Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-05 / 276. szám

Revolveres támadás flndaházi-Kasnva Béla alsy6l gyűlésén (A Délmagyarország munkatársától.) Anda­hazi-Kasnya Béla, a mindszenti kerület ország­gyűlési képviselője vasárnap beszámolót akart tartani a kerületéhez tartózó Algyőn. Mint em­lékezetes, két héttel ezelőtt a beszámológvülés megtartását megakadályozták. Andaházi-Kas­nya Bélát vasárnap Dinich ödön képviselő­társa kisérte le kerületébe és az algyői mozi­helyiségébe összenivott gyűlésen ő mondotta az első beszédet. A gyűlés helyiségét az algyői választók zsúfolásig megtöltötték, a gyűlésre kivezényelt csendőrökkel pedig dr. Seress tb. főszolgabíró rendelkezett, Alig kezdte meg Di­nich öd ön a megnyitó beszédet, benyomult a terembe egy harminc-negyven főnyi csoport, amelynek tagjai szekereken érkeztek a szom­szédos községekből. A vendégek rövid ideig csendben maradtak, amikor azonban Dinich Eckhardt Tibor és Bethlen István londoni út­járól kezdett beszélni, zajos közbeszólásokkal Kavarták meg. A gyűlés résztvevői és a rendza­varók között éles szóharc keletkezett, mire a főszolgabíró közölte, hogy a gyűlést feloszlat­ja. A kirendelt csendőrök megkezdték a gyű­lés közönségének eliávolitasát. közben Dinich odalépett a zaiongók vezetőjéhez, aki hatalmas bottal hadonászott előtte. — Aki egy békés gyűlést megzavar. az csir­kefogó! — kiáltotta rá, aki erre a bottal feléje sújtott, de Dinich öklé/el a támadó arcába ütött. A támadó ".rre revolvert rántott elő és kétszer Dinichre akarta sütni. Szerencsére a revolver mind a kétszer csütörtököt mondott. Harmadik kísérletre már nem kerülhetett sor, mert Dinich kiütötte támadó ja kezéből a revol­vert. A merénylőt a csendőrök előállitották, de még vasárnap délután elbocsájtották. Valódi ezfist iöliőioU csak Modern Watermann rendszerű szerke­zettel­6.80 RosenbevgékszeréBZ Károlyi ucca 1. Néxre meg áras Klrahaialmat l 113 Ingyenes oltásokkal küzdenek a sertésvész ellen (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi közigazgatási bizottság nemrégen felter­jesztést intézett Kállay Miklós földmüvelés­ügyi miniszterhez és hivatkozva arra, hogy a sertésvész Szegeden órié.si károkat okoz szin­te évről-évre, amiért ingyenes propaganda sertésoltások engedélyezését kérte. A bizott­ság felerjesztésében közölte a földmüvelésügyi miniszterrel, hogy az utóbbi időben a «w-rtés­vész többször elpusztította a szegedi gazda­közönségnek úgyszólván telies sertésállomá­nyát és a pusztulás jelentőségét fokozta az, hogy a szegedi razdák As bérlők rendkívül sze­gények, szinte egyetlen értékük a sertés. Á földmüvelésügyi miniszter a közigazgatá­si bizottság felterjesztésére most válaszolt Ba­ranvi Tibor főispánnak. Leiratában közölte, hogy méltányolja a közigazgatási bizottság érveit és utasította a szegedi állategészségügyi felügyelősége* cz ingyenes propaganda oltások bevezetésére. A szimultán oltásokhoz szüksé­ges szérumanyagot kiutaha és az állategész­ségügyi felügyelőség, .'zze1. ? szérummal min­den ellenszolgáltatás nélkül beolthatja azoknak a kisebb gazdáknak sertéseit, akik szegéov sorsban élrek. Az ingyenes oltás»k értesülé­sünk szerint rö^id időn belül megkezdődnek Szegeden és közvetlen kö-nvékén. ! Megnyitotta«* vanáruyz3e!@mst! Kígyó u. 3. sz. alatt. 134 Szelel Károly A nagymosás ABCie •<v " > Aifi baéztatés Asszony­dicséret mosóporral mosás ABC szappannal ki(Sz£s ABC szappannal Ily egyszerű a nagymosás az új Hutter ABC szappannal. Szavatolt tiszta» sága, dús habzóképessége, kiadós tága előnyei ennek a szappannak HUTTER SZAPPAN mér ai illata U tanwj«U Hirelc XS WW ¿4 Kedd. Rőm kath Szabbasz vt. Prot Vilma. A nap kel 7 óra 31 perckor, nyugszik 4 óra 10 perckor. Szegeden a gyógyszertárak közfll szolgálatot tartanak- Leinzinger Gyula Horváth Mihály ucca 9., (telefon 13-52} Moldván Lajos Ujszegedi Ved­res-ucca 1 (telefon 18-46). Nyilassy Ágoston Ró­mai-körűt 22 (telefon 25 49), Salgó Péter Mátyás király-tér 4 (telefon 12-96). Frankó Andor Uugo­nics-tér 1. (telefon 17-9?), Zakar örökösök Valé­ria-tér 1. (telefon t&95) — A polgármesterhelyettes és a pénzügyi ta­nácsnok budapesti ut ja. Dr. P á 1 f y József pol­gármesterhelyettes és R a c k Lipót pénzügyi tanácsnok hétfőn reggel Budapestre utazott. A E esti ut — értesülésünk szerint — összefüggés­en van azzal a levéllel, amelyet szombaton ka­pott a város a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóságától és amelv azt közli, hogy a pénz­intézet a város háromszáztizezer dolláros füg­gőkölcsönét csak öt pengős dollárkurzuson ha j­landó pengőkölesönné konvertálni. — A hódmezővá«árhelvi polgármester a sze­gedi szinház ötvenéves jubileumáról. Dr. S o ó s István, Hódmezővásárhelv polgármestere a szegedi színház félszázados lubileuma alkal­mából a következő levelet küldötte dr. S o­mogvi Szilveszter polgármesternek: ..Szeged város méltán büszke lehet arra. hogy az árviz pusztítása utáni nagv és sok különféle baja között méltó hajlékot emeltetett a magyar kul­túrának, amelvben im . ár ötven év óta a ne­mes város áldozatos támogatásával a magvar színművészet sok igaz és nagv művésze csillog­tatta tehetségét és hirdetőié volt a magvar művészet emelkedettségének. Megragadom az alkalmat, hogv a szomszéd n°mes város közön­ségét. mint a magvar színművészet mindenkor lelkes t•ámog^<tó'n, a iub'leummal kapcsolatban igaz szeretettel köszöntsem. Adia a jó Isten, hogy Szeged, mint a régi Délvidék vonzó nagv magvar vá-osa. ismét vegve át azt a nagv sze­repet, amelyet a háború előtt a Délvidék for­galmának irányításával oly nagv sikerrel töl­tött be. Soós István nolgármester." — Felgvul'"dt a vil'anv a Somogyi-telepen. Vasárnap volt a Somogyi-telepre kiépitett áramvezeték és a rákapcsolt uccai lámná* pre­mierje. Az uj vezetéket este 6 órako* helvzték ünnenélvesen üzembe. A várost az aktuson dr. Csonkn Miklós tanácsnok °s Csányi Ferei' fő­mérnök képviselte. A Somogyi-telepi intéző­bizottság ebből az alkalomból a következő üd­vöz'ő táviratot intézte dr. Somogyi Szilvpszter polgármesterhez: .Somogvi telep lakossága a i villmvlámpá mai feÍgvu;!áoa alkalmából tiszteletteljes szeretettel üdvözli és egészségének mielőbbi teljes helyreállításáért imádkozik". — A kormányzó nevenapja. Csongrád várme­gye vitézi széke közli: A kormányzó névünnepe alkalmával a szegedi vitézek december 8-án, E énteken este fél kilenc órai kezdettel vitézi ajtársi összejövetelt rendeznek az ipartestü­let márványtermében. Az összejövetelen a 9. honvédgyalogezred zenekara fog közreműköd­ni. A székkapitány kéri az összes szegedi vitézek megjelenését, lehetőleg családtagjaikkal. — A Szegedi Tisztviselők Otthona az idén is meg­ünnepli a kormányzó nevenapját. December 7-én este fél nyolc órakor társasösszejövetelt rendez. Az összejövetelre 6-án déli 12 óráig le­het az egyesületben jelentkezni. Flanel py*ania p^M^néi — Baranvi Tibor főispán állapota. Bárányi Tibor főispán, aki — mint ismeretes — Bala­tonkenesén piheni ki betegségét, levelet irt dr. Ketter Tibor főispáni titkár-tb. tanácsnok­nak, akivel közli, hogv nagyszerűen érzi magát és már türelmetlenül vária az időt. amikor is­mét elfoglalhatja „kedves hivatalát." A főispán valószínűleg december közenén érkezik haza. I EMZARETVI AROSNÜv* I | MANMEiM PROGEaiAaftN Kfauxál tér 3.ino| — A dorozsmai bőriparosok társasvacsoráía. Szombaton este a dorozsmai bőr iparosok szak­osztálva társasvacsorát rendezett. A vacsorán Szegedről a bőrinari szakosztály elnökségén ki­vfil, a szegedi bőrkereskedők képviselői is meg­jelentek. Az első felköszöntőt Reller Gusz­táv elnök mondotta és az inarosösszetartás fon­tosságát hangoztatta, maid a kontárkérdés meg­oldásáról beszélt. Felszólaltak még a pohárkö­szöntők során R o z ó Gvula és Stefander Károlv. a szegedi cipésziparosok nevében. A iól sikerült társasvacsorán megjelent iparosok a késői órákig voltak együtt. PRAKTIKUSAN ELKEZDETT MODERN TULLMÜNKAK ES REGI MAGYAR HIMZESEK. GYAPJ UFONALAK VERSENYENKIVÜLI ARAKBAN MUSKÁTLI KEZIMUNKABOLTBAN Kárász ucca 3. szam. Ü3£i«2b£

Next

/
Thumbnails
Contents