Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-24 / 67. szám
8 DELMAG7ARORSZAG 1934 március 24: n DELMnavnRORSZlÍG REGE1WF SZEBEN KLMtAf EGJH LERNy ELINDUL 54 Me^ sohasem voltam garzon lakásban, de d»okat hallottam róluk. Arról is sokat hallottam, meg olvastam, hogy ilyenkor miként iörk viselkedni. Azt hiszem, sehol sem olyan fontos az iHem betartása, mint mikor az ember illetlenséget készül elkövetni. Az illetlenség, ha ugy csupaszon, egymagában áll, nagyon közönséges dolog és elveszíti a létjogosultságát, mert ae illetlenséget, még a Jóisten is arra teremtette, hogy kis szépséget, meg szint hozzon az ember életébe. Miután személyes tapasztalataim hiányoztak, igyekeztem visszagondolni a sok ilyen ós hasonló témájú könyvre. Mikor az első lépcsőfokra tettem a lábamat, azt mondtam magamban — most a bün útjára térsz. Különös, hogy ez a mondat a Wörthi tó egyszer sem jutott eszembe. Lehet, hogy azért, mert olyan élethű volt ott mindé*! és egy cseppet sem szép. Megfogthm a csöngő gombját, aztán megint elbocsájtottam, mintha megégettem volna a kezemet. De be kell vallanom, hogy ezt a mozdulatot már előre kiterveztem magamn«k, mikor felfelé jöttem a lépcsőn. A habozás végét ugy képzeltem eí, hogy az ajtó hirtelen felpattan ... Nincs többé visszatérés és Sascha áll a küszöbön, Sa«cha, aki lesben állt már egész délután és engem várt. Sascha nem állt lesben, de azért várt és meg is érkezett. Kicsit persze megkésve, mikor már harmadszor nyomtam meg valóságban a csengő gombját. Akkor érkezett. Az egyik kezében borosüveg, a másikban kis csomag. Ax első gondolatom az volt, hogy milyen kedves, nekem hozott uzsonnát. Ez aranyos tőle. Először, mert figyelmesség, másodszor, mert ebédnél egy falatot sem tudtam már lenyelni és most nagyon éhes voltam. Az első félórában borzasztó bolondságokat mondtunk egymásnak, ő legtöbbnyire csak azt mondta — Katinka. Igaz, hogy ezt aztán sokféle változatbem. Én meg azt mondtam neki — Sascha. — Aztán ettünk, meg ittunk és olyan dolgokat magyaráztunk egymásnak, ami egyikünket sem érdekelt. Nagyon különös szokást figyeltem meg magamon. Nem mertem olyan nagyon tiltakozni hevessége ellen, ahogy azt illendőnek találtam volna, nem mertem, mert én a férfiak erőszakosságáról, meg brutalitáséról minded« dig csak vészhireket hallottam. Az egész este csodálatosan szép volt. Csodálatosan szép. Másnap reggel, mikor felébredtem, tudtam, hogy visszanyertem hitemet az életben és szerelemben..: Francois meglátogatott és szemrehányásokat hozott kedves szüleitől, amiért sohasem megyek el mostanában az ő kedves szombati estélyükre. Én pedig nem mentem sehova, csak Saschával jártunk be kettesben mindenféle furcsa helyeket, amiről ő rajzokat készített, én meg írtam hozzá. Előfordult néha, hogy ő nem hs készíteti skicceket, csak én irtam valamit, amit aztán le is közöltek az újságok. Mindig apró, jelentéktelen dolgok voltak. A nagy eseményele megírásától fáztam egy keveset, különben is az volt az érzésem, hogy ezeket kór megírni, hiszen ezt mindenki megláthatja. Sascha néha nevetett azon, amit irtam; Apróságok — mondta —, amik az élet nagy^ veszett forgatagában szétpukkannak, mint a szappanbuborék. De azért mindig elhelyezte őket, én meg szerettem ezeket az apró Írásokat, mert ugy gondoltam, hogy ha a szappanbuborékok szét is pattannak, de azért ezek viszik szét a színeket n levegőbe. (Folyt. kBv.) Felelő« szerkeszti!: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarorszég Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájában FeletOs üzemvezető: Klein Sándor. Húsvétra: Természetesen csak Tótkomlósi lisztet! Egyedüli csalhatatlan biztosíték egy liszt kiválóságára, ha a csomag Kék S Z a I a 9 fl a I van lezárra ! Apróhirdetések Bútorozott szobát LAKÁS! gyorsau és jól kiad illetőleg talál, hatolad egy apróhirdetést DéhMMTaroruMn! I Héttői ItokJitbzesie keresek nri helyen néhány modern urcai bútorozni szobát 40 50 Pa belvárosban. Lakás «araMnéfl Dsgonioa tér 11. Petőfi s. sugárul 9. I. em. erkélyes teljesen modern lakás nájws 1-ére kiadó. 307 3 a»o)>ás modern lakás raáj»* l-re, 1 szobás #arx«a lakás azonnalra kiadó. Polgár u. 2tb. KétsnobAs komfortos uccai és egyszobás la.kéfsok kiaaok. Fürectiucca 3. 2 szobás lakás Váír u. 4. kiadó Nagykörúton belül kétsanbás teljes komfortos lakást „Kétszobás" jeligére keresek. Kiftilóleínv rövidáru üzlelbe felvétetik Szász Kelemen u. 7, Jé megjelenésű szorgalmas leány vagy fiatalasszony háztartások látogatására fix fizetéssel felvétetik a kiadóhivatalban. mumoner IYMS kárpitos hosszat) kUHHIdl tartózkodás után hazaérkezve Uzlité' régi helyén Kölcsey a. 3. sz. a. Royal szálló mellett) n|*)4t mepnvltot'a- — Legmodernebb kárpitozott bntorok készítése, javítás, függönyök felszerelése stb. legolcsóbb árért. »: í pengő napidíjat és jutalékot fizetünk ügyes és szorgalmas ügynököknek. cim a kiadóban. Fakereskedésbe kihordó, ki fürészel is, felvétetik Maros u. 38. Érettségizett tiatalomberoKot gyakornoknak felveszünk Ajánlatokat megbízható jeligére a kiadóba kérünk. Újszegedre, Szöregre megbízható újságkihordókat keres a kiadóhivatal. gll »flVO i^ 8 H Ha rekedt, T8gy meghűlt CIRGELY-féle kakukfü cukorkát szopogasson. Iae kitűnő, hatása biztos. A készítőnél- GERGELY gyógyszerésznél kapható, Kossuth Lajos sugárut és Nagykörút sarok. in ií Nézze meg „VILMA kalapszalon legújabb tavaszi kaiapmodeljeii Olosó árak. Alakitások jutányosán. Feketesas ueea 16 sas Elegáns angol gyermek kocsi eladó Oroszlán u. 4. III. 1. ARANYAT, ezüsíöl és zálogcédulál veszek magas Áron Rosenberg ékszerész, HíiroWíu.l Városi bérház Központi Huscsarnok kitűnő izü teli szaiámiia rudvótelnél 3.40 Permetezéshez keményfahordók eladók. Orion bőrgyár, Háló u. 8. Citromfaágy, Ptiitinsrádió .tenniszütők, olaj festmény eladó. Polgár u. 21b. VegveskeresJ&cdés berendezéssel,, áruval, — vagy anélkül, bevonulás miatt olcsón átadó. Alsóváros. Érd. Jókaiu. 1. Varga. Aranyhal eladó Kossuth L. sugárut 10. IEEHHHEI Szeretnek megismerkedni egy független keresztény, igazi müveit urinövel, aki unalmas estéimet felvidítaná. Kalandornő kiméljen lehetőleg névvel ellátott választ várok," randevúra nem megyek. „Aki mer, az nyer" jeligére. (^•¡^•••BB | tokói fttrdetésB' j Fiiozerüzlet házzal eladó Makón 40 éve fennálló vegyeskereskedés forgal mas helven eladó házzal együtt uri magánlakásnak is igen alkalmas DM KE internátus mellett Nagycsillag UCCP 1 szám Érdeklődni lehet: Fleiszeie Ede, ugyanott ¡zenied, Csekonlcs- ós Kiss-ucca sarok HÚSVÉTRA: 6 drb csokoládé tojás stanioVi?-va —.24 1 doboz 10 drb csokoládés nyúl, csirke bárány és sonka —.24 7 drb húsvéti képeslap —.24 4 drb csokoládé nyul staniolozva —.24 1 üveg locsoló parfüm —.18 ÉLELMISZEREK: 6 drb csomagolt romadur sajt —.98 3 doboz egytizedes portugál szardínia —.88 1 kg kitűnő lencse —.28 40 dkg főző- és étkező csokoládé -.78 HÁZTARTÁS: 10 drb kézmosó szappan —.78 3 drb •. 2 drb v. 1 drb fehérre festett rózsafakaró piros csúccsal —.24 Színes kerti üveggömb . —.08 6 drb sima vizes pohár —.88 6 drb sima boros pohár —.78 Kérje most megjeient húsvéti árjegyzékünket 1 Meqhivó. A Munkások Altalános Fogyasztási Saövetkezete Szeged 1934. évi április hó 8-án, határozatképtelenség estén 1931 évi március hó 15-én délelőtt fél 11 órakor Szegeden, a Munkásotthonban (Hétvezér u. 9.) tartja meg 1933. évi rendes közgyűlését, amelyre a t. tagtársakat ezúton hivjuk meg. Napirend: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése az 1933. évi üzietévről. 2. Az 1933. évi zárszámadás és mérleg- megállapítása, valamint határozathozatal az évi veszteség fedezése tárgyában. 3. Az igazgatóság és felügyelőbizottság részére felmentvény megadása. 4. Indítványok. Az igazgatóság A mérleg, valamint a nyereség-veszteség számla a Hétvezér ucca 9. sz. alatti üzletünkben van kifüggesztve és ott a tagtársak által az üzleti órák alatt megtekinthető. Kivonat az alapszabályokból: 9. A közgyűlés határozatképes, ha 30 tag van jelen A meghisult közgyűlés napjától számított 3 héten belül uj közgyűlés tartandó, mely a megjelent tagok számára való tekintet nélkül határozatképes.