Délmagyarország, 1934. február (10. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

1934 február I. D£I. MAGYARORSZAG a* 5 Daladier a parlament helyett a nyilvánosság előtt mondja el bemutatkozó beszédét (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Pá­riától jelentik: A Daladier-kormány uj stilust hoz a politikai életbe. A miniszterelnök ugy lát­szik, sokkal fontosabbnak tartja a közvéle­ményt. niint a parlamentet és azzal a tervvel foglalkozik, hogy először a közvéleménynek mutatkozik be. Hír szerint Daladier szombaton este a rádióban nagy bes/édet mond, amelyet valamennyi francia rádióállomás közvelit. Ez a rádióbeszéd lesz az uj kormány bemutatkozása. A pártok nem nagy örömmel látják, hogy miniszterelnök szakítva a tradíciókkal, a par­lament helyett a közvélemény előtt ismerteti programját. Daladier azonban ugv látszik, mindenekelőtt a közvéleménytől akar erkölcsi felhatalmazást kapni, hogy végrehajthassa nagyszabású tisztogatási akcióját. Az erre vo­natkozó intézkedések — a kiszivárgott hirek szerint — rendkivül messzemenőek lesznek. A szociáldemokratapárt a francia néphez ki­áltványt intézett, amelyben magának követeli a kormányhatalmat, egyben éles hangon elége­detlenségét nyilvánítja a köztársasági elnöknek a legutóbbi kormányválság megoldásában al­kalmazóit eljárási módja miatt. Nagy dollárvita a szerdal közgyűlésen Tárgyalósok a kölcsön konvertálásáról és a város taktikai hibái — Elfogadták a 4*80 pengős kisgyűlés! favaslatot — Másfélórás kénény~ seprő vita — Csütörtökön folytatják a törvényhatóság közgyűlését (A Délmagyarország munkatársától.) A tör­vényhatósági bizottság januári közgyűlése szer­dán délután ült össze Bárányi Tibor főispán el­nökléséveL A főispán pontosan négy órakor meg­jelent a közgyűlési teremben, de az ülést csak tíz perc múlva nyitotta meg. A közgyűlési terem elég népes volt, különösen a tanyai városatyák padso­rai teltek meg, lassankint azonban megtelt az egész közgyűlési terem, sőt a karzatok is benépesedtek. A polgármester jelentését 3r. ördógh Lajos tb. tanácsnok ismertette. A jelentéshez Petrik Antal kért szót. A kül­városrészek elhanyagoltságáról beszélt, majd kifogásolta, hogy a Széchenvi-teret a közgyű­lés és a kisgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül rendezteti a hatóság. Helyteleníti magát az át­alakítást is. mert megítélése szerint nagyon szép volt a tér régi állapotában is. Az átalakí­tás költségeit senki sem ismeri. Szép a Móra­kert is. de előbb a Kultúrpalotát kellelt volna rendbehozni. ' Dr. Pá 1 f y József polgármeslerhelyettes vá­laszolt a felszólalásra. A lakosság többsége örömmel látia a Széchenyi-téren folyó munká­latokat, mert igy a város az inségmunkások munkaereiét hasznos munkára használja fel. A fagyos téli napokon más munkával ugv sem foíía'koztathatná a város a munkanélkülieket. A tér átalakítása lfl.000 pengőbe, kerül és az egesz összeg tiszta munkabér. Meg van győ­ződve, hogy a város minden polgárának öröme teük majd abban a nagyvárosias, szép képben, amiben az átalakítások után gyönvörkölhet. A közgvülés helvesléssel fogadta a polgár­mest.'rhelvettes válaszát, maid hozzászólás nél­kül letárgvalta a napirendre tűzött két körira­tot. Lzulán névszerinti titkos szavazással öt tagot választottak a közigazga­tási bizottságba és két tagot a számonkérőszékbe. A közigazga­tási bizottságba Back Bernátot, dr. Biedl Ma J&tszlk Széchpnv' Vfo^í flz erdő szerelmese Zane Goly közismert regényének film­változata Smaragdtolvai Izgalmas detektiv dráma Samut, dr. Szé 11 Gyulát, dr. Szivessy Le­helt és dr. T ó t h Imrét választották be, a szá­monkérőszékbe dr. H u n y a d í-V a s Gergelyt és dr. V a d á s z Jánost Az összeférhetetlenségi szabályrendelet mó­dosítására vonatkozó belügyminiszteri körira­tot dr. Tóth Béla főjegyző ismertette. A vál­toztatásokat hozzászólás nélkül tudomásul vet­te a közgvülés. G á 1 Miksa régebbi indítványa alapján el­határozták, hogy a város felir a kormányhoz a Duna-Tisza csatorna mielőbbi kiépítéséért Minden vita nélkül elfogadták az uccaelneve­zésekról szóló részletes javaslatot A köztemetőről és a kötelező vatalozásról ra­készitctt szabályrendelet érdemi tárgyalására nem került sor. A polgármesterhelyettes beje­lentette, hogy a tervezet egyes részei ellen az egyházközségek figyelemreméltó észrevételeket tellek, ezért azt javasolja, hogy a közgyűlés adja vissza a szabálvrendeletet ujabb előké­szítés féljából a polgármesternek. Dr. Dettre János szólalt fel, majd dr. Biedl Samu hangoztatta, hogy a két szabály­rendelet szétválasztását tartja kívánatosnak. A főispán ezután külön szavazást rendelt el mindkét szabályrendeletre. A köztemetői sza­bályrendelet megalkotását a közgyűlés 85 szó­val 20 ellenében kívánatosnak minősítette, a ravatalozásj szabályrendelet megalkotását szin­tén kimondotta 100 szóval. 5 szavazat ellenében. Ezután vitéz Szabó Géza tanácsnok a kéményseprőkerületek beosztására vonatkozó kormányleiratot ismer­tette. A leirat szerint egy kerületben 4000-nél több kémény nem lehet. A kisgyűlés ennek alap ián tizenegy kerület létesítését javasol ja. Körmendy Mátvás iparosellenes tenden­ciát lát abban, hogy Szegeden emeletes és föld­szintes házak szerint osztályozták a kéménye­ket. A statisztika összeállítói némi elnézést is tanúsíthattak volna a kéményseprő-iparosok érdekében. Tizenegv kerület helvett alkosson 10 kerületet a város, mert csak igv biztosíthatja a kéményseprőmesterek megélhetését. Szűcs Imre kevésnek tartia a 11 kerületet is és legalább 12 kerület felállítását javasolta. Gondoskodni kell a szabályrendeletben arról is, hogv a kéménylétszám emelkedése esetén a vá­ros hatósága automatikusan emelhesse a kerü­letek számát. Abrah ám Ferenc azt kivánta, hogy a ta­nvákat ne kapcsolják be a kéményseprőkerüle­tekbe. Dr. Singer István elmondotta, hogy a két év előtti rendezés a szegedi kéménvseprőmeste­rek évi jövedelmét 54.000 pengővel csökkentet­Alom? Nem! Valóság! Csaknem HITEI tiasMiai február 11-ig Posz<6 fcamssni 1.2.0 Házicipi bőríalppal .... 1.90 Gvermekcipők 2.50 Teveszőr csatos házicipő . . 2.90 Selyem estélyi cipőit .... 4.90 Gyermek hócipő 4.00 Női hőcpí 5.98 Férfi strapacipők 0\50 Női strapacipők G'SO Mel'on csatos cipő 6.SO Fél fi lakheipő 12.50 Nézze meg kirakatainkat! UH OA cipőáruház ÍIPI'IIW Ke'emen-ucca 12. te és így jövedelmük annyira összezsugorodott, hogy a további csökkentés méltánytalan lenne. L á j e r Dezső a kéményseprősegédek érdeké­ben szólalt fel. A segédek bérc szégyenletesen alacsony. Javasolta, hogy a közgyűlés szabály­rendeletileg 25 pengőben állapítsa meg a se­gédek heti bérminimumát. Dr. La k ó Józsei és dr. L a n d esb er g Je­nő felszólalása után a főispán elrendelte a sza­vazást. A kisgyűlés javaslatát a többség nem fogadta el. Kiderült azonban, hogy a közgyűlés nem értette meg jól a dolgot mire a főispán uj szavazást rendélt el. A közgyűlés most már a kisgyűlés javaslatának elfogadásával tizen­• egvbeii állapította meg a kéményseprőkerületek számát Elfogadta a közgyűlés Szűcs Imrének a kerületek automatikus szaporítására vonat­kozó indítványát is. A másfélórás kémény seprő vita után Rack Lipót pénzügyi tanácsnok a dollárkölcsön konvertálására vonatkozó javaslatot ismertette. A javaslat lé^ nyege az, hogy a város tegyen egyességi javas-; latot a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak a dollárkölcsön 4.8Ö pengős árfolyamon való kon­vertálására azzal, hogy a pengőkölcsön után a városnak egy százalékkal kevesebb kamatot kellien fizetnie. A javaslathoz dr. Dettre János szólalt fel elsőnek. A mai viszonyok között óriási felelős­séget jelent a kisgyülési javaslat elfogadása — mondotta —, a javaslat megtévesztő indokolá­sát nem lehet elfogadni. A kisgyülési javaslat a nagyszerűen megkonstruált ügyészi jelentés alapján készült. Számolni kell azzal a lehető­séggél, amit Bethlen debreceni beszédében je­lentett be és aminek elfogadására a viszonyok kényszere, vagy a saját belátása egyszer rá­kényszerítheti a kormányt. Az egyességi aján­latot tehát indokolás nélkül kell megtenni, vagy pedig ugy, hogy a közgyűlés a város jo­gainak teljes érvényesítéséről lemondva adja meg a hatóságnak a felhatalmazást az egyes­ség megkötésére. Kétségtelen, hogy az ügyben igen súlyos taktikai hibák történtek, de kétség­telen az is, hogy a város ma a pénzintézettel a javasoltnál jobb egyességet nem köthet A lé­nyeg az, hogy tőkében közel 400.000, kamatban évi 43.000 pengőt takarít meg a város az egyes­ség megkötése esetén. Ezeknek a figyelembevé­telével nem vállalhat ja a felelősséget egy olyan tanácsért hogy a közgyűlés ne szavazza meg a javaslatot. Ez azonban nem jelenti az elvi harc feladását, mert kétségtelen, hogy a javaslatban kifejezésre jut az a bántó aránytalanság, amely a pénzét követelő hitelező és a fizetni nem tudó adós helyzete között fennáll. — A szegedi színháznál tradició — fejezte be beszédét — .hogy az ünnepi előadások műsorát tartalmi kapcsolatba hozzák az ünnepi alka­lommal. A szinház vezetősége igen stílusos volt, amikor a mai közgyűlés előestéjén a Velencei kalmárt adta elő. mert ebben az iinneüi ügy-

Next

/
Thumbnails
Contents