Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-03 / 50. szám
Í934 március 3. DÉLMAGYARORSZÁG 1 Hirek. Az idő A Szegedi Metcorologiai Obszervatórium jelenti Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 16.4 C, a legalacsonyabb 7.0 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 757.6 mm, este 759.8 mm. A levegő páratartalma reggel 65, délben 53 százalék. A szél iránya délkeleti, erőssége 3—5. A talaj 4 cm-ig fagyott A Meteorologíai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Éjjel erősebb lehűlés, reggel ködképződés, nappal változóan felhős, enyne idő. Elszórtan kisebb eső lehetséges. — Miniszteri bizottság szemléje a Tiszához vezető utakon. A kereskedelmi minisztériumból leirat érkezett a városhoz, hogy március 5-én, hétfőn délelőtt a minisztérium szakértői Szegedre érkeznek és a környéken Algyőn, Mindszenten, Hódmezővásárhelyen, Csanyteleken, valamint Csongrádon a Tiszához vezető utvonalakat műszakilag fogják bejárni. Szó van ugyanis arról, hogy Vásárhelyen és a tiszai községekben a rakodópartokhoz vezető utvonalakat kiköveztetik. A kőburkolatu utakon a forgalmat sokkal könnyebben le lehet bonyolítani és a terv az. hogy rövidesen, még a tavaszi szokásos esőzések megindulása előtt hozzáfognak a tiszai utak kövezéséhez. Az utak kikövezése Szeged szempontjából is fontos volna. — Ravasz László Szegeden. Ravasz László püspök tegnap este Szegedre érkezett. Az állomáson a református egyház és a Lorántfy Zsuzsána Egyesület elnöksége fogadta a püspököt. aki dr. Bartók György egvetemi tanárnál szállt meg. Dr. Ravasz László tartja az ünnepi előadást a Lorántfy Zsuzsána Egyesület mai szeretetvendégségén, amelyet délután fél 6 órai kezdettel a Tisza-szálló nagytermében tartanak. A szeretetvendégség műsorát 'Bakó Lászlóné ügyvezető elnöknő vezetik be, majd két zongorán Liszt Es-dur koncertjét Bán Sándor ésjónásné Bárányi Ilona adják elő. Dr. Szepessy Aladárné Erkel Ferenc Hunyady László cimü operájából énekel Török Emil kísérete mellett. — Egészségtani előadás. A szegedi népművelési bizottság legközelebbi egészségügyi előadását szombaton délután 6 órai kezdettel dr. D i trói Gábor egyetemi tanár: „A szem és leggyakoribb betegségei" cimen dr. Széki Tibor egyetemi tanár I. számú vegytani intézetének tantermében. (Templom-tér) tartja. Az előadás díjtalan. Ha cipője végét iárja, Ha-Ha ezer párral várja. — X" városi terhek és — a munkaidő. Érdekes vita kerekedett — mint Miskolcról jelentik a miskolci közgyűlésben azok körül a kérdések körül, amelyek a szegedi hatóságokat is foglalkoztatták már jóegynéhányszor. Azt mondani sem kell, hogy Miskolc is súlyosan érzi az anyagi válságot és egymásután'hangzanak el az indítványok a különböző városi terhek csökkentésére. Ezeknek az indítványoknak a legtermészetesebb céltáblá ja a — városi tisztviselő. A legutóbbi kisgyülésen például a létszámfölött alkalmazott ideiglenes városi tisztviselők és a fér jes nőalkalmazottak elbocsájtását követelték. Hodobay polgármester megnyugtató kijelentéseket tett. Közölte a kisgyülessel, hogy rövidesen sor kerül a létszámfölöttiek elbocsájtására, pedig munkaerejükre szükség lenne. Az egyik kisgvülési tag közbe is szólt, hogy miért nem kezdik le a leépítést a magasabb régiókban, miért éppen a legalsó fokon akarnak takarékoskodni. A másik fölszólaló azt kérdezte, hogy milyen módon oldja meg a város a munkaerő csökkenést, ha a jelenlegi létszámra szüksége van. A polgármester azt válaszolta erre az igen természetes kérdésre, hogv majd — felemelik a munkaidőt. A megmaradó tisztviselőket dolgoztatják reggel nyolctól délután egyig és délután háromtól ötig. A miskolci polgármester azt elfeleitette megmondani, hogy ezt a változtatást miképpen tudja Miskolc város összeegyeztetni azzal a hivatalos irányzattal, amelynek célia, hogv minél több állástalan diplomás jusson keresethez, szüség esetén még a hivatalos munkaidő leszállításával is. — Az Egyetemi Bethlen Gábor Kör vasárnap délután 6 órakor a református tanácsteremben könyvismertetést rendez, amelyen G i r t h Irén Axel Munthe „San Michele regénye" cimü müvét ismerteti. — Evangélikus egyházi hírek. Szombaton délután 6 órakor az evangélikus templomban Zászkaliczky Pál pitvarosi helyettes lelkész tart böjti előadást „Az elbukott Péter" cimen. Másnap a gyülekezeti istentiszteleten és ifjúsági istentiszteleten az igét ő hirdeti. Böjtben minden vasárnap "délelőtt 11 órakor Úrvacsora. — A Famunkások Országos Szövetsége szegcdi csoportja 4-én. vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Munkásotthonban (tlétvezér-ucca 9.) tart ja rendes évi közgyűlését, melyre a szakmamunkásokat ezúton hívja meg. — Három évi dologház — és még egy lopás. C z e g 1 é d i Lajos szegedi iparossegédet a törvényszék nemrégiben lopások miatt 3 esztendei szigorított dologházra ítélte. A főtárgyaláson Czeglédi beismert egy olyan lopást is, amelynek elkövetéséről a hatóságok nem tudtak és amely miatt épen ezért vádat sem emelt ellene az ügyészség. A lopási ügyet kinyomozták és meggyőződtek arról, hogy Czeglédi — igazat mondott. Pénteken a törvényszék ezért a lopásért is felelősségre vonta. Letárgyalták az ügyét, bűnösnek mondották ki, de külön ítéletet nem szr.btak ki reá azzal, hogy a három esztendei szigorított dologházban már ez a büntetése is benne van. Pénzt takarít és időt, Ha Ha-Hában vesz cipőt. — Hubay Jenő nyilatkozik operájának, a Karenin Annának rádióközvetitéséről, Márkus László elmondja az „Attila" rádióközvetitése alkalmából, hogy milyen legyen a jó hangjáték, a Rádió Újság uj számában. Vafastészták 10 drb 1.20 Parfail 1 adag 5o fül. KALÁN KA CUKRÁSZ, Rudolf tér 6A demokrácia jelentősége Buchinger Manó előadása a Munkásotthonban A szegedi szakszervezeti bizottság péntekesti előadásán a Munkásotthonban Buchinger Manó országgyűlési képviselő „A demokrácia jelentősége" cimen tartott tudományos előadást L á j e r Dezső titkár szavai vezették be az előadást, majd Buchinger Manó azzal kezdte előadását, hogy manapság valamennyi osztály a kapitalizmusnak köszönheti létét — Azt mondják — mondotta —, hogy a demokrácia a kapitalizmus szülötte. Ez nem becsmérlő a demokráciára, mert maga a mai társadalom is csak a kapitalizmusból él, tehát nincs oka azt becsmérelni addig, amig nem tér át más társadalmi rendre. A tömegek a demokrácia segítségével biztosították & maguk megélhetését. Amint a kapitalizmus biztosítja maga számára a nagyobb profitot ugyanugy biztosítják a tömegek a demokrácia utján a maguk érdekeit A skandináv országokban, Angliában és Amerikában a tömegeknek hosszú évtizedek óta meg volt a joguk, hogy befolyásukat biztosítsák megélhetésük emelésére. Ezért ezekben az országokban, — nem véletlenség folytán — a munkabérek három-négyszer nagyobbak, mint azokban az országokban, ahol a demokrácia nem érvényesülhetett Foglalkozott ezután a magyar gazdasági viszonyokkal, majd azt mondotta, hogy a demokrácia kenyeret Jelent, mert ha a munkásság élhetne a demokrácia előnyeivel, jobban biztosithatná megélhetését. — Láttunk képeket, hogy most Bécsben gulyáságyukból osztanak levest a munkásgyermekeknek, — mondotta ezután Buchinger. Amig az osztrák munkásságnak joga volt, addig nem volt szükség Bécs uccáin a gulyáságyuk kolduslevesére. A demokrácia nemcsak jogot, hanem kenyeret is biztosított az osztrák munkásság számára. A demokrácia hiánya azt jelenti, hogy a nagy tömegek elvesztik kenyerük egyik részét. Ahol demokrácia van, ott a tömegek a kívánságuknak kifejezést tudnak adni. Kifejtette még, hogy a demokráciáé , a jövő, ha sok helyen most le is alázzák. Buchinger képviselőnek nagy figyelemmé kisért előadásáért a nagyszáma hallgatóság nevében Ol.ejnyik József mondott köszönetet Tavaszi áraink Férfi divat ing 1 gallérral . . 2.28 Női csikós nadrág 1.48 Női csikós kombiné 2.63 Hibátlan matt harisnya . . . 1.58 Tavaszi divat keztyii 1.28 a feliércégtáblás Boros Széchenyi tér 15 MAKÓI HÍREK Interpelláció a lejestivegek elkobzása miatt Közegészségügyi és köztisztasági szempontból is helytelen a mértékhitelesítő hivatal követelménye (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Közöltük, hogy a mértékhitelesítő hivatal tisztviselői hetipiacos napokon razziákat tartanak a tejpiacon s a hitelesitett tejesüvegeket is elkobozzák és tulajdonosaik ellen azon a cimen Indítanak eljárást, hogy olyan edényt használtak mérőeszközül, amely csak kiszolgálás és nem kimérés céljára nyert hitelesítést A gazdák között nagy visszatetszést szült a mértékhitelesítő hivatalnak ez az eljárása. Hivatkoznak arra, hogy a hatóság sem volt tisztában azzal, hogy hitelesitett üvegedényt tilos kimérés céljára használni, már pedig ha a hatóság nem ismeri a rendeletet, akkor hogyan kívánhatják el annak ismeretét a termelőtől. A gazdálkodók zaklatást látnak ebben és kérelmükre Márton Bálint interpellációval fordul ebben az ügyben a polgármesterhez. Interpellációjában a többek között szóváteszi az elkobzások zaklató jellegét és hangsúlyozza azt is, hogy közegészségügyi és köztisztanágügyi szempontból erősen kifogásolható a mértékhitelesítő hivatalnak az a követelménye, hogy bádogedénnyel mérjék a piacra kerülő tejet. Mert a bádogedénynek a tisztasága sokkal nehezebben ellenőrizhető, mint az üvegé s magának a tejnek tisztaságáról é® minőségéről is jobban meg lehet győződni az átlátszó üvegedényben, mint a hivatal által követelt bádogedényben. Ezek felsorolása után azt kérdezi Márton Bálint a polgármestertől, van-e tudomása a hivatalnak erről az eljáráséról 6s mit szándékozik tenni a közönség érdekeinek a megvédése ér-j d ekében. Egyesületbe tömörülnek a volt makói tengerészek. Rövidesen uj egyesület alakul Makón, amely* foglalkozásra, társadalmi állásra és felekezetre való tekintet nélkül tagjaiul fogadja mindazokat, akik hosszabb vagy rövidebb időt töltöttek a haditengerészetnél. Az uj egyesület mintegy 4—500 tagra számit. A taggvüjtés munkáját Kurusa András városi képviselő és Kiss Lajos kötélgyártó mester végzi. Az egyesületet ünnepélyes keretek' között alakítják meg március 8-án. — Tisztú jítás a mészáros- és Kenfesipartársulfltban. A szegedi mészáros- és hentesipartársulat most tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen a folyó ügyek letárgyalása után a tisztujitást ejtették meg. Ezúttal egyhangú lelkesedés-sel örökös di szel nőknek választották K i s Gézát, aki évtizedeken át elnöke volt az inartársulatnak és annak felvirágoztatása érdekében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tiszteletbeli elnök lett Zalka János, elnök Varga István, társelnök Kiss Lajos, ellenőr L i T>p a y János, pénztáros Stemler Tstván. gazda ifiu Kovács József, jegyzők N á t h l y Dezső éá T o r n a y Mihály. 10 fillér a borotválás! I 30 fillér ondo'álás, hajvácrás. J Tiszta kitűnő k i szo I £»á l ás. 1 OwAlh borhólv Kerékpárosok! 6tÍn alkalmi visszavett kerékpár érkezett, közte eredeti „Porti* és „Stiria" gvártmánvok. E gépek szintén az is> mert olcsó filléres árakon kerülnek eladásra. Kül«ő-( belső gumik nagv tömegben, pedálok, láncok, kev hnsz. már 1.80, ijvereg 3.50, kormánv 2.50, szab* donfutó 2.20 és az összes kellékek és alkatrészel raktáronSzánlÚ frindor eé»kar*íll8<15 P*"01» Kla' u- '