Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-30 / 72. szám

TO5Í DBT M AGYARORSZÁG 90.- P kerékpár 90.- P Torpedó szabadonfutóval gyári felszereléssel. Kirakatunkban látható. D ér y I é p ár ah á z Sport Terror és botrány Kolozsvárott Szeged FC-Unlversltofoa 1:1 (1:1) Kolozsvár, március 29. A Szeged FC csapata csütörtökön kétezer főnyi közönség előtt az Universitatea együttesével 1:1 (1:1) arányban döntetlenül mérkőzött. A vezető gólt S ep i lőtte a 10. percben, majd a Szeged FC S z o j k a révén a 19. percben ki­egyenlített. S a 1 v á n biró a 28. percben az Uni­vereitatea középfedezetét durva játéka miatt ki­állította. Szünet után a román csapat erősza­kosan játszott, ugy hogy a biró még egy román játékost akart kiállítani. A játékosok és a kö­zönség azonban tiltakozott ez ellen, közben a nézők a pályára rohantak, ugy, hogy a biró en­gedni volt kénytelen. Az erőszakos játék és a közönség terror ja miatt a Szeged FC ezután csak óvatosan játszott. Ebben a miliőben — bár fölényben volt —, nem lehetett a győzelmet megszerezni. A Szeged FC Nagyváradon A Szeged FC erdélyi túrájának harmadik mérkőzésére szombaton kerül sor, amikaris a szegedi csapat Nagyváradon vendégszerepel a Crisana ellen. A Crisana a NAC-hoz hasonló kitűnő játékerőt képvisel, ezért a legnagyobb feladatok közé tartozik ellene sikeresen szere­pelni. A Crisana legnevezetesebb játékosa B a­rátky, a Hungária volt futballistája, kívüle több válogatott játékos szerepel a nagyváradi csapatban. Makó—Vásárhely válogatott Makón és Vá< sárhelyen. Értékes programot dolgozott ki hus^ vétra a makói és hódmezővásárhelyi futballve^ zetőség. A két vezetőség megállapodott egymás^ sal abban, hogy húsvét vasárnapján Makón, hétfőn pedig Hódmezővásárhelyen mérkőzési rendeznek, amelyen Makó és Hódmezóvásár-í hely válogatottjai játszanak egymással. Még nem állították össze a két csapatott, de minden jel arra mutat, hogv a makói válogatott a kö-J vetkező lesz: Dojcsák — Wiener, Halász — AL mássy. Suba, Glósz — Széli, Papós, Csilly, Bai logh, Varga. ^ GAZVASALÓ bérlet havi Színészek—Újságírók. A Temesvári-kőruti sporttelepen lesz a húsvét vasárnapi déli korzó. Az a hatalmas érdeklődés, amely a húsvét va­sárnapi Szinészek—Újságírók futballderbl és a kiiünő kisérőattrakciók iránt megnyilvánul, arra mutat, hogy vasárnap mindenki ott lesz a Temesvárl-köruti sporttelepen, ahol délelőtt 11 órakor kezdik meg a legkellemesebb szóra­kozást igérő eseménysorozatot. Ott lesz a sze­gedi művészvilág minden fő- és alreprezentánsa. A Tisza TE vasárnap délután fél 5 órakor a rókusi tornacsarnokban nagyszabású disztornaün­nepéflyt rendez. fillérért. Gázgyár A KISOK intézőbizottsága legutóbbi ülésén elhatározta, átiratban fogja kérni a központot, hogy képviselőjét küldje le Szegedre az itteni futballbajnokság egyes körülményeinek ki-> vizsgálására. A KISOK intézőbizottsága szeret­né ugyani* véglegesen eldönteni: van-e joguk' egyes KISOK-rsapatoknak a mérkőzéseken ma­gántanulókat t§ szerepeltetni. Ez a kérdés — a KISOK-körök szerint — feltétlenül megoldana dó, mert olyan hirek kerültek forgalomba, egyes diákcsapatok ugy szeretnék megerősíteni együttesüket, hogy elsőosztályu játékosokat! magántanulóknak íratnák be az Iskolákba. 7amánrn7nft PfSPlW 3 ^tartási cikkek, Fiitorst, permetezőgépek fcUIIIUlll#U£ilf ftft ÜliÜli yjp mí váíaszlékban legolcséfeban &RUCKNER VASUDVARBAN. OeáK aíIér az SzTK~ban Jelentettük, hogy az SzTK-körökben nagy felháborodást váltott ki Deák Istvánnak, a csapat válogatott hátvédjének a HMTE elleni mérkőzésen tanúsított viselkedése. Deák eljá­rása miatt az SzTK vezetősége ugy határozott, hogy egyelőre eltekint a játékos szerepeltetésé­től. Szerdán azután váratlan fordult állott be az ügyben: Deák István levelet irt az SzTK ve­zetőségének és be jelentette az egyesületből való kilépését. A Deák-üggyel kapcsolatban kérdést intéz­tünk Gyarmathy Mihályhoz, az SzTK in­tézőjéhez, aki a következőkét mondotta: — Ha egy játékos nem érzi jól magát egye­sületünkben, módjában van kilépni a tagok so­rából, de önkényéskedni nem lehet. Nagyon meglepett bennünket, hogy olyan eljárás után, amelyet egyesületünkkel szemben tett, még ő kéri az egyesületből való kilépésének tudomá­sulvételét; inkább a klubnak lelt volna joga őt törölni a tagok sorából. — Hangsúlyozzuk, teljesen indokolatlan volt Deák sportszerűtlen viselkedése a HMTE elle­ni mérkőzésen. F e i g 1 szerepeltetése felett nem ő, hanem az egyesület vezetősége hivatott dön­teni. Deákhoz hasonlóan — mondotta végül —, H e i m sem játszott a mérkőzés első félidejében teljes tudásával, amikor azonban a szünetben ezért figyelmeztettük, válogatott formát játszott ki a balhalfposzton. RETIKIIL­umommm LACHER DOrmHlUsitól, Kárász ucca 8. A Szeged FC elnökválsága A Szeged FC választmányának tegnapi ülé­sén Markovics Szilárd ügyvezető lemondásának kérdéséve! foglalkoztak. Az ügyvezető — mint ismeretes — benyújtotta lemondását azzal, hogy csak április l-ig hajlandó a klub ügyeit vezetni. A választmány egyhangúlag bizalmat szavazott Markovics Szilárdnak, akit táviratilag üdvözölt és felkérte, hogy legalább május 15-ig vezesse a klub ügyeit. A választmány az elnök­válsággal kapcsolatban ugy határozott, ha Mar­kovics Szilárd május 15-e után lemondoiK/ tiszt­ségéről, a klub ügyeinek vezetését direktórium veszi át Foglalkozott a választmány a Szeged FC— III. kerület mérkőzés pályaválasztójogának meg­vételével is, de végleges határozatot nem hozott. Ezután tudomásul vették Weisz Sándor főpénz­tárosnak tisztségéről való lemondását. Érdekes ügy került ezután a választmányi ülés napi­rendjére: futballigazgató szerződtetésének kér­dése. A szerződtetés szempontjából több isimert sportember neve került forgalomba, végleges döntés csak az ügyvezető visszatérése után tör­ténik. Románia—Délmagyarország atlétikai viadal Szegeden, vagy — Temesváron? Jelentette a Délmagyarország, az atlétikai szövetség déli kerülete megegyezett a román szövetséggel, hogy julius 1-én Szegeden megrendezik a Dél­magyárország—Románia válogatott atlétikai versenyt. A déli kerület biztosnak tekintette a verseny színhelyét és terminusát, ezért ebben az irányban is készülődött. Az előkészítő mun­kát azonban váratlanul megzavarta a románok átirata, amely tegnap érkezett az alszövetség­hez. Az átiratban a románok annak az óhajuk­nak adnak kifejezést, hogy a junius 1-i ver­senyt ne Szegeden, hanem Temesvárott rendez­zék meg és ne Délmagyarország atlétái, hanem a magyar b) válogatott áll jon ki a román együttes ellen. Az átirat feltűnést keltett az at­létikai szövetségben, ahol az ünnepek után fog­lalkoznak az üggyel. Gál Magda (KEAC) résztve« a pénteken Buda­pesten kezdődő nemzetközi asztali tenniszverae­nyen. A fiatal bajnoknő a válogatott csapat tagja. A vasárnapi amatőrforduló szegedi program­ján a Szhiész—UiságJró „derbi mérkőzés" ntán a SzAK-nályán eldöntésre kerülő SzAK—MTE és az UTC—CsAK meccs szerepel. Kecskemé­ten az SzTK—KAC, Szentesen a Vasutas—SzTE mérkőzést játszák 1«. A szegedi „olimpiai nszók", Wanie II., Vágó, Maróthy és Körftssy-livérefc, akflc egyhetes együt­tes tréningen vettek részt Budapesten, szombaton érkeznek vissza Szegedre, ahol folytatni ok kell az előirt tréiítngrendszert. Értesítésünk szerint dr. Bárány Istvám szövetségi kapitány a legtelje­sebb mértékben meg van elégedve a szegediekkel. SCHATZ MI GOR füzffszaJonta Kaicaey «rea U.. I. c«y>e»et 201 Fegyelmi Héletck. A DLASz fegyelmi bizott­sága tegnapi ülésén tárgyalta a vasárnapi mér­kőzéseken kiállított játékosok ügyét. Maro­sán UTC-játékost, akit a biró a Vasutas—UTC mérkőzéseri állított ki tulerélves játék cimén, 2 hétre tiltottak el a nyilvános szerepléstől. Oprét CMTK) és Szabót (KiTE") kiállításá­val megbüntetettnek találta a fegyelmi bizott­ság. l>r. Karácsonyt, Bukoveezky, Tóté II. ¿s v. kctelcovács, — akiket a főiskolai kapitány a hús­vétkor Losoncon játszó főiskolai válogatottba be­állított, pénteken utaznak Budapestre, hogy a csa­pat törzséhez csatlakozzanak. A KEAC hnsvét mindkét napján Baján vendégszerepel, ahol első nap a BSE, hétfőn pedig a Turul ellen játszik. Az 1934. márc. 21-iki tejtermékversenyen a STAUFFER-ementháli az első dijat, a magyar kir. Földmivelésügyi Miniszter tiszteletdiját nyerte.

Next

/
Thumbnails
Contents