Délmagyarország, 1934. január (10. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-28 / 22. szám
T934 ianuár 28.. DÉI MAT.yARORSZAG A szegedi egyetem jogi karának • megrágalmazása miatt pénzbüntetésre Ítéltek egy iogszigoriót, aki pénzért vállalkozott egy zsidó hallgató felvételének kiiárására Bűnügyi bonyodalmak a felesen érett hadiárva felvételi kérelmének elutasítása körül ( A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedi egyetem jogi és államtudományi kara, azonkívül a kar dékánja: dr. Buza László, prodékánja: dr. Ereky István, a felvételi bizottság tagjai: dr. Heíler Erik, dr. Iványi Béta, a rendes tanárok: dr. Menyhárt Gáspár, dr. Polner ödön, dr. Kováts Ferenc, dr. Kis Albert, dr. Tury Sándor, dr. Csekey István rendkívüli tanárai: dr. Surányi-Unger Tivadar és dr. Horváth Barna voltak sértettjei annak az érdekes és nagyszabású 'ágalmrzási pörnek, amely az egyetemi felvételekkel kapcsolatban keletkezett. Szende Mihály jelesen érett, hadiárva dunaharszti-i lakos fiatalember felvételét az egyetemeken elu>x-'o'ták. mire egy Németh Ferenc nevű 30 éves budapesti jogszigorló ajánlkozott, hogy 100 pengő fejében garanciával elinléri oz ügyet. Az ügyészség vádirata szerint Németh 1932 novemberében levelet irt Szende roko-iához, Kaufmann Jenő dunaharaszü korál!alorvosnak és levelében közölte ho^v 500 pengő honorárium ellenében garanciával hajlandó és képes Szende Mihálynak felvételét a szegedi vagy a debreceni egyetemre elintézni. Levelében a legszigorúbb diszkréció: kérte és biztosította Kaufmannt, hogv ő is bizalmasan kezeli a dolgot ugv. hogy azt a lanoK nem szellőztethetik. Kaufmann a levelet elolvasás után átadta Szendének hogy utazzon át vele SzigetSzentmíklósra, dr. Deutsch Sándor ügyvédhez és kérjen tőle tanácsot. Szende a levelet elvitte nagvbátyiához, Demeter Aladár tököli fakereskedehöz, aki azután unokaöcscsét átkísérte dr. Deutschoz. Az ügvvéd azt mondotta, hogy rem lát tisztán a dologban, mindenesetre ír Szegedre, egy barátiánaK dr. Széchenyi Sándornak aki a szeeqedi egyetemen könyvtári segédtisztje és információt kér. így pattant ki azután a dolog. Az ügyvéd megirta Széchenyinek, hogy Németh inire vállalkozott. közölte, hogv véleménye szerint Németh láncoló, de talán a könvvtáros meg tud ja mondani, hogy Szegeden ki foglalkozik az ilyesmivel. A család ha máskép nem megy. megadia az 500 Denaőt is. ámbár soknak tartia. A Németh-féle levél miatt a jogszigorló ellen, mint tet'es, Szende Mihály. Kaufmann Jenő, Demeter Aladár és de. Deutsch Nándor ellen. mint terjesztők ellen, felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt indult meg a bűnvádi eljárás. A szegedi törvénvszék egvizben már targyalta az érdekes ügyet, sőt ítéletet is hozott, kihallgatták akkor az elsőrendű vádloP jogidénvwégi kiárusitása! & ^ Buaddk, hotth xaormfk naay ixUasnéhhau mindé 11 elfogadSaiA úrban. 24i Sószc raeo kirakataimat 1 szigorlót, aki igen érdekes vallomást tett. Elmondotta, hogy a levelet ö irta. azonban azzai a kart és a kar tanárait megrágalmazni nem akarta. A dolog ugy történt, hogy ő kecskemé ti ismerősének levelet irt és ahhan arra kérte őket, hogy ha tudnak valakit, akit a<z egvetemre, akadémiára nem vettek fel. közöljék vele annak a címét, de ..Kohnokat és Sehwarcokal w ajánljanak". gor Abl Ezt tulajdonképen tréfásan irla, de komolyan ondolla, mert zsidókkal nem foglalkozott. han az időben állása volt Pesten, tanítványai voltak. Megkapta Szende Mihály cimét, akinek azután küldött egy sokszorosított levelet, melyben az állott, hogy beiuttatja az egyetemre, segítségére iesz, küldjön öt pengőt és az iratait is juttassa el hozzá. Arra gondolt hogy Szendét majd megfogja tanítványnak. Pesten azután felkereste őt Szende, Kiaufmann Jenő társaságában. Amikor meghallotta, hogy Szende zsidó, kijelentette hogy az ügy tárgytalan. Arra kérte őt, hogv ha mégis tudna valamit tenni, irjon nekik. Ezután irt is és azért kért 500 pengőt, hogy szabaduljon tőlük. meg aztán arra gondolt, hogy ha azoknak pénzűk van és ő jár el, akkor fizessék is meg őt. Kijelentette Németh, hogy levelében nem azért emiitette Szeaedet és Debrecent, mintha itt vagy ott összeköttetése lett volna, hanem azért, mert ezeken a helveken van a le eke ve sebb jelentkező. A diszkréciót azért kcrtc. mert nem szerette volna, ha tanárai megtudják róla. ho<?v z«idó fin felvétele érdekében eljárt. A vádlott jogszigorló hangsúlyozta, hogv senkit sem akart megvesztegetni cs ez leveléből ki sem olvasható. A többi vádlott kihallgatása után dr. Heller Erik professzor tett vallomást, aki előadta, hogv a felvételi bizottságnak a felvételeknél szoros szabályaik nincsenek <-sak direktíváik az arányszámokhoz. A szelekciónál elsősorban a jeleseket veszik fel de ha vallási számarányban több jelentkezik az arányszámnál, akkor még ha jelesek is az illetők, nem veszik fel őket. A bíróság ezután valamennyi vádlottat bűnösnek mondotta ki és ezért Ncmrth Ferencet Í4 napi foghárra. K<hifmann lenőt, Demeter Aladárt és dr. Deutsch Nándort 50—50 pengő és Szende Mihályt 20 pergő pénzbüntetésre itélte. , Fellebbezés folytán nemrég került az ügv az ítélőtábla elé. amely hivatalból megsemmisítette az elsőfokú bíróság ítéletét és uj ítélethozatalra utasította a törvényszéket. A tábla azért hozott ilyen értelmű végzést, mert az első birói ítéletből kimaradt az, hogy a pénzbüntetés behajthatatlanság esetében hány napi fogházra változtatható át. Szombatra tűzte ki ismét a törvényszék a rágalmazási ügy főtárgv^iásá* CsaK két vádlott ielent meg: Nemeth Ferenc és Szende Mihály. A többiekkel szemben a bíróság elkülönítette az eljárást. A két vádlottat újból kihallgatták, maid uiból itélelet hozott a hiróság. még pedig az első Ítélettől eltérőt. Németh Ferencet, szemben a múltkori 14 napi fogházzal, ezúttal csupán 100 pengő pénzbüntetésre ítélték, Szende Mihály büntetése megmaradt. A változott ítéletet a bíróság azzal indokolta, hogy az ügy a vádlott hibáján kivül húzóiuli ni «ntujirc "s a szombati tárgyalással kapcsolatban ujabb költségei merültek fel. A biróség ezt a körülményt nyomatékosan enyhítő körülményként mérlegelte. A vádlottak az ítélet ellen fellebbezést jelentettek be. az ügyész megnyugodott. Leitári kiárusítás januar 2 8-tól Hihetetlen árak, de a minőség mégis Jó! Csattos bőr'ez'vü kötött hétís301 5.18 Férfi bokavédő bőrszíjjal 1.48 ->veizi nadrág 1—4 SÍ. 1.18 Tölcséres bfitelt diratkeztyii 1.58 Bordás harisnya nehéz Matt harisnys la 1.98 Ajour harisnya la 1.98 Viskosa harisnya la 1.78 Freskó ing gallérral egyanyagból 2.48 Bundabolyhos vastag nadrác 2.58 95 fillér 10 m klöpli QC f csipl'e «u ' i dbiooovnc » ünqo'cérna f" 1 1 női ha- QC f risnyatartőuü I 3 zsebken- QC J dő, ajouros UU I 3 zsebken- fllj ! 1 rH. h'mzpft öU I áporlharisnya angolos 1.10 Vadász harisnya vastag 2.28 Féríizokni gyönyörű mintás 0.48 058 | M I N D E N ÁRU 25 Altér 1 térti önkötő Ar I nyakkendő tl) | 1 csokor r)C I nyakkendő ¿U I ' zsebken- qc I dó £u I 1 sveizi sap OCI kamüsety. tűi 1.5 cm lakköv.5cm szfles 25! 1 0 í £ í drb cérna faorsőn lehér v. fekete 50 m 2 ars* varrófonál soty. fényű kül színek 1« n 3 molr. ízlinyegvarró Ifi cérna nyers színben * db sfonpolófa Ifi tónvezelt "*»» 1 levél vényes varró'iilfj és egy gyiiszüössz. I" n 3 levé! »arrótU külön in bözö számok 'U n 10 db bbfosí'ó tU Ifi kül. nagvs. feh. fekete n 1 Vs le' paten'kapocs 1(1 fehér v fekete »1 100 db nomhnstu 10 » 1 m nutwpwt i széles Ifi tohAr v. fekete 2 m Vöpper szalag 1(1 fehér v. feketo IU »» 2 m *atisz»sza'ag 111 feliír v. iekete IU rí 5 m HMizfiperCI in fehér v. fekete IU fillér 101 10 10„ 4 m sulvtás kül. in szinek IU 1 m. arany ». eziist sulvtás 1 drb blouz v. háló- 1(1 inn zsinór «u»» 1 m faf'sza'ag 2-esin müsely minden szín IJ»» ! m !U'özsin(*r fehér r. rózsaszín 'U„ 1 PI role'lazslnór |Q 101 erős minőség 12 db cérnaiomb fi db nyüiqyház- 1(1 Ppmbtercia minőségi»- • » ? comb. stoppoló ÍJ] Pamil* hArmely síin 1 db lambó sapka 2 pár kézellfigomb 6 db Jiullámszorltó csatt 2 di harísnyacsall tartó, cauBZtató egylitl I0„ I0„ I0„ I0„ Glücksáha! és Társa C s e k o n < s u c « a