Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-01 / 273. szám

1933 december 2. DÉLMAGYARORSZAG TE Rádióhét után baromfi hét Hiába lázong az egész vidék azok ellen az utazási kedvezmények ellen, amelyekkel a ke­reskedelmi miniszter egyre gyakrabban tereli a vidéki vásárlókat Budapestre és ezzel elvon­ja a vidéki kereskedelem amúgy is összezsu­gorodott erőforrásait, mindig ujabb és ujabb ürügyek adódnak az utazási kedvezmény meg­adásara. Az úgynevezett rádióhét még meg sem kezdődött, már megjelent az uj miniszteri ren­delet az ujabb budapesti hétről. A miniszter most a Baromfitenyésztők Országos Egyesüle­tének kérelmére enged t? meg. hogy a vidékiek a december 6—11. között rendezendő baromfi­kiállitásra féláru jeggyel utazzanak fel Buda­pestre. A kedvezményes utazásra jogosító iga­zolványok. amelyeknek kiadásával a miniszter a kereskedelmi és iparkamarát bízta meg és amelyek 2.30 pengőért válthatók korlátlan mennyiségben, a kiállítást megelőző naptól a kiállítást követő nap éjféléig érvényesek az oda-, illetve a visszautazásra. És ez is karácsony előtt, azokban a hetek­ben, amelyektől a vidéki kereskedők némi for­galmat vártak, kárpótlást a meddő hónapok­ért, lehetőséget felszaporodott köztartozásaik fizetésére. Á kedvezményes utazás ujabb al­kalma most Budapestre tereli a vevőket ismét és Budapest számára foglalja le a karácsonyi bevásárlásokra gyűjtögetett vidéki pengőket. Hiába kér, követel, panaszkodik a vidék, szavát uaylátszik egyre kevésbé hallgatják meg az illetékesek. Halpaprikás ^VcTusza 1.40 Horváth Dreher éttermében. Az idő A Szegedi Meteorologiai Obszervatórium je­lenti. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 2.8 C, a legalacsonyabb —4.0 C. A barometer adata milliókra és tengerszintre redukálva reggel 774.9 ram, este 7727 mm. A levegő páratartalma reggel 80, délben 64 százalék. A szél iránya keleti, erős­sége 3—5. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 óra­kor: Felhősebb idő, főleg a Dunántulon hava­zás, havas eső. Élénk délkeleti-keleti szél. A hőmérséklet nem változik lényegesen. P 5.70 Pollák Testvérednél Flanel pyiama R A F F A Y - étteremben na é> minden pénteken m I m b% m 11« «rén napon It frissen (6tt llíliooor in OSl Na<rr »dair P f'ZO, kis adaer OO trtna OO fillér. Újonnan megnyílt boKwéjs regről 5 éri tél nyitva. ElíórendU ru­mok IlhőrOk horlAtlan klméréír 08 Kardos Hsztfiiz'elhen lisxt-, fűszer- és terményárat esak i<51 ég olcsón vásárolhat — Ut Be­ír Tytség Károlyi n. 3- Kérem felkeresni jfnfézeít. Iskolai Harisnyák, gyermek kötöttkabálok. nagy választékban. Cus&tig Imre Széchenyi tér 2. Tisza ssdlM mellett. Havi 80 r­fillér havi • pengő az előfizetési tílf a DÉLMAGYARORSZAG kölcsönkiinyvtórában blbíStz WWW! Kelemen u. 5. sz. alatti ru­haáruházának Doubl nehéz felöltő F 16 Fekete télikabát . „ 28 Bőrkabát . . . . „ 36 Boy kabát . . . „ 15 Fiuruhák 6 REKDKIVÜL! OLCSÓ MM l Női kék és fekete kabát gazdagon szőrmézve P 23 Finom női kabát nemes szőrmézéssel Női bunda . 60 40 Nézze meg Finom nutriet bunda. «i 65 Unió könyvecskék £ áras kirakatainkat! Csikó bunda . . . P 150 érvényesek. * mákos mnm Az adófizetők 60 százaléka nem adott házadó­vallomást Ma járt le a házadóvallomások beadá­sára engedélyezett határidő utolsó napja. Az adó­hivatal becslése szerint az adózóknak csak 60 szá­zaléka tett eleget ebbeli kötelezettségének. Az el­maradottakat most Írásban hivják fel pótlásra. Aki az első felhívásra pótolja mulasztását, 5 százalék bírságot kap, a többiek 10-et 52ftr Zefír és berliner fonalak tVZfi£ a MuakAlll-bollban, KArász ucco 3. A makói zenekedvelők egyesületének filharmo­nikus zenekara vasárnap este hat órakor a várme­gyeháza dísztermében zenekari hangversenyt ren­dez. A hangversenyt Donáth Antal vezényli. Fel­lépnek: dr. Rohoska Dezsöné és dr. Koszteleczky Ede. A hangversenyre Szegedről is többen bejelen­tették érkezésüket. Szemüveget Makón legolcsóbban és szakszerűen készít Klein Imre látszerész. Református nap Makón. A református egyház a jövő hét első napjaiban református napot rendez Makón. Az ünnepség szombaton este 7 órakor kez­dődik a polgári iskola tornatermében. A megnyitó beszédeket dr. Karácsonyi Sándor és dr. vitéz Csia Sándor tartják. A vasárnapi istentiszteleteken: Márton Árpád, Nagy István ¿5 Tildy Zoltán mon­danak beszédet Vasárnap délelőtt ifjúsági konfe­rencia kezdődik, amelyet Bereck Sándor, dr. Kará­csonyi Sándor, Csia Sándor és a leányokét Csiáné, dr. Leicht Mária vezetnek, ezt követi délelőtt 11 órakor a levente konferencia, majd vasárnap dél­után 3 órai kezdettel a gyülekezeti konferencia, amelyen Szirbik Sándor megnyitó beszédet fog mondani, Karácsonyi és Csia pedig előadásokat tartanak. Vasárnap este a városházán lesz vallá­sos este. Nagy István és Tildy Zoltán szereplésével és végül hétfőn 3 előadás lesz: 9—10 óra közölt a belvárosi templomban Sallay főtitkár mond beszé­det, délután 3 órakor Szikszav Béni titkár és este 7 órakor Nagy István. A konferencián csak önkén­tes adományokat kér és fogad el az egyház. — Revíziós pengő. A Magyar Revíziós Liga szegedi osztálya azzal a kéréssel fordul a város polgárságához, hogy „revíziós pengőjét" váltsa meg lehetőleg családtagjai számára is. A liga igazolt megbízottjai a hivatalokat és az egye­sületeket fel fogja keresni és átadják a csekk­befizetési lapot, amelyen a fizetést teljesíteni lehet — Érdekes újítást vezet be Lampel és Hegyi cég (Püspökbazár-épület) december hó 1-től. A cég minden vásárlásnál sárga színű fizetési bloek-má­solatot ad és ezzel kapcsolatban felkéri igen tisz­telt vevőit, hogy gyűjtsék ezen blockokat az ezen célra kapott borítékban, mert azok végösszege után 5 százalékot készpénzfizetés gyanánt elfogad a legközelebbi vásárlás alkalmával 101 A munkanélküli összeesett az uccán. Hopp Gyula 52 éves Tisza Lajos-körut 71. szám alatt lakó péksegéd, aki már hosszabb idő óta munkanélkül van, csütörtökön délután a Feketesas-uccában összeesett A mentők ré­szesítették első segélyben. — Yitózi összejövetel. Csongrád vármegye vi­tézi széke közli, hogy a kormányzó név­ünnepe alkalmával d^eeuiber 2-ára terve­zett vitézi bajtársi összejövetelt a hon­védzenekar elfoglaltsága miatt el kellett ha­lasztani. Az összejövetel december 8-án este fél kilenc órai kezdettel lesz az ipartestület székházá­ban. Az összes szegedi vitézek megjelenését, — le­hetőleg családtagjaikkal együtt — kéri a székka­pitánj. és MíiTD&s>zzet HETI. MŰSOR: Pénteken este: Aranyszőrű bárány. Premier­bérlet 16. Az 50 éves jubileumi hét első előadása. Szombaton délután: Fehérvári huszárok. Fillé­res helyárak. Szombat este: A kornevillei harangok. A. bér­let 15. Az 50. éves jubileum második előadása. Vasárnap délután: Áprilisi vőlegény. Mérsékelt helyárakkal. Délutáni bérlet 9 Vasárnap este: A bor. Népszínmű. Bérletsztl­net. Az 50 éves jubileum harmadik előadása. A színházi iroda hirei Az ötvenéves Városi Színház. Ünnepnapja van Sze­gednek. A színház ma jubilálja 50 éves fennállását. Csonkamagyarországon, különösen a határszélen felbecsülhetetlen értékű hivatása van a magyar színházak becsületesen végzett munkájának. És ha egy félszázados mult után ünnepet ül a szegedi színház, ebben az ünnepben, ha szerény keretek között is részt kell venni minden szegedinek. A jnbilenmi díszelőadások sorát ma Móra Fe* renc, Kulinyi Ernő és Vincze Zsigmond „Arany­szőrű bárány" cimü gyönyörű magyar daljátéka nyitja meg. Ünnepi prológot Nagy Ibolyka, a Nem­zeti Színház örökös tagja mond, aki 1883. október 14-én, a megnyitó díszelőadás prológját is mondta. Szombaton Planquette legszebb operettje, a „Kor­nevillei harangok" kerül szinre. A „Blaha Lnjza" ünnepi nyitányt Barna Izsó, a színház 50 év előtti karmestere vezényli. A nyitány Barna Izsó szerze­ménye. Vasárnap este Gárdonyi Géza ,,'A bor" című tör­ténete zárja be az ünnepi előadások sorát Göre Gábort Kabók Gvőző, a Szegedről elszármazott ki­tűnő színész alakítja. Délutáni előadások. Szombaton „Fehérvári hu-* szárok", kedden „Nótáskapitány" kerül szinre fil­léres helyárakkal, vasárnap „Áprilisi vőlegény" megy mérsékelt helyárakkaL Az „Aida" hétfő esti előadására már kevés jegy van a nappali pénztárnál. Hindu Mikulás vásár! Csokoládé mikulások 2 fillértől Drageék, csokoládék, cukorkák, teasütemények, kakaé, eseko'ádépor, gyári árak Hindu lerakat. Szeged Károlyi u. 3. «* Edénvekben ami legjobb Kályhákban flSS7ekben Tnltánifolfhon a lesf«8sebb» olcsó­IIII1611 fWHUeil Ságban elől vezet VARGA DEZSŐ vasárulláza Arlesxállitás! 3 fogásos zóna ebéd 80 flll. Reggeli (kávé, kaláccsal) 20 fill. Egyéb ételnemtteknél is nagy árleszállítást Központi Tejcsarnok rf. iefivófában Kelemen ucra szám.

Next

/
Thumbnails
Contents