Délmagyarország, 1934. január (10. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-28 / 22. szám

1934 január 28., D£t" MAGYARORSZÁG 5: 15 holdas kísérleti telepek a tervgazdálkodás meghonosítására (A Délmagyarország munkatársától.) A mezőgazdasági bizottság Kiss Ferenc ny. mi­niszteri tanácsos elnöklésével szombaton dél­előtt tartotta utolsó ülését. A bizottság tagjait ugyanis 1927-ben hatévi időtartamra választották és a mandátumuk most járt le. A bizoUság foglalkozott az Alföldi Mezőgaz fiasági Szövetségnek azzal a köriratával, ame­lyekben a közlegelők feljavítására tett javas­latot. A mezőgazdaság; bizottság elhatározta hogy pártolja ezt az akciót és különösen azt fogja szorgalmazni a városnál, hogy 15 hol­das kísérleti telepeket létesítsen, amelyeken a tervgazdálkodást honosítanák meg. A mezőgazdasági bízottság felhívja a város hatósógát, hogy a tenyészállatok beszerzésére irányuló hitelt szintén vegye igénybe és a gazdáknak adja tovább. Elhatározta végül a bizottság, hogy a Felsőtanyai Mezőgazdasági Egyesületnek a legelődijak mérséklésére vo­natkozó akcióját pártolja. Az uj mezőgazdasági bizottság megalakítá­sára vonatkozó előkészületek már megkezdőd­tek. Az uj bizottság februárban alakul meg. A szeoedi klima nagyon kedvez az asztmás megbetegedéseknek Rusznyák professzor előadása (A Délmagyarország munkatársától.) Az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság előadás­sorozatának negyedik előadását dr. Rusznyák István egyetemi tanár tartotta a gyógyszerta­ni intézet előadótermében „A légzőszervek betegségei és azok megelőzése" cimmel. Elő­adásának első részében a légzőszervek megbe­tegedéséről beszélt és ezzel kapcsolatban az influenzáról. Hangsúlyozta, hogy legjobban a láb van kitéve a megfázásnak és rendszerint mégsem azon történik az elváltozás, hanem influenzás megbetegedés következik be, ennek az influenzabacillus az oka. Ezután az aszt­más megbetegedések okaira mutatott rá. Sze­rinte a szegedi klima is nagyon kedvez az asztmás megbetegedéseknek. A tuberkulózis­sal kapcsolatban megemlítette, hogv tüdöbaj­han Magyarországon évente 20.000 ember hal meq. Ismertette a tuberkulózis elleni vé­dekezés módját és a Calmette-oltás fontossá­gát hangsúlyozta. A termet zsúfolásig megtöltő közönség me­legen ünnepelte a professzort fi kitűnő előadó sért. «in fátszm Széchenyi Mozi UtoiSA nnp ! ^ LIL'AN HARVEY amerikai diadala: Őfensége autója. Vígjáték-. lélfőfől A legújabb macryar film: Egy éi Velencében. Viorjáték sok zenévoi és énekkel. Elsőrendit száras tűzifa és la szén SZENES! FERENCfatelepén Damjanich-uceavégén. Te!, s 13—35 / > -..AtoV\o"- * ub pén 1 .. * Ho Ue^sebb -ie\lésO » Wr"e ve, ^ Utó\ór"p0 Tungsram l«6te KLEIN és TSH Makó j 1 pénziigYipzgatéság többszázezer pengőt tábláztatett be adóeltitkolás gyanúja miatt egy ismert szegedi kereskedő ingatlanaira (A Dclmagyarország munkatársától.) Né­hány nappal ezelőtt a pénzügyigazgatóság em­berei megjelentek az egyik szegedi kereskedj üzletében és lefoglalták az összes üzleti köny­veket. Közölték a tulajdonossal., hogy ellene adócsalás miatt feljelentés érkezett a pénzügyigazgatósághoz és ezért vált sziiksé gessé a vizsgálat megindítása és a könyvek lefoglalása. A pénzügyi hatóság embereinek megjelené­se érthető megdöbbenést keltett az üzletben, annál is inkább, mert az állítólag eltitkolt összeg igen je­lentékeny. Az illető kereskedő ingatlanaira azonnal elő­jegyezték az eltitkolt összeget és a várhatj büntetést. Ilyenmódon a telekkönyvben a kincstár nagyösszegü követelést jegyeztetett elő az illető kereskedő teheriapján. A Délmagyarország munkatársa érdeklődő*t a nagyszabásunak lá'szó ügy részletei felől és a következőket állapította meg: — A céget a volt könyvelő jelentette fel, amint hirlik és állítólag a könyvelő szolgál­tatja a bizonyítékokat a cég ellen. A feljelentés körülbelül 100 ezer pengő eltitkolt összeget jelöl meg. A vizsgálat már napok óta folyik, de annak eredménvéről még az érdekeltek sem nyertek ezideig táiékozódásí. Á lefoglalt üzleti köny­veket. valamint a feljelentő által ízolgáltatoti adatokat most vizsgálják felül és csak a vizs­gálat befejezése után derül teljec világosság iz ügyre. A kereskedőt még ezideig nem hallgat­ták ki. az ő kihallgatására valószínűleg csak a jövő héten kerül sor. ekkor fogja elő terjes/: ­teni védekezését is. Értesülésünk szerint a kereskedő az adócsalás vádja ellen azzal vé­dekezik, hogy 1932-ben, amikor megjelent az úgynevezett amnesztia-rendelet, ekkor beje­lentett 100 ezer pengőn felüli összeget. A ren­delet ugyanis azt tartalmazta, hogy aki a ren­fllom? Nem! Valóság! INGYEN vásárolhat egy napon! mert a vásár idejo alatt január 29-től febr. 11-3g 1 n&m vásárlást visszatérítünk. Posz.'ó kamasni .... . . I.20 Házfcip'i bőrtalppal . . . . 1.90 G vermek cipők .... . . 2.50 Teveszőr csatos h^zic'pő . . 2.9Í) Selyem esfélvt cipők . . . . 4.90 Gyermek hócipő .... . . 4.90 Női tlóc'pl . . 5.98 Férfi sfranacíoők . . . , 6*50 Női sfrap*cipők .... 6'50 Mel'on csatos c'p?) . . . . . 6.8O Féiíi laklc^nö . . . . . . 1*2.50 HA-HA Órir.7.c mc;' blokkjait! Nézzo moif kirakatainkat! ciftőáru ház Ks'enien-ucca 1?. Figyeljen a névre! W i „TóTH'-mali lisztéi Figyelyen a Évtixedek óla elismeríen a legjobb. Winden«'// Kanöaló. n é v r ei

Next

/
Thumbnails
Contents