Délmagyarország, 1934. január (10. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-14 / 10. szám

1 DÍLMAG?ARORSZAO 1934 t«*tiar 14: % Hasznos tudni, i mindazoknak, kik az Ártalmatlan és tisztán terméeretes hashajtó ásványvizek iránt nagyobb bizalommal viseltetnek, hogy • mm« »hm y . i Schmldíhauer Ll.Hh tfrtfjjfl ksserovlze hatékony forrás-sókban €0éSZ ElirópO leggazdagabb flynemfi ásványvize. Rendszerint már kis adag: */« vagy V« pohár elegendő, miáltal a nagyobb mennyiségek fogyasztása feleslegessé válik, tehát gazdaságilag is viszonylag a legolcsóbb. M.T Romlott étel-ital, ha gyomrát elrontja, tél oohár {JÍTMORHJTI Gyorsan helyrehozza} Az l mesterséges pótlás nem sikerült eddig. Ha On gyorsan ah // használjon lem and könnyebbülni, ^-t s be fog teljesülni. A szegedi kereskedők védekeznek a pesti leilári kiárusítások ellen Szegeden olcsóbbak lesznek az árak, mini Budapesten (A Délmagyarország munkatársától.) Részletesen ismertettük annak idején a tisztességtelen verseny ellen hozott törvény újszerű rendelkezéseit, amelyek a rengeteg visszaélésre; alkalmat szolgáltató kiárusításokat évente 4 hétre korlátosa. Ezt a négy hetet is két rész leiben vehetik rsak igénybe a kereskedők és pedig a téli és nvári szezon végén. De még ez a rövid időre szahott határidő is ahhoz a kor látozáshoz van kötve, hogy egv-egy városban, illetőleg egy-egy kamarai kerületbén egvidőben kell a kereskedőnek * leltári kiárusítást megrendezniük. Éppen ezórt a kereskedelmi kamarákra bizza a tőrvény a kiárusítása terminusok megállapítását. A fővárosi kereskedők — akik január 22 és február 5-ike között rendezik leltári kiárusításaikat —, természetesen óriási előkészületeket tesznek az első kiárusitási kampányra és mindent elkövetnek, hogy egyrészt felcsőditsék a vidéki közönséget, másrészt hogy hirdetéseikkel, reklámjaikkal és nagystilben lefolytatandó propagandájukkal posta utóján való rendelésre csábítsak a vidéki vevőket. Csak természetes, hogy a szegedi kereskedők nem nézhetik tétlenül ezeket az ellenük, sőt mondhatni exisztenciájuk ellen irányuló készülődéseket és a maguk részéről a pesti agitáció ellensúlyozására is a legmesszebbmenő propagandát tervezik a szegedi leltári kiárusítás sikere érdekében. A szegedi kamara az öszszes körülmények figyelembevételével és az érdekelt kereskedők meghallgatása után ugy határozott, hogy a szegedi leltári kiárusítás határidejét január 28-tól február 10-éig terjedő idóben rendezi meg, amely kedvezőbbnek és eredményesebb* nek látszik a pesti terminusnál. A szegedi kereskedők ennek az akciónak a megrendezésénél egy pillanatra sem téveszthet tik szem elől, hogy a pesti kereskedők mozgalma Szegedet fenyegeti a legsúlyosabban, mert Szegedről mindössze három és negyedóra alatt lehet felutazni Budapestre és sokakat megtéveszt egyesek ismert csalogatása, amelyben közvetlenül, vagy közvetve az útiköltség visz-i sza térítését igérik. A Délmagyarország több izben rámutatott már a nagyhangon bereklámozott fővárosi végi eladások komolytalanságára, fővárosi nagyáru* házak különböző szinü heteire, amelyek mindenre alkalmasak, csak arra nem, hogy a vidékről felránduló és szolid vásárlási alkal* mákhoz szokott közönség ott megtalálja számítását. A szegedi kereskedők, miután sikeresen akarnak szembeszállni a fővárosi leltári kiárusítás fenyegető veszedelmével, usyancsak a reklám minden megengedhető eszközét veszik igénybe. A legnagyobb nyilvánosság előtt, ugyancsak hangosan propagálják a saját ki* árusításukat és a hirdetéseikhez hiven csakugyan olcsó kiárusítást rendeznek. A szegedi kereskedők tisztában vannak vele, hogy csak ugy érnek célt, ha nagyon olcsón árusítanak és ha bebizonyítják, hotfv a szegedi leltári kiárusítások árai olcsóbbak, mint a pestiek és hogy reklámáron elsőrendű kifogástalan árut adnak. Ezzel elérik egyrészt azt, hogy elszoktatják vevőiket a Pesten való vásárlástól, másrészt csak* ugyan túladnak tavalyi visszamaradt készletei* ken. A szegedi kereskedő nem retten vissza at* tói. hogy a visszamaradt árut olcsón, sőt esetleg ráfizetéssel adja, mert kárpótolja az elmaradt haszonért a nagyobb forgalom és az, hogy módjában áll most már ugyancsak olcsóbb áron uj modern árut beszerezni. Nem tévesztik szem elől kereskedőink a kiárusítás alkalmával, hogy elsősorban idénycikket ajánlanak a közönségnek, hogy a bevásárlás ne holt befektetés le* ren, hanem hogy az elköltött ízért azonnal használható dolgokat kapjon a vevő és hogy a fővárosi kereskedőkhöz hasonlóan nagy apparátussal, hatásos reklámmal kell megszervezni a kiárusítást, hogy arról a közönség a legszélesebb körben szerezzen tudomást. A közönség a nehéz gazdasági viszonyok között is szívesen fogja megragadni az alkalmat az olcsó bevásárlásra és nem fog Budapesten vásárolni, «13 azt látja, hogy Szegeden olcsóbban vásárolhat. Usuk-pusuk irta Móra Fereno III. Egy kicsit eloóklésztük az időt és már ki is fogtunk belőle, mielőtt a két uj rokonra került volna a sor. A maorikat veszem elsőknek, mert azokkal ismerős vagyok még kii deákkorombóL Tanultam róluk, hogy az ötödik világrész nemzetei kört ők a legintelligensebbek. Testi, lelki kiválóságuk na gvon meglepte azokat a fehér embereket, akik először rójuk találtak. Ezeket nem lehetett olyan könnyen bolonddá tenai, mint a többi vadakat, nera szaladtak szót ész nélkül, hanem megállták a sarat virtusosan, azon az elvi alapon, hogy „ide üss, ha mersz, az anyád .. I", amiben határozottan van vakuni magyar vonás. (Notabene: rendesen oda is ütöttek. A maoriknak is.) Ignr>. hogy a hosszú disznót ők is megették, ha hozzájutottak — ilyen becéző neve van a haonibál kulturában az emberhúsnak — de soha se ették meg egymást Ebből az ember hajlandó volna arra következtetni, hogy még se lehetnek nekünk valami nagyon közeli rokonaink ezek a maorik. De erőt veszek az elfogultságon és mindenütt szemügyre veszem a maori törzsfőnökök fotográfiáit. Megdöbbenten látom be, hogy azok részben tiszta magyar arcok, eltekintve attól, hosv néme lyilcbe csigavonalak és mennderek vanmk beleio. toválva s kifestve kékre. pirosra, sárgára. Kormánytanácsos, kormányfőin nácso< stb.) Egyikben Borbás keresztapámat ismerem fel, másikban Beöthv Zsoltot, a harmadikban Kossuth Lajost, a negyedikben Bánffy Dezsőt, az ötödikben Trefort Ágostont. Hm, ez valóban csodálatos. Akárkinek mutatom az arcokat, mindenki azonnal megmondja, kicsodák, kivéve persze Borbás keresztapámat, mert ő nem vitte annyira, mint a maorik, sohase fényképezte le senki, ugyan nem is engedte volna magát Mivel nem akadékoskodni akarunk, hanem uj rokont találni, érjük be vele, hogy a maori arcok valóban magyar arcok s ne hozakodjunk elő azzal, hogy az én keresztapám feje egészen más fej volt, mint a Kossuth Lajosé s Beöthy Zsolt éppoly kevéssé formázta Bánffy Dezsőt, mint az Trefort Ágostont. Ilyen aprólékos szőrszálhasogatással nem sokra megyünk, inkább örüljünk annak, hogy az Uxbond ur könyve szerint a maorik is ismerik a vitézkötés-t — kár, hogy nincs megmondva, min, pedig ez igen fontos dolog a rokonság szempontjából — és keressük az igazságot a nyelvben. Aki nem az eszivel nyelvtudós, hanem csak a fülével, vagy a szemével, az meg Is találja. A magyar haza maoriul hawa, a falu = falea, az e s ő = e re, a táj = t a i, a tutaj — tutotai és igék, melléknevek, főnevek, kötőszók, ragok szálaival meg lehet alapozni a rokonságot, — ha kicsire nem néz az ember. Például bak, ez maoriul p u a k a. Hát persze, hiszen van bak-pulyka is A vakar ige, az waru-waru. Ez is minsvárt megfelel ecyjná$nak. mihelyst nem talpat vik-rn'-k, hanem vart Hát a m a r a-m a r a mi 'ehet! Az bizony dupla marha, vagy is ..nagy marha", — „great person", hogy valami félreértés ne legyen belőle. Az ugyan egy kicsit zavarba ejt a rokonság tekintetében, hogy a tiszta maoriul taszilö, ellenben az megnyugtat, hogy t ú r ű = tútúrű. Az, hogy a kaláka a világ másik oldalán is megvan s hogy a kalácsnak merítő erényét, a csorpák-ot odalent k o r a p á -nak hivják, inkább azt mutatja ugyan, hogy a tótok a régi jó világban Óceániában is eljártak drótozni, de ez nem veszi el a kedvemet Ha azt olvasom, hogy a maori honfoglalást K u p e vezér vezette, aki éppen olyan nagy kópé lehetett, mint Kupa vezér, megint visszatér a bizalmam. De igazán kupán ütve csak akkor vagyok az igazságtól, mikor megtudom, hogy az antipódoknál is tűimén az adó az elegen: túlimén u. fis mit csinál olyankor a maori nemzet? Persze hogy neki is a fene minden bizodalma szegénynek. Bészben mint egyszerű fene részben mint fania, fanoa, fene! és fenuum. (Ez bizonyosan akikor, mikor az uj adónegyed esedékes, pedig még a régi sincs kifizetve.) Akinek ennyi fenéje van, azt gondolkodás nélkül vállalom magyarnak. Azaz megálljunk csak. A maorik, már az az egy-két maroknyi, aki még megvan belőlük, Uj-Zélandon laknak. Az pedig a szocializmus minta állama. Ajaj, ugy tessék venni, ho<íy egy szót se szóltam. * No gyerünk azokkal a mundák -kai ott Indiában, azok közelebb is vannak egy kicsit Kinyitom az egyeztető szótárt és olvasom, hogy a magyarul finom, az mundául f i n a. Nem attól tartok, hogy ez inkább kitűnő barátom, Schmidt Henrik szakmája, mert inkább indogermán egyezés, mint magyar. No de itt olyan óriási szótömeg van, hogy reggelig lehet hasonlítgatni. Ehoi ni: bari = burgonya. Hiába holtig tana; az emter. Én