Délmagyarország, 1934. február (10. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-24 / 44. szám

6 DÉLMAGyARORSZAG Í934 február 20. A DÉLMRGyHHOHSZÁG REGEN^E SZEREN KLMRM EGy LEÁNy ELINDUL 34 A harmadik" vénkisasszony tora már egé­szen olyan bizonytalan és mellékes volt, mint a neme. ő egészen másképen tett eleget a törvény által megszabott vénleányi köteles­ségének. Nagyot hallott. Ezzel a tulajdonsá­gával egyúttal elérte azt a célt is, ami a leg­dicséretreméltóbb emberi tulajdonság. Derűt csalt embertársai életébe és elfelejtette velük, hogy milyen szomorú, siralmas hely ez a földteke. Mindössze ott csoszott be egy apró ki« hiba, hogy ezt ő magával nem tudta el­felejtetni. De azért mosolyogott, rendületlenül mosolygott és ezzel csalt mindenkit maga kö­rül, ismét csak önmagával téve kivételt, 6 ugyanis nem hagyta megcsalni önmagát. A síró özvegyek és a három hajadon közt, Szomorú fűzként hol ide, hol oda hajladozott egy éltesebb korú mennyasszony, aki nem tudta eldönteni, hogy rangja, cime hova utal­ja őt. Ennek a mennyasszonynak titokzatos vőlegénye titokzatos módon sohasem volt látható. De azért sokat beszélt róla és vala­hányszor kiejtette nevét, felcsillantak már kissé homályossá váló szemei és sárgás, zöl­des orcái majdnem elpirultak. Így beszélt Mauriceról, meg arról, hogyan is történt cso­dálatos egymásratalálásuk egy éjszakai vonat másodosztályú fülkéjében. Ezután a kijelen­tés Mtán elpirult és hogy minden félreértést eloszlasson, magyarázkodni kezdett, hogy fiz „éjszakai vonat" jelzőnek nem szabad semmiféle erkölcstelen értelmet tulajdonítani. Nem, Maurice nem olyan emberi Nem tör­tént semmi, csak éppen megszerették egy­imást. Még azt sem lehet állítani, hogy meg­llíitni és megszeretni egy pillanatnak müve ,volt, mert meglátásról szó sem lehetett, a ku­ipéban ugyanis sötét volt Az özvegyek, akik multjuknál fogva az elet ismerői közé számították magukat, böl­csen megjegyezték, hogy talán éppen ez a körülmény volt az, ami a gyors eljegyzést lehetővé tette. A három vénlány azonban a legfiatalabb kivételével, aki már tul volt eze­ken a romantikus dolgokon, nagy érdeklő­déssel figyelt minden szóra. A penzió lakói ezután a történet után meg­állapíthatták, hogy az 52 éves hajadon fel­tűnő sokat barangol a városban és mindig csak földalatti villamoson, ahol legalább a sötétség volt megfelelő. De sajnos, a történe­lem ilyen szédületes tempóban nem igen is­métli meg önmagát, türelmesen ki kell várni a néhány évszázadot. Pontosan minden tizennégy napban meg­érkezett a vőlegénytől az egyforma, fűzöld papirra irt levél. A gyarmatolcról küldte őket, ahol éppen csak még elvégzi a dolgát, ami mindössze három esztendeje tart és aminek további ideje még kissé bizonytalan, de ő igyekszik sietni, hogy minél hamarabb visz­szatérhessen imádott Alicejéhez. Így mesélte ezt a mennyasszony, aki várt, oliyan angyali türelemmel és hűséggel, aho­gyan csak az a mennyasszony tud várni, aki az életben már semmiféle kísértésnek nincs kitéve. A rossznyelvek pedig, akik a világon mindenütt ott vannak, azt kerepelték, hogy ezek a fűzöld borítékok egészen üresen ér­keznek és a címzésen látható írás veszedel­mesen hasonlít Mademoiselle Alice írásához, gyanús volt azonkívül az a körülmény is, hogy az est leszálltával — két nappal a le­vél érkezése előtt — Mademoiselle Alice ti­tokzatos útra kiosont a penzió védő falai közül. Szóval volt élet, voltak regények, drámák és voltak örömök. Katinkán kivii! a r.űi nemet még Károm fiatalabb leány képviselte. Az egyik egye­temre járt, a másik festőiskolába, a harmadik angol órákat adott, kizárólag férfiak számára, akik közismert könnyelműségüknél fogva nem fektettek valami nagy súlyt a tökéletes kiejtésre. Ez a hölgy képviselte a penzió éle­tében a félvilágot és idézte fel olykor Ma­dame Valoisnak ragyogó múltját. Természe­tesen csupán dicséretreméltó szerény keretek között. Ezekből állt Madame Valois női kara. Az ellenkező nem képviselői közül magasan ki­emelkedett az ezredes alakja. Az ezredes hal­latlanul elegáns volt, nadrágja vasalt, feje kopasz és fényesre kefélt. Azonkívül még szellemes is volt, mindig megkacagtatta a hölgyeket ellenállhatatlan humorával. Oly­kor-olykor, ünnepnapok előestéjén még egy­egy csintalanságot is megengedett magának, amit a hölgyek derűs megadással fogadtak, mindaddig, amig a vakmerő túlságosan me­rész nem lett. Akkor aztán kénytelen volt az egyik dáma kezét az ezredes vállára tenni és feddőleg, kis szigorral hangjában meginteni. — Ugyan menjen már maga csúnya em­ber I De a zezredes egy csöppet sem volt csú­nya ember és ezt a dámák is tudták, hono­rálták, azonkívül tudta ezt maga az ezredes is. Volt az ezredesben annyi kegyelet elköl­tözött feljebbvalói iránt, hogy csintalan tré­fáival különösen a tábornokok özvegyeit tün­tette ki. (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nvomdavállalat Rt könyvnyomdájában Felelős üzemvezető: Klein Sándor. ELADÓ INGATLANOK: Gólya u. 18. sz. alatti háztelek 174 G-öl telekkel. Boldogasszony sugárut 58 sz alatt 3 háztelek. Feltámadás u. 19. sz alatt 229 O-öl telekkel eme­letes lakóház. Remény u. 44 sz. magasföldszintes lakóház 213 D-öl telekkel. Azonnal beköltözhető 3 szobás lakással. Gedó vendéglő 3 szobás lakás­sal, téli, nyári vendéglő helyiségekkel. 3671 QŐ1 kertészetre kiválóan alkalmas területtel. 1035 n-öl gyümölcsös, cca 60 termő gyümölcsfával a körtöl­tés mellett. Az igen előnyös vételár és kedvező fizetési feltételek megtudhatók NEMZETI HITEL­INTÉZET RT. fiókjánál, Széchenyi tér 3. az. Dorozsmára Riszkére Szenfraihályfelekre Kiibekházára Sándori,:lvára Kiszomborra Deszkre újságkihordókat és ügynököket (lehető­leg olyanokat akik ott laknak) fix fizetéssel és iutalékkal alkalmaz a kiadóhivatal. Apróhirdetések m Bútorozott fnfohftt LAKÁS! gyorsan és jól kiad illetőleg tatát, ha fel­ad egy apróhirdetést a "élmaof arorszAgha' Lakás - Üzlet Három szobás modern lakás kiadó május l-re Vásárhelyi sugarat 13. 4 szobás lakás teljes komforttal kiadó. Mé­rey ucca 7. 2 szobás udvari parket­tás lakás május l-re kiadó Bocskay ucca 10. Kiadó 3 szobás modern lakás május l-re, 1 szo­bás garzonlakás azon­nalra Polgár n. 21b. LanasoK maiusra: minden nagyságban a bér­Ifik igényeinek megfele­lően modernizálva a Ru­dolf tér 5. számú bérpalo­tában kiadók. Ugyanott és Széchenyi tér 2/a aatt külömböző nagyságú üz­'ethelyiségek. kívánatra lakással kapcsolatosak. — Bfivebbet Széchenyi tér 2/a alatt Telefon 28-20. 4 szobás modern uccai lakás kiadó Pusztasze­ri u 5, 1. em. Háromszobás emeleti, kétszobás földszinti ki­adó, víz, villany. Szücs­ucca 10. 5 szobás modem lakást mágusra keresek. Ar­ajáulással „Műépítész" jel. a kiadóba. 3 tzobás földszinti, Z szobös emeleti, teljesen modern lakás mAjnsra kia­dó. Berzsenyi u. 1b. Tad. Mihilyl AdullnU, TÍBZ» Lajoe körút 65. 298 Foglalkozás önálló perfekt mindenes főzőoő jó fizetéssel fel­vétetik Kossuth Lajos­sugárut 5., házmester­néd. Házvezetőnőnek, anya­helyettesnek, társalgó­nőnek ajánlkozik kö­zépkorú úrinő. Megkere sósek „Családtag" jel­igére kiadóhivatalba. Kifutófiu felvétetik H<£ dy cipőgyár, Kárász u. 8. sz ADAS-VÉTEL Eladó jóhangu Philips­rádió, citromfa ágy be­téttel, uj átmeneti kabát középalakra és 1 kézi kocsi Polgár u. 21b. ARANYAI, ezüstöt és zálogcédulát veszek magas áron Rosenberg ékszerész, ­Hftrohl ii.i Városi bérhii ELADÓ Gondozott, modern csa­ádi ház kertes Szent­györgy térnél 12.000 P. Emeletes, adómentes bérház belvárosban 50 ezer P. Kétemeletes 14 lakásos modern bérház 32.000 P. 3 holdas szőlő és gyümölcsös épületek kel müutnál, vasútnál 5000 P. 38 kat. holdas ta. nyás birtok 17 h. gon­dozott szőllővel, uri la­kóház és sok gazdasági épületek müuthoz és vasúthoz közel ára 40 ezer pengő. Megveti ö­Ha rekedt, "" meahiilt GERGELY-féie ka k u kff ü cuko rkát szopogasson. Iae kitttnö, hatása biztos. A készítő­nél- GERGELY gyógysze­résznél kapható, Kossuth Lajos sugárut és Nagy­körút sarok. . is Ab 6ml szezonból kimaradt hm« ebéd;« és nrfsioba BÚTOR rendkívüli oloeó irban meff vobo* Spitzer mtlboiorasztalosn&I, ffUrgit a. 12. ez&m. 243 Kisebb magánházat ven nék biztosított havi 50 pengős részletre Aján­latokat „Magánház" jel­igére kérek a kiadóba. Zongora hosszú, ebédlő olcsón eladó, megtekint hető 11-től 4-ig. Bajza­u. 8., II. em. 1. Pocokfogó kutyát meg­vételre kersek Csong­rádi sugárut 15., háztu­lajdonos. Egy 2+1 hangszóró« há­lózati rádió eladó Sár­kány ucca 4. Jókarban lévő rövid zongorát, vagy pianinót keres a szegedi Evan­gélikus Nőegylet, kész­pénzfizetés mellett — Ajánlatokat Ev. lelké­szi hivatal, Tisza La­jos körút 16. sz. alá kell küldeni. IHázat legkönnyebben el­I adhat vagy vehet ba meghirdeti a Délmagyarorszáq apróhirdetései között koTh^vr8kép08 vetőmagvak nagy választékban, legolesóbban Hegedűs Nándor *•* füszer-és ,erm6ay Tisza Lajos Körül 31.

Next

/
Thumbnails
Contents