Délmagyarország, 1934. február (10. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-28 / 47. szám

TO3S Február 5£ DECMÄG7ÄR0KSZÄG Legszebb a <»FB Legjobb a QF® Legolcsóbb a GR harisnya mm i fényesben éi mattban P 1.93, 2.SO, 2.90, 3.SO árban. I UIIUIE I Dr. Back Ottó temetése Kedden délelőtt temették el óriási részvét mellett dr. Back Ottót, begavári Back Bernát tragikus körülmények között elhunyt fiát. A temetésen megjelent Glattfelder Gyula me­gyéspüspök, dr. vitéz Shvoy Kálmáii altábor­nagy, vegyesdandárparancsnok, a tisztikar küldöttsége, dr. Palfy József polgármesterhe­lyettes és a gyászoló közönség sorában rend­kívül sokan a város társadalmának minden rétegéből. A temetés katonai pompával folyt le a belvárosi temetőben. A gyászszertartást Raskó Sándor főesperes végezte nagy papi segédlettel. Az egyházi szertartás után a Sze­gedi Csónakázó Egyesület nevében, amelynek Back Ottó versenyző tagja volt, dr. Landesberg Jenő mondott búcsúbeszédet. — Megfordult a világ rendje — mondotta —, apa es anya temeti a fiát, az öreg baj­társ a fiatalt. Édesanyád szivének vére nem tudott visszaadni az életnek. A Szegedi Csóna­kázó Egylet nagy fájdalmát legjobban talán egy régi német katonadallal tudom elmondani: „lch hatte ein Kameraden..." — mert bajtárs voltái, jó bajtárs. És most itt állunk árván, — hogyam adjunk számot rólad a Tiszának, ahol most zajlik a jég... Hol maradnak majd a te oly kedvesen naiv kérdéseid: merre száll a gólya, a tiszavirág?... Te most már ezt mind tudod, mert Te most mindentudóvá lettél. Mi csak egyet tudunk, hogy a gólva, fecske ta­vaszra mind visszatér, csak Te nem térsz vissza velük. Fogadd Te jó bajtárs, bajtársaid utolsó üdvözlését. A megindító gyászbeszéd után Back Ottó íársai evezősüdvözléssel elbúcsúztak tragiku­san elhunyt bajtársuktól, majd a koporsót a ¡jászol ók hosszú tömege a katonazenekar ko­•nor gyászzenéje hangjaival kikísérte a sir­tertbe, ahol a fiatal vegyészmérnök holttestét slhantolták. GtÜeksthal gomb, csatt, min­dig uf, mindig divat. £.3f£opfca — A Visszhang Dalkör serlegavató ünnepsége. A Szegedi Visszhang Dalkör a mult nyár folya­mán az országos dalosversenyen első díjként ezüst serleget nyert. A serleg felavatását több szegedi és vidéki testvéregyesület közreműködésével az ipartestület nagytermében március 11-én rendezi meg­Kerékpárosok! Sffíiffi visszavett kerékpár érkezett, közte eredeti „Puch" és „Stiria" gyártmányok. E gépek szintén az is­mertolcsófilléres árakon kerülnek eladásra. Külső-, belső gumik nagy tömegben, pedálok, láncok, kev hasz. már 1.80, nyereg 3.50, kormány 2.50, szaba­donfutó 2.20 és az összes kellékek és alkatrészek raktiron Szántó Sándor fröptersaked« K1m D. palota Kis» u. 2. .iiiäiSliilä^ •ÁRUHÁZ R-T­Sseg d, Csekonics- és KUs-ucca sarok ÉLELMISZEREK: 1 literes üveg oroszhal 16 drb. hallal (üvegbetét —.20) —.78 1 kg. kitűnő óvári sajt —.98 Negyed kg. uradalmi kék mák »-.12 Fél kg. mazsola «—.98 10 deka datolya '—-22 SZŐNYEG LABTÖRLÖ 1 méter chepallum szegett papirszőnyeg 1 méter széles —-24 1 m. csíkos futószőnyeg 60 cm széles P 1.28 Gyékény lábtörlő —24 Vas lábtörlőrács *-.98 HAZTARTASI CIKKEK Vágott szélű alumínium lábas: cm. 12 14 16 18 ár —.98 P 1.28 P 1.58 P 1.98 Háztartási tollporoló —.24 2 literes fonott demizson —-68 — Ma délután jelenik meg a Szegedi Hét szen­zációs uj száma. Szeged egyetlen színházi és mű­vészeti hetilapjának, a kitűnő és népszerű Szegedi Hét-nek uj száma szerda délután jelenik meg. Mu­tató a Szegedi Hét uj számának tartalmából: Rész­letes beszámoló az ördöglovas legújabb esemé­nyeiről, Előkészületek a Bál a Savoyban című ope­rett előadására. Rendszeresíteni kell a Szegedre induló kulturvonatokat, Kőrössy Zoltán és Krémer Ferenc cikke a táncról, Március végén eredeti be­mutató lesz a színházban, stb. — Három öngyilkosság. A környékbeli köz­ségekben az utóbbi napokban több tragikus ön­gyilkosság történt, özv. Kónya Pálné kübek­házai lakos öngyilkossági szándékból felakasz­totta magát. Tettének oka valószínűleg a nehéz gazdasági helyzet. Atokházán felakasztottama­gát egv 17 éves fiatal leány: KozárNémeth Etel."Mire rátaláltak, halóit volt. öngyilkossá-: got jelenteltek Végegyházáról is. Itt M i k u 1 a János gazdálkodó borotvával elvágta a nyakát. Elhatározásának okát nem tudják. Lengyel Lfirinc cs. es nir. MMum üzemköltség csökkentés céljából átszervezte üzletét és butorraktárát az ueeai frontról az udvari frontra helyezte át. Ennek követ­keztében gyára országosan ismert elsőrendű készítményeinek árát lényegesen re­dukálta és abba a helyzetbe került, hogy művészi kivitelű k'asszikus és modern is» stílusban készült, va'óban értékes bútorait rendkívül olcsón árusíthatja. — — Csak augusztusban lesz „életveszé­lyes" az Onozó-csárda. A Délmagyaror­szág vasárnapi számában jelentette, hogy a tiszaparti Onozó-csárda vén falai hamarosan csákány alá kerül­nek. A mérnöki hivatal javaslata alapján ugy határozott a polgármes­ter, hogy felmondja az öreg csárda bérletét és a felmondási idő leteltével lebontatja az épületet. Puzsin Mik­lós, a csárda bérlője, most kétségbe­esetten panaszolta el, hogy a híradás milyen riadalmat keltett a csárda lá­togatói között, mert még a legizesebb halászlé kedvéért sem szívesen megy az ember egy »életveszélyesnek« mi­nősített épületbe. Itt valami félreér­tés lehet — mondotta Puzsin Mik­lós —, mert ha az épületet a mér­nökök valóban életveszélyesnek ta­lálták volna, akkor, abból a csárdát azonnali hatállyal kitelepíti a ható­ság. Ez azonban nem történt meg, csak az augusztus elsejére szóló fel­mondást kaptam kézhez és így augusz­tusig zavartalanul és veszélytelenül bérelhetem a csárdát«. Az öreg csár­da bérlőjének kétségtelenül igaza van és igy a riadalomnak semmi alapja nincs. A mérnöki hivatal nem az »életveszélyt« állapította meg, csak azt, hogy a csárdaépület olyan öreg, augusztusban megérett a csákányra, különösen azért, mert — külsejével nem illik már a Tiszapart elegáns épületei közé... — Házasság. Hesser Tessa és Dr. Kovács Andor orvos KézdivásárheJy házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Hét diák fegyveres szövetsége. A hódme­zővásárhelyi Bethlen Gábor református fő­gimnázium IV. osztályában napok óta furcsa események játszódtak le. A tanári karnak tu­domására jutott, hogy az osztály hét legrosz­szabb tanulója szövetségre lépett egymással és fantasztikus terveket szőttek. Elhatározták, hogy tagdijakból tőkét gyűjtenek és — kiván­dorolnak Afrikába. A tagdijakból azonban ke­vés összeg gyűlt össze, ezért az egyik diák meglopta édesanyját. A pénzen fegyvereket vásároltak, ré^i lcordályokat, de köztük egy használható pisztolyt is hozzávaló töltények­kel. A diákok elhatározták, hogy elutazásuk előtt „végeznek magyar tanárukkal és egvik hittantanárukkal". A terv kipattant, egy beszél­getést hallgattak ki, amelyik a merényletről szólt. Azt is megállapították, hogy ezek a diá­kok csempésztek egy hétfel eze! lőtt puskaport a hittantanári szobába. A tanári konferencia a két diákot, a felbujtókat hétfőn kizárta az in­tézetből. — Istentisztelet a zsinagógában. Purimi is­tentisztelet a zsinagógában szerdán délután öt, csütörtökön reggel hat órakor. Az idő A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 óra­kor: Időjóslat: Változó felhőzet, sokhelyen esők, élénk szél, nyugaton a nappali felmele­gedés gyengülése. — A szegedi egyetem Ariosto-ünnepélye. A szegedi egyetem — mint ismeretes —, szerdán délben ünnepélyt rendez Ludovico A r i o s t o emlékére. Az ünnepélyre meghívta az egyetem Gömbös Gyula miniszterelnököt is, aki á kö-i vetkező táviratot intézte Bárányi Tibor főis-i pánhoz „Az egyetem Ludovico Ariosto emlék-» ünnepélyén kérem képviseletemben megjelen-! ni. Gömbös Gyula miniszterelnök." öröm nézni Liebtnann szemüvegen! L&íszenzakttzlet Kelemen u. 12 — Előadások a racionalizálásról. Szerdán és csütörtökön délután 4 órakor mutatja be az egye­tem Szukováthy-téri épületének auditóriumában az Országos Racionalizálási Bizottság két szaksze-t rü filmjét, melyekről lapunkban már megemlékez­tünk. A filmekkel kapcsolatban első napon Ke* lemen Móric, az Országos Racionalizálást Bi­zottság iga^jRtója tart előadást a következő cim-» mel: „A racionalizálás lényege és a magyar racio­nalizálási törekvések." Ennek az előadásnak ke­retében az előadó különösen a gyárüzemek és ke­reskedelmi üzemek racionalizálásának problémáit fogja ismertetni A második előadást csütörtökön délután 4 órakor Gyenes Kálmán Máv. üzleti! igazgató tartja a vasúti kocsigyártás racionalizá­lásáról a kezdet stádiumától a kész vaggonok elő­állításáig Mindkét előadás díjtalan. — Előadások. A Ferenc József Tudomány-« egyetem Barátainak Egyesülete szabadegye­temi előadásai során csütörtökön délután G órakor az egyetem aulájában dr. S z a 1 a y Jó^ zsef „Tehetsegek autonómiája" cimmeí tart előadást. Az Egyetembarátok Egyesületének bölcsészeti szakosztálya szerdán megtartandó ülésén dr. S i k Sándor „Madách Imre" cím­mel tart előadást. Az előadás a Szukováthy­tér II. számú tantermében lesz. Gondos háziasszony C S fl Ív szegedi DAC H-molmi lisztet v á s á r o I, mert az a legtöbb. Kereskedőjétől ezt k érfe 1, 2, és 3 kar.-os eredeti csomagolásban.

Next

/
Thumbnails
Contents