előtte imbolygó ezüstös fénybe kapaszkodott s évezredes pogányságának felszabadult maradékától átszellemült arccal loholt a szarvas nyomában... Egész éjjel keresték az eltűnt kegvelmest. Csali reggel találták meg, egy bokor tövében, alaposan/ összeverve. A Nép Barátja átkozódva állapította' meg a vizsgálat folvamán. hogy a konkurrens münépmüvészeti vállalat keze van a dologban, melynek emberei betanitott csodaszarvasukkal] csalták tőrbe és hagvlák helyben a romlatlan né-i pies irót.. az Alföld első vesrytisztitó, fest« ás áarvtolltisziitó inarleleoe fest és tisztit férfi, női és gyermekruházat a leprolcsóbbaa Főüzlet és ipartelep: Iskola ucca 27, Dóm tér. Tel. 12—69-, Fiók: Károlyi u. 4. Szentgyörgy u. 10. Glöckner J/és Fia