Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-30 / 72. szám

Í934 március 30. DEL MAGYARORSZÁG 3 EINSTEIN A KITASZÍTOTTAK LAJSTROMÁN Berlin, március 29. F r i c k birodalmi bel­ügyminiszter a külügyminiszterrel egyetértés­ben megvonta 3G eddigi birodalmi alattvaló ál­lampolgárságát. mert „magatartásukkal a biro­dalom és nép iránt tartozó kötelességük ellen vétve, ártottak a német érdekeknek". A kitaszí­tottak lajstromán szerepel Einstein is. Az ál­lampolgárságukat vesztettek vagyonát lefoglal­ták. Letartóztattak egv tanút a Vasgárda-per csütörtöki tárgyalásán Bukarest, március 29. A Vasgárda-per csü­törtöki tárgyalásán G í v r a s tanú elmondotta, hogy a fogarasi börtönben a merénylő Con­stantinescuval együtt volt bezárva. A börtönben fogamzott meg az ő befolyására Constantines­cuban az a gondolat, hogy Dúcát a Vasgárda feloszlatása miatt felelősségre kell vonni. Maga is azon a véleményen volt, hogy Dúcát meg kell gyilkolni. Constantinescu azonban egyedül uta­zott Szinajába és őt nem vitte magával. A tanút vallomása után a katonai főügyész kérelmére a hadbíróság letartóztatta. Holnap Vajda Sándor volt miniszterelnököt hallgatják ki. Salát érdeke, nézze mes áras Néhány tájékoztató ár a sok közül: 1 drb 24 cm zománcozott barna veidling —.98 1 drb 2 L tűzálló barna lábas —.98 1 drb 1 1. fehér zománc kávékanna fedeles —.98 1 drb barna vizveder zománc P 1.98 1 drb 24 cm. barna zománc tésztaszűrő —.98 1 drb fayence tésztás tál —.98 1 drb fayence főzelékes tál 1 drb 6 személyes fedeles levesestál ovális 1 drb 1 L fayence vizeskancsó fehér 4 drb csiszolt vizespohár 6 drb sima vizes pohár 6 drb sima boros pohár 6 drb sima likőrös pohár i —.98 P 1.98 —.881 r-.78 í—.78) EDÍNycsarMOK Te!.: 17-82 Tisza La;o$ karul 38. KiemeSik a tenderből a Lusilaniál London, március 29. Az Artiglo és Arilsino olasz emelőhalók ma Corc Ír kikötőbe érkeztek, hogy megkezdjék több hajó kiemelését amelyet a világháború idején az ir partok környékén sülyesztették el a német tengeralattjárók. Első­sorban a Lusitania kiemeléséről vari sző, amely­nek páncélkamrájában állit ólag hdrommillió font értékű arany pihen a tenger fenekén. Az olaszok meg vannak róla győződve, hogy munkájuk si­kerrel jáir. Egy év alatt 680 métermázsa halat adott el a város tógazdasága Három és félszeres eredmény a Fet^rtfban. — 140 mázsa halat szállilottak Bécsbe (A Délmagyarország munkatársától.) A fe­hértói halastavakban közvetlen befejezés előtt áll a halászás. Egy év alatt összesen 680 méter­mázsa hal került eladásra, ebből 400 mázsa ha­lat Szegedre szállítottak be, 60 mázsa Félegy­házára, 50 mázsa Makóra, 30 mázsa hal pedig e. környéki községekbe. Szatymazira, Felsőtanyá­ra. DorozsmáTa és Kistelekre került. Exportá­lásra mindössze 140 mázsa hal jutott, ezt a mennyiséget a múlt hónapban szállították el Bécsbe. Ha a bécsi forradalom nem jön közbe, még több halat exportáltak volna Ausztriába, épen azokban a súlyos időkben kellett volna le­szállítani a fehértói halat, de a bécsi kereskedők nem vették volna át a szállítmányt. Később már jóval kevesebb halat kötöttek le a bécsi fo­gyasztók számára. A héten még néhány mázsa hal ksrül be a városba, húsvét után megszűnik Szegeden al fehértói hal árusítása. Azért is szükséges a fe­hértói halállomány sürgős kiárusítása, mert a hízott halaknát a legutóbbi hetekbein apadást észleltek. A benépesítéstől kezdve márciusig szépen fejlődtek a fehértói halak. A rnult év nyarán 280 mázsa halat helyeztek el a tavakban és 3 és félszeres eredményt értek el őszig, amikofl is a fehértói halállomány 980 métermázsa volt. Ebből 680 mázsát értékesítettek és a még meg­lévő 300 mázsa halat újból kihelyezik a tavak-* ba. Éhez a mennyiséghez még 150 mázsa halat vesz a város ugy, hogy az idén 450 mázsa hallat kezdődik meg a halastó üzeme. Ha ezidén is» ugy sikerül a gazdálkodás, mint tavaly, akkor az ős? folyamán tiz vagon hal kerülhet eladásra. Földrengés Romániában Bukarest, március 29. Csütörtökön este 9 óra 15 perckor középeurópai idő szerint a bukaresti lakosság két heves földlökést észlelt. A város­ban nagy volt a nyugtalanság. Egyesek az uc­cára menekültek. Később a nyugalom helyre­állt Az egész országban este két 50 másodpercig tartó heves földlökést éreztek. Valószinü. hogy a földrengés középpont ia Romániában volt. Bukarestben nagy volt az iiedtség, különösen a színházakban és a vendéglőkben. Két jelen­téktelen tüz is volt. Egy ház bedőlt, több meg­rendült. Emberáldozatról nincs hir. A földrengés ereje használhatatlanná tette az obszervatóriumok műszereit. A Szegedi Moteorologiai Obszervatórium le­lenti. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 18.6 C, a legalacsonyabb 4.4 C. A barometer adata null­fokra és tengerszintre redukálva reggel 758.3 mm, este 7S5.0 mm. A levegő páratartalma reggel 69 százalék, délben 40 százalék. A szél iránya észak­keleti, illetve déli, erőssége 2—4. A Meteorología! Intézet jelenti este 10 óra­kor. Időióslat: Élénk keleti szél, a hőmérséklet némi csökkenése, változó felhőzet. Egyes helye­ken, főleg délnyugaton esők. Sarmény­sriikségletét logolosóbban UÍZ_J¿ "Z^'HtV» beszerezheti Mikseáth K u. 4. Tel. 32 —36. Figyeljen a cégre! Budapestre májtlSbait a Nemzetközi Vásár utazzunk. 50° o-9S ulazási kedvezmény április 28-iól május 22-ig 1.8 Vásárigazolvány kapható a vásár tb, képviseleteinél ós a MenetjegyirodáknáV Meglepő íefrazzia a vámkapuSmál: sok a hanrs íej 120 gyanús tejminta. — A rendőr esete a tejhamlsiíó gazdával (A Délmagyarország munkatársától.) Tegnap a hajnali órákban meglepő tejrazziát rendeztek vá osszerte. Négy —r. a vegyvizsgáló állomás ós az elől.iárósági hivatal kiküldöttei — a vámka­puknál kezdték meg a városba érkező tej vizs­gálatát. Valamennyi tejusárt igazoltattak, a gya­núsabb tejekből mintát vettek. A tejrazzia ered­ménye meglehetős elszomorító, rövid néliány óra alatt a négy vámbejárónál összesen 120 gya­nús mintát vettek. Megpróbáltak a kofák a kör­nyékről olyan tejet is behozni a városba, amely­ről első tekintetre látszott, hogy erősen vizezett. A bizottság az ilyen tejből nem is vett mintát, hanem a kannák tartalmát egyszerűen kiöntötte. A tejhaimisitók merészségére jellemző, h^gv minteg" 25 kanna tartalmáról lehetett megálla­pítani m r a vizsgáiét első percében, hogy ha­misított. A tejmintákat a vegyvizsgáló állomás rövid idő alatt vegyelmezteti és amennyiben a hamisítást a vegyvizsgálat igazolja, a tejárusok egész tömegét fogják kihágási utón felelősségre vonni. A tejvlzsgálat alkalmával több érdekes eset adódott. Egyik baktói gazda, aki tm^r'"-' .Cf! —60 liter tejet szokott kocsin behozni a vá­rosba, a vámbejáró előtt észrevette, hogv tei­vizs^dflatot tartanak. \ gazda, hogy a vizsgá­latot elkeríilie. a vám előtt megfordult a kocsi­javai és el akart iramodni. Egy rendőr észrevet­te és kerékpárral a gazda után ment. finnen akkor ért oda, nmikor a gazda a tejeskannáinak a tartalmát az útszéli árolzba öntötte. A rendőr ezt ímes akarta akadályozni, mire a tejesgazda az egyik kanna tartalmát ráöntötte a rendőrre. 76 gazda ellen most nemcsak tejbamisitás. hanem hatósági közeg elleni erőszak címén is eljárda indul. A vegyvizsgáló állomás kiküldöttei a dél-» előtt folyamán folytatták a tejellenőrzést a pián ookon is és a kofáktól ujabb tejmennyiségeket foglaltak le. A niaci vizsgálat során ellenőrizték az eladá-ra kerülő vai. turó és sajttermékeket is, szintén nagyobb eredménnyel. A razziával kapcsolatban az előljárósági hivatalban közöl­ték, hogy a húsvéti ünnepeket megelőzően meg­lehetős nagy a keresi 3t a tej ós tejtermékek1 iránt és soka., zt kihasználva, hamisítják a te­jet. A tegnapi razzia eredménye bizonyítja, hogy a feltevés alapos volt. MA­az összes mezMí szünstelnek cues PÍBHEIF7ŐK! Óriási választék Kölni vizekben és parfómökben Manhei m- drogéria Klauzál tér 3. *»

Next

/
Thumbnails
Contents