Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-14 / 83. szám
1934 április 14: DÉUMAGYARORSZXG 3 Május 21-éig tart a színház idei szezonja Péníeken délben ülést tartott a szinügyi birottság ' fA Délmagyarorszdg munkatársától.) A szinügy bizottság pénteken délben ülést tartott dr. Pálfy József polgánr.esterhelyettes elnökletével Az ülés zárt ajtók mögött folyt le, majd utána dr. Pálfy József a következőket közölte a Délmagyarország munkatársával: — Sziklai Jenő színigazgató a szinügyi bizottság előtt beszámolt a szezon eddigi jredményeiről. Bejelentette, hogy a színház eddig hatvan zenés darabot és 23 dráimát adott elő. Megünnepelte a társulat a szinház ötvenéves jubileumát, ünnepi díszelőadást rendezett Herczeg Ferenc hetvenedik születésnapja alkalmából és díszelőadással ünnepli meg a katonazenekar és Figedy-Fichtner Sándor törzsikarmester harmincéves karmesteri jubileumát. Ismertette ezután írnüsortervezetét, majd előterjesztette kívánságát, járuljon hozzá a szinügyi bizottság, hogy az idei szezont májúc 21-én befejezhesse, tehát nyolc nappal korábban a szerződésben megállapított időpontnál. Lehet, hogy ez alatt a nyolc nap alatt is tart néhány előadást. Sziklai arra kérte a bizottságot, hogy terjesszen javaslatot a polgármester elé a nyári szini-szünet biztosítására. rA város hatósága semmiféle staggione-társulatnak ne engedje át a színházat a nyári hónaookbain, mert szerinte a közönségre is ráfér —« a nyári pihenés. — A szinügyi bizottság ugy határozott. Hogy teljesíti a színigazgató kívánságait, hozzájárul a szezon nyolcnapos megrövidítéséhez és megteszi a szükséges javaslatot a polgármesternek a stagigione-társulatok ügyében is, a tilalom természetesen osak a szinház épületére vonatkozik, a város hatósága azt nem akadályozhatja meg, hogy vándortársulatok más helyiségben rendezzenek előadásokat. Elmondotta a polgánmesterhelyettes. hogy voltak a színigazgatónak anyagi vonatkozású kérései is. A-ra való hivatkozással, hogy a város ugy a szinház fűtésén mint a világításán bizonyos megtakarításokat ért el, kérte, hogy ezeknek a megtakarításoknak a terhére térítse meg azoknak a szezon közben beszerzett világitótesteknek az árát. amelyeket az igazgató a saját pénzéből ruházott be. A szinügyi bizottság ebben az figvben nem hozott határozatot, mivel a mérnöki hivatal és a számvevőség megállapítása szerint megtakarítások nincsenek, de ha lennének is. a szerződés szerint az nem Illeti a színigazgatót, mert a szerződés szerint neki kell gondoskodnia- a szükséges felszerelésekről. Szombaton tartiák meg Szegeden a mezőgazdasági bizottsági tárgyalásokat (A Délmagyarország munkatársától.) Szombaton tartják meg Szeged törvényhatóságának területén a mezőgazdasági bizottsági választásokat. amelyeiket az idén erős kortézía előzött meg. A különböző frakciók külön listát állítottak össze és mivel az erőviszonyok a gazdák között ismeretlenek, a választás eredménye teljesen bizonytalan. Az utolsó választás hat évvel ezelőtt volt. 1928-ban, jelentéktelen érdeklődés mellett. Szavazati joga akkor is körülbelül tízezer gazdának volt, de a tízezer szavazó közül mindössze kilencvenen éltek a választás jogával. Ez a kilencven szavazó választotta meg a mezőgazdasági bizottság húsz rendes és husz póttagját és az igy megválasztott tagok választották meg azután azt az öt tagot, aki mezőgazdaisági érdekképviselet címén jutott be a választás alapján a tőrvényhatósági bizottságba. Ugyanakkor ót tagot delegált a bizottság a Duna—Tisza-közi Mezőgazdasági Kamiarába is. A nagyarányú agitáció következtében az idén valószínűleg lényegesen több lesz a szavazók száma. A beavatottak arra számítanak, hogy a tizezer választó közül most legalább ötezer élni fog a szavazás jogával. A szavazás tiz körzetben reggel nyolc órakor kezdődik és este nyolcig tart. A város belterülete egy körzet, Felsőtanya három. Alsótanyát hat körzetre osztották fel. Dr. Tóth Béla főjegyző a választási elnök, aki a körzeti szavazatszedő küldöttségek elnökeineik átadta a hivatalos nyomtatványokat és a szavazólapokat. A megválasztandó Mezőgazdasági Bizottság hat évre szóló mandátumot kap és hatéves mandátumot kapnak azok is, akiket érdekképviselet cimen a? uj bizottság delegál a közgyűlésbe, valamint a Mezőgazdasági Kamarába. Mivel a legutóbbi választás hat ívvel ezelőtt történt, a mezőeazdasági érdekkénvíselet közgvülési képviselői szintén elvesztik most mandátumaikat. A gazda és az orvos Váltóaiáirás a kórházi betegágyon — A törvényszék felmentő ifélefet hozott dr Tornyai János vásárhelyi orvos sajtóperében, mert a valóság bizonyítása sikerfii (A Délmagyarország munkatársától.) Szathmáry Tihamér nyugalmazott főispán, az egyik vásárhelyi la*i szerkesztője került pénteken vádlottként a szegedi törvényszék V/W-tanácsa elé. Szathmáry Tihamér a rmilt év őszén ciket irt ezzé! a címmel: „600 pengő orvosi munkadíj, ráaddsul 65 hold föld és egv vándorbot". A cikkben megírta, hogy egy vásárhelyi orvos egyik gazdag betegét rávette, hogy 4150 dollárt adion neki kölcsön egy üzleti vállalkozáshoz. A 4150 dollár elvesrett. a náciemsnek erre a kölcsönre ráment a 65 hold földje és most öreg korára vándorbotot vehet a kezébe. Ismertette a cikkben. hogy az orvos strandvállalkozásba kezdett ezz»' a pénzzel, bár neki magánvagyona igen kevés volt. Cikkében sem a beteget, sem az orvost nem nevezte msg, azonban a cikkből Tornyai János orvos magára isimert és sajtópert inditott. A törvényszék már tebbizben tartott az ügyben főtárgyalás! A vádlott előadta, hogy felkereste őt egy Bodrogi Imre nevű idős gazda és elpanaszolta, hogy miképen forgatta &t ki va-i gyonából az orvos, aki valamikor kezelte. Aa orvos a kölcsönt felvette, de azután sem a tőn két. sem a kamatokat nem fizette és igy a gazda 65 hold földjét elárverezték. A bíróság közérdekből elrendelte a valóság bU zonyitását, mert közérdekűnek látta, hogy eg$ orvos a betegét mire használja fel. A valóság bizonyításának a során kihallgat ták a tönkrement gazdát, aki élőadta, hogy súlyos betegségében dr. Tornyai kezelte. Arraí kérte öt néhány hónapi kezelés után. hogy le* gyen a kezese 4150 dollár kölcsön erejéig, majd ő kifizet mindent a strand jövedelméből. De eV-s fogyott a 65 hold föld és az orvos nem rendezett! semmit. Kijelentette, hogy nem tudja miképeni történt a kölcsönügylet, öt .megoperálták, az operáció után naookig eszméletlenül feküdt, a második váltó aláírása ebben az időben történt* Az orvos felkereste öt a kórházi betegszobában és ott íratta alá vele a váltót. Az orvos azt mondotta, hogy nagyon kell a pénz, irja alá ugy« ahogy tudja A dollárkölosön eífogyása utáni ujabb 2000 pengős váltót irt alá, mert az orvos azt mondotta, hogyha nem veszik fel! ezt az ujabH összeget, elárverezik a birtokot. Amikor az orvos nem fizette a kamatokat, a bank elárvereztette a birtokot, neki a koldusbotnál egyebe nem maradt. A bíróság a pénteki főtárgyaláson siók tanuC hallgatott ki. dr. Vészi Istvánt, dr. TárkánySzücs Jánost. Laub Jánost, Vanu Jánost, azután a vád- és védőbeszédekre került a sor. Dr. Makal János, a vádlott védőié arra mutatott rá, hogy az orvos ügye már szinte kisiklik a kriminalisták kezéből és a pszihiáterek hatáskörébe tartozik. Az orvos szuggesztív erővel vette reá betegét ezekre a kölcsönökre és az orvosnak) ez nem is egyedüli ügye. a bizonyítási eljárás során kiderült. hogy_«KÍs hetegétől is kölcsönöket szerzett. Felmentést^-r. A bíróság ítéletében Szathmáry Tihamért felmentette. mert a rágalmazó kifejezések valóságát dhpriilt biznnvltania. Holttest a síneken (A Délmagyarország munkatársától.) Pénteken reggel Vásárhely-Népkert és Koppáncs állomás között, a vasúti sínek mellett összeroncsoltan, holttan találták meg Bánfi Mihály gazdálkodót. Megállapították, hogy a kora reggel Sze< gedröl jövő vonat roncsolta halálra a gazdálkodót. Ezideig nem sikerült megállapítani, hogy! vasúti baleset, vagy pedig bűncselekmény, esetleg öngyilkosság történt-e. Lehetséges, hogy a gazdálkodó a reggeli szürkületben nem vette észre a közeledő vonatot és igy történt a szerencsétlenség. de az sincs kizárva, horv Bánfi Mihály öngyilkossági szándékból ugrott a vonat elé. Az ügyészség elrendelte a vizsgálatot a haláleset hátterének tisztázása végett. Belvárosi A biidinpsti Uránia ragyoaró n <ja' Viktor vagy Viktória Pompás vígjáték Renáte Miil'er ésHertnam Thimi^ főszereplésével Széchenyi Mozi Ouslov rmilllch legjobb filmje A MESEBELI H&UCECi Egy israzi férfi küzdelme a sikerért és boldogságért VIGYÁZZON RUGANYOS LÁBTÁMASZ 6EÉPITETT ACÉLBETÉT 5P5 1ÁLIS LÁBFORMA EGÉSZSÉGÉRE IV. Kecskeméti u.ŰL IY.KossutoL.u.2. VH.Ercsébcrkrr.36. VI-Androsju-úf iaeoed: Kórász ab.