Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-06 / 277. szám
Í535 december (5: DECMAGYARORSZAG "5 Békeffy László kedden délután kardpárbajá vívott Szegeden Lóránt Mihály makói mozltulaidonossal (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden a kora délutáni órákban súlyos feltételű kardpárbajt vivott Békeffy László, az ismert iró és konferanszit Lóránt Mihály makói mozitulajdonossal. A párbaj előzménye egy évre nyúlik vissza, amikor Békeffy előadóturnén volt és egy ismert iróért vállait obiigóval kapcsolatban differenciái támadtak Lóránttal. A differenciákat később sem iudták áthidalni. Békeffy a nyáilin a szegedi színházban tartott előadást, amikor az előcsarnokban találkozott Lóránttal. Ismét vita támadt az elszámolás körül, a vita egvre hevesebb lett, végül is tettlegességre került sor. Az ellenfelek lovagias útra terelték az ügyet. A segédek súlyos feltételű kardpárbajban áílapodtak meg. A párbajt kedden délután tartották meg a szegedi lovassági laktanyában. A párbaj feltételei: nehéz lovassági kardok, csukló- és hónaljbandázzsal, végkimerülésig. Békeffy a Tisza-szállóbeli lakásáról segédei kíséretében: Kólniczky Gusztáv századossal, az ismert vivóbajnokkal és Móricz Miklós főhadnaggyal autóval indult a párbaj színhelyére, ahová ugyancsak autón érkezett meg az ellenfél segédeivel. Lóránt Mihály segédei dr. Demkó Pál közjegyző és dr. Czitrom Béla makói ügyvéd voltak. A párbajnál mint orvos dr. Hedry Miklós kórházi sebész-főorvos jelent meg. A vezetősegéd, Kálniczky százados békülésre hivta fel a feleket, maja mikor a szembenállók erre nem mutattak hajlandóságot, megadta a jelt a párbaj megkezdésére. A felek rendkívül hevesen csaptak össze és mindjárt az első menetben sebesüles történt. Lóránt a homlokán kapott kisebb vágást, Békeffy pedig arcának jobb alsó részén lapos vágástól eredő két karcolást szenvedett. A párbajt ezután beszüntették. A vezetősegéd szavára az ellenfelek kezet nyújtottak egymásnak. A kibékülés után Békeffy igy szólt Lóránthoz: — Most aztán mondd meg őszintén, tulajdonképen mi közöm van nekem ehhez ar ügyhöz? . Békeffy a délutáni órákban elutazott SzeI gedről. Visszautasították az egyetemi gettó-határozatot Dr. Veress Elemér orvoskari dékán: „A gettó-szakaszt valamenynyien helytelenítettük" — A zsidó vallású hallgatók válasza a Turul Szövetségnek A liberális párt akciója a rend sürgős helyreállítása érdekében (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden, a kormányzó nevenapjának előestéjére való tekintettel szünet volt az egyetemeken, szerdán ugyancsak szünet lesz, az előadások csütörtökön kezdődnek meg a szegedi egyetemen is. Kedden délelőtt a MIEFHOE szegedli osztályának rendkívüli ülésének határozatából kifolyólag dr. P á 1 f i Miklós elnök a Turul Szövetség kerületi vezetőjének levelet nyújtott át, amelyben a zsidó vallású hallgatók egyesülete válaszol a gettó-szakaszról szóló ismeretes bajtársi egyesületi határozatra. A válasz a következő: „A Turul Szövetség kerületi fővezérének, Szeged. Tegnapi megbeszélésünk során tolmácsolta nékem a bajtársi nagygyűlés azon kívánságát, hogy a zsidó egyetemi hallgatók a jövőben az egyetemi előadásokon szeparáltan a keresztény hallgatók mögött, az utolsó sorokban foglalnak helyet. Amidőn a kívánságot az egyesület tagjaival való közlés végett meghallgattam, azon reményemnek adtam kifejezést, hogy ezt, az emberi méltóságot mélyen sértő határozatot a zsidó egyetemi hallgatók egyhangúlag fogják visszautasítani. Most már hivatalosan is közölhetem, közgyűlésünk a következő egyhangú határozatot hozta: annak megállapítása, hogy az előadásokon ki melyik helyet foglalja cl. nem a bajtársi szövetségek, hanem az egyetemi tanács, illetve az előadó tanár urak feladata. Nem kivánom ezt a határozatot az ön által is jól ismert, mégis vitatott egyenjogúsággal indokolni, de csodálkozom, hogy ön és az önhöz hasonlóan felvilágosult komoly urak, ha már a régi múlthoz fordulnak ideálokért, miért a gettót, a középkor e sötét, de ugy látszik ma is népszerű vívmányát választják példaképül, mikor a középkor kitermelt ennél a EUZmWfH URDEN cm* MAMHEIM DR9GSRZA3AN Klauzál tér 3.ioo magasztosabb és nemesebb célókat is, hogy többet ne említsek, a gyengébbek védelmét. Láttunk a Turul Szövetségben szebb célkitűzéseket is. Minden zsidó egyetemi hallgató együtt érzett a Turul Szövetség által kezdeményezett, az álláshalmozások letörésére és az erotika ellen folytatott mozgalmakkal és amikor a bajtársi szövetségek fel tudták keresni a MIEFHOE-t az egyetem elhelyezése elleni együttes állásfoglalásra, miért tüntetnék most ellene? És miért akarják most kizárni, amikor egyformán, talán minket jobban sújtó közös problémákról van szó. Szeretném, ha mindez megfontolásra késztetné önt és parancsszava megállítaná azokat a fiatal bajtársait, akik talán nincsenek tisztában esetleges erőszakos lépéseik büntetőjogi következményeivel." A MIEFHOE vezetői délelőtt megjelentek dr. Széki Tibor rektornál és az alábbi kérelmet nyújtották át: „A Turul Szövetség magyar érzésünket és emberi méltóságunkat egyaránt súlyosan sértő határozatot hozott, amikor olyan követeléssel lépett fel a zsidó vallású magyar egyetemi hallgatókkal szemben, hogy a jövőben csak szeparáltan, a keresztény vallású egyetemi haljgatók mögött, az utolsó padokban foglaljunk helyet az egyetemi előadásokon. A zsidó vallású egyetemi hallgatókat magában tömörítő MIEFHOE ez ügyben tartott közgyűlésén ezt a sértő és magyar diákhoz nem méltó határozatot visszautasította azzal. hogy az előadásokat az eddigi szorgalommal fogja látogatni és helyét minden alkalommal csak erőszaknak engedve fogja elhagyni, annál is inkább, mert meggyőződése szerint annak megállapítása, melyik egyetemi hallgató melyik helyet foglalja el az előadásokon, nem a bajtársi egyesületek, hanem a tekintetes Egyetemi Tanács, illetőleg az előadó tanár urak szuverén joga. Épp ezért mély tisztelettel kérjük Méltóságodat és a tekintetes Egyetemi Tanácsot, győzés sávcipőH Ma-Mámáí Kelemen ucea 42 ze meg a Turul Szövetség vezetőit és tagjait álláspontjuk tarthatatlanságáról, a személyes szabadság szentségéről és a magyar törvények szerint fennálló minden egyetemi polgár kö-< zötli teljes egyenjogúságáról. Meg vagyunk győződve, hogy a tekintetes Egyetemi Tanács és méltóságos Rektor Urunk a zsidó vallású magyar egyetemi hallgatók ellen irányuló esőtleges erőszakos lépéseket élesen elitéli és aiokat a szó meggyőző erejével, de ha szükség mutatkozik, a cselekedetek erejével is meg fog* ja akadályozni." A Dclmagyarország munkatársa kedden dél-* ben felkereste Jr. Széki Tibor rektort, aki a bajtársi egyesületek állásfoglalásáról a következő nyilatkozatot tette: — Jelentették nekem, hogy mit akarnak a bajtársi egyesületek, de ebben az ügyben még nem foglaltam állást. Azt hallom ellenben, hogy a zsidó egyeti mi hallgatók szeparálását! nemcsak Szegeden kívánják, hanem a többi egyetemen is és a szegedi ifjúság mintegy szo-i lidaritásból hozta meg az úgynevezett gettóhatározatot. Tudtommal a bajtársi egyesületek vezetői megbeszélést folytatnak ezidőszerint a zsidó egyetemi hallgatók képviselőivel és én azt hiszem, sikerül majd maguk között elintézni az ügyet. Én egyelőre nem kivánok beleavatkozni a bajtársi egyesületek ügyébe, mert az a véleményem, hogy ezt a diákok egymás között intézzék" el. Nekünk, az egyetem vezetőinek az a kötelességünk, hogy az egyetemen megőrizzük a rendet és abban a pillanatban, amikor ezt veszélyeztetve látjuk, be fogunk avatkozni. Széki rektor ezután a következő nyilatkozat közzétételére kérte fel a Délmagyarországot: — Tekintettel arra, hogy egyes lapokban az egyetemi tüntetésekkel kapcsolatban és egyes tanárok nyilatkozatairól különböző közlemények jelentek meg, amelyek a megtörtént tényeket és nyilatkozatokat elferdített formában és tartalommal közölték, kijelentem, hofry sem én, sem az egyetem tanári kara e kérdésekről hírlapi polémiákba nem bocsátkozik, de anynyit szükségesnek tartok a nyilvánossággal közölni, hogy a tanári kar minden tagja minden nyilatkozatában és tettében mindenkor szigorúan a törvényekhez tartia magát és teljes erejével azon van, hogy az előadások zavartalan folytatását, amint eddig is történt, az egyetem minden hallgató ja részére biztosítsa és az egyedi tem rendjét fenntartsa. A bajtársi egyesületek ismeretes gettó-határozatával kapcsolatban az a hir terjedt el, hogy az egyetem egyik kitűnő professzora, dr. Veress Elemér orvoskari dékán hétfőn délután a saját hatáskörében már végre is hajtotta a gettó-határozatot, amennyiben felszólította volna az óráján megjelent zsidóvallásu hallgatókat, hogy — üljenek az utolsó padokba. A Délmagyaro/czág munkatársa közvetlenül Ma JAlszlK Belvárosi Mozi Utolsó nap A magyar fllaigyártAa romeke Rákóczi induló. Főszereplők: Csortos Oyulo, Daykn Margit. Jftvor Pöl és Halmai Tibor. Széchenyi Mozi A budapesti Uránia és Corvin filmszínházak mesteri njdóns&ga Karról kaland... Főszereplők : CiMztdu Waldau, Reatlfe MTülter, CcopoMlne Konstantin es Willy Frilacö