Délmagyarország, 1934. február (10. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-15 / 36. szám

Í934 február T7: DÉl MAGYARORSZÁG Sport Nehéz csapatösszeállítás! gondok a Szeged FC-nél A Szeged FO a csapatösszeállítás tekin­tetében fennállása óta nem volt olyan kri­tikus helyzetben, mint most, a bajnoki start előtt. Az egyesület tizenhárom já­tékosa közül három: Somogyi, Bertók és Back az ismert körülmények miatt nem állhatnak a csapat rendelkezésére. A ve­zetőség mindent elkövet, hogy komplett csapattal és fitt játékosokkal vegye fel a küzdelmet az igen fontos bajnoki pon­tokért. Szerdán lépéseket tett a vezető­ség abban az irányban, hogy Vargát, a SzAK játékosát — aki nemrégiben már jelentkezett a Szeged FC-nél — leszerződ­tesse. A tárgyalások azonban még nem vezettek eredményre. A csapatösszeál'itási gondok megoldását várják Hesser Tibor budapesti útjától, — a tréner a jelek sze­rint csütörtökön Budapestre utazik, hogy a balhalf posztjára megfelelő futballistát szerezzen. A Szeged FC csütörtökön délután fél 4 órakor a KEAC-pályán tréning jellegű ba­rátságos mérkőzés játszik a Makói AK­kal. A Szeged FG vasárnapi ellenfele, a Nemzeti felkészülten várja a találkozót. A játékosok közjil egvedül Szenes sérült, vasárnapra azonban ő is rendbejön. A Nemzetinek csak a mérkőzés szinhelvé­nek megállapítása okoz gondot, mert a Millenáris-pálya használhatatlan 'állapot­ban van Minden jel arra mutat, hogy a Szeged FC—Nemzeti mérkőzést az új­pesti pályán rendezik meg. Szigorú fegyelmi ítélet a verekedő Somogyi ellen. A Somogyi—Back-űgvben tegnap szigorú Ítéletet hozott a Szeged FC fegyelmi bizottsága. Somogyit,-^- aki játékostársát tettleg inzul­tálta — 2 heti fizetésének teljes megvonására, Back í heti dotációjának megfizetésére és az okozott károk megtérítésére ítélte, ezenkívül bi­zonytalan időre kitiltotta a Tisza-kávéházból; csak a klubszobában jelenhet meg. B a c k o t szintén bűnösnek találta a fegyelmi bizottság és tO pengő pénzbüntetésre Ítélte. A Makói TK szerdán Hesser Tibor vezetésé­vel kondíció-labda és kétkapus tréninget tartott Hesser alapos reorganizációs munkát végez a ma­kói csapaton, amelyből több játékost kihagy. A Vasutas ökölvívó csapata vasárnap délután fél 4 órakor a piarista gimnázium tornatermében a vasutasbajnoki mérkőzések során a Mezőtúri Máv. együttesével mérkőzik. A Vasutas a követke­ző csapattal veszi fel a küzdelmet: Csikós, Kiss, Epcrjessy, Strauch, Péteri, Deim és Szabó. Levél Casablancából. Fábián Lajos, a Casa­blancában tartózkodó volt szegcdi sportember levelet intézett a Szeged FC vezetőségéhez, amelynek ígéretet tesz, minden igyekezetével azon lesz, hogy a szegedi csapatnak túrát biz­tosítson Afrikában. Gál Magda a női asztalitenisz világranglis­tán az ötödik helyet foglalja el. A magyarok közül egyedül Mednyánszky, — aki ne­gyedik — előzi meg a szegedi bajnoknőt. A szegedi ifjúsági kosárlabda bajnokságot szer­dán délután kisorsolták. A sorsolás szerint a baj­nokság 21-én kezdődik. A program összeállítása előtt Kovács B. János és Farkas Pál szabály­roagyaráző előadást tartott. A szeniormérkőzések sorsolása is megtörténik a napokban. Solti IV. vasárnap már bajnoki mérkőzést ját­szik a Phöbnsban a Bocskai ellen. Solti a jelek sze­rint balösszekötőt játszik az újpesti együttesben. A Szegedi AK március 4-én délután 5 órakor, határozatképtelenség esetén 6 órakor a Tisza-szál­lóban tartja tisztujitó közgyűlését. A DLASz intézőbizottsága legutóbbi ülésén ki­sorsolta az ifjúsági és a szövetségi csapatok ta­vaszi programját Az ifjúsági és szövetségi dij­mérkőzések a' sorsolás szerint az elsőosztályu baj­nokságnál egy héttel későbben, március 4-én kez­dődnek. HETI MŰSOR: Csütörtökön délután: Tánc a boldogságért Szombaton délután: János vitéz. Ifjúsági elő­adás. Az egész héten minden este: Az ördöglovas. A harmadik filharmonikus hangverseny A harmadik filharmonikus hangverseny műsorán is a zeneirodalom legszebb al­kotásai szerepelneík műsoron. A műsor első száma Beethoven V. szimfóniája. Ezt a szimfóniát a muzsikusvilág »Sors-szim­fónia« cimen ismeri. Ezt az elnevezést az első tétel főtémájától nyerte. A hagyomá­nyok szerint Beethoven maga mondotta volna: »így kopogtat a Sors a Végzet aj­taján!« A műsor második számaként'sze­repel a nagy mester »A/i, perfido« drá­mai zenekölteménye, melyet zenekari kí­sérettel Báthy Anna, az Operaház kiváló énekművésznője ad elő. A műsor második r^sze Bach Sebestyén egyik zongorára irt »Prnludium és Fű-ra­jával kezdődik. Ez a Bach kompozíció eléggé ismeretlen még a muzsikusvilág­ban. Miután azonban a práludium lírikus, a fuga pedig humoros hangulatánál fogva az ideális Bach-stilust reprezentálja, ezt választotta ki a Bach-opusok közül Fi­gedy-Fichtner zenekaron való bemutatás céljából. Utána Weber világhírű »Ocean­áriája« következik, melyet szintén Báthy Anna énekel zenekari kísérettel. A műsor utolsó száma Wagner »Mesterdalnokoki előjátéka, amely nemcsak Wagner legsi­kerültebb alkotása, hanem a világzene­irodalom egyik legszebb remeke. E filharmonikus hangverseny vendég­szereplői: Fleischer Antal, az Operaház karnagya és Báthy Anna, az Operaház énekmüvésznője. Sem Fleischer Antalt — aki Szeged szülötte és akit ma már egész Európa, mint egyik 1 »«kitűnőbb diri­genst ismer —, sem Báthy Annát, a ki­váló operaénekesnőt nem kell a szegedi hangversenylátogató közönségnek bemu­tatni. A gazdag müsoru harmadik fil­harmonikus hangverseny iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg. Fischer Annié Szegeden Egy tizennyolc éves szőke lány érkezett szer­dán délelőtt Szegedre: Fischer Auníe, a bu­dapesti Liszt-verseny győztese, Dohnányi mes­teri-kólájának művésznője, aki — a másik két tizennyolc éves pianista: Poldi Mildner és My­kisrba Taras után — ma este bemutatkoznak a szegedi koncertpódiumon. Művészetének aranyéremmel járja most Európát,egymást ker­getik a meghívások és három londoni koncert­je előtt végigjárja a magvar városikat is. Ba­jongva és boldogan beszél olaszországi, belgiu­mi, hollandiai és svájci hangversenyeiről, — a turné igazolta a Liszt-versenv eredményét... Szerdán este a makói vármegyeháza dísztermé­ben zongorázott, csütörtökön Szeged következik, nztJán a budapesti filharmonikusok koncertje és utána — London. Az idei nemzetközi hang­versenvélet meglenetése a fiatal, törékeny zon­goraművésznő. Makói hangversenye után még éjszaka visszaérkezett Szegedre és ma esti pro­gramjában természetesen bemutatja az arany­érmes Liszt-szonátát is. Rosty Magda Kecskeméten a „Bál a Savoy"-ban primadonnaszerepét játsza. Érdekes vendégszerep­lés lesz Kecskeméten. Itt mutatkozik be prima­donnaszerepben Rosty Magda, a szegedi szárma­zású fiatal színésznő, aki legutóbb Budapesten Be­regi Oszkárral játszotta Bomeo és Júliában Júlia szerepét. Bosty Magda Olaszországban tanult éne­kelni, most mint operettprimadonna mutatkozik be a Bál a Savoyban kecskeméti előadásán. — Kecskeméten nagy érdeklődésre tarthat számot az Aranyifjú előadása, melynek főszerepére meghívta a színház Jávor Pált. Harmónia hangverseny Ma 8 órakor a Tiszában 7-ik bérleti est gyö­nyörű műsorral. Fischer Annié Jegy 1.60-tól a Délmagyar jegyirodában. A színházi iroda hirel Sziklai Jenő Budapesten tárgyal az „ördöglo­vas' fővárosi előadásáról. Sziklai Jenő igazgató szerdán Budapestre utazott, hogy előkészítse Kál­mán Imre világhírű operettjének, az „ördöglovas"­r.ak fővá-rosi előadását. Budapesten a szombaM szegedi premier rádióközvet itése eddig még nem tapasztalt tetszést aratott ugy, hogy egyöntetű az az óhaj, hogy a szegedi együttes rövidesen mutassa be Budapesten is az ördöglovas-t Az igazgató több színházzal tárgyal, valószínűleg a Városi Szín­házban, saját vállalkozásában rendezi meg a Kál­mán-operett pesti előadásait. Tomboló lelkesedés kiséri estéről estére az „ör­döglovas" magyaros jeleneteit! Tüzes magyar mu­zsikáját, színpompás felvonul ásait és a nagyszerű előadást. Egész héten az „ördöglovas" megy rendes hely­őr^kkal és egyre fokozódó érdeklődés mellett. Ma délután filléres helyáru előadás van a szín­házban. Szinre kerül a kacagtató „Tánc a boldog­ságért" operett a legjobb szereposztásban. Az örökszép „János vitéz" szombaton délután ifjúsági előadás keretében filléres helyárakkal sze­repel műsoron. Mindenki az „ördöglovas" példátlan sikeréről beszél. Siessen jegyet váltani. Fürdőkádak fürdőkályhák, mosdók, ango'klozet, bidók 6a piperecikkek elsőrendű kivitelben Fekete ÍJ Nándornál, Kossuth L. susrárat 18. Tel. 22-72. K8zij»azgatási támogatással zárt a makói szín­ház, Bársony Aladár társulata a legszebb erköl­csi sikerrel szerepelt Makón. A kis társulat hely­zetét azonban megnehezítette, hogy makói elő­adásukat megelőzően tiz napi kényszerszünetet tartottak oly módon, hogy a bérletek terhére elő­legeket vettek fel. A szinház napi kasszája azután alig fedezte a napi kiadásokat. A kasszaraport csak esrv esetben mutatott kedvező eredményt, a Park Moziban tartott kabaré alkalmával, a hasz­not meg kellett osztani a mozival. Az indulás ide­jére igv gfiras nélkül állott volna a társulat, ha nem segít ezúttal is Tarnav alispán támogatási készsége. így jutott el azután a kis társulat — közigazgatási támogatással Hódmezővásárhelyre. Vegye meg a SZEGEDI HÉT lequlabb számát. Kapható: a színházban, a .rik­kancsoknál, újságáru­soknál. Eqv szám éra csak 10 fillér Előflze'éa eqv hóra 40 fl'lér 16—1934 vh síim. 211 Irverflsl hh-déttnöny. Alulírott blrös4gl végrehaltó az 1881. évi LX. c. 102. S-a értelmé, ben ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi Wr. lárásblróság 19H. 8576 „Tamil végzése következtében dr. Ká'mán Ákos flgvvéd á'tai képviselt Rl?>iw?isz J«n"« lávára 65 50 penefl és (árutékal erejéig L'TTL. ¿TI |in. hó 8-án foganatosító t ki-légHésI végrehal'áa uttfn felfllfoojal' és S2T6 pengőre becsalt következő ingósá-ik, u m. flzletber-ndezés árnknyllváno s árverésen elsdatiat. Az árverés az alíhh mennev»zet! foglaltatok javára Is elrendeltetik, amennyiben követeléstt<még' fenn áll. Ezen árverésnek a szegedi k'r. |4rísblróság 1933 évi 8576 szAmu végzése folyián eddig 8s«esen3"1.?9prngöben bíróilag mirmegiUa­pitott • a míg felmerülendő költségek ereié'g Szeged, Széchenyi tér 15 sz. alatt leerdö fopanal'sltására 1*34. évi lebruár hó Í6 raolának délelőtti fél 13 óráia határidóOl kitüzetik és ahhoz venni szándékozók oly meglegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi IX. tc. 107, 108. S-ai értelmében, kész­pénzfizetés mellett a legtöbbe' ígérőnek szükség esetén bccsáron alul Is. de 'eoleliebh a becsérték kétharmadáért el fognak ada.ni. Elsőbbséget Igényiek ezen igényükéi legkésőbb az árverés megkezdéséig bejelenteni arfoznak Szeged, 1934. évi jao. hó 26. naplón "-'oah kir. jur víerelult*

Next

/
Thumbnails
Contents